Somogyi Hírlap, 2009. február (20. évfolyam, 27-50. szám)
2009-02-02 / 27. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2009. FEBRUÁR 2., HÉTFŐ MEGYEI KÓRKÉP 5 Szép kilátások: Zrínyi kútja elérhetetlen Zákány faluból Juhász a város szélén jogszab-álu Kadarkút szélén sorompót kapott az agrárturizmus Gyönyörű kilátás nyílik Zákányból a Drávára, ám ha turisták kérdezik a faluban, hogyan juthatnak le a folyó partjára gyalogosan, nem egyszerű válaszolni. Egyrészt, mert tekervényesen, másrészt alig járható az út. Tóth Judit polgármester azt mondta: most lehetősége nyílik a településnek megoldani ezt az áldatlan helyzetet. A Duna-Dráva Nemzett Park Igazgatóságának munkatársaival régóta igyekeznek megoldást találni. Annál is inkább, mivel a nemzeti park 2007-ben egy piknikezőhelyet alakított itt ki, s táblával jelezte Zrínyi kútját, ahol a monda szerint Zrínyi Miklós költő, hadvezér a lovát itatta. László Piroska jegyző hozzátette: A Natura 2000 kapcsán bővültek természetvédelmi területeik, így több a pályázati lehetőség. Most természetvédelmi célok önerő nélküli támogatásáról jelent meg egy pályázati kiírás, annak segítségével szeretnék megtisztítani és a közönség számára látogathatóvá tenni Zákánynál a Dráva-partot. ■ Varga Andrea Küszöbmentes irodák és vakírás a hivatalban Akadálymentesítették a homok- szentgyörgyi polgármesteri hivatalt. A pénzt pályázaton nyerte az önkormányzat. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Dél-dunántúli Operatív Program keretében valósított meg közel húszmillió forintos beruházást Homokszentgyörgy. Négy hónap alatt akadálymentessé tették a hivatal ügyfélszolgálati irodáját, a családsegítő és gyermekjóléti szolgálat épületét és a helyi fogorvosi rendelőt is. Valamennyi iroda belső ajtaja küszöbmentes lett, valamint mozgáskorlátozott-mellékhelyiséget és liftet is beszereltek. Megtörtént az infokommunikációs akadálymentesítés is, amely a hallás-, látássérülteknek nyújt nagy segítséget. Kont- rasztos jelölésű burkolatok, pik- togramok és Braille-írásos táblák segítik 2009-től az ügyintézést a településen. ■ J. G. Göbölös Dezső: lenne fantázia az agroturizmusban Kadarkúton is, csakhogy a városba nem való a birkanyáj Hiába van 21 hektár földje és ötven juha Göbölös Dezsőnek, egy jogszabály miatt nem foglalkozhat agroturisztikai szolgáltatással, mert azt csak falusias környezetben lehet. Kadarkúton nem. F. Szarka Ágnes Állatsimogató és pónilovaglás - hirdeti a havas tábla. Göbölös Dezső Kadarkúton Mike felé az utolsó házában lakik. Körülötte puszta. Az ötgyerekes férfi és felesége néhány éve nyitott itt egy melegkonyhás sörözőt. Küszködtek egy ideig, aztán jobbnak látták bezárni az egységet, s belevágtak a családi gazdaságba. A férfi több mint száz hektár földet és háromszáz birkát örökölt az apjától. - A juhá- szatot felszámoltatták velünk, mondván, ha Kadarkút város lesz, nem tarthatok állatokat - mondta Göbölös Dezső. - Jelenleg ötven juhom van, de szeretnénk az eredeti állapotokat visz- szaállítani, ahogy ezt régen csinálták eleink. Ez a szakmám, eh- I hez értek. Mivel azonban Kadar- | kút város, így elutasították a ké- % relmünket. Pedig Kadarkútnak ez a része igazán nem egy világváros. Szerintem a jegyzőn múlik az egész. Mi nem segélyből akarunk élni, hanem dolgozni a saját területünkön. Nem vagyunk fiatalok, sehol sem kellünk. Érdekes, hogy Kaposváron a város határában meg lehetett csinálni egy lovastanyát, Kadarkúton nem. Arról beszélnek, hogy fejlesszük a vidéket, tartsuk meg az őshonos állatfajtákat. Ez a terület ugyanolyan állapotban van, mint 50-60 éve. Itt mindig juhászat volt. Most azért, mert Kadarkút város lett, dobjunk ki mindent?