Somogyi Hírlap, 2009. február (20. évfolyam, 27-50. szám)
2009-02-09 / 33. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2009. FEBRUÁR 9., HÉTFŐ 15 HIRDETÉS m VJtef Somogy Temetkezési Kft. Kaposvár, Mező u. 2, • ügyetet: 82/528-518 • 05-30/6388-430 FELVEVŐ IBCOfl: Kaposvár. Fő a, 57.«82/511-565 » lemetkez@axetero.tia „Elmentek Tőletek, nem tudtam búcsúzni, Nem volt idő arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, Ha látni akartok, nézzetek az égre. ” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VÖRÖS FERENCNÉ Dobos Erzsébet kaposvári, volt nagyberki lakos életének 83. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása február 12-én, a 13 órai gyászmisét követően lesz a nagyberki új temetőben. Kőszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászolják: fia, menye, unokái és dédunokája KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Kőszönetünket fejezzük ki a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen szerettünk, HARDI LÁSZLÓNÉ Szántó Magdolna temetésén részt vettek, sírját virágaikkal borították és gyászunkban osztoztak. Gyászoló család Hiányod elviselni nehéz, örökké tart a fájó emlékezés FÜZESI JÓZSEF halálának 5. évfordulójára. Szerető családja & Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NÉMETH JÁNOS szentgáloskéri lakos 53 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni temetése február 12-én, csütörtökön, a 14.30 órai gyászmisét követően a szentgáloskéri temetőben lesz. Minden külön értesítés helyett. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei MEGEMLÉKEZÉS „Az élet csendesen megy tovább, de fájó emléked elkísér egy életen át." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk SZALAI LAJOS halálának első évfordulóján. Szerettei A hirdetések szövegét minden esetben a hirdeti ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadé semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN KAPOSVÁR, Búzavirág u.-i 61 m2 erkélyes hőszig. 2+1/2 sz. lakás 8,1 MFt 30-866- 5470--------------------------------------------------------------------------------•232233* KA POSVÁRON 1,5 szobás lakás áron alul 5,65 M Ft-ért eladó. Tel.: 30/410-1857.--------------------------------------------------------------------------------*232233* KA POSVÁRON 40 m2-es lakás részben felújított 5,99 MFt-ért eladó. Tel.: 30/410- 1857.--------------------------------------------:-----------------------------------*232233* KA POSVÁRON 42 m2-es tégla lakás sürgősen eladó! Telefon: 30/444-7969----------------------------------------------------------------•---------------*233591* KE CEL-HEGYEN igényes, új építésű 4, szobás sorházi lakás eladó. 24,5 MFt 30/536- 7432--------------------------------------------------------------------------------*232233* NÉ MET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó ingatlanokat keresünk! 06-1-210-4904------------------------------------------------—---------------------------*233417* SZ ONDI utcai 1 szoba + hálófülkés garzon bérbe adó vagy eladó. Érdeklődni a 30/9365-796-os telefonszámon--------------------------------------------------------------------------------*233616* __________JÁRMŰ__________ GÉ PJÁRMŰVEKET műszakival, lejárt műszakival forgalomba lévőt vásárolok. Válassza a korrektséget. 06-30/640-7114.------------------------------------------------------------------------ *233447* ÍN AGY AÚTÓBÖWÓ~SIÓÍo3| ■feditek W Ha “BONTÁSI ÁTVÉTELI IGAZOLÁS” a gépjármű végleg kivonásához, akkor NAGY AUTÓBONTÓ SIÓFOK Siófok, 7-es út, 107-108 km T.: 08-84-353-705 20/9352-752 www.nagyautobonto.hu LADA Samara 1300 eladó. 