Somogyi Hírlap, 2008. december (19. évfolyam, 280-304. szám)

2008-12-13 / 291. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2008. DECEMBER 13., SZOMBAT 3 MEGYEI KÖRKÉP Aki szomjas, csak csapvizet ihat takarékláng Ahol nincs rendezvény, ott csak ló fokra fűtik fel a termeket Leállított autók, megvont étkezési utalvány, korláto­zott telefon- és nyomtató- használat... Az egyik álla­mi hivatalban már ás­ványvízre sem futja. Harsányi Miklós Két kézzel fogják a pénzt So­mogybán is. A megyei levéltár­ban csak a téli zárva tartással több tízezer forintot spórolnak meg. lanuár elejéig szünet van a kutatórészlegen, a két ünnep kö­zött huszonhárom dolgozó otthon pihen. - Munkahelyünkön is olyan trükkök sorozatát vetjük be, mint otthon - utalt a takaré­kossági taktikára pénteken Bősze Sándor igazgató. - Nem ég órákig feleslegesen a villany, a szobák­ban pedig emberi a hőmérséklet. A levéltárban hideglelést kap­tak korábban a fűtésszámlától, ezért 21 Celsius-fokban szabá­lyozták a termek hőmérsékletét. Elviselhető ez is, hallottuk az igazgatótól. Az egyik somogