Somogyi Hírlap, 2009. február (20. évfolyam, 27-50. szám)

2009-02-21 / 44. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2009. FEBRUÁR 21, SZOMBAT 3 MEGYEI KÖRKÉP Somogyi fiatalok dolgozhatnak 2010-től a pécsi fővárosért Fájdalomdíj börtön helyett közvetítés Az őszinte bocsánatkérés sokszor az ítéletnél többet ér Százötven regisztrált, döntően diplomás álláskereső már megta­lálta számítását az Európai Kultu­rális Főváros (EKF) 2010-es pécsi programjában. Ennyi fiatal kap munkát jobbára programszerve­zőként a régióban. Somogyból 28 pályakezdőt alkalmaznak. Az Új munkahelyek a sikerért elnevezésű, kiemelt munkaerő­piaci pályázatot a regionális munkaügyi központ hirdette meg. Gyuricza Ágnes titkársági osztályvezetőtől megtudtuk: há­rom évig alkalmazzák mintegy egymilliárd forintos ráfordítás­sal a fiatalokat. Többségük dip­lomás, elvétve középfokú vég­zettségű álláskereső. Száznegy­venöt munkáltató 358 álláshely­re pályázott. A helyszín miatt értelemszerűen kétharmad­részt baranyaiak nyertek, száz fiatal ott kap munkát. Sikeres volt viszont a regionális központ azon törekvése, hogy a régió másik két megyéje is szerepet kapjon a képzéssel kezdődő EKF-foglalkoztatásban. Az eredményes somogyi pá­lyázatok között a csurgói önkor­mányzat, a marcali kulturális központ, a nagyatádi művelődé­si ház, valamint a kaposvári Együd művelődési központ, a megyei múzeumok igazgatósá­ga és a tourinform iroda két-két elhelyezkedést biztosít. Egy-egy fiatal alkalmazására nyert 130- 180 ezer forintos fizetést a bala- tonfóldvári és a fonyódi turiszti­kai egyesület, a barcsi, a kapos­vári és a Pogányvölgyi kistérsé­gi társulás, a bogiári Helyiérték egyesület, a kaposvári, a kőrös­hegyi és a zamárdi önkormány­zat, a Nagybajomi Településfej­lesztési Kft., a somogyvári apát­ság, a siófoki tourinform, a Völgy Hangja és a Zselic egye­sület, valamint a Kaposvári Egyetem Pannon Lovas­akadémiája és a megyei levél­tár. ■ Balassa T. Nem feltétlenül kell a bí­róság előtt felelnie annak, aki kisebb bűncselek­ményt követ el. Néhány éve lehetőség van arra, hogy az elkövető pénzzel, bocsánatkéréssel, valami­lyen jóvátétellel lerendez­ze az ügyet. Jakab Edit Ha a bíróság mondja ki a verdik­tet, nem biztos, hogy az mindkét félnek tetszik. Sőt, lehet, hogy ép­pen egyiknek sem. Akit például megloptak, megrongálták a tu­lajdonát, nem biztos, hogy jó ér­zéssel veszi tudomásul, hogy az elkövető kap egy felfüggesztett szabadságvesztést. Ettől a sértett kára még nem térül meg. Nem véletlen, hogy egyre több ügyben alkalmazzák a mediációt, vagyis a közvetítést. Az Igazságügyi Hi­vatal mediátorainak nemcsak jo­gászoknak, hanem egy kicsit pszichológusoknak is kell lenni­ük, amikor egy asztalhoz ültetik a tettest és a sértettet. A cél az, hogy megállapodás szülessen: a sértett vagy áldozat milyen jóvá­tételt tartana elégségesnek. A megoldások köre végtelen. És sokszor a szakemberek is elcso­dálkoznak egy-egy egyezség hal­latán... Van, hogy egy őszinte bo­csánatkérés minden bírósági íté­letnél többet jelent. Az is érthető, hogy egy rongálási ügyben pél­dául a károsult sokkal haszno­sabbnak vélte, ha a tettes felfüg­gesztett börtön helyett egyszerű­en gondozza, öntözi a megron­gált növényeket. Az is, hogy egy sértett kerékpárt kért „fájdalom­díjként”. De volt, aki a szőlőspin­céjét meszeltette ki jóvátételként az elkövetővel. Keszthelyi Tiborné, a megyei igazságügyi hivatal igazgatója elmondta: 2007-hez képest ta­valy megduplázódott a közvetí­A léleknek is jó AMIKOR BŰNCSELEKMÉNYT követnek el valaki ellen, nem mindig a bíróság ítélete a legmegnyugtatóbb megoldás. A sértett számára sokszor sokkal többet jelent, ha az elkövető kimondja: őszintén sajnálja a történteket, és igyekszik helyrehozni a kárt. A bíróság kimarad a döntésből. Justitia is elégedett lehet, ha látja, hogy az emberek egyezségre jutnak tői ügyek száma. 