82/314-715.--------------------------------------------------------------------------------*232986* ÁL LÁST KÍNÁL A BALATONFENYVESI Hubertus-Hof Szálloda felvételt hirdet recepciós munkakör betöltésére. Középfokú német nyelvtudás feltétel, angol nyelvtudás és szállodai software ismerete további előnyt jelent! Önéletrajzokat az alábbi e-mail-címre várjuk: robert.rasko@hubertus.hu . További információ: 06-30 /237-7325.---------------------------------------------------------------------------------*233464* ÚJ BIZTONSÁGI ŐR KÉPZÉS FEBRUÁRBAN -HÉTVÉGEKEN KAPOSVÁRON gyakorlatias képzés - egyszerű vizsga gyors elhelyezkedés - könnyű munka 0G-20/444-0712 Minden hívásra és SMS-re válaszolunk! (13-0150-05) i|j Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PUSZTAI JÁNOS mernyei lakos életének 61. évében súlyos betegségben elhunyt. Temetése február 12-én, csütörtökön a 12.30 órai gyászmisét követően a mernyei temetőben lesz. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család ÁLLÁS NÉLKÜLI pedagógusoknak, egészség- ügyi dolgozóknak és volt közalkalmazottaknak INGYENES angol, német alapfokú nyelv- tanfolyam és ECDL számítástechnikai tanfolyam indul Kaposváron és Siófokon állami támogatással. Vidékieknek 90%-os útiköltség-térítés. Jelentkezés: 82/529-296 Nysz.: 14-0002-06-------------------------------------------------------;-------:------------------*231749* AVO N-munkatársakat keresek. Telefon: 30/426-0624,--------------------------------------------------------------------------------*233653* EG ÉSZSÉGÜGYI végzettséggel gyermekfelügyelőt keresünk. Érdeklődni: 20/955- 3308--------------------------------------------------------------------------------*233733* KAPOSVÁRI telephelyünkre jó szervezőképességgel és mezőgazdasági gépismerettel rendelkező kollégát keresünk vezető beosztásba. Érdeklődni fényképes önéletrajzzal az info@tractor.hu lehet------------------------------------------------------*-------------------------*233691* KE RTÉSZT Kaposvárra felveszek. Fényképes önéletrajzot “Kertész" jeligére a kiadóba.------------------------------------------------------!------------------.—*233738* MU NKATÁRSAT keresünk a Somogyi Hírlap kézbesítésére Visz területére. A kézbesítő feladata, hogy az újságot eljuttassa az előfizetőinkhez, beszedje az előfizetési díjakat és új előfizetőt szervezzen. A munkát teljesítményarányos díjazással ismerjük el. Jelentkezni lehet: Hock János régióvezető. Telefonszám: 0620/5712-737. *233026* TÁJÉKOZTATÁSI, szervezői, ügyviteli, stb. többrétű feladatokra - kaposvári munkahelyre - határozott időtartamra munkatársat alkalmazunk. Jelentkezést „Szorgalom - önállóság 258998" jeligére a Kiadóba várjuk.-------------------------------------------:-------------------»-----------------*233639* 0 % önrésszel külföldre. Keress $-ban, libán. ‘92. óta működő munkaközvetítő cég partnere fiatalos munkavállalókat keres szállodaiparba, bármilyen végzettséggel. Partnerünk a CIB. 30/8161-461. Érdeklődni: H-P: 8-16 www.kuifoldimunkavallalas.hu---------------------------------------------------------------------------------*231636* 300.000 Ft! Reklámcég megyei vezetőt keres! Telefon: 06/70/654-7650.-------------------------------------------------------------*233666* OKTATÁS ADR-tanfolyam indul február 13-án a KING’ a Ford Autósiskolánál. Telefon: 30/956- 2858----------------------------------------------------------------------------:—*232900* KÉZ-LÁBÁPOLÓ, műkörömépítő OKJ-s képzés indul február 18-án Kaposváron és Siófokon. Anyagokkal, eszközökkel 149000 Ft. Kérje ingyenes tájékoztatónkat! 30/4582- 105, www.2007kapos.hu---------------------------------------------------------------------------------*233231* SIKERSZAKMÁK! OKJ-s képzéseink www.2007kapos.hu . Kérje ingyenes tájékoztatónkat!--------------------------------------------------------------------------*233212* KI ADÓ KAPOSVÁRON bérbe adók: - raktárak 80 m2-től, - hűtött raktárak, - kedvező fekvésű irodák és önálló irodablokkok ingyenes parkolóval, kedvező feltételekkel. Érdeklődni: a 30/9365-796-os teiefonszámon.---------------------------------------------------------------------------------*233615* KAPOSVÁRON belvárosi 65 m2-es üzlethelyiség kiadó. Telefon: 30/548-9744.-------*232683* SZ OLGÁLTATÁS LAMBÉRIÁT kerítéslécet, hajópadlót, kiegészítőket vásároljon közvetlen a gyártótól. Alfa-Tóth Kft Kaposvár, Szent L. u. 5. Telefon: 82/419- 819.------------------------------------4-------------------------------------------*233282* ME TSZŐOLLÓ, KÉS daráló korcsolya élezés eladás Mogyorósy Somogy Pavilonsor Telefon: 82/310-412 *231866* PALATETŐ felújítása, színes-mintás zsindelytekercs ragasztása. Lapostető szigetelés. Legolcsóbban, 20 év garancia. Telefon: 20/553-2800 —------------------------------------------------------------------------*232683* HA JVÁGÁS,-festés, frizurakészítés. Timi vár a Geberta Hajstúdióban, Kaposvár, Irányi D. u 10. Telefon: 82/315-253; 30/973-9815.---------------------------------------------------------------------------------*233639* REDŐNY, reluxa, szalagfüggöny, napellenző 55% engedménnyel+10% nyugdíjas kedvezmény 06-20-9713-709.---------------------------------------------------------------------------------*233659*. SZ ŐNYEGTISZTÍTÁS 650 Ft/m2 szállítás lehetséges. Kaposvár, Mező u. 31. Telefon: 82/424-055.--------------------------------------7------------------------------------------*232165* TE TŐKLINIKA! Palatetők bontás nélküli felújítása, mintás bitumenlemezzel, 20% tavaszi kedvezmény, 15 év garancia! Telefon: 06-20/995-9700, www.tetoklinika.hu---------------------------------------------------------------------------------*231936* VEGYES A FŐNÖKÖMNEK elment az esze! 20 millió Ft értékben fog ajándékokat szétosztani február végéig! Siessen ki hozzánk, nehogy meggondolja magát, és Ön lemaradjon a 20 ezer Ft értékű gyémántszerszám utalványokról. Üdv.: Viki a Diamantina Kft.-tői! Itt talál meg minket: 61-es út, Ka- posújlak, Kaposvár felől az első ház. www.diamantina.hu *232479* AKCIÓ! Akác, tölgy kuglizva. Telefon: 30/855-6382.----------------------------------------------------------------------------■—*232217* AK CIÓS akác 1200 Ft/q-tól. Telefon: 30/319-6224. CUKORAKCIÓ méhészeknek: Barna nádcukor 50 kg-os zsákos 175 Ft/kg; Porcukor 20 kg-os zsákos 210 Ft/kg; Sepert cukor 20 kg-os zsákos 160 Ft/kg. l.MCM Kft, Kaposvár Iparos u. 4. 82/527 264. Amíg a készlet tart. FESTMÉNYEK és másolatok. Kaposvár, Honvéd u. 27., SÖKE Bolt JELMEZKÖLCSÖNZÉS Papírbolt Kaposvár, Teleki u. 11„ Telefon: 82/410-027. ÜDÜLÉSI jog szerviz. Népszerű belföldi és külföldi üdülőjogokat kínálunk kedvező áron. 30/460-58-55. Ha eladná üdülőjogát hívja irodánkat: 1/769-01-14, 1/769-09- 31.---------------------------------------------------------------------------------*233565* VÉGELSZÁMOLÁS miatt! Villamossági és víz- szerelési anyagok nagytételű kiárusítása. Telefon: 30/9467-471.--------------------------------------------------------------------------------*233568* TÁ RSKERESÉS FIATAL lány társat keres. Telefon: 06/70/646-7424, FIATAL lány társat keres. Telefon: 30/457- 1242.