Somogyi Hírlap, 2008. december (19. évfolyam, 280-304. szám)
2008-12-24 / 300. szám
Kis, karácsonyi ének Tegnap harangoztak, Isten-dicséretre Új csizmám a sárban Holnap harangoznak, Mégiscsak kiállók, Százszor bepiszkolnám, Holnapután az angyalok De boldogok a pásztorok Csak az Úrnak szerelmemet Gyémánt havat hoznak. a három királyok Szépen igazolnám. Szeretném az Istent Én is mennék, mennék, (így dúdolgattam én Nagyosan dicsérni, Énekelni mennék, Gyermek-hittel, bátran, De én még kisfiú vagyok, Nagyok között kis lézusért 1883 Csak most kezdek élni Minden szépet tennék Csúf karácsonyában.) ADY ENDRE A szeretet hosszútűrő, kegyes M a délután a piaci árusok kocsira rakják maradék feny& fáikat, és hazamennek. Ma délután bezárnak az üzletek, az éttermek, a kocsmák, leállnak az autóbuszok és a villamosok. Az emberek a házaikba húzódnak, hogy megünnepeljék a Megváltó születését, hogy kinyilvánítsák szeretetüket egymás iránt. Magyarország - miként az egész keresztény világ - ünnepel. A temetők felett fényesség támad,-a templomokban szól az orgona, a kápolna kitárt ajtaján kiszűrődik a gyertyák aranyló fénye. A harangok zúgása szokatlan ünnepélyességgel tölti be a város, a falu fölötti égboltot, az utcákat, a házak közötti tereket. Készülök a szentestére. Faragom a fenyőt a talpba, s közben eszmélésem karácsonyaira gondolok. Akkor nekünk - gyerekeknek - faragták a fát, miattunk folyt a készülődés, miattunk lett úrrá az izgalom a házon, töltötte be várakozásteli hangulat a szobákat, s a csoda is miattunk készült megérkezni. Most mi faragjuk a fát, díszítjük a fenyőt, terítjük meg az asztalt, gyújtjuk meg a csillagszórót, emeljük ünnepi koccintásra a poharat, helyezzük a fa alá az ajándékokat - a gyermekeinknek. A fejszecsapásokban őseim karjának lendületét érzem. Hány és hány nemzedék akarata, szeretetéhsége és -vágya kellett ahhoz, hogy az 1824-ben először karácsonyfát állító áldott asszony, a martonvásári Brunszvik Teréz óta máig megőrződjön a szertartás szent hagyománya? Hány és hány nemzedék készítette - főzte, sütötte, csomózta - szegénység szülte kényszerből a díszeket, aggatott a fára diót, almát, s féltve vigyázta a nehezen megszerzett csillogó üveggömbdíszeket. Ez a nemzedékeken átívelő múlt köt össze, s kötelez bennünket arra, hogy hajdani karácsonyaink szépségét, örömét és boldogságát gyermekeinknek és azok gyermekeinek adjuk tovább. Hogy ne csak magunknak legyünk fontosak, hanem másoknak is! És persze mások is legyenek fontosak nekünk! A család, a rokonok mellett azok, akik gyámolításra szorulnak: az elesettek, a társadalom perifériájára szorultak. Gyűltek az adományok a karácsony előtti hetekben, egy ország tartása és lelkiismerete méretett meg az elmúltnapokban. Forintjainkkal adtunk választ a ki nem mondott kérdésekre. Méltósággal tudjuk-e viselni a viszonylagos jólétet, miként mások a szegénységet? Érzünk-e felelősséget azok iránt, akik reménykedve - sokszor csak egy jó szót várva - tekintenek ránk, akik késői órákon fázósan csengetnek be egy falat kenyérért ünnepi hangulatba öltöztetett lakásunkba? Hányán gondolták az elmúlt napokban, hogy az ajtónkra szögezett adventi koszorú, a házunkra