Somogyi Hírlap, 2009. március (20. évfolyam, 51-76. szám)

2009-03-09 / 57. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP - 2009. MÁRCIUS 9., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP Sokat kér a föld a gazdáktól mezőgazdaság Hárommilliárd forintot költenek a tavaszi munkára kedvező esetben már a hét tájékoztatott a mezőgazdasági 700 hektár magborsó termesz- szí vetésű növények talaj-elő­második felében megkezdőd- szakigazgatási hivatal főigaz- tésével számolnak a somogyi készítésére és a vetőmag\'ásár­het a borsó, a zab, valamint a gatója. A csaknem 8400 hek- gazdálkodók. Varga Gábor kér- lásra közel hárommilliárd fo­tavaszi árpa és a búza vetése - tár tavaszi kalászoson kívül désünkre azt mondta: a tava- rintot költenek a termelők. Az időjárás nem volt kegyes a gazdákhoz. Egy-két héttel később tudtak csak nekiállni a tavaszi földmunkáknak, mint az elmúlt években Utazásokról álmodnak molnár petra kiskorpádi zeneakadémiai hallgató: - Nem igazán szoktunk nya­ralni menni, ha mégis, ak­kor inkább belföldre. Talán Erdélyt néznénk meg a leg­szívesebben. Nekem most egy óriási külföldi utazás van kilátásban, egyéves amerikai ösztöndíj, amiből akár még négy év is lehet, ha minden a legjobban si­kerül. A Zeneakadémia el­ső éves hallgatója vagyok Budapesten, brácsázom. baksay Sándor kaposvári nyugdíjas műszaki vezető:- Még nem döntöttük el, hogy hova utazunk az idén. Lehetőleg minél messzebb­re, hogy igazi kikapcsoló­dás legyen. Persze az is fon­tos, hogy kedvező legyen az ára S az sem utolsó szem­pont, hogy megbízható le­gyen az utazási iroda, ahol választjuk. Olyan, amivel minden rendben lesz az úton, ezért általában ugyan­azt az irodát választjuk. András János tapsonyi há­ziorvos: - A baráti társasá­gunkkal, hatan fiúk, min­den évben elmegyünk nya­ralni egyszer külföldre, egy­szer itthon. Ez az idén is meglesz. Egy másik társa­sággal szintén évente eltöl­tünk egy hetet pihenéssel. Általában havonta kétszer ügyelek hét végén. A fenn­maradó időt pedig a so- mogyzsitfai hegyen töltöm, szőlészkedem. Csúsznak a mezőgazdasá­gi munkák Somogybán. Az időjárás nem volt ke­gyes a termelőkhöz, akik súlyos anyagi áldozatot hoznak. Tavasszal csak­nem hárommilliárd forin­tot forgatnak a gazdasá­gokba. Harsányi Miklós Rövidesen rajtol a tavaszi had­művelet a földeken. Kaposfő tér­ségében 1150 hektáron gazdál­kodnak a Kaposmező Kft. dolgo­zói. Súlyos milliókat költöttek már az előkészületre is.- A tervek szerint az idén Magyar árut kerestünk a Tesco polcain. Szombati lapunkban be­számoltunk arról, hogy a hazai termékek fel tudják-e venni a ver­senyt az olcsó külföldiekkel. Hacld Mónika, a Tesco kommuni­kációs vezetője hozzátette: a ma­gyar áru gyakran drágább, mint a külföldi.- Erre nincs befolyásunk, mi­vel a magyar és a külföldi ter­hatszáz hektáron termesztünk majd napraforgót és kukoricát - számolt be Pohner János, a kft. ügyvezető igazgatója. Hoz­zátette: jócskán megemelked­tek a költségek. Ezek közül is kiugróan nagy tétel a műtrá­gya. Erre tavalyelőtt 34 millió forintot költöttek el, idén közel 56 millió forintot fizetnek. A gabona- és az olajosnövé­nyeken kívül a kukorica a straté­giai termény. Idén - a korábbi 440 hektárral szemben - 480 hektáron termesztik a tengerit Igáiban viszont most döntötték el: újra lesz cukorrépa. Nyolc év kihagyás után ismét termesztik ezt a fontos növényt A Magyar Cukor Zrt kaposvári képviselői­mék esetében is ugyanazzal az árréssel számolunk - felelte a Sonline.hu kérdésére Hackl Mó­nika. - Ha drágábban adjuk a te­jet, az azt jelenti, hogy hozzánk is drágábban kerül. A magyar áru 80-20 százalékos aránya nincs jogszabályba foglalva, az egyeztetések zajlanak. Ezeken mi is részt vettünk, mint a leg­nagyobb magyar áruházlánc. vei már tárgyaltak, a végleges szerződést a héten írják alá. Nagy György igazgató számí­tása szerint egyhektárnyi répa önköltsége 450-500 ezer forint. Legalább 60 tonnás hozam szükséges ahhoz, hogy a befek­tetett pénz megtérüljön.- Iparkodni kell - ismerte el a szakember. - A kilencvenes években hektáronként 50-55 tonnás átlagtermésünk volt. En­nek ellenére bizakodom. Új faj­ták jelentek meg a piacon, ezek­nek jóval nagyobb a termőké­pessége, mint a korábbiaké. Persze a termelők kiszolgálta­tott helyzetben vannak: nagy­részt az időjárástól függ, hogy milyen lesz az eredmény. Elő­Tisztázásra vár még az is, mit jelent a 80 százalék: a beszer­zést vagy a kihelyezést? A vá­sárlói keresletet nem jelentheti, mert azt a vevő döntse el to­vábbra is, mit vesz le a polcról. A felméréseink alapján a leg­fontosabb tényező az alacsony ár, a második a minőség, az ere­detet csak ezután veszik figye­lembe. Mivel ez egy nagyobb szőr a 200 hektárnyi naprafor­gót vetjük el, utána az 500 hek­táron tervezett kukoricát. Időhátrányban vannak a so­mogyi gazdálkodók - erről több agrárszakember beszélt la­punknak. Tavaly már február végén megindult több helyen a vetés, most néhányan a hétvé­gén tudtak nekilátni. Varga Gá­bor, a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal főigazga­tója azt mondta: Somogybán meglepően csapadékos volt a január és a február. A sokéves átlag 98 milliméter, ehelyett idén 141,8 milliméter eső hul­lott. Részben emiatt csúszott a korai tavaszi vetésű növények talaj-előkészítése. család esetében nagyon komoly pénzt jelenthet, ezért alapvető célunk, hogy minden termékka­tegóriában legyen olyan olcsó áru, amit mindenki meg tud venni, ha külföldi, akkor azt. Az euró magas árfolyama miatt egyébként most versenyképe­sebbé válhatnak a magyar ter­mékek, mert a külföldi beszállí­tóinkkal euróbán számolunk el. Balatonbogláron találkozott a KÖSZIKE nagybajomi, ózdi, alsómo- csoládi és sásdi partnereit is meghívta a szombati kistérségi ifjúsági találko­zóra a Kistérségi Összefo­gás Ifjúsági Kerekasztal (KÖSZIKE). A Helyiérték egyesület által életre hívott ifjúsági szerveződés tagjai beszámoltak elmúlt két­éves tevékenységükről, és ismertették idei terveiket, tájékoztatott Antal Ágnes, a KÖSZIKE elnöke, (ft) Egészségnap a fonyódi csarnokban testzsír- és vázizom-száza- lékukat is megmérethették azok, akik a sportcsarnok­ban rendezett egészségna­pon részt vettek. Az érdek­lődőknek vetélkedőt és ter­mékbemutatókat szervez­tek; masszázs, mászófal, ugrálóvár és szumóbirkó- zás tarkította az egészség- tudatos életmódot zászlajá­ra tűző programot, (ft) Önkéntesek segítettek a várvízi iskolában harminchárom önkéntes mintegy 13 liter vérrel se­gítette a kórházi ellátást a vízvári iskolában szerve­zett véradáson. Bolhón ti­zenöt helybelitől hat liter vért gyűjtöttek össze a nagyatádi véradó állomás munkatársai, (ga) A Magyar Jövőt mutatták be Földváron a magyar jövő irodalmi fo­lyóiratot mutatta be szom­baton Balatonföldváron a kiadó Nap