Somogyi Hírlap, 2009. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
2009-01-10 / 8. szám
11 SOMOGYI HÍRLAP - 2009. JANUÁR 10., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Szenvedélybetegek ellátására nem szavaztak pénzt Csurgón Megszűnik a szenvedélybetegek közösségi ellátása Csurgón. A kistérségi családsegítő és gyermekjóléti szolgálat látta el a feladatot, amelyet 2007-ben 486-an vettek igénybe, 2008 első félévében 92-en. 2008-ban 8,3 millió forint központi támogatást kapott a családsegítőt fenntartó társulás erre, ám a feladat finanszírozási rendszere átalakult, így a jövőben csak pályázattal teremthető elő rá a pénz. A társulás be is nyújtotta a pályázatot, ám, mint azt Maró nics Gábor munkatárstól megtudtuk, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal a kapacitásigény indokolatlanságára hivatkozva elutasította. S miután az állam központi forrásból nem finanszírozza, választhattak a települések: zsebbe nyúlnak, és saját büdzséből odaadják a rávalót, vagy nem. A legtöbbet - 1,4 millió forintot - Csurgónak kellene fizetnie. A polgármesterek a feladat- ellátás megszüntetésére voksoltak, ami háromfős karcsúsítással is jár. ■ Varga Andrea Rudnay-napok kezdődtek a tabi középiskolában A névadó Rudnay Gyula születésének Í31. évfordulójára való emlékezéssel kezdődött a tanítás pénteken Tabon, a Somogyi TISZK Középiskola és Szakiskola tagintézményében. Az iskola folyosóján levő Rudnay-mell- szobornál Bereczk József kollégiumvezető köszöntötte az osztályok képviselőit és a tanárokat. Kilencedik alkalommal tartottak megemlékezést a festőművész-névadó születésnapjának évfordulóján. Ezzel egyben kezdetét is vette a Rudnay-napok hagyományos rendezvénysorozata. Az iskola egykori diákja, Frányó László emlékezett a középiskolában töltött évekre. Azt mondta: az élete volt a Rudnay-középiskola! Szólt a festőművészről, Bábonyhoz való kapcsolatáról, az alkotóházról is. Kiemelte, hogy 1964-ben, amikor az iskola felvette Rudnay Gyula nevét, tanulója, majd tanára és vezetője volt az intézménynek... ■ Krutek József Mindig akad újabb felvehető ruha fűtés nélkül A városszéli viskóban jobban szeretik a telet, mint a nyári hőséget Mínusz 17 fok. Ennyit jósol szombat éjjelre a meteorológia. Az előző sem volt soltkal enyhébb. Csak viszonyításképp: a mélyhűtőkben mínusz 18 fokon tárolják a mireliteket. Merthogy az a hőmérséklet már tartósít: hosszú ideig eláll a borsó, a pizza vagy a bontott csirke. Vas András Jánosnak viszont megmaradnia kell. Márpedig a Kaposvár-, egészen pontosan Zselic-széli bódéfélében ez nem kis bravúrnak tűnik. Merthogy fűtés, mint olyan, egyszerűen nincs. Akad ugyan egy vaskályha, amolyan nagyanyóféle sparheltszerűség, csakhogy az építményen - háznak nevezni egészen elképesztő merészség és túlzás lenne - nincs kémény. Ablak is csak afféle napozógyékényből és reklámszatyorból eszkábált légelzáró, ekképpen lehet ugyan fűteni, de tulajdonképp az időkitöltő tevékenységen túl nincs nagy jelentősége: a viskó nagyjából negyedóra alatt telne meg meleggel, ám a tizedik perc táján már akkora a füst, hogy muszáj ajtót nyitni, hogy kiszellőzzön.- Megpróbálhatjuk - vonja meg a vállát János, amikor - a kibicnek semmi sem drága alapon - felvetem, próbálja meg az ajtó mellé tenni a sparheltet, hátha a résnyire nyitott s amúgy is érezhetően cúgos nyílászárón jobban kimegy a füst, s bent marad egy kis meleg. Nyirkos fa kerül a tűzre, s én már három perc múltán kiké- redzkedek: vagy János időérzéke rossz, vagy én bírom az átlagnál kevésbé a gomolygó füstöt.