- Kadarkút város, ott nincs helye vendégasztalnak és állat- simogatónak. Göbölös Dezső agro-szolgáltató tevékenység nyilvántartásba vételi kérelmét a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően el kellett utasítanunk - mondta Horváth Zsolt, a város jegyzője -, mert az általa megjelölt ingatlanon ez a tevékenység nem gyakorolható. A jogszabály kimondja, hogy ilyen irányú tevékenységet kiemelt üdülőhelynek, gyógy- vagy üdülőhelynek nem minősülő községben, falusias lakóterületnek minősített részeken, illetőleg már kialakult tanyás térségben lehet megvalósítani. Kadarkút egyrészt város, másrészt a rendezési tervben a jövő fejlesztési lehetőségeit figyelembe véve nem falusias lakóterületnek van minősítve az a rész, ahol a kérelmező ingatlannal rendelkezik. Mivel nem felel meg a jogszabályi környezetnek, ezért utasítottuk el a kérelmét. A fellebbezést követően az Államigazgatási Hivatal is helybenhagyta a döntésünk jogszerűségét. Önmagában a rendezési terv módosítása sem jelentene megoldást a problémára. A rendezési terv egy hosszú távú fejlesztési lehetőséget irányoz elő, ennek a megváltoztatása a képviselő- testület döntése alapján lehetséges, ami viszonylag hosszú folyamat. Göbölös Dezső nem kezdeményezte a rendezési terv módosítását. Minden körülményt figyelembe véve nem tudok segíteni. Segítség nem jár nekik, boldogulni nem hagyják őket. Kezükben a lehetőség, de nem élhetnek vele A GYERMEKVÉDELMI TÁMOGATÁST elutasították, mert itt a söröző, vannak földek és birtokolunk egy 16 éves autót. Túl nagy a vagyonunk. Ezeket azonban nem lehet megenni Zöldséget, krumplit, ami a konyhára kell, azt megtermeljük. Állatot tartunk. A kukorica nagy része azonban kint maradt a földön a vadaknak, az állattartás nem hozott semmit. Annyit szedtünk le kézzel, amennyi az állatoknak kell. A felesé gém munkanélküli, visszadta a vállalkozását - mondja körülményeikről Göbölös Dezső kadarkád vállalkozó.- VARRÓNŐNEK TANULTAM, de nem varrtam húsz éve, elvé geztem a vendéglátót is - így az asszony -, jelenleg munka- nélküli vagyok. Munkát keresek, de mindenütt azt kérdezik, hogy mit akarok 43 évesen öt gyerekkel? Dolgozni akarunk, helyünk, ötletünk van, de engedélyt nem kapunk.- EGYIK NAPRÓL A MÁSIKRA élünk, mindig csurran-csep- pen valami. Most anyaságin vagyok - mondja Göbölös Dezső. - Kapunk családi pótlékot, a feleségem munkanélküli-se gélyt, és a legidősebb fiam dolgozik. Ezekből élünk. Leállított kivitelezés KOVÁSZNAi TAMÁS SOITlOgy- meggyesi olvasónk arra kíváncsi: hogyan áll a ravatalozó építése, mikor adják át? Úgy tudja, hogy a kivitelezést végző vállalkozóval kötött szerződés szerint november végén át kellett volna adni. Azt is kérdezi: igaz-e, hogy ha a ravatalozó a vállalt határidőre nem készül el, napi 50 ezer forint l kötbért fizet a vállalkozó. weisz József polgármester elmondta: az őszi esők miatt lassabban dolgozhatott a kivitelező. A korán beállt fagyok miatt pedig a munkákat - a vállalkozóval egyeztetve - leállíttatta. Az épület festését, burkolását csak jó időben lehet végezni.