Somogyi Hírlap, 2008. december (19. évfolyam, 280-304. szám)

2008-12-17 / 294. szám

Újra életet lehelnek a tetszhalottba amatőr színjátszás Az első találkozó bekerült a kaposvári tavaszi fesztivál programjai közé Húsz év után újra amatőr színházi találkozó lesz Kaposváron. Újra indul­hat egy hajdanában sike­res mozgalom. F. Szarka Ágnes A nyolcvanas években még az amatőr színjátszástól, irodalmi színpadoktól volt hangos a me­gye. Magára valamit is adó vál­lalatnál működött egy ilyen mű­vészi közösség. Aztán szinte az egyik napról a másikra ez a mozgalom is megszűnt. A nyug­díjasklubok megalakulása ho­zott némi változást, hiszen az egyesületeken belül szép szám­mal alakultak hagyományőrző, színjátszó csoportok. A hajdani Fonómunkás Kisszínpad egy­kori tagjai, már mint a Vértes Elemér Művészeti Egyesület, megkísérelnék a lehetetlent, éle­tet próbálnak lehelni a tetszha­lott mozgalomba. Ennek első lé­péseként a kaposvári tavaszi fesztivál programjába bekerült az első somogyi színjátszó talál­kozó. Az ötlet gazdája, a találko­zó szervezője Kaszás Ferenc, a hajdani Fonómunkás Kisszín­pad oszlopos tagja.- 1972-től megszűnéséig tag­ja, majd Vértes Elemér halála után vezetője voltam a Fonó­munkás Kisszínpadnak mondta Kaszás Ferenc. - Ab­ban az időszakban élte a fény­korát a mozgalom, az ország­Kaszás Ferenc: újraindítjuk az amatőr színjátszók mozgalmát bán sok ezer csoport működött, rendszeresek voltak a találko­zók, fesztiválok. Aztán szinte egy csapásra megszűntek a fenntartó intézmények és a tá­mogatások is. Gyakorlatilag le­hetetlenné vált a működésük. Ma ott tartunk, hogy szinte mindegyik művészeti ágnak van amatőr művelője, találko­zási lehetőségük, kivéve a szín­játszás. Ennek nincs gazdája. A megyei művelődési központ mint önálló intézmény meg­szűnt, átkerült a múzeum fenn­hatósága alá. A volt Fonómunkás-tagok Kasza Ferenc vezetésével 2006- ban alakították meg a Vértes Elemér Művészeti Egyesületet. A megyei amatőr színjátszás, a vers- és prózamondás fellendí­tése érdekében.- Igény van rá. Működnek ki­sebb alkotóműhelyek, ám a kör­nyezetükben is csak kevesen tudnak róluk - fejtegette. - A diák- és a nyugdíjasszínjátszás úgy-ahogy működik, de a fel­nőttcsapatok munkái teljesen ismeretlenek. Országosan is egyedülálló az a kezdeménye­zés, aminek élharcosai va­gyunk. Újra megszervezzük az amatőr színjátszók találkozóját. Ehhez partnerre találtunk a vá­ros és a megye vezetőiben, így a tavaszi fesztivál keretében kerülhet sor a találkozóra. Gaz­dái szeretnénk lenni ennek a mostohagyereknek. Szeretnénk megismerni és megismertetni a megyében működő színjátszó csoportok helyzetét, produkció­it. Ezzel is elősegítjük az együtt­működést, a szakmai, működé­si és egyéb problémák megol­dását. Várjuk a diákszínpadok, felnőtt színjátszó csoportok, ha­gyományőrző együttesek és ze­nészszínházak jelentkezését. Mivel egyelőre még nem tud­juk, hogy hány csoport, milyen műfajban és műsoridővel je­lentkezik, ezért a programot csak a jelentkezési határidő le­járta után tudjuk nyilvánosság­ra hozni. A találkozó baráti jel­legű összejövetel lesz, és nem verseny, de a szakemberekből álló bírálóbizottság az észrevé­teleivel, javaslataival segíti a csoportok munkáját. Nem kímélték a csemetést a Duna-Dráva Nemzeti Parkban Fát loptak a Duna-Dráva Nemze­ti Park fokozottan védett területé­ről Zákány határában. Megtud­tuk: az igazgatóság munkatársai egy terület bejárásalkalmával vették észre, hogy traktorral ke­resztülgázoltak fiatal csemetésü- kön. A fákat védő csöveket is - amit annak érdekében tesznek fel, hogy a vad ne rágja meg a fát, hiszen ez egy vadkáros terület - szétszaggatva tájolták. ■ A megrendelő azt hitte, hogy a sajátjából vágják ki az értékes fákat. A csemetés mögött levő erdőből bükk-, tölgy- és akácfát vágtak ki, mintegy 20-25 köbméternyit. Az elkövető meglett, egy idős né­ni adott megbízást a favágásra, akinek a területe a nemzeti par­kéval szomszédos, s mint kide­rült, azt gondolta, hogy az még az övé. Zöldvári Ákos természet- védelmi őr elmondta: három dolgot is felróhatnak az illető­nek. Az engedély nélküli közle­kedést fokozottan védett terüle­ten (minden megkezdett hektár 500 ezer forintot kóstálhat), az engedély nélküli fakitermelést, hiszen ezek üzemtervezett er­dők voltak és falopást.