Somogyi Hírlap, 2009. március (20. évfolyam, 51-76. szám)
2009-03-08 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 10. szám
6 SZTORI 2009. MÁRCIUS 8., VASÁRNAP A sárga „virágul” a reményt jelenti nőnap Pici kedves tavaszi csokrok babaszínekben - ez az idei ünnepi trend Március 8-a nemcsak a nők, a virágok ünnepe is. Guba Ági virágkötő azt mondja: egy szál virág is örömet okoz, de aki teheti, személyre szabott csokrot ajándékozzon, az az igazi. Fábos Erika Egy szál virág többet mond minden szónál, de hogy a közhelyes megállapítás mennyire igaz, nem is gondolnák. Pedig a virágtörténelem ezen az alapvetésen kívül is sok érdekességgel szolgál. Ha a középkorban például egy lovag csokrot vitt a kedvesének, azzal nem pusztán az érzéseit vagy figyelmességét fejezte ki, hanem a pontos szándékait is. Vagyis a virágok színéből, fajtájából és elrendezéséből akár a következő találkájuk pontos idejét és helyét is kiolvashatta a hölgy. Innét ered a virágnyelv elnevezés, ami persze már a múlté, néhány eleme azonban máig érvényes. Azóta tudjuk ugyanis, hogy a vörös színű virágok a lángoló és viszonzott érzelmeket jelképezik, a sárgák a reménykedést, a fehér pedig a tisztaságot, ártatlanságot. Guba Ági virágkötő mester azt mondta: a színpszichológiának a virágkötészetben is komoly funkciója van. A színeken kívül azonban sok minden befolyásolja, milyen lesz a csokor. A virágkötészetben ugyanis éppúgy léteznek aktuális trendek, mint a divatban. A virágdivat központja pedig Hollandia és Németország.- A divat jobbára üzleti érdekek mentén alakul, vagyis amilyen virágot éppen el akarnak adni, abból kezdenek fantáziákat gyártani - mondta Guba Ági mester virágkötő. - A Holland Virágiroda évről évre kiadja az éppen aktuális ajánlásait, kompozícióit, amelyeket nemzetközi vásárokon is bemutatnak. Ez irányadó és sok mindent meghatároz, de az a virágkötő, aki ad magára, inkább olyan csokrokat készít, ami felismerhető, vagyis amiről első ránézésre meg lehet mondani, hogy az az ő munkája. Én is erre törekszem. Guba Ági az idei nőnapra, hasonlóan az aktuális trendhez, tulipánban, babaszínekben és pici csokrokban, apró cserepes virágokban gondolkodik. Azt mondja, egy csokor színes tulipán nagyon illik a tavaszhoz és az ünnep hangulatához is, ami szerinte a köszönetről és a tiszteletről szól. Persze nem kell feltétlenül óriási csokrokat venni, egy szál szépen díszített virág, vagy egy hajtatott virágzó barackfaág épp- úgy örömet szerez. Egy a fontos: személyre szólóan készüljön, vagyis nem mindegy, mennyi idős, aki kapja, és az sem, milyen a stílusa. Ahogy az is szempont, milyen viszonyban van az ajándékozó és az ajándékozott. A virág ára A virágbajnok A ZÖLDSÉGEK ÉS GYÜMÖLCSÖK számára igen kedvező klimatikus viszonyok ellenére sem tekinthető Magyarország virágnagyhatalomnak. Míg Európában összesen 150 ezer hektáron, mintegy 60 ezer gazdaságban foglalkoznak dísznövénytermesztéssel, addig Magyarországon alig nyolcezer család. A legjelentősebb virágellátónak mindenképpen Hollandia számít, a világ exportált és importált teljes dísznövénymennyiségének hatvan százaléka származik onnan. A mintegy 50 milliárdos hazai dísznövénypiacból 20-25 milliárddal részesednek a külföldről behozott virágok. A legújabb virágfajták többsége Hollandiából érkezik. Magyarországra ezenkívül Brazíliából, Ecuadorból és Izraelből hoznak virágot. viszont nem szempont, ugyanis már néhány száz forintból is lehet virágot venni. Ráadásul idehaza az elmúlt tíz évben alig drágultak a virágok. Mégis évről évre kevesebb jut rá. Magyarországon évente fejenként mintegy 5800 forintért vásárolunk virágot, főként névnapok, születésnapok alkalmából. Újra életre kel a Lakáskultúra kiállítás Ismét randevúra hívja olvasóit