Somogyi Hírlap, 2009. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
2009-01-03 / 2. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2009. JANUÁR 3., SZOMBAT 5 MEGYEI KÖRKÉP Kurtaxaellenőrök kettesével adóbevétel Szemesen nőtt a legjobban, Zamárdi a Balaton Sound miatt „arat” Több idegenforgalmi adót szedett be a legtöbb település a Balaton déli partján, mint egy évvel korábban. Kolumbán Tünde A csúcsot 2008-ban is Siófok dönti, egymilliónál több vendégéjszakával számolnak. Siófokon évről évre több vendégéjszakát töltenek el a turisták, ezzel párhuzamosan a kurtaxabevételek is emelkednek. A város 2007-ben mintegy 200 milliót kasszírozott az idegenforgalmi adóból, ami most ennél csak több lehet. Az egyik legjelentősebb növekedést Balatonszemes tudhatja magáéGyűlnek a bevallások a siófoki polgármesteri hivatalban nak, ahol tavaly év végéig csaknem 40 százalékkal lett magasabb az idegenforgalmiadó-bevé- tel, így az önkormányzat ebből 40 millió forintos bevételre számít. Növekedés tapasztalható Za- márdiban is, a Balaton Soundnak is köszönhetően 65 milliós bevétellel számolhat a város. A kurtaxa a Balaton-parti települések egyik legfontosabb bevételi forrása, részben annak köszönhetően, hogy az állam minden beszedett adóforintot plusz két forinttal fejel meg. Ezért sem mindegy, hogy mennyire hatékony az ellenőrzés, amitől sok függ, hiszen még mindig jellemző, hogy akadnak szállásadók, akik nem jelentik be a vendéget. Takács lózsef balatonszemesi polgármester szerint náluk például a minden eddiginél szigorúbb ellenőrzés is hozzájárult a jelentős növekedéshez. Siófokon is szigorodtak a feltételek, ott például az esetleges viták elkerülése miatt idén először kettesével járnak az adóellenőrök. A városban korábban gondot okozott, hogy az apartmanházakba nehezen jutottak be az ellenőrök, mert nem volt, aki a zárt épületekbe beengedte volna őket. Nagy István, a városház saj- tórefense azonban azt mondja: mostanra az apartmanházakban nyaraltatok felderítése is jól halad, sőt növekszik az épülettulajdonosok körében a ma- gánszálláshely-engedélyt kérők száma. Az Aranypart lesz az első, akár már januárban Siófok lehet az első állomás, ahol az SCD Holding megkezdi száz- milliárd forintosra tervezett Ba- laton-fejlesztési programját. A siófoki Aranypart Kemping és Üdülőfalu megújításához szükséges építési engedély október óta jogerős, a beruházást az SCD már e hónapban indítani tervezi. A megvalósítás feltétele a biztonságos finanszírozási háttér, amelyre az SCD Group kommunikációs igazgatójának elmondása szerint a pénzintézeteket sújtó válság ellenére is van esély. Amennyiben a hitelezési folyamat elhúzódik a szezonkezdetig, a tulajdonos nem lát neki az új recepciót, korszerű vizesblokkrendszert, közösségi épületet és medencét is magában foglaló beruházás első ütemének - tudtuk meg Elkán Pétertől, aki elmondta: mivel az Aranypart az SCD legnagyobb forgalmat lebonyolító kempingje, ezért egyértelmű, hogy nem szeretnék a szezonban zárva tartani. ■ Visszalépett a szemesi befeketetőjelölt, egyelőre nem épül a hotel. A kommunikációs vezető a tervezett 23 balatoni projekt kapcsán úgy nyilatkozott: az, hogy az első kapavágásokat még nem ejtették meg, nem jelenti, hogy leálltak a beruházások. - Egy fejlesztési tevékenységnek része az is, hogy a helyi építési szabályzatokat a Balaton-tör- vény előírásainak megfelelően módosítani kell, annak érdekében, hogy egyáltalán az épületek tervezését el tudjuk kezdeni - modta Elkán Péter, és hozzátette: két éve azon dolgoznak, hogy az ingatlanokat a rendeleteknek megtelő fejlesztési területté alakítsák.