-------------------■---------------------------*--------------------------------*233607* 35-Ö S hölgy társat keres. Telefon: 20/348- 6309---------------------------------------------------------------------------------*233352* 45-Ö S hölgy társat keres. 20/274-2987 •233066* ÁLLAT A BOGLÁRI Baromfitenyésztő Kft, márciusi 4 hetes, előnevelt csirke ajánlata: 320 Ft/db, Oltott, vakcinázott állomány. Táp kiszállítás. Rendelésfelvétel: 85/353-200.---------------------------------------------------------------------------------*233704* FRISS vágott fél sertés eladó. Telefon: 30/5815-591--------------------------------------------------------------------------------*233655* HÍZÓ K eladók Kaposváron. Telefon: 30/946-2043---------------------------------------------------------------------------------*233679* HÍZÓSERTÉSEKET és anyakocákat vásárolunk folyamatosan készpénzért. Érdeklődni: Ráció Kft. Keszthely, 06-83/311-745, 06- 30/5073725-ös telefonszámokon.---------------------------------------------------------------------------------*233226* MANGALICA malac süldő hízó eladó törzstenyészetből. Telefon: 70-454-7238.------------------>-----------------------—-------------------- ■ *233741* NA GYTESTŰ hízó eladó. Telefon: 06/82/ 372-548.---------------------------------------------------------------------------------*233740* VÁ GÓMARHA-FELVÁSÁRLÁS. Telefon: 06- 30/530-3103.----------------------------------------------------------------------------------*231765* ALBÉRLETET KERES ÜRES családi házat bérelnék. Telefon: 20/9868-060. APRÓ-CSEPRŐ BETONOSZLOPOK ELADÓK komplett kerítés kivitelezése! Telefon: 20/424-4218, www.profikerites.hu-------------------------;----------------------------;--------------------------*232778* SZ ÍNESFÉMET, ócskavasat veszek. Telefon: 20/805-5041---------------------------------------------------------------------------------*231950* MEZŐGAZDASÁG SOROS műtrágyaszóró, mikrogranulátum- szóró spc-re, sorközművelőre a gyártótól! Telefon: 06-20/9360-125.--------------------------------------------:-----------------------------------*232152* VÁ GÁSÉRETT erdőt vásárolok kitermelésre. Telefon: 30/3361-275.---------------------------------------------------------------------------------*233645* ADÁSVÉTEL AKÁC, vegyes tűzifa szállítva. Telefon: 20/283-8178---------------------------------------------------------------------------------*233623* AKÁCFA 9500 Ft/m szállítva. Telefon: 30/320-6554---------------------------------------------------------------------------------*233190* AKCIÓ! Minőségi száraz vegyes és akác tűzifa 9000 Ft/m3-től szállítva. Telefon: 20/925-8535---------------------------------------------------------------------------------*233474* AKCIÓS tűzifa 8000 Ft-tól szállítva, kuglizva is. Telefon: 06-30/905-6578.---------------------------------------------------------------------------------*231873* FABRIKETT házhoz szállítva. Ár: 4200 Ft/q- tól! Minimális rendelés: 6 q. Telefon: 20/365-4018------------------------------------------------------------:—----------------*233153* TŰ ZIFAAKCIŐ! Tűzifa eladó 8500 Ft/m. Házhoz szállítással. Telefon: 20/927-5150.---------------------------------------------------------------------------------*232220* TŰZIFA 8000 Ft/m szállítva. Telefon: 20- 484-0136.