122 esetben ült végül tárgyalóasztalhoz a sértett és az elkövető. Az eljá­rást csak meghatározott ügyek­ben kezdeményezheti az ügyészség vagy a bíróság. Pél­dául öt évnél nem súlyosabb szabadságvesztéssel bünteten­dő, kisebb bűncselekménynek kell lennie, mindkét félnek akarnia kell az egyezséget, nem lehet halált okozó bűncselek­mény, illetve az elkövető nem lehet visszaeső. Somogybán többnyire lopás, sikkasztás, rongálás, közlekedési baleset, testi sértés, zaklatás került a közvetítők elé. A közvetítői eljárás során a megbeszélések ennek 92 száza­lékában sikerült egyezséget kötni a feleknek. Többségében már teljesítették is a kitűzött jó­vátételt. Ez az esetek nagy ré­szében (77 ügyben) anyagi jel­legű volt, összesen mintegy 22,5 millió forint volt a megálla­podásokban szereplő összeg. Több mint nyolcmilliót már meg is kaptak a sértettek. A megállapodások negyedében erkölcsi vagy egyéb jellegű jó­vátételben egyeztek meg az érintettek. Megbánás, bocsá­natkérés valamennyi egyezség részét képezte. Tizenöt esetben pedig más módon is történt jó­vátétel, valamilyen munkát, többnyire a ház körüli tenniva­lót tartott elfogadhatónak a sér­tett. Csak kilenc ügyben nem sikerült egyezséget elérni. Kiskapu kincskeresőknek, veszélyben a lelőhelyek Márciusban újraindulnak a revizorok Kezdődik a bevetés: Somogybán márciustól újra akcióznak a munkaügyi felügyelők. A feke­tefoglalkoztatókra akár 20 millió forintos bírságot is róhatnak. A tervek szerint először az építőipari vállalkozásoknál el­lenőriznek a revizorok. Ezzel párhuzamosan a somogyi ag­rárcégeket veszik célba. Né­hány héten belül az állattartó telepekre látogatnak ki az el­lenőrök, később a gyümölcsö­sökben néznek körül. Papp Gá­bor, az Országos Munkavédel­mi és Munkaügyi Főfelügyelő­ség dél-dunántúli munkaügyi felügyelőségének igazgatója lapunknak azt mondta: az őrző­védő vállalkozások tevékenysé­gét is megvizsgálják. Számos cég ugyanis szabály­talanul foglalkoztatja a dolgozó­it. Nem tartják be a munka- és pihenőidőre vonatkozó szabá­lyokat. Előfordul, hogy a bizton­ságiak heti 60-70 órát dolgoz­nak, és eközben legfeljebb mi­nimálbér a fizetségük. Újdon­ság: a tachográffal ellátott jár­művek vezetőit, illetve a mun­kaadókat is alapos vizsgálatnak vetik alá. ■ Harsányi M. (Folytatás az 1. oldalról)- Két komoly aggályunk van a módosított rendelettel kapcsolat­ban - mondta Jankovich-Bésán Dénes, a Kulturális Örökségvé­delmi Hivatal védési igazgatója.- Egyfelől ez a módszer nem fog­ja tudni biztosítani, hogy az in­gatlantulajdonosok pontos és tel­jes mértékben helytálló infor­mációkhoz jussa­nak hozzá, ahhoz az ingatlan-nyilvántar­tással kellene össze­kapcsolni a rend­szert. Másfelől az, hogy az adatok nagy mennyiség­ben, egy helyütt és könnyen hoz­záférhetők, egyértelműen foko­zott veszélyt jelent a lelőhelyek számára - tette hozzá az igazga­tó. Kiemelte: az átlagosnál na­gyobb veszély fenyegeti a Dunán­túlt, ahol a római kori leletek mi­att eddig is nagyban folyt a „fém­keresőzés”. Komoly gondot je­lenthet a nyilvánosság az erdő­ben, szántóföldeken húzódó lelő­helyek számára. Jankovich- Bésán Dénes szerint a járható út az eddigi gyakorlat folytatása lenne, mely szerint az érintett ügyfél jogosultságának ellenőr­zését követően megtudhatja a hi­vataltól, hogy régészeti lelőhely­ről van-e szó. Kizárólag a rá vo­natkozó részről kaphat tájékozta­tást, míg a fosztogatóknak sok in­formációra van szüksége, melyet a módosított rendelet értelmében meg is fognak találni ezentúl. Aradi Csilla, a Kulturális Örök- ségvédélmi Hivatal megyei régé­szeti felügyelője be­számolt arról: a jog­szabály-módosítás értelmében összeállí- táják a somogyi listát Egyértelműen lát­szik: képtelenség teljes és pontos adatbázist készíteni.- Végső soron az örökségvéde­lem háttérbe szorulását eredmé­nyezi mindez - fejtette ki Honti Szilvia, a megyei múzeum régé­szeti osztályvezetője, aki megerő­sítette: a megoldást az informá­ciók fent részletezett, célirányos kiadása jelentené. Elmondása szerint a régészeti füzetekben is legfeljebb dűlő nevet közölnek egy-egy lelőhely kapcsán, ezek ugyanis a leletrablók kedvelt ol­vasmányai közé tartoznak. ■ Füleki Tímea ■ Az örökségvé­delem háttér­be szorulásá­tól tartanak. JEGYZET BALASSA TAMÁS Egyszeregy a sokk közül régi dilemmám, miként tudnék terhet levenni kor­mányunk válláról, nem áll­hatom, hogy országló vezé­reink szeme gúvad a nem­zetpolitikai döntések súlya alatt, nekem meg csak kosz- lott háztartásiak jutnak: a gázszámlát ne fizessem be vagy a fotelek hitelét; szép fotelek, szép a karfájuk és a kamatuk is. A tehermente­sítés előtt bemelegítek, poli­tikusként mégsem húzha­tom meg magam; sótörés az ellenzékkel, parlamenti ökörzés, fejben járás, béke­ugatás, szóvivés. Na, szakít­suk meg adásunkat sokkterápia kell, khm. eh, AHHOZ képest, hogy kez­dő néptribun vagyok, nem is fájt. A sokkterápia vi­szont fog. Lesz benne kese­rű és édes pirula is, estébé. Olvasóm itt időzavarba ke­rülhetett, nem tudja, melyik évben járunk. Adófizető­ként (a sunnyogókat három­ra kezdje mardosni a lelkiis­meret!) annyi megszorítá­son vagyunk túl, hogy hoz­zánk képest Satu kapitány kismiska. EGY GAZDASÁGI PORTÁL pén­teki előrejelzése szerint az államadósság nemhogy a gyurcsányi prognózisban minap hallott eurobeveze- tés egyik feltétele, a GDP 60 százaléka felé zsugorodik, hanem 73 százalékról töret­lenül kúszik 80 fölé. A nö­vekedés reményét oszlató fejlemény akkor kerülhető el, ha 800 müliárdos, az ál­lamháztartás hitelével azo­nos mértékű kiigazítást tesz a kormány. Nem mismásol ezermilliárdos tilitolival, ha­nem kiadást csökkent, ami példátlan sokkterápia lehet. Nem egy a sokk közül. lévén farsang, öltözhet­nénk forró égövi szigetnek: teher alatt nőve úgysem lát­szunk ki a pálmákból. szárba szökkenünk, ajvé, ha nem is ez volt a pannon pálma álma. Aranygyűrűt kaptak a rendőrök Eredményes munkája elisme­réseként tárgyjutalmat kapott Nagy László százados és Sze­ren ka Zoltán főtörzszászlós a város képviselőitől. A Siófoki Rendőrkapitányság évértéke­lő állománygyűlésén vehették át az aranygyűrűket. Nagy László főnyomozó a siófoki kapitányság egyik legeredményesebb felderítő­jének számít, míg Szerenka Zoltán rendőri munkájának köszönhetően számos bűnö~ zó'i csoport ténykedését sike­rült felszámolni a városban. Az évtizedes tapasztalattal bíró rendőrök jutalmazását a siófoki kapitány javasolta. ■ Kolumbán T. mm ^ mm © © ” © tb káprázat? jp^ n ni 11 f -1J 3.1,1., 1 flliF Barcs, Bajcsy Zsilinszky utca 73. (06 82) 565 450 Nagyatád, Bajcsy-Zsilinszky utca 1/a. (06 82) 553 380 Marcali, Rákóczi út 21. (06 85) 515 120 Fonyód, Ady E. utca 7. (06 85) 562 960 Balatonboglár, Dózsa Gy. út 1. F/3. (06 85) 550 680 Kaposvár, Széchenyi tér 8 (06 82) 528 900 \. Dombóvár Hunyadi tér 12. _________ (06 74) 566 020 J * K &HTeleCenter (061/20/30/70)3353355 H /f# (<&) é WWW.kh.hU 1 s K8C csoport tagja-» gyors ügyek sávja -» hiteltanácsadás -» befektetéstervezés biztosítások Jelen tájékoztató nem minősúl ajánlattételnek vagy befektetési tanácsadásnak. A termék leírását, valamint az egyéb részleteket a vonatkozó szerződési feltételek, lletve a vonatkozó Hrdetmények, valamint a Bar* Üzletszabályzata tartalmazza A Bank a kondíciók megváltoztatásának jogát fenntartja. A nem kedvezményes EBKM értéke 1,61 %-4,79% a 2009. február 2-án érvényes Hirdetmény szerint

Next

/
Thumbnails
Contents