- Egy kevésbé komplikált projekt esetében másfél-két év telik el az építési engedély jogerőre emelkedéséig - emelte ki Elkán Péter. - Az előkészítéshez hozzátartozik a tervezett beruházások majdani üzemeltetőinek kiválasztása. A jelentkezőket azonban a válság óvatosságra inti, így például a balatonszemesi hotel építésének kezdete azért csúszik, mert visszalépett a településre megálmodott hotel üzemeltetésére vállalkozó partner. ■ Kolumbán T. HIRDETÉS Olasz felvágott hűtőpultban kapható, 150 g/csomag STO&K Nimm 2 Ni Soft vagy « Nimm 2 pH 300 g/375 g/csomag CSÁSZÁR Eperlevél 8 tojásos, 200 g/csomag V# Tt helyett ÍSVFt Helyett SHAH (Pa Macskasnack többféle ízben, 10 x 5 g/csomag 1496,67/ 1197,33 Ft/kg Pacal csíkozott, konyhakész, mélyhűtőpultban kapható. 1 kg/csomag yUÜSIO, NWKtt Fűszerpaprika édesnemes, 250 g/csomag Őszibarack- alma nektár 50 % gyümölcstartalom, 1,5 l/doboz Gomba 3. osztályú szeletelt, 400 g/doboz ___ IS fm helyen 865,22 Ft/kg (töltőtömeg) tájékoztató Ajka • Balatoniadé • Bonyhád • Budakeszi • Budaörs • Budapest, X. kér. • Budapest, XVI. kér. • Cegléd • Dabas • Debrecen 2x Dunaföldvár • Dunaújváros • Esztergom • Fát • Gárdony • Gyula • Hajdúböszörmény • Halásztelek • Hódmezővásárhely • Jászberény Kalocsa • Karcag • Kazincbarcika • Keszthely • Mohács • Mosonmagyaróvár • Nyíregyháza 3x • Pápa • Pécs • Plllscsaba Siklós • Siófok • Szentes • Székesfehérvár 2x • Szombathely 2x • Törökbálint • Veszprém 2x ÁRPÁSI ZOLTÁN Gázellátás, takarékosság EGYELŐRE VAN (OROSZ) GÁZ, tehát nincs gáz. Az illetékesek szerint ha nem lesz gáz, akkor sem lesz gáz. A vezető országos napilap szalagcímben hozta a hírt: „A kormány készül a krízisre”. Ez abból áll, hogy az új energiaügyi miniszter látogatást tett a hazai gázrend- szer-irányítás siófoki központjában, ahol tájékozódott a kialakult a helyzetről. (Ami ugyebár nincs, mert továbbra is ömlik a gáz a „Nagy Testvértől”.) Továbbá összeült a hazai gázegyensúly megingásakor tanácskozó úgynevezett földgázellátási krízisbizottság. A felek elégedetten állapították meg, hogy több hétre elegendő tartalék gázmennyiség áll rendelkezésre a hazai tározókban. Ha mégis beütne a krach, akkor életbe léptetnék az ötfázisú korlátozási sorrendet. Ennek lényegei először az ipari fogyasztók gázcsapjait zárnák el, s ötödikként, vagyis utolsóként a lakosságét. A VÁLSÁGSTÁB tehát lényegében azt üzente: továbbra is nyugodtan fűthetjük a kazánokat, ahogy a pénztárcánk bírja, takarékosságra semmi szükség. Közben a köz- társasági elnök újévi köszöntőjében arról beszélt, hogy a magyar lakosság nem alkalmazkodik a válsághoz, túlköltekezik, hitelekből próbál jól élni. Márpedig a takarékosság - figyelmeztetett az államfő - felelősség kérdése is, hiszen a felelőtlen költekezés ellentéte. HA IGAZ AZ INTELEM a családokra nézve, akkor legyen igaz a döntéshozókra, a politikusokra is. Vagyis krízishelyzetben vagy azzal fenyegető körülmények között essék végre szó a takarékosságról, a megfontolt fogyasztásról is! különben gáz lesz, nagyon nagy gáz! S0M06Y BLOSJA Minden szombaton LAMPERTH CT MÓNIKA pártelnöki fM Mm kabinetfőnök JHjn írja Somogy m blogját a Sonline.hu-n jXflUf KATTINTSON RÁNK! ■ ....... ' \) Újé v napján a közélet iránt érdeklődők két közjogi méltóság köszöntőjét láthatták vagy olvashatták a neten, a köztársasági elnökét és a miniszterelnökét Régóta nem tapasztalt összecsengése gondolataiknak, két kiváló gondolkodó, vezető politikus, akik egyébként nem esznek egymás tenyeréből.