Somogyi Hírlap, 2009. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
2009-01-18 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 3. szám
12 SZTORI 2009. JANUÁR 18., VASÁRNAP Légvárak a magány árnyékában menekülés Még azt sem bánta volna, ha a kiszemelt lányt a vőlegénye elkíséri a randevúra Az alábbi történet látszólag nó'i sztori, de valójában a magányról szól. Arról, hogy mi mindenre vagyunk képesek, ha meg akarunk menekülni tőle. Kaptam karácsonyra a többi között egy SMS-t a szokásos jókívánságokkal. Az aláírás „Lali” volt. Fogalmam sem lévén, ki az a Lali, nem foglalkoztam a dologgal; azt hittem, valaki rossz számot pötyögött be. De mit ad isten, múlt héten egyik este Lali csörgetett meg a mobilomon. Hogy én talán nem is emlékszem rá. Bevallottam, valóban nem. „Egyszer találkoztunk Adriennél, akkor vele jártam” - mondta erre ő. Ja igen, Adrienn, és a gazdag, fiatal pasi, akit dicsekedve körbehurcolt. Azóta, azaz kábé két és fél éve a színüket sem láttam. És Lali most kávézni hív - engem. „Randevút kérsz?” - kérdeztem bele a közepébe. A srác hí- mezett-hámozott, végül kibökte, hogy yes. Hiszen milyen helyeskedves lány vagyok én. De ne gondoljak semmi rosszra, Adriennel ő másfél éve szakított. „Randevút kérsz?” - kérdeztem bele a közepébe. Közöltem, hogy én már csak a vőlegényemmel randevúzom, mire Lali: sebaj, akkor jöjjön ő is. Elképedtem. Talán szkande- rozni akar vele a kávéházi asztalon, mondván, hogy aki győz, azé a nő? Mindegy. Kultúrlények vagyunk, nem hajtjuk el a másikat a fenébe csak úgy. Előhozakodtam a betegségemmel és a kezeléssorozattal: nekem most nincs extraenergiám extraordi- nális találkozókra. Lali tovább ütötte a vasat: nemrég csípett meg egy menő állást, hülyére keresi magát, a téli szünetet Skóciában töltötte, és BMW-vel jár. „Az én kedvencem a Volvo” - vágtam rá, hogy lehűtsem. Nem sikerült. „Ha beülnél mellém, és éreznéd a vajszínű bőr érintését, megváltozna a véleményed” - fuvolázta. Mire én: „nyugi, a Suzuki Altóban is nagyon jó ülni”. Az van ugyanis nekünk. Szó szót követett, végül nem állhattam meg, hogy rá ne kérdezzek: „mondd csak, te ennyire magányos vagy? Olyasvalakitől akarsz találkoVisszagondoltam a régi, magányos időkre. Voltam én úgy, mint Lali? Építettem légvárat egy röpke találkozás nyomán bárkiről? Nos, gondolatban előfordult, habár a telefonig már nem jutottam el. zót kicsikarni, akit két és fél éve láttál egyetlenegyszer?” Lali kifejtette: ő nem az a fajta, aki sutba dobja az értékes kapcsolatait. Azokat ő ápolni akarja. Nem javítottam ki szegényt, hogy itt futó ismeretségről van szó, nem pedig kapcsolatról. Visszagondoltam a régi magányos időkre. Voltam én úgy, mint Lali? Építettem légvárat egy röpke találkozás nyomán bárkiről? Nos, gondolatban előfordult, habár a telefonig már nem jutottam el. Másfajta erőlködésre azonban én is vetemedtem. Buliztam idegenekkel, keresgéltem társat a neten - nem sült ki belőle semmi. Feladtam, és elkezdtem élvezni az egyedüllétet. Faltam a könyveket, sokat sétáltam, sportoltam, moziba jártam. (Tudják, hogy magányosan mozizni valóságos áldás? Nem kell izgulni, vajon tetszik-e a partnernek a film.) Aztán mindenféle előzetes terv nélkül találkoztam valakivel. Két éve történt, azóta is együtt vagyunk. A Laliknak tehát üzenem: próbálják meg erőlködés nélkül. Nagyobb esély van rá) hogy sikerül. ■ Rados Virág ORSZÁGOS APRÓHIRDETÉSEK _________INGATLAN_________ a BÁCS-KISKUN megyében 2,5 szobás felújított családiház eladó. Iá.: 2,5 M Ft I: 20/228-3822 —-------—---------------------------------------------------------*25244* TE RMŐ kadarka 80%-ban. 3 hektáros szőlőbirtok tanyával, pincével eladó Bátaszéken. Víz, villany bevezetve T.: 70/337-7008--------------------------------------------------------------------------------- ‘25313* __________JÁRMŰ__________ DA NUVIA, CSEPEL ÉS PANNÓNIA VÁZAT keresek. T.: 20/340-0201--------------------------------------------------------------------------------- *25320* SCANIA gabonás szerelvény Schwarcmüller pótkocsival egyben vagy külön eladó. 