Somogyi Hírlap, 2009. március (20. évfolyam, 51-76. szám)
2009-03-08 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 10. szám
2 2009. MÁRCIUS 8., VASARNAP ■irma Keresik az öthetes csecsemőt immár közel hatvan fő keresi Jász-Nagykun-Szolnok megyében azt az öthetes csecsemőt, aki pénteken eddig tisztázatlan körülmények között tűnt el Tisza- bőről - közölte a megyei fő- kapitányság sajtószóvivője. A rendőrség továbbra sem tudja, hogyan veszett nyoma a kisgyereknek, aki után már országos körözést is kiadtak. A Fidesz euróbán kötött szerződéseket szeretne euróbán megkötött és lebonyolított szerződések kellenének az uniós forrásokat elnyerő gazdák és vállalkozások részére. Ezt Pelczné Gáli Ildikó, a Fidesz alelnöke javasolta, aki szerint az instabil forint miatti árfolyamkülönbség az uniós pályázatok esetében nagy gondot okoz. Forintmentő akciót szervez Simor András Simor hazajött a síelésből HAZATÉRT szabadságáról Simor András, a jegybank elnöke, és péntek este ösz- szehívta a Monetáris Tanács rendkívüli ülését. Döntés nem született, ami azt jelentheti, hogy kamatemelés nem lesz. Szakértők szerint a Monetáris Tanács más forintvédő intézkedésre készül, amellyel akár 300 forint alá szoríthatják az euró árfolyamát. A börtönőrök verték halálra a csempészt? Németországba vitték annak a magyar-német állampolgárságú férfinek a holttestét, aki a napokban vesztette életét a kaposvári börtönben. A Kapostv.hu információi szerint a család azért vitette Németországba a holttestet, mert meg akarják vizsgáltatni. Véleményük szerint a sérülések cipőtalpaktól származtak, és az is elképzelhető, hogy a férfit a börtönőrök verték halálra. Egy halott, hat sérült: ismét elaludt két sofőr kamionba rohant egy román kisbusz az M5-ös autópályán tegnap reggel. Egy ember életveszélyes, kettő súlyos, három könnyű sérülést szenvedett. A vizsgálat szerint a baleset azért történt, mert a mikrobusz vezetője elaludt. Tegnap Karcag és Kunmadaras között is elaludt egy nő a volánnál. Autójával fának csapódott, és életét vesztette. I i KÖZÉLET Államosítják az iskolákat? közoktatás Támogatás és kritika a miniszteri javaslatnak Egy román lap szerint 6. Csabáék hívták Cozma ellen az enyingieket A nők melegségre vágynak... Hétköznapi ötletekkel a klímavédelemért A hétköznapi embereket akarja megszólítani, majd elképzeléseikből, javaslataikból rendezne az éghajlatváltozásról szóló konferenciát a Klímaklub. A szervezet február végén már tartott egy nagyszabású tanácskozást a klímaváltozásról. Farkas Andrea, a Klímaklub ügyvezető alelnöke lapunknak elmondta, a hétköznapi embereket is cselekvésre akarják felszólítani, vagyis olyan fórumokat rendeznek, amelyeken bárki elmondhatja véleményét az éghajlatváltozásról, valamint konkrét javaslatokat tehet, hogyan lehet fellépni a klímaváltozás ellen. Farkas Andrea példaképpen azl mondta, beszélni fognak a takaró kos vízgazdálkodásról, vagy éppen arról, hogyan lehet karban tartani a mosógépet a vízkő ellen Hasonlóképpen fel akarják hívni a figyelmet az elektromos áram mai és a fűtéssel való takarékos kodásra. A Klímaklub az összegyűjtőt ötletekből újabb klímacsúcsa szervezne, amelyen míndenk tehet javaslatot az éghajlatválto zás ügyében. A Klímaklub kuta tók és civilszervezetek ötletei is várja. ■ A. V Románia egyik legnagyobb j sportnapilapja, a Gazeta Sportu- rilor szombati számában megdöbbentő összeállítást közöl, amely egészen új megvilágításba helyezheti Marian Cozma meggyilkolását. A lap újságírói a tragédia napjától mostanáig többször jártak Veszprémben. Szerintük nem volt véleüen, hogy éppen Marian Cozma esett áldozatul a brutális támadásnak, és nem igaz az sem, hogy egy bántalmazott pincérnő védelmére kelt. ■ A banda nem feltétlenül azért jött, hogy megölje, hanem hogy ráijesszen a román beállósra. íme, röviden a történet a két újságíró szerint: az egész akkor kezdődött, amikor Cozma, rövid szóváltás után pofon vágta T. Helgát. Helga, akinek anyja a veszprémi rendőrségen dolgozik, ez idő tájt az egyik helyi keményfiú, B. Csaba kedvese, de előélete jellegzetesen sokatmondó. Dolgozott Olaszországban is, és nem zárható ki, hogy volt Cozmával egy futó kalandja. Ezt Cozma barátai is valószínűnek tartják. Ennél több aztán nem történt kettejük közt, a