- A munkát a kivitelező folytatta volna, ám szerettem volna elkerülni, hogy az épületben a fagyok miatt károk keletkezzenek - mondta a polgármester. - A következő testületi ülésen kezdeményezem, hogy a megkötött szerződésben vállalt befejezési határidőt módosítsuk. a polgármestertől megtudtuk: tavaly november 30-áig kellett volna a hétmillió forint pályázati támogatással épülő ravatalozót átadni. tény: kötbér megfizetése is szerepel a szerződésben. TRAFFIPAX SOMOGYBÁN MA Kaposváron a Toponári úton 10.30-11.45-ig, a Dombóvári úton 12-13.15-ig, a 48-as ifjúság útján 13.30- 14.45-ig, a Füredi úton 15- 16.15-ig, a Zselici úton 16.3017.30- ig, Nagyatádon és Lábo- don 12-16-ig, Ságváron 9-10-ig, Somban 10.30-11.30-ig, Ta- bon 13.30-14.30-ig, Andocson 15.30- 16.30-ig, Kőröshegyen 10-12-ig, Balatonföldváron 13- 15-ig, Szőlősgyörökön 13-16-ig mérik a sebességet. SOMOGY BLOGJA Azon csak nevetni tudok, amit a kisebbségi törvény megfo- galmaz: a Magyar Köztársaságban élő kisebbségek részesei a nép hatalmának: államalkotó tényezők! Szerény megállapításom továbbra is, hogy a cigányok sohasem voltak, főleg nem lesznek részesei a néphatalomnak. Minden hétfőn KALÁNYOS ISTVÁN (VEKKER] főállású roma nevelőszülő Somogy a Sonline.hu-n KATTINTSON RÁNK! : I '* Vadhúsra mennek az orwadászok Dél-Somogyban. Kilenc esetben indított eljárást a közelmúltban a nagyatádi rendőrkapitányság orvvadászat miatt. A nyomozások során fegyvereket, agancsokat, állattetemeket és vadhúst is lefoglaltak. A Nagyatád és a Csurgó környéki erdőkben lefejezett, felbontott szarvastetemeket találtak az erdészek. Az állatok gyors, helyszíni feldolgozásának módjából arra lehet következtetni, hogy főként az állatok húsa kellett. Az értékes agancs már csak a hab volt a tortán OLVASÓI ÜZENETEK • SMS: 20/968-9444 1 POLITIKA. A kormányfő alkalmatlan az ország vezetésére. Képtelen az országot kivezetni a válságból, amelybe belesodorta. Ő nem adja föl, az ország meg belegebed. Szem * A rendkívüli parlamenti ülés ékesen bizonyította, hogy a Fidesznek a kritikán kívül nincs mondanivalója. A válságból való kilábalás érdekében legalább a 2/3-os törvényekhez adnák a voksukat! Árgus BALATONLELLE. Undorító volt a televízióban nézni a testületi ülést, ahol a fideszesek támadták a kiválóan dolgozó polgármestert, aki nem politizál. Leilei lakos VÍZDÍJ. A barcsi lakosoknak ismét felmegy a vérnyomása, ha a pénteki Somogyi Hírlapban a vízdíjról olvasnak! Ugyanis itt 820 forintot fizetünk, egy köbméter víz+csatorna díjat. Irreális a kaposvárihoz képest! Itt mindent elbír a lakosság?! Itt élő ember TANKOLÁS. Autósok! Csináljátok azt, hogy teletankoljátok az autót! Meg fogtok lepődni! Csak nehogy azt higgyétek, hogy télvíz idején kitágul az a fránya tank, hogy még 4-5 literrel több belefér, mint amekkora a tank hivatalosan! Nagyon ügyesen játszanak a számlálóval, de abból a literből valamennyi hiányzik. Egy kutat azért találtam, ahol nem fér több bele. Küldi SZÁNTÓD. A területet a HUNGUEST kb. 150 millióért adta el. Ha a nyaralónak igaza lenne, hogy ez a kicsi terület, amit az önkormányzat megvásárolt 105 millió, akkor a teljes területért a tulajdonostárs miért nem fizette ki ennek az összegnek a tizen- négyszeresét? Azért, mert akkor annyi volt a terület piaci értéke. Az csak utólagos belemagyarázás, hogy a kft. kizárólagos tulajdonosa lett volna a vitatott területnek. Ez a terület az út.egy része volt Ezért ezt minden szántódi használhatja ingyen. Száhtódi MÁV. Jó lenne, ha fogadná a hívásokat a telefonközpontos a kaposvári vasútállomáson. Harminc percig nem sikerült elérni. Hol volt? Sok ilyen dolgozót kívánok a MÁV-nak! Persze, ha lesz utas. D JUTA. A focicsapatra van pénz, az utcák letakarítására nincs? Egy lakó HÓ. Üzenem a kaposvári Gábor Dénes utcai hótolónak, hogy az útról a havat naponta kétszer ne a kapu- b^áróba tolja. Mami * Volt hely az úton. A mazsolák a garázsban hagyták az autót, a rutinos öreg rókák az árokban voltak! KRUTEK JÓZSEF