30/207-3422--------------------------------:-----------------------------------------------, *25293* SC HWARCMÜLLER gabonás pót 3 tengelyes gyári 3 oldalra billenős eladó. Telefon: 30/207-3422------- ------------ ----------------------------------------*25293* HA SZONGÉPJÁRMŰ HÓTOLÓ* HÓÉ KE targoncára, tehergépkocsira, traktorra - a gyártótól! Cím: Agromat Kft., 8400 Ajka, Zagy tér 3. Tel.: 88/311-640, 30/946-6620 * 100 __________GÉPEK__________ EL ADÓ: gumiipari hengerszék; 130 kW-os gázmotoros áremfejlesztő; 5 köbméteres légtartály; PÉT flakonfúvógép kompresszorral; szennyvíz prés szalagszűrő; lemezcsévélő és egyengető Schuler; excenterprések: 125; 100; 80; 63; 40; 35; 25 tonnásak; hidraulikus prések 10-23-63 tonnásak; Hídaruk 1-3,2-5-8-15-20 tonnásak; lemezhengerítő 250/4; frekvenciaváltók: 30-50100 kW; hidraulikus emelőasztal: 8 tonnás; T0S faipari megmunkáló 8 fejes; hidraulikus tápegységek; JCB gyártmányú, 3CX típusú kotró-rakodógép: gyártási év: 2000, hátsó gémen kanál gyorscsatlakozó, törőfejkiépítés, újszerű gumik, nagyon jó állapot; AVIA A31 kisteherautó, 3,5 tonna teherbírás ponyvás. Ár megegyezés szerint. Hétvégén is! 20/972-6425; www.telkesgep.hu--------------------- ------------------- *25318* HE NGERFÚRÓGÉP tartozékokkal eladó. T.: 30/413-4623----------------------------------------------------------------------------— *25294* HŐ LÉGFÚVÓK raktárról azonnal eladók: gáz- és olajtüzelésűek: 71-80-116-190-260 kW teljesítménnyel. Ár megegyezés szerint. Hétvégén is! 20/972-6425, www.telkesgep.hu-----------------------------------------------------------------------------------*25318* HW 8011-ES eladó. T.: 20/340-0201--------------------------------------------------------------------------------- •25319' RS TRAKTOR, hozzá való vetőgép, sorközművelő kultivátor és rezgőkéses fűkasza eladó. I: 30/413-4623----------------------------------------------------------------------------------*25294* TÁ PKEVERŐ darálóval eladó. 30/3302-765-----------------------------------------------------------------------------------*25312* ZET0R 7340-es turbós és 6211-es, HW80- 11 billenős pótkocsi javításra szoruló, IH 6,2 nehéztárcsa újszerű, WeimarT174/2 világoszöld eladó. 20/3355-358--------------------------------------------------------------------------------- •25311* 16145 Zetor eladó. Kukoricát beszámítok. 06-30/206-30-33------------------------ *25289* ME ZŐGAZDASÁG ELADÓ nagybálás széna, szalma. Telefon: 45/484-093-----------------------------------------------------------------------------------*25314* FEJES káposzta eladó. 30/541-2788.-----------------------------------:----------------------------------------------*25299' NE DVES kukoricadara szállítva. Telefon: 30/3303-531--------------------------------------------------------------------------------- *25300* állást kínál eFARMASI kozmetikumok katalógusból való értékesítésére munkatársakat keresek 20-38%jutalék.!: 30/630-7555-------------- *25178* a J ÓLFIZETŐ bedolgozói munka, leinformálható cégtől. 30/846-1819---------:-----------------------------------------------------------------------*25243* JU HÁSZT felvennék! 30/497-6085.--------------------------------------------------------------------------------- *25310* a KÜLFÖLDI munkák nyelvtudás nélkül is, otthoni bedolgozások! 16-18 h: 30/502- 1719--------------------------------------------------------------------------------- *25295* a LÉGY sikeres! Keress pénzt az Oriflame- mel! 30% jutalék, ajándékok! Telefon: 70/776-8294--------------------------------------------------------------------------------- *25308* a TÖBBFÉLE otthoni papírmunkát kínálok, válaszborítékot kérek. Debreceniné 7608 Pécs, Pf. 8.--------------------------------------------------------------------------------- *25153* __________UTAZÁS__________ a K EDVEZMÉNYES élményfürdőzés szállás- lehetőséggel a Debreceni Nagyerdőn! Nádix Panzió, www.nadixpanzio.hu ; 06/52/532-104-----------------l—----------------------------------------------------------*25226* a NYÍREGYHÁZÁN várja kedves vendégeit a Jocó Panzió. A belvárostól pár perc sétára, kulturált, zuhanyzós, kábel-tv-s szobák hűtőszekrénnyel, zárt parkolással, szolid árakkal. Nyíregyháza, Hunyadi út 49. Tel.: 06-42/411-297, 30/367- 2898 *23275* a SZILVÁSVÁRADON szobák kiadók. 70/941-2649---------------------------------------------------------------------------------*26246* TÉL az erdélyi havasokban! Jan. 29-febr. 1. Programok: lovasszánozás, városnézés, kirándulás, disznóvágás, táncház, székely bátyus bál. Ár: 32900 Ft/fő (utazás, szállás, félpanzió) Tel.: 06-20/981-6328------------------------*25270* a ÜDÜLJÖN Gyulán, a gyógyfürdő közelében, a családias Székely Panzióban! 06-66/361-015--------------------------------------------------------------.------------------*25229* ________PÉNZPIAC________ a N AGY összegű kárpótlási jegyet magas áron veszek! Hagyatékra várót is. Telefon: 70/574-6103--------------------------------------------------------------------------------- *25218* ___________ÁLLAT___________ AP AL00SA pónik eladók Kméten. Telefon: 30/270-0486-------------------------------------;-------------------------------------------*25298* LO VAK, kisbálás here eladó. Telefon: 30/6015-336------------r---------------------------------------------------------------------*25301* SI MASZŐRŰ foxterrier kölykök törzskönyvezve import szülőpártól eladók. Telefon: 20/9181-622-------------------------------------------------------------------------4-------*25303* 10 0 db kétszer ellett, vemhes sarolin tehén eladó. 30/3700-207---------------------------------------------------------------------------------*25322* SZOL GÁLTATÁS a ABLAKSZIGETELÉS garanciával. Telefon: 20/374-7956----------------,-------------------------------------------------------•--------*25268* a F ESTESSEN szeretteiről olajportrét, fényképről is! www.rozsahegyi.fw.hu ; 30/934-9154 a KEDVELT külföldi és belföldi üdülési jogok nagy választékban, akciós áron eladók! Ha üdülési jogot bérlne, vásárolna, érdeklődjék nálunk! Ha eladná üdülési jogát, hívja irodánkat: 1/769-0114, 30/460-5855, 1/769-0931; internet: www.udulesijoginfo.net , *25297* 8 P0RSZIV0ZSAK 20/478-2881 készítése. Telefon: VEGYES CSAPDA eladó, kártékony állatok (patkány, menyét) elfogására alkalmas. 20/448-4588. egeszseg a HÁZI ápolásra többfunkciós betegágyak eladók. 70/317-9321 GONDOZÁS a BENTLAKÁSOS intézetünkben, egyszerűsített eljárással, az ország egész területéről idős emberek ápolását vállaljuk, teljes ellátással, egyszeri nagyösszegű befizetés nélkül, napidíj ellenében. Tel.: 1/350-0997, 1/350-0999--------------------------------------------------------------------------------- *25272* ________HANGSZER________ a Z ONGORA, pianino vétel-eladás, javítás, hangolás, bérbeadás. Telefon: 1/239-7138, 20/470-2091------------------------------------------------------------------------- - *25259* _________RUHÁZAT_________ AN GOL-HOLLAND használtruha kis és nagy- kereskedés. Bontatlan zsákos ruha: 200- 400 Ft/kg. Válogatott gyerek-felnőtt ruhák, lakástextil készpénzesen: 500 Ft/kg, bizományosán: 450 Ft/kg. Ingyenes kiszállítás: Tel.: 20/323-0212, 70/316-7296. E-mail: beastex@globonet.hu a HASZNÁLT holland és német ruha, kedvező feltételekkel házhoz szállítva is eladó! Telefon: 30/413-0147 *24252* a KISLÁBÚ nők cipőboltjában magas és lapos sarkú cipők, bokacipők és csizmák vására! 1077 Bp., Wesselényi u. 19. Tel.: 20/962-0553 *22931* KÖNYV a ANTIKVÁR felvásárlóközpont vásárol régi könyvet, könyvgyűjteményt, azonnali díjtalan kiszállás. Telefon: 1/340-3760, 1/354-0978,30/922-0436 *22921* HIRDETMÉNY all. OSZT. trapézlemezek Dabason. 29/367-618, 70/318-9472 NÖVÉNY a EGZOTIKUS növénymag-katalógus! Telefon: 94/352-552 BELYEG a MAGÁNGYŰJTŐ régi képeslapokat, papírpénzeket, postatiszta bélyeggyűjteményt keres megvételre. 1/405-7330, 1/409- 4628, 20/543-0446