aggatott karácsonyi díszek és villanyfüzérek nem csak a karácsony- várás kellékei, hanem jeladások is. Üzenetek, hogy itt értik a karácsony értelmét, ide bárki bekopogtathat, itt a szegényeken segítő és sorsukon osztozó Krisztus hívei laknak! Olyanok, akik utolsó falatjukat is készek megosztani másokkal. Az adventi várakozás ma este kiteljesedik. Várunk az ünnepi vacsorára, a fenyő illatára, a gyertya selymes lángjára, a csillagszóró sziporkázására, az angyalszárnyak suhogására, a Jézuska érkezésére, az ezer színben tündöklő fa előtti közös éneklésre: „Mennyből az angyal... ” Várunk egymásra, a szeretet- re, a figyelmesség színes papírjába csomagolt ajándékokra. Várunk egy feltoluló emlékre gyermekkorunkból, szüléinkről, nagyszüleinkről, várunk egy telefonhívásra messzire szakadt gyermekünktől, testvérünktől. Várunk arra, hogy szánkban érezzük újra a hajdani karácsonyok ízét, orrunkban illatát, szemünkben színét - mert a gyerekként érzett ízeket, illatokat, színeket soha nem lehet elfelejteni. Várunk, amíg várhatunk. S akik már nem várhatnak senkit és semmit, didergő lélekkel gyújtják meg a fenyőágra helyezett színes gyertyát, hogy magányukba burkolódzva mellé telepedjenek, s emlékeik hálójából ünnepi hangulatot fonjanak maguk köré. Ha van hozzá erejük, bátorságuk s felidézhető emlékük! Visszaemlékezzenek arra az időre, amikor még volt karácsonyuk, amikor még volt kivel az asztalhoz ülni, volt kiért ünnepi ruhát ölteni, fát díszíteni, ajándékot csomagolni, szerete- tet várni és adni. Nekik mára csak a remény maradt: hátha... Hátha megcsörren a telefon, megállítja őket valaki az utcán, mert - mégis, talán, esetleg - hiányoznak a rokonnak, a jó barátnak, az ismerősnek, az éjféli szentmisére igyekvő ismeretlennek. Mert hozzátartoznak a világhoz, tudnak róluk és számon tartják őket. Hiányukat megérezné a ház, az utca, a város vagy falu, megérezné az ország. Mert velünk együtt ők is Magyarország. De szép lenne, ha mindennap karácsonyt ülhetnénk! Csillogna a feldíszítettfenyőfa, pattogna a csillagszóró, be- töltené a szobát a gyertya illata, s körbe ölelne bennünket az ünnep melege. Nem lenne gyűlölködés, senkire sem haragudnánk, és senki nem haragudna ránk. A szeretet, a béke és a nyugalom töltené be a lakást, a várost, ahol élünk, s az országot, amely a miénk. A karácsonya lelkek mércéje. Kiderül, kinek a lelkében lakozikfényes tisztaság, ki mennyire képes szeretetet nyújtani másoknak. Mert a szeretet emberségünk alapja. Ahogy Pál apostol írta a ko- rinthusbeliekhez címzett levelében: „A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt, nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal; mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem fogy. “ Boldog karácsonyt! m Árpási Zoltán ü§o ^ " ÁRA: 120 FT, ELŐFIZETVE: 77 FT | WWW.SONLINE.HU í Somogyi Bírlap s 2008. DECEMBER 24., SZERDA XIX. ÉVFOLYAM, 300. SZÁM ^ m KÖZÉLETI NAPILAP GALAPAGOSI SÁRKÁNYFENYŐ PULT SOMOGY ÚJRA A SÍNEKEN > GYERTYAGYÚJTÁS AZ ÜVEGBURA ALATT. ALÓL AZ ÁRUSOK ESKÜSZNEK, HOGY MA " ,,„ '„‘ ,7 ’ * ÜNNEPELNEK A BALATONBOGLÁRI SEM ADJÁK INGYEN A FÁT ,4 0tDAL ELINDULTAK A VONATOK >3 0U»»l gyermekotthon lakói ,5 0lML