a magazin A Lakáskultúra magazin ismét randevúra hívja olvasóit, hogy minden érdeklődő a saját szemével láthassa mindazt, amit eddig csak az újságból ismert. A Lakás- kultúra Élőben kiállítás ötleteket nyújtó, hasznos kikapcsolódás, és remek családi program. Ma az otthon az önkifejezés fontos eszköze is. A figyelem olyan termékek felé fordul, amelyek meghatározzák életterünk atmoszféráját, a harmóniára való törekvés pedig mindennapjaink része. A Lakáskultúra, mely Magyarország legnagyobb hagyományokkal rendelkező lak- berendezési magazinja, hatodik alkalommal gondoskodik arról, hogy az olvasók ne csak fényképekről és cikkekből ismerhessék meg az aktuális trendeket. Március 13 -15-ig a Syma Rendezvényközpont ad otthont a Lakáskultúra Élőben programjainak, ahova rengeteg látogató és kiállító tér vissza évről évre, és egyre több újonnan érkező érdeklődőt vonz a minden alkalommal színesebb kínálat. A résztvevők a legújabb, legdivatosabb formákkal, színekkel, stílus- irányzatokkal és a 2009-es kollekcióikkal mutatkoznak be. A kiállításon a fürdőszoba-felszereléstől a konyhabútorig, a nappali kanapéjától a textil kiegészítőkig, a festékektől a világítástechnikai eszközökig minden megvásárolható, megrendelhető. Az érdeklődőket hasznos tanácsokkal, ötletekkel segítik a szakemberek, akik igény esetén számítógépes grafikával lemoA Lakáskultúra kiállításon a legújabb trendekkel találkozhat a látogató dellezik, hogyan rendezhető be a legideálisabban egy lakás. A közönség aktív résztvevője lehet a bemutatóknak, legyen szó a Csináld magad sarokról, vagy más szakmai programokról. A színpadon látványkonyha is lesz, ahol főzőshow-t tartanak a mesterszakácsok. Azok között a látogatók között, akik a szerencsepontokon kitöltenek egy kérdőívet és bedobják a gyűjtődobozokba, értékes nyereményeket sorsolnak ki. Gazdára lel három wellness hétvégére szóló utalvány az Európa Fit Hévíz hotelba, szórakoztatóelektronikai termékek, lakberendezési utalványok, valamint egy kétszemélyes, egyhetes mediterrán utazás, és egy kétszemélyes, az olaszországi Velencébe szóló retúr buszjegy a Volán támogatásával. Akik Volán-busszal érkeznek a kiállításra, azoknak csak egy irányba kell megváltaniuk a jegyet - visszafelé ingyen utazhatnak. Ehhez az odaútra szóló jegyet a rendezvényszervezői standon le kell pecsételtetni. Információ: www.volanbusz.hu , www.lakaskulturaeloben.hu . ▲ Guba Ági szerint a virágkötészetben éppúgy léteznek aktuális trendek, mint a divatban. Amilyen virágot el akarnak adni, abból gyártanak fantáziákat. HIRDETÉS Egy sor érv a ^ i Gyöngy Patikák 'SZXZZL.a} iaíf ■ ■ . , kapszula 30 db és tabletta 30 db uniti* melleit Étrend-kiegészítő multivitamin tabletta mj és DHA kapszula kismamáknak ... n ír* 0 (erhesség 13- hetétől a szoptatási idő végéig, • Béres Csepp ajándék várandós öröknaptárral cseppek 2975 m Nurofen Non Aqua 4x30 ml tűm ii/i yj. l ~ NrÁ™ 1 ‘**1 100 mg tabletta Az immunrendszer W^L | AŰUa j J2db működésének, a szervezet vkmí 4 J (ibuprofén) ellenállóképességének 1 .|T^f Fájdalom-és lázcsillapításra támogatására, ■ ' oqq ^ 6-12 éves gyermekek részére pl. meghűléses meg bet e- ^w JjHjJ gedések, influenza idején 4dby>mi **«/*» • Centrum Silver A-Z-ig luteinnel * Béres Egészségtár ProBioB kapszula Uvt filmtabletta J0a0 60 db r A bélflóra egyensúlyának TjfJ Centrum helyreállításához szükséges dL VJh Vitaminokat, ásványi silver m jótékony probiotikus ProBioö anyagokat, giniiw baktériumokat tartalmazó $ nyomelemeket 2gQQ *7* speciális - gyógyászati célra ^ | tartalmazó y . ajándék matricával w % É | étrend-kiegészítő CentPUm £•’ M készítmény |&L »’ * - * , wmrJL i 50 éven felülieknek Vat pmnmv ff ■Wfc'.iniiiíflüTBfl termék ifosHy*. kedvezményes feMHagHKp . áron