kézilab- dás társai elsimították a konfliktust. Az újságírók által meghallgatott szemtanúk szerint Cozma és barátai még körülbelül egy órát söröztek. Ezután jelent meg a lokálban az enyingi romák 25 fős társasága. A lap cikke állítja: a romákat a Marian által megütött nő barátai hívták oda, B. Csaba és testvére, B. Tamás. A banda nem feltétlenül azért jött, hogy megölje, hanem hogy ráijesszen a román beállósra. Tánc közben sikerült felbosszantaniuk, és ő is visszalökött. Erre a jelre várt a társaság. N. Győző ütött először - egyike az utóbb Ausztriában elfogottaknak -, aztán R. Sándor. Marian is kiosztott néhány egészséges ökölcsapást. Verekedés közben a földre esett, és a hátát megvágták az üvegszilánkok. Marian felrohant, a cigányok utána - mondta egy szemtanú. Ekkor következett a halálos késelés. Az újságírók azt is feltételezik, hogy B. Tamás egyezséget kötött a rendőrséggel, és ő maga adta fel az elkövetőket. Ő közölte, hogy közülök kettő Ausztrián át menekül. Az újságírók véleménye szerint a rendőrség habozik nyilvánosságra hozni a tényeket. Árvízveszély: olvadó hó, sok csapadék Egyelőre nem kell komoly árvíztől tartani, de a csapadékos időjárás, és a környező országokban olvadásnak indult hó miatt emelkedik folyóink vízszintje, s növekedik a belvizes területek nagysága. A Hanságban jelenleg több ezer hektár szántó van víz alatt, néhány helyen lakóházak is veszélyben vannak. Tegnap a Rábca mentén és Kapuvár térségében elrendelték a másod-, míg a Fertő mentén az elsőfokú a belvízvédelmi készültséget. A következő napokban a Tisza alsó szakaszán Hódmezővásárhely, Algyő és Szeged védelme kap kiemelt szerepet. ■ Ambrus Vilmos HIRDETÉS Az állam fenntartásába kerülhet a közoktatási intézmények egy része a 2010-2011-es tanévtől. Hiller István szerint az így átalakuló oktatási rendszer színvonal-emelkedést is hozhat. ÁPRILIS VÉGÉIG írathatják be gyermeküket a szülők az általános iskolákba, a tanköteles tanulókat az első évfolyamra az önkormányzatok által meghatározott időszakban kell beíratni. A statisztikai hivatal adata szerint 95-100 ezer első évfolyamos tanuló várható idén. Az általános iskolák száma várhatóan 3363 lesz, ami 27-tel kevesebb, mint tavaly. A diákok várhatóan 4678 osztályban tanulnak majd, ami 22-vel alacsonyabb a tavalyinál Miért jó az államnak, az önkormányzatoknak, a tanároknak és a diákoknak, ha az iskolák állami tulajdonba kerülnek? Ezt a kérdést tettük fel az oktatási miniszternek, aki a hét elején jelentette be: mintegy 100-200 iskolát már a 2010-es tanévtől állami kézbe lehetne adni a jelenlegi fenntartóktól. Hiller István lapunknak azt mondta, a szülőknek és a gyerekeknek azért jelentene nagyobb biztonságot, ha az állam a fenntartó, mert egységes keret- tanterv alapján teljesen átlátható rendszer hozható létre, valamint kiküszöbölhető az iskolák közötti átjárhatóság hiánya. „Az állami iskolákban tanító pedagógusok pedig az állam alkalmazottai, köz- alkalmazottak. Ez egzisztenciális biztonságot jelent” - tette hozzá az oktatási tárca vezetője. Hiller magyarázata szerint az állam számára kiszámítható anyagi teher az iskolák finanszírozása. Az önkormányzatoknak döntési lehetőséget kínál a javaslat, mivel tárgyalási ajánlatot tehetnek az államnak, illetve az álA javaslat nem szüntetné meg az egyházi vagy éppen az alapítványi iskolákat, az önkormányzatiakat átvenné lám is tehet ajánlatot a helyhatóságoknak. Arra a kérdésünkre, hogy az új fenntartói rendszerben nem kell-e iskolaösszevonásoktól és pedagóguselbocsátásoktól tartani, Hiller úgy válaszolt, azért nem, mert pont az állam jelenti a garanciát. A miniszter azt is mondta, létre kell hozni egy állami pedagógiai szakszolgálatot, amely az állami iskolákban a minőségbiztosítást végzi. A javaslat nem szüntetné meg az egyházi vagy éppen az alapítványi iskolákat. Bár a miniszter elképzeléseit több szervezet támogatja, vannak ellenzői is. A Pedagógusok Szakszervezete, a közoktatási szak- szervezet, a szülői érdekképviselet és a diákszervezetek egyetértenek a javaslattal. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete azonban azt mondja, nincsenek megfelelő garanciák. Az önkormányzati szövetségekkel pénteken egyeztet Hiller. < I Beiratkozás április végéig - Huszonhét iskolával lesz kevesebb