Somogyi Hírlap, 2009. március (20. évfolyam, 51-76. szám)

2009-03-08 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 10. szám

Egerben a kapusok hozták a döntetlent vízilabda A magyarok játszottak otthon, a szerbek kapták az emberelőnyöket a presztízsmeccsen Döntetlent játszott a ma­gyar pólóválogatott a szerbekkel a Volvo Kupa második napján. Kemény Dénes elégedett volt a lá­tottakkal. Dénes Tamás A magyar válogatott hazai me­dencében, Egerben, döntetlent játszott a szerbekkel. Egy évvel ezelőtt talán nem lettünk volna boldogok ettől az eredménytől - most más a helyzet. Ugyan mind a két csapat átalakult a pekingi olimpia óta, de a miénk, a bajno­kok csapata, jobban. Kemény Dénes azt mondta a mérkőzés után, hat kulcsjátékosa hiány­zott - ha ezt vesszük, nagyon is jó az eredmény a talán legna­gyobb vetélytárs ellen. Kiválóan kezdett a magyar csapat Varga Dénes, majd Hárai Balázs is gólt lőtt. Filipovics ugyan szépített emberelőnyből, de Hosnyánszky Norbert, majd Kis Gábor még tovább növelte az előnyt. Az álomszerű kezdés után Prlainovics szépített az el­ső negyed zárásaként. A szerbek tizennégy emberelőnyt kaptak, góljaik többségét „fórból” lőtték - de nem csak ezért állítható, a Gergelyt vezérelte magyar védelem remekelt A második játékrészben Gocsics, Szívós Márton, majd ismét Prlainovics szerzett gólt, a szerbek jól használták ki az em­berelőnyöket, a játékvezetők a legszelídebb megközelítés sze­rint semleges pályát fújtak. A nagyszünet után a szerbek ka­pust cseréltek, de egy ideig ez sem segített, a magyar váloga­tott 9-6-ra megugrott. Előbb Kis Gábor, majd Prlainovics, aztán Varga Dániel, Filipovics, ismét Varga Dániel, majd Szívós Már­ton lőtt gólt. A háromgólos előny­zárult a negyed, Varga Dénes ta­lálatának köszönhetően. Az utol­só negyedre mindkét kapitány, Kemény Dénes és Dejan Udo- vicsics is kapust cserélt. A ma­gyaroknál az addig nagyszerűen védő Gergely Istvánt Nagy Vik­tor váltotta. Az utolsó szakaszt a szerbek nyerték meg 3-1-re, de ez nem a Vasas kapusán múlott. Sőt: az utolsó pillanatokban, a szerbek emberelőnyénél, nagy bravúrral védte ki a vendégek utolsó lövését. A mérkőzésről sokat elmondó adat: az emberelőnyök aránya 14-9 volt a szerbek javára. Volvo Kupa nél azonban lendületét vesztette egy kicsit a csapat: a szerbek két legjobbja, Filipovics és Prlaino­vics újabb gólokat lőtt. Végül mégis kétgólos magyar előnnyel MAGYARORSZÁG-SZERBIA 11-11 (4-2, 1-2, 5-4, 1-3) ROMÁNIA-EGYESÜLT ÁLLAMOK 8-7 (1-2, 1-1, 2-2, 4-2) A TORNA ÁLLÁSA: 1. Szerbia 4 pont (22-16), 2. Magyarország 4 (20-15), 3. Románia 1, 4. Egyesült Államok 0 A ZÁRÓNAP PROGRAMJA: Románia-Szerbia (11 óra) Magyarország-Egyesült Államok (12.45) Még lehet csoportelső az MKB Veszprém A veszprémi közönség akkor is rajongva szereti a csapatát, ha az éppen nem nyer. Az „Építők" - ez az MKB Veszprém a legtöb­bek által használt beceneve a vá- "osban - a Cozma-gyilkosság óta alőször veszített mérkőzést, így na estig várnia kell arra, hogy réglegessé váljon, az első vagy a násodik helyen jut-e tovább a csoportjából. A város Arénáját ezúttal is csordultig megtöltő izurkolók az egygólos vereség lacára is felállva ünepelték ked­venceiket, majd - a találkozót izemélyesen megtekintő Petre lozma és több családtagja tár­aságában - meghallgatták a neggyilkolt játékos emléke ilőtt tisztelegve az Égi nyolcas ímű dalt. Előtte pedig bő hatvan percen :eresztül szinte megállás nélkül áztatták a játékosokat. A ked- enceket, akik ezúttal nem ját- zottak jól. Szinte törvényszerű olt, hogy előbb-utóbb kijöjjön ajtuk az