Somogyi Hírlap, 2009. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
2009-01-13 / 10. szám
SPORT SOMOGYI HÍRLAP - 2009. JANUÁR 13., KEDD Már kaphatók jegyek a Veszprém-meccsre kézilabda Február 6-án, 18 órakor Magyar Kupa-mérkőzésen fogadja a Rinya- menti KC csapata az MKB Veszprém együttesét. A nagy érdeklődéssel várt találkozó előtt már elővételben is megválthatok a jegyek. A szurkolók a nagyatádi Városi Sportcsarnokban és a Vencel Sörözőben már hétfőtől megvásárolhatják belépőiket, (ti) Palik Lászlóék a 13. helyen álltak autósport Lapzártánkig 334 km-t tett meg, s a 13. helyen állt a Palik László -Darázsi Gábor páros a Dakar 2009 elnevezésű tereprali 9. szakaszán. A hétfői napon egyébként 449 km várt a verseny résztvevőire. A Munkácsy a megyei bajnok a leányoknál röplabda Kettős győzelemmel a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium csapata nyerte az V. kor- csoportos leány röplabdadiákolimpia megyei döntőjét. Simonné Kutas Zita csapata mindkétszer 3-0- ra verte a Gaál csilla irányításával szereplő kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium együttesét. A megyei bajnokság első helyezettje az országos elődöntő résztvevője, a második helyezett selejtezőt játszik az elődöntőbe kerülésért. Az országos elődöntőt Kaposváron rendezik 2009. március 27-29. között, (kz) Nem volt hibátlanul tippelő a totón totőnyeremények A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 2. fogadási heti totó és góltotó nyereményei a jövedelemadó levonása után a következők: a totón telitalálatos és ti- zenhármas szelvény sem volt. A 12-esek nyereménye egyenként 365 340 forint, a 11-esekre 11 375, a 10-esekre 1300 forintot fizetnek. A góltotón hatos és ötös sem volt, a négyesek értéke 53 310 forint. Székesfehérvárra igazoltak labdarúgó nb i Andre Alves és Szakály Dénes is klubot váltott Nagy csatákat ígér az utolsó forduló az alapszakaszban Hétfőn megállapodott egymással a Kaposvári Rákóczi FC és az FC Fehérvár, ennek értelmében a brazil Andre Alves Dos Santos, valamint Szakály Dénes is Székesfehérváron folytatja pályafutását. Temesvári Iván Mint tegnapi számunkban megírtuk, Székesfehérváron tárgyalt hétfőn az FC Fehérvár és a Rákóczi vezetése. Az egyeztetések után pedig egymás tenyerébe csaptak a felek, ami azt jelenti, hogy a piros-kékeknél folytatja pályafutását a zöld-fehérek két, élő szerződéssel rendelkező játékosa.- Szóban minden részletben megállapodtunk, kedden pedig a papírmunkát is elvégezzük, azaz aláírjuk a szerződéseket - mondta Illés János, a Kaposvári Rákóczi FC ügyvezető-elnöke. - Ennek fényében tehát Szakály Dénes és az oroszországi kölcsönszerződésből visszatért Andre Alves a Fehérvár játékosa. Az átigazolási díj összege nem nyilvános, azt viszont szeretném hangsúlyozni, hogy annak örültem volna a legjobban, ha mindkét labdarúgót meg tudjuk tartani. Az önkormányzati támogatás és az aláírt szponzori szerződések mellett is nélkülözhetetlen, hogy játékoseladásból egészítsük ki a költségvetésünket. Akkor lennénk igazán nagy klub, ha ezeket a pénzeket visszaforgathatnánk a játékospiacon. Visszakanyarodva az eladásokhoz, szeretném