- Na, ezért - legyint a negyvenhét éves férfi, aki simán kinéz hatvanötnek. Persze ilyen körülmények között érthető, hogy kevésbé fitt, mint szerencsésebb kortársai. Ő viszont azzal vigasztalja magát, hogy sokan még ennyit sem mondhatnak magukénak.- Hideg van, persze, hogy fázom - jelenti ki egyszerűen, majd kortyol az előbbi fűtési kísérlet egyetlen hozadékának számító, egy csorba lábosban felforralt teából. Megkínálna, Egy fröccs és más semmi. Mínusz 17 foknál ez már nem melegít, többet érne egy forró radiátor de csak egy pohara van: utoljára valamikor húsz éve a menzán láttam ilyet, amikor Panni néni, a konyhásnő elém lökte az egy rész baracklé, két rész csapvíz elegyéből mixelt ivólevet. - Egy kis ram jól jönne bele, átmelegítene - teszi hozzá, de olyan hangon, hogy megígérem, a beszélgetésért cserébe jó lesz nálam egy tearumra.- De a nevemet akkor sem írhatja le! - mondja szigorúan a megvesztegethetetlen, végül megegyezünk a keresztnévben. - Képzelje el, aki egy sátorlap alatt alszik a kiserdőben - tér vissza az előbb félbehagyott témához, mármint, hogy vannak, akik még őt is irigyelik. - Én legalább nem a földön alszom. Nem túl nagy kedvvel megyek vissza a bódéba, de azért megnézem az ágyát. Az elnevezés ezúttal valós, viharvert, ám ágy formájú és funkciójú a bútor, rajta legalább öt centi vastagon újságpapírok, erre jön az első takaró, melyet akkurátus kezek alul betűrtek a napilapok alá. Kettős szigetelés. Aztán egy laticel következik, majd egy ciklámen napozószivacs. A kettő között egy másik takarót fűztek át, míg felül egy igazi, igaz, meglehetősen megsárgult és dohszagú dunyha gondoskodik a melegről. Persze nem éjszaka.- Éjjel szerintem volt vagy mínusz tizennégy fok - állítja János, s készséggel hiszek neki, lehet rutinja a tippelésben... - Ilyenkor nem szabad lefeküdni aludni. Megfagyhat az ember, de legalábbis nagyon csúnyán megfázhat. Meg kell várni a délelőttöt: tíz-tizenegy óra körül lefekszem, és alszom este ötig-ha- tig. Amikor csak mínusz egykét fok van. Sokat számít az a tízes! Erre ilyenkor nem jár senki, nem zavarnak, nappal is tudok aludni. Aztán este lemegyek a városba. Hetente egyszer kapok csomagot a hajléktalanszállóról, a többi meg csak összejön. Van egy haverom a városban, egy emeletes ház pincéjében húzza meg magát éjjelre, hozzá szoktam bekéretőzni, ha elküldenek a hipermarket elől: néha túl sokat megyek be a vécébe, de ott legalább átmelegszem egy kicsit. Biztos hihetetlen, de ha választanom kell, inkább az üyen cudar hidegre szavazok, mint a nyári negyven fokra. Mindig van egy ruha, amit még fel lehet venni, de a hőségben a bőrét már nem tudja levenni az ember... Az átvirrasztott éjszaka után hajnalban aztán megy a piacra, ad hoc segít a kofáknak kipakolni, néha kap érte valamicske pénzt, de inkább néhány szem gyümölcsöt, valami péksüteményt, ha jókedvű az árus, egy feles is becsúszhat.- Nyáron persze inkább fröccsöt kérek - magyarázza -, de üyenkor csak az alkoholisták meg a hülyék isznak bort - kategorizálja társait. - Nem szabad, belefagy az emberbe. Én például, ha lehet, rumot kérek mindig - terel vissza ígéretem felé. Egyúttal jelzi, el kellene indulnunk a boltba, ha idejében ágyba akar kerülni. Ballagunk a fagyos, kerék vájta horhóban, kocsival esélyem sem volt feljönni. Tízpercnyi séta után érünk a kis bolthoz. Tearum nincs, csak sütő-, de az is megfelel.