- Csak a faanyag 250 ezer fo­rintos kár, s legalább hat-nyolc­évi munka a csemetés felújítása, több százezer forintos kiadással - mondta Zöldvári Ákos. Azt pe­dig megbecsülni sem tudják - hi­szen a növények a vegetáció idő­szakában vannak - , hogy a vé­dett értékekben milyen kár ke­letkezett Nem tudni, hány tő sé­rült például a hármas levelű szel­lőrózsából, zergevirágból, pofók árvacsalánból. Régóta ismerik a táj természeti értékét A TÁJ TERMÉSZETI ÉRTÉKEI már az 1800-as években fel­hívták magukra a figyelmet Richard Bright angol orvos­utazó 1815-ben kelt útinap­lójában többek között a gyö­nyörű Dráva menti erdőkről írt. Az 1920-as évektől vizs­gálta Boros Ádám a terület növényvilágát, m Varga A. HIRDETÉS Hívja a Szuperszervizt a 1722-es vagy 1422-es számon! Bármilyen probléma is adódik számítógépével, hívja a 1722-es vagy a 1422-es számot! Szakértő kollégáink vállalják számítástechnikai eszközök és hálózatok teljes körű helyszíni vagy online hibajavítását, bővítését, karbantartását, illetve segítenek új számítógépét is beüzemelni. A szolgáltatásért Önnek csak sikeres munkavégzés esetén kell fizetnie! Miskolc Nyíregyháza Debrecen Budapest Szolnok Székesfehérvár Kecskemét Kaposvár További roszloiekórt. trtolos árlistáért es információért, kérjük, érdeklődjön a 1722"őS vagy a 1422-es telelcmszamon! A 1722-es es 1422-es Szupois/oiviz telefonszain hívás.i i T Home es T-Mobile ügyfelek részére díjmentes, a 1422*e$ telefonszám más hálózatokból helyi tar ifával hívható. A ti'lofonszám kizárólag a r Home es a T-Mobüe ügyfelek számára érhető el. Együtt várják a nagyit és az unokát Fonyódligeten Nem csökken tovább a vendégek száma a fonyódligeti gyermek- táborban. Hosszú Ideje egy-két- ezerrel kevesebb látogatót fogad­tak minden évben, idén viszont csaknem elérték a korábbi lét­számot, tájékoztatott Szegedi Ág­nes, a Somogy Megyei Gyermek- tábor igazgatója. A legfrissebb jelentkezések alapján úgy tűnik, hogy egyre népszerűbbek a ta­valy indított programok. ■ Csökkenhet a szállásdíj foglalkozásért, bemu­tatóért cserébe. A napokban állították össze a tábor 2009-es részletes tervét, amely az előző évi, teljesen megújult struktúrához képest is kínál újdonságot a leendő táborozóknak. Somogy lakói minden eddi­ginél többet spórolhatnak a nyári pihenésen. A létesítmény elmúlt három évtizedét megele­venítő nosztalgiatábort negy­venszázalékos engedménnyel kínálják a megyéből érkezők­nek némi közösségfejlesztésért cserébe.- Vállalásokat kérünk, ame­lyekkel az adott csoport a tábor többi résztvevőjét meg tudja ör­vendeztetni, legyen szó bemu­tatóról vagy közös tevékenység­ről - mondta Szegedi Ágnes. Kisebb kedvezményt minden somogyi táborvendég kap más alkalmakkor is, és komoly meg­takarítást jelenthet számukra a minél korábbi jelentkezés, és az előlegfizetés. Nyitottak a megye önkormányzatai felé: a Liget fesztivált pedig a nemzetközi kapcsolatépítés eszközének is szánják. A tóparti táborban ismeret- szerzésre is adott a lehetőség. Nyelvi, valamint ütőhangszeres táborba és erdei iskola jellegű Balaton suliba jelentkezhetnek az elmét pallérozni vágyók. A merészeknek kalandtúrával egybekötött lovaglást kínálnak, családi tábor és kézműves alko­tóhét is tarkítja a ligeti palettát. Kedves kezdeményezés a nagy- szülők-unokák közös tábora, ahol a programok a közös ki- kapcsolódáson túl az egymástól való tanulásra építenek. ■ Füleki Tímea SOMOGYI HÍRLAP - 2008. DECEMBER 17., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP 11

Next

/
Thumbnails
Contents