kiemelni a csapatnál folyó nagyszerű szakmai munkát, valamint a labdarúgók kiválasztását, mert mindezek nélkül nem olyan játékosaink lennének, akiket aztán értékesíteni tudnánk. Illés János elmondta, hogy további játékos eladása nincs tervben, viszont nem zárható ki, hogy a téli felkészülés során új „értékre” talál az egyesület. Hétfőn az őszi szezonban öt gólig jutó és számos büntetőt kiharcoló Bóján Bozsovics is visszatért Kaposvárra, aki a decemberi vakbélműtétje miatt kapott plusz egy hét szabadságot, a támadó kedden a közös munkába is bekapcsolódik. Meglepetéssel folytatódott az Irodagép Kupa kaposvári városi teremlabdarúgó-bajnokság, miután a pontvadászat nyolcadik fordulójában az „A” csoport küzdelmeiben a Kaposvári Egyetem 3-1-re legyőzte a Joker Söröző csapatát. A bravúrnak köszönhetően az egyetemisták akár még a felsőházba is bejuthatnak, ám ehhez a többi eredmény számukra kedvező alakulása is szükséges. A csoportban a FIFA 2005 áll az élen, megelőzve a Sim Team és a Joker Söröző együttesét. A Bian- co Nano és a Füredi Erdőmester is küzd a felsőházba kerülésért, így az utolsó fordulóban kiélezett mérkőzésekre van kilátás. ■ Játék nélkül szerzett három pontot a Ka- csógép együttese. Andre Alves-zel (balra) és Szakály Dénessel (jobbra) ellenfélként találkozhat Zahorecz Krisztián (középen) A fiatal középpályás már nagyon várja a tavaszi hatodik fordulót SZAKÁLY DÉNESNEK 2011-ig volt érvényes szerződése a Kaposvári Rákóczival, amit - most már tudjuk - nem tölt ki nevelőegyesületénél. - Három és fél évre szóló szerződésről állapodtam meg a Fehérvárral - kezdte Szakály Dénes. - Ez az első csapatváltásom, és most még minden új, vegyes érzések vannak bennem. Nagyon szerettem a Rákócziban futballozni, hiszen 3,5 évet töltöttem el a nagycsapatnál. Új együttesemmel a hatodik fordulóban játszunk Kaposváron, már nagyon várom azt a mérkőzést, csakúgy, mint a Debrecen elleni összecsapást... ANDRE alvesnek 2010 nyaráig szólt a szerződése a Rákóczival. A zöld-fehérek 2006 februárjában igazolták le a Bp. Honvédtől a támadót, aki 74 bajnokin lépett pályára kaposvári színekben, s ezeken huszonhat gólt szerzett. A brazil csatár az orosz élvonalbeli Vlagyivosztoknál töltötte kölcsönben 2008 őszét, ahol tizenhárom mérkőzésen egyszer volt eredményes. Andre Alves két és fél évre kötelezte el magát harmadik magyar csapatához, az FC Fehérvárhoz. A „B” csoportban már korábban kialakult a felső- és az alsóház mezőnye, a tabellát pedig továbbra is a mezőny egyetlen véreden gárdája, a Traubisoda vezeti. A második helyen az M-car, a harmadikon pedig a Logisztikai Ezred áll. A Kacsógépnek meg sem kellett izzadnia a három pont begyűjtéséhez, miután ellenfelük, a Logez a szükségesnél kevesebb játékossal jelent meg, így játék nélkül nyert a vétlen csapat. AZ „A" CSOPORT EREDMÉNYEI: Sim Team-Ten Groupe-Anita Presszó 2-1. Gólszerzők: Bogdán,-Simon- M., -illetve Koltai; Postás SE-Penge FC 3-3. Gólszerzők: Obbás (2), Gulyás, illetve Borbély (3); FIFA 2005- Bianco Nano Pizzéria 8-1. Gólszerzők: Takács (4), Wágner (3), Novák A., illetve Pápai; Kaposvári Egyetem-Joker Söröző 3-1. Gólszerzők: Horváth A. (2), Vincze, illetve Szili; Police FC- Füredi Erdőmester 2-0. Gólszerzők: Kocsis, Horváth M. A „B" CSOPORT EREDMÉNYEI: FC Traubisoda-CD-Box 6-1. Gólszerzők: Balassa (2), Bogdán (2), Benedek, Pálfy, illetve Jakab; Kacsógép-Logez 3-0 játék nélkül; M-car Autókereskedés-So- mogy Sportja 2-1. Gólszerzők: Neubauer, Plajbász, illetve Varga P.; Logisztikai Ezred-Kú- tonállók 1-1. Gólszerzők: Strublics, illetve Beke; Balog Üveges-QLR PC Bontó 3-1. Gólszerzők: Kovács G. (2), Szita, ü- letve Mányoki. ■ Temesvári I. Folytatták menetelésüket a kaposvári fiatalok kosárlabda nb ii, férfiak Száz pontot dobtak a székesfehérváriaknak a feljavuló hazaiak A hetedik forduló után is hibátlan a Garden FC FÉRFI KOSÁRLABDA NB ll/NYUGATI CSOPORT: KAPOSVÁRI EURO-PROFIL KE- VASS-NYAKAS KE FEHÉRVÁR 100-77 (21-19, 22-20, 26-18, 31-20) Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 100 néző. Vezette: Stickel B., Bartics. KAPOSVÁRI EURO-PROFIL KE: Kovács D. (12/3), Takács (15), Fónai (29), Halász (15/3), Juhos (22/9). csere: Simon (3), Ba- bócsai (2), Kovács M. (2), Ötvös (-), Kun (-), Csabai (-), Mészáros)-). EDZŐ: Ékes Tamás. Az új esztendő első mérkőzésére nem a legjobb előjelekkel készült a hazai együttes. A Nagykanizsára távozó Mihalics mellett betegsége miatt Bíró Bence, sérülés miatt pedig Márkus Tamás és Gelencsér Gergő sem állt rendelkezésre. A rutinos, sok nagy csatát megélt fehérváriak meg is lepték a találkozó elején Takácsékat, akik csak 0-4 után eszméltek. Az első hét kaposvári támadást eladott labdák és kihagyott, kihagyhatatlan helyzetek jellemezték. A szellősebb védekezést és a pontatlan támadójátékot azonnal büntették a vendégek. Az első félidő zárásaként Orbán majd félpályáról dobott hármasa jelentette a 43-39-es eredményt. A térfélcsere után Juhos és Fónai parádét láthatott a szépszámú publikum. Előbbi parádésan szerelte a ziccerben Nem bírták erővel a fehérváriak a kaposvári fiatalok által diktált tempót elrobogó ellenfelét, majd beemelt gyors egymásutánban három triplát. Fónai végre összeszedte a lepattanókat, és beindult a pontgyártás. Ebben az időszakban végre azt játszotta a csapat, ami reá jellemző: kőkemény védekezésből indított támadásokkal már 12 pont volt az előnyük a záró játékrész előtt. A 4. negyedben aztán, amint az várható is volt, elkészült erejével a fehérvári csapat, és fölényes győzelmet aratott a fiatal kaposvári együttes. A következő mérkőzést pénteken idegenben játssza a KKE, mégpedig az eddig veretlen PEAC-PTSE otthonában. JÓK: Juhos, Fónai, Halász, illetve Lánczos, Kutasi. Hét forduló után továbbra is hibátlan teljesítménnyel vezeti a tabellát a Garden FC a Kistérségi Teremlabdarúgó Bajnokság, Dél-zalai Vízmű Kupáért kiírt pontvadászatában. Az élen álló együttes a legutóbbi játéknapon is biztosan gyűjtötte be a három pontot, miután 5-1-es győzelmet aratott a Rutin FC ellen. A tabella második helyén a DKB- Gyékényes, a harmadik pozícióban pedig a 40 Rabló áll. eredmények: Matchbox-Ka- szó-erdő 10-2, DKB-Gyéké- nyes-40 Rabló 2-1, Rutin FC- Garden FC 1-5, Kukucs-ka- CSTK-Ifi 2-7, Nemesvid-Cson- ka-Transz 3-2. ■ Temesvári Iván