Alapítvány. Be­mutatkoztak a folyóirat szerzői: Almássy Katinka balatonföldvári költő, Kel­lei György füredi újságíró, író, valamint Matyikó Se­bestyén lózsef siófoki mu­zeológus, költő, (kt) Századszor szólt a sziilinapi köszöntő századik születésnapja al­kalmából köszöntötték a napokban a balatonszeme- si Tóth lózsefet. Takács Jó­zsef polgármester átadta a miniszterelnök által ado­mányozott oklevelet is. (kt) CIKKÜNK NYOMÁN A drága euró miatt versenyképes a hazai termék 40 ÉVE ÍRTOK SZORGALMAS, BARKÁCSOLÓ embernek ismerik Kadar- kúton Lengi Gyula autó­busz-vezetőt. Havonta tíz szabadnapja van, ezt arra használja, hogy kedvtelése­inek éljen: ezért kezdett el foglalkozni a nyúltenyész- téssel. Tavaly százhúsz nyu- lat adott el, hatezer forintot kapott értük. Az idén a tava­lyinál sokkal több nyulat te­nyészt, s kétszáz darab na­poscsibéje is kikelt már. A csibenevelés és a nyulak az idén számításai szerint akár tizenötezer forintot is hoz­hatnak neki. A talált pénz mindig jól jön. azt hiszem, sikerült újra­értelmezi a talált pénz fogal­mát... A Balatonnál eddig rendkívüli eset nélkül megúszták a tomboló vihart Nem csendesül a szél, továbbra is érvényes a narácssárga riasztás a Dél-Dunántúlon. Soproni György, az Országos Meteorológiai Szol­gálat siófoki obszer­vatóriumának ügye­letese elmondta: áp­rilisig csak siófoki fél adatokkal rendel­keznek, ezek alap­ján a déli part fővárosában szom­baton 95 kilométer/órás széllö­kések is előfordultak, 60 kilo­méter/órás átlagos szélerősség mellett. Siófok térségében a viha­ros lökések szerencsére okoztak rendkívüli helyzetet, ez derül ki a siófoki tűzoltóság és a vízi­rendészeti kapitányság ügyele­tesének beszámolójából. A tűzoltóság mukatársa el­mondta: szombaton egy somi nádastűzhöz kellett vonulniuk, és villanyvezetékre dőlt fenyőfát kellett eltávolítani- uk a körzetükben, vasárnap pedig Ba- latonendréden és Balatonvilágoson riasztották őket, hogy távolítsák el az útra dőlt fá­kat. Kár azonban egyetlen eset­ben sem történt. Folyamatosan vonultak a balatonboglári tűzol­tók szombaton a késő délutáni órákban a tomboló szélben ki­dőlt fák miatt. Sérülést és komo­lyabb kárt nem okoztak a faki- dőlések Balatonboglár és Bala- tonlelle térségében, ahol a késő délutáni órákig hat kidőlt fa mi­att riasztották a tűzoltókat. Bala- tonszemesen villanyvezetékre dőlt egy törzs, Lellén több he­lyen, míg Bogláron az Árpád ut­cában az úttestre zuhant fa aka­dályozta a forgalmat. A térség­ben sokfelé leszakadt, megtépá­zott hirdetőtáblák, letört ágak maradtak a viharos szél után, amely délig erősödött. A vízirendészet ügyelete kér­désünkre elmondta: szerencsére egyelőre nem volt dolguk a vihar miatt, hiszen ahhoz még hűvös van, hogy a horgászok a vízre merészkedjenek, ráadásul a ra­gadozó halakra tilalom is ér­vényben van. ■ Füleki T. - Kolumbán T. ■ Balaton­bogláron és Balatonlellén dőltek a fák. Felavatták Zamárdi új városi könyvtárát, ami az iskolai és a közkönyvtár összeolvadásával jött létre. A zamárdi általános iskola udvarán található épület könyvtárrá alakítására nyolcmillió forintot költött a város, ennek hatvan százaléka pályázati támogatás. A könyvtárban e-pontot is kialakí­tottak, és külön részleget kaptak a helytörténeti kötetek * I 4 Somogybán a tavaszi kalászosokon kívül hétszáz hektáron magborsót termesztenek a gazdálkodók

Next

/
Thumbnails
Contents