elmúlt egy hónap fe­demovics megtette a magáét szültsége, a lelki és fizikai fáradt­ság. Még ennek ellenére is nyer­hettek volna (elsősorban azért, mert a csapatkapitány, a találko­zó előtt a 2008-as év legjobb ma­gyarországi kézilabda-légiósá­nak választott Dejan Peric ismét szenzációsan védett), vagy akár megcsíphették volna a döntet­lent, ami ugyancsak máris bizto­síthatta volna a csoportelsőségü­ket. Ám a végig nagyon lelkesen hadakozó, noha erősen tartalé­kos franciák egy időn túli hetes­sel végül győztek. „A franciáknál több alapem­ber hiányzott, és akik a helyü­kön játszottak, mindent kiadtak magukból. Nem játszottunk olyan jól, mint idegenben, nem voltunk elég türelmesek. Az el­ső félidőben a védekezés, a má­sodikban a támadás nem ment, érződött, hogy ebben a megeről­tető sorozatban elfáradtunk, nem voltunk eléggé kreatívak, nem becsültük meg a labdát. Most mást kell kitalálni, hogy is­mét egységesek legyünk, mert egy hét múlva jön a Szeged fon­tos bajnoki mérkőzésre” - érté­kelt Mocsai Lajos. A csoportelsőség így a ma es­ti León-Flensburg mérkőzésen dől el. A németek akkor előzik meg a tabellán a magyar bajno­kot, ha győzni tudnak Leónban. A negyeddöntő sorsolása rend­hagyó módon nem kedden, ha­nem hétfőn 18.30-kor lesz Bécs- ben. Az első mérkőzéseket majd március 25. és 29., a visszavágó­kat április 1. és 5. között kell megrendezni. Felemás mérleg a fedett pályás Eb-n atlétika A torinói fedett pályás atlétikai Európa-baj- nokság második napján Minczér Albert 3000 méte­ren a 12. helyen végzett. A súlylökő Kürthy Lajos bejutott a mai fináléba, el­lenben Szemeti Péter és Bene Barnabás kiesett 1500 méteren. Vass Dóra minden szeren döntőbe került RriMIKUS GIMNASZTIKA VaSS Dóra mind a négy szeren bejutott a vasárnapi döntő­be az első magyarországi Világkupa-viadalon, a bu­dapesti Papp László Sport­arénában. A Vasas nyolcadszor nyerte meg a kupát röplabda A címvédő Vasas nyerte a női Magyar Kupát, miután a gödöllői döntő­ben, nagy csatában 3-2-re diadalmaskodott a Nyíregy­háza felett. A Vasas nyolca­dik alkalommal hódította el a trófeát. Szépített a magyar páros a Dk-mérkőzésen tenisz A Varga Róbert, Bardóczky Kornél kettős öt játszmában nyert a Dimit­rov, Enev duó ellen, ezzel a házigazda magyar csapat 2-1-re szépített a bolgárok­kal szemben a Davis-kupá­ban, Győrben. ________________________________________________________________________________________________________________________________________________HIRDETÉS www. cib.hu (£) 0824)06 40 242 242 CIB KÜLDI MINDENKINEK CIB TAVASZI BETÉT \ / I ^■fix kamat 6 hónapra zio,oo%) | * biztonságos betéti kamat M % egyszerűen leköthető ^fes akciós ebkm^^ Bj Nem akciós EBKM: 5,00-5,50% Az ajánlat 2009. február 10-étől visszavonásig érvényes és a 6 hónapos futamidejű CIB Classic Betétben újonnan lekötött betétekre vonatkozik. A betét elhelyezésének feltétele új lekötési megbízás megadása, a leköthető minimum betétösszeg 50 000 forint. Az akciós kamat a betét első kamatperiódusára vonatkozik. Automatikusan megújuló betét esetén a kamat­fordulót követően a betét a mindenkor hatályos kamattájékoztatóban meghatározott 6 hónapos CIB Classic betéti kamattal kamatozik tovább. A CIB Classic Betét részletes szerződéses feltételeit olvassa el a Lakossági Üzletág Általános Szerződési Feltételekben. A Bank a kondíciók változtatásának jogát az akció ideje alatt is fenntartja. Jelen hirdetés nem minősül aján­lattételnek, célja a figyelem felkeltése @ CIB BANK 3^ A § .......... _ . '^Kámiha.trtLÚ 200 a oy yütt, a jöi/órSL

Next

/
Thumbnails
Contents