- A teában szinte ugyanolyan az íze - nyugtat meg János. - A hatása pedig teljesen... A szakács tojja az aranytojást az Aranykakasban étlapozó Jólesett volna a meleg fogadtatás a hideg zimankóban, de az étel kárpótolt a barátságtalanságért is Megyei gasztronómiai körsétánkban visszatérünk azokba az éttermekbe, amelyekben jót ettünk, vagy ahonnan éhesen távoztunk... Özv. Zimbabwei Kálmánné Hidegben érkeztünk a nagyatádi Aranykakasba, s bent is hideg fogadott. Hamar kiderült: azon a napon az egész város vacogott. Melengethette volna a lelkünket egy meleg fogadtatás, de a pult mögött álló asszonyság kísérletet se tett erre.Visszaköszönnl is elfelejtett. Nem kérdezte, mit szeretnék, s az udvarias mosoly is elmaradt, mint ahogy fogast sem kínált a kabátomnak, és az étterem legjobb helyét sem kínálta fel, jóllehet abban a pillanatban senki más nem volt ott. Mindegy, a helyzetet uraltam: önállóan letelepedtem, s megállapítottam, amit másfél éve is: ez a hely nem a szívélyes vendégfogadás címszó alatt vonul be gasztronómiai jegyzeteimbe. Kedves pincérfiú oldott a helyzeten. Türelemmel megvárta, míg a levesek tengeréből a falusi krumplilevesre bökök. Türelemből egyébként van itt bőven, nem kapkod a csapat. A leves ugyan hamar érkezett, de aztán nem sietett a pincér, hogy hamar megtudják a konyhán, mi lesz a második. De egyelőre a leves: az összhatás nagyon jó, minden volt benne, ami kell, szalonna, kolbász, tejföl, csipkedés. Igaz, a kolbászról hamar kiderült, hogy nem egy márkajelzéses darab, de ki az az őrült, aki minőségi kolbászt rak a levesbe? Azt nem kérdezték, kenyeret kérek-e, s ez jó intuícióra vall, mert nyilván megérezték, hogy nem szeretem. Asztaltársam kakascsontle- vese ugyancsak finomra sikeredett. Az étterem berendezése egyébként kellemes, ízléses, a tányéralátétek üzleti érzékről tanúskodnak. Megtudhatjuk róluk, merre menjünk Atádon, ha autót, szanitereket akarunk venni, vagy tanácsot kérni, mibe fektessük örökségünket. Az viszont gondot okozott, mit rendeljünk második fogásnak, mert tetszetős a választék, főleg pulykából, noha a helyet nem aranyÉrtékelés SZEMÉLYZET = (1-10 pont): Pincérfiú megmentette KÖRNYEZET (1-10 pont): Jó volna kilátni ÉTEL «« / v(1-20 pont): Lízingelném a szakácsot *A korábbi pontszám pulykának hívják. De a pulyka is, meg a kakas is baromfi, szóval egy család. A rőzse fatányéroson nevű étekben egy gramm szárnyasáé volt, de nem hiányzott. A disznó- húscsíkok hagymás, mustáros felhanggal meg fűszeres krumplival kifogástalanok. Akárcsak a hawaü pulykamell a roston sült zöldségekkel. Utóbbit már nem is bírtuk kapacitással, elcsomagolták nekünk. Csak a számláról derült ki, hogy ezt nyolcvan forintért tették. Az árak egyébként barátságosak. Kicsit nyomasztó, hogy nincs olyan ablak az éttermen, amelyen ki lehetne látni, így bámész- kodás helyett belekönyököltünk az elődök által otthagyott morzsákba az asztalon, a mozdulattal megbillentek az asztallábak is, s talán elnyomott volna a jóllakottság álma, ha nem térítene -észhez a hideg. így a capuccinót gyorsan felhörpöltük - a desz- szert nem vonzott, mert csupa palacsinta, s az éppen otthon is van -, aztán szedelőzködtünk. Elköszönéskor sajnos nem láttuk a pult mögött az asszonyságot, pedig szívesen teszteltük volna, hogy tud-e barátságtala- nabbul nézni, mint amikor bejöttünk. Az viszont biztos: hogyha az Aranykakas a tulajdonosai számára egyben aranytojást tojó tyúk is, az nem a vendégfogadás, hanem a szakács érdeme.