---------------------------------------------------------------------------------*233658* TŰZIFA 9 E Ft/m3-től. Telefon: 30/975- 2382. VEGYES és akác kemény tűzifa 9000 Ft/m3-. tői ingyen házhozszállítással. Telefon: 30/836-2162---------------------------------------■-----------------------------------------*232517* 3X15ÖS komplex műtrágya kamionos tételbe leszállítva 111 E Ft/q. Telefon: 20/370- 2087------------------------------------------------------------------------:--------*233440* PÉ NZPIAC JELZÁLOGHITELEK, hitel kiváltások, adósságrendezés. Telefon: 70/500-1337.--------------------------------------------------------------------------------*233622* TÖ BBTÍPUSÚ személyi kölcsön 80 éves korig. Telefon: 70/500-1337.---------------------------------------------------------------------------------*233622* ÜZ LETHELYISÉG KIADÓ 50 m2-es utcafronti üzlethelyiség Kaposvár, Füredi u. 6. alatt. Telefon: 70/289-1110. KIADÓ Somogpnioiijfiban élelmiszerbolt és Italbolt közös üzemeltetésre bérbeadó. Érdeklődni 85/575-097,575-101-es telefonon. KÖZLEMÉNY FELHÍVÁS Dél-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség (Pécs, Szentlőrinci u. 4/1.) 2009. február 18. napján 9 és 16 óra között a környezetvédelmi adatszolgáltatások témakörében továbbképzést szervez vállalkozások szakemberei részére. Rendezvényünk résztvevői megismerhetik a környezetvédelmi adatszolgáltatási kötelezettségekkel kapcsolatos jogszabályi változásokat, valamint a kitöltéssel kapcsolatos tudnivalókat. Jelentkezési határidő: 2009. február 13. Jelentkezni lehet a www.ddkvf.hu honlapról letölthető jelentkezési lapon, amelyet telefaxon kérünk megküldeni (fax: 72/567-201). A részvételi díj: 10 000 Ft + áfa (számlát a jelentkezési lap alapján, a befizetést követően állítjuk ki, amelyet postán, illetve a helyszínen vehetnek át) . *1612663* Somogyi Hírlap Kiadja az Axel Springer Magyarország Kft Somogy Megyei Irodája. Felelős Kiadó a Kft ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: DR. ÁRPÁSI ZOLTÁN Lapszerkesztő: CZENE ATTILA (internetes), FÓNAI IMRE, GÁLDONYI MAGDOLNA, NAGY LÁSZLÓ. Kiadóvezető: FICSÓR JÁNOS Szerkesztőség és a kiadó címe: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a Postacím: 7401 Kaposvár, Pf. 31. E-mail: somogyihirlap@axels.hu Telefon: 82/528-100, szerkesztőségi telefax: 82/528-155 Kiadói telefax: 82/528-148 Hirdetésfelvétel: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 82/528-158, Siófok, Szabadság tér 9. Tel.: 84/310-861. Fax: 84/510-096 Készült: AS-Nyomda Kft. Déli Üzem Pécs, Engel János u. 8. Telefon: 72/243-700, telefax: 72/243-704 Felelős vezető: FUTÓ IMRE • ISSfiszám: 0865-9125 Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Sprirv ger-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a PELSOHÍR Kft regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztés: BÁTORFI GÁBOR. Telefon: 82/528-120. Fax: 82/528-133 Előfizetés a kiadónál. Tel.: 82/528-120 Telefax: 82/528-133 valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403909-390173500000000 pénz- forgalmi jelzőszámra, e-mail: somogy.terj@axels.hu Előfizetés díja: 1 hónapra 1950 Ft, negyed évre 5850 Ft, fél évre 11 700 Ft, egy évre 23 400 Ft Hirdetés: KILVINGER OTTÓ, telefonszám: 82/528-158. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akciókon és rejtvénypályázatokon részt vevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, sms- ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer Magyarország Kft, Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft, Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról, céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Somogyi Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Somogyi Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk.