Somogyi Hírlap, 2009. február (20. évfolyam, 27-50. szám)
2009-02-02 / 27. szám
2 MEGYEI KORKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2009. FEBRUÁR 2., HÉTFŐ Csípés ellen már biztonságban vannak, de a piac változásaival és a külföldi versenytársakkal szemben még mindig elég kiszolgáltatottak a méhészek Felpörgetnék a méhészetet tanácskozás 11. alkalommal találkoztak a dunántúli szakemberek (Folytatás az 1. oldalról) Vegyes, medvehagyma-, virág-, akác- és napraforgó: amíg az érdeklődők a bámulatosan gazdag hazai mézfelhozatalból kaptak kóstolót, ezalatt a szakemberek az ágazat legégetőbb kérdéséiről értekeztek.- Az idei 480 milliárd forintos agrártámogatás két százaléka a méhészetre jut - közölte Varga Gábor, a megyei mező- gazdasági szakigazgatási hivatal főigazgatója. Rendkívül hasznos és szerteágazó tevékenységet folytatnak a méhészek, hangoztatta a szakember. A helyi sajátosságokra utalva kiemelte: Somogybán, ahol évente csaknem két és fél ezer tonna mézet termelnek, 1500 regisztrált méhész dolgozik.- Az arra jogosultak többféle támogatást vehetnek igénybe - húzta alá a főigazgató. - Kiemelt cél, hogy a rendelkezésre álló forrásokat hatékonyan használják fel az igénylők. Lényeges tudni: az előírások betartását a hatóság következetesen ellenőrzi. A probléma nagyságától függ, hogy milyen Szereti a mézet? szankciókat alkalmaznak. Egy- egy eset kapcsán megvizsgálják, hogy szándékos károkozás vagy mulasztás történt. Az eljárás során azt is nézik, hogy először történt a szabálysértés vagy visszatérő esetről van szó. Baranyai Sándor, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal megyei vezetője azt mondta: a 2009-es idényben 12 jogcímen igényelhető támogatás.- A legnagyobb keretet a varroa atka elleni gyógyszeres védekezésre különítették el - jelezte. Hozzátette: támogatás igényelhető a kaptárak, méhészeti felszerelések azonosítási rendszerének kialakítására, a vándoroltatáshoz szükséges új eszközök beszerzéséhez s a méhcsaládok számának szin- tentartásához is. Idén - országosan - 40 ezer eurót biztosítanak a méz fizikai-kémiai tulajdonságainak elemzésére. Külön előadásban foglalkoztak a növényvédelem és a méhészkedés kapcsolatáról, egy másik előadó a vegyszerek használatát elemezte, s szó esett a varroa atka elleni védekezés módszereiről. Petrus Lajos, a kaposvári méhészeti egyesület elnöke örömét fejezte ki annak kapcsán, hogy idén is jelentős szakmai érdeklődés övezte, a dunántúli tanácskozást. ■ Harsányi Miklós Édes változás: nőtt a mézfogyasztás hazánkban NAGY ÉVA légi óvónő: - A szakemberek szerint is egészséges a méz. Nem véletlen, hogy ősidők óta fogyasztják. Kész szerencse, hogy sokfajta mézet lehet manapság kapni az üzletekben. S a méhészeknél is, akik finomabbnál finomabb termékeket árulnak. Olyan élelemről van szó, amely akár kenyérre kenve, akár süteményben fogyasztva is rendkívül ízletes. Családunk rendszeres mézfogyasztó. Kiss zoltán balatonkeresz- túri hivatásos vadász: - A mézet mindenkinek nyugodt szívvel ajánlom. Tápláló ennivaló, amelyért a kisebbek és az idősek is rajonganak. A forgalomban lévők közül szinte mindegyik fajtát megkóstoltam már. Kedvencem a vegyes méz, de az akácot sem vetem meg. Nekünk saját méhészetünk van, így természetes, hogy a család sűrűn eszik mézet. egyed Kálmán nagyatádi nyugdíjas: - Arra kellene buzdítani a lakosságot, hogy minél gyakrabban vásároljon mézet. A szülők csokit, cukorkát adnak a gyerekeknek. Szerintem jobban tennék, ha az édesség helyett mézes finomsággal kínálnák az apróságokat. Sok európai országban lényegesen több mézet vásárolnak, mint itthon. Ezen jó volna változtatni. hazánkban évente mintegy 20 ezer tonna mézet termelnek. Az elmúlt évek átfogó marketingkampányainak köszönhetően - személyenként - 3040 dekával nőtt a belföldi mézfogyasztás. Egy friss szakmai kimutatásból kiderül: fejenként évente így is alig 1,5 kiló mézet esznek az emberek. Dömötör János csurgói méhész úgy látja: ezek az adatok számos európai uniós felméréssel összehasonlítva igen lehangolóak. Ennek tükrében érthető a méhészek keserűsége. NÉMETORSZÁGBAN. Nagy-Blí- tanniában vagy Olaszország bán rendszeresen vásárol mézet a lakosság - magyarázta a szakember. - Nálunk sokan jóformán csak akkor fogyasztanak egy-két kanálnyit, ha meg hűltek és lázasak. Számos külföldi országban hetente többször is esznek mézet A CSURGÓI MÉHÉSZ SZERINT azért már érezhető némi kedvező változás. A fiatalok körében egyre kedveltebb csemege. Még mindig sokkal kevesebb méz fogy nálunk, mint Európában A BALATONTÓL... Balatonboglár subicz Gábornak, az MR3-Bartók Rádió tavalyi országos jazz trombitaverseny harmadik helyezettjének quintet- je lépett színpadra szombat este a művelődési házban. A koncertet a jazzklub januári eseményeként rendezték, februárban a Trans Balkan Collec- tive zenél a házban a hónap utolsó napján, (ft) Balatonfenyves az önkormányzat alkalmazásában álló szakmunkások végezték el a községháza előterének és a folyosó burkolatának felújítását. Nyolc munkatársat alkalmaznak egy éven át a feladatok elvégzésére. Egy-egy munka esetén a költségek legalább harminc százalékát spórolják meg ezzel, (ft) Daráiiy bérletük van a darányi iskolásoknak a pécsi Nemzeti Színházban; évente nyolc előadást tekinthetnek meg. Az alsótagozatosok, illetve az óvodások az istvándi kicsikkel együtt pedig rendszeresen a Bóbita Bábszínházba látogatnak el. Barcsra heti két alkalommal úszótanfolyamra is viszik az intézmény diákjait, (ga) Csokonyavlsonta harminchét donor jelent meg a településen szervezett véradáson. A harminchat helybeli és rinyaújlaki önkéntes mintegy 14 liter vért adott, (ga) Kaposvár február 2. és március 13. között alkotmányos jogaikat érintő panaszaikat helyezhetik el a kaposváriak a polgármesteri hivatal portáján lévő zárt ládába. Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa ellenőrzést tart Kaposváron, s hivatala a panaszokat kivizsgálja. (mk) Kaposvár február másodikán jár le a történelmi bázisjogosultság átruházásának, ideiglenes átengedésének, illetve a bázisjogosultságról való lemondásának a határideje. Az ennél később postára adott kérelmeket a hivatal vizsgálat nélkül elutasítja, (av) 40 ÉVE ÍRTUK A közművek áthelyezésének és korszerűsítésének elhúzódása miatt a Kaposvári Közúti Kezelő Vállalat csak több hónapos késéssel kapott munkaterületet, ezért az útépítés még nem fejeződött be teljesen a Berzsenyi és a Kanizsai utca keresztezésében. Az útpálya szerkezete csak a kötőrétegig készült el, s ez különösen télen nem alkalmas a forgalomra, mivel hézagos szerkezetű és nem vízzáró, ám az építtető népgazdasági érdekből ragaszkodott a forgalomba helyezéshez. Az útépítés valós befejezése csak júniusra várható. na, így kell megmagyarázni, hogy mitől kátyúsodnak az új utak. Diabetológus szakrendelés helyben barcs Nem kell már nyolcvan kilométert utazniuk a cukorbetegeknek Nem kell már a barcsi cukorbetegeknek alkalmanként akár hetven-nyolcvan kilométert utazniuk, ha receptet szeretnének felíratni, vagy ha csak egy rutinellenőrzésre van szükségük. Februártól diabetológiai szakrendelés indul helyben. Barcson és a környéken rengeteg a cukorbeteg, akik jelenleg Nagykanizsára, Pécsre és Kaposvárra járnak kezelésekre. Sok vád éri emiatt a rendelőintézetet, amiért kapnak több óraszámot az Országos Egészség- biztosítási Pénztártól.- Az óraszámokat a betegforgalom és a különböző betegségek előfordulásának helyi gyakoriságából kalkulálják ki Dr. Csuka László diabetológus szakorvos látja el a barcsi cukorbetegeket mondta dr. Kisimre László igazgató. - Most heti 320 órában működtetünk szakorvosi rendelést, emellett 45 nem szakorvosi órát. Ezek között vannak kötelezően ellátandóak és kisebb óraszámban úgynevezett kis- szakmai rendelések. A diabetológiai szakrendelés létfontosságú lett a körzetben, ezért fordultunk segítségért a Kaposi Mór Oktató Kórházhoz.- Barcs a megyei kórház diabetológiai szakrendelésétől kapott öt órát, így heti öt órában lesz lehetőségünk szakrendelésre - tájékoztatott dr. Csuka László diabetológus szakorvos. - A szolgáltatás elsősorban beutalóval elérhető. ■ Jeki Gabriella Tomboló családfő, rettegő gyerekek Kaposváron (Folytatás az 1. oldalról) Eközben a férfi meghallotta, hogy a felesége kimenekült a lakásból, ezért nagyobb lányát nem bántotta. Felesége után szaladt, hogy megakadályozza a menekülésben és a segítségkérésben. A legkisebb kislányt annyira megrázták a történtek, hogy még a rendőrök kiérkezés után csak annyit tudott mondani: az apu meg akarta ölni anyut. A Kaposvári Rendőrkapitányság tájékoztatása szerint a férfi jelenleg őrizetben van. Kiskorú veszélyeztetése bűntettének megalapozott gyanúja miatt folyik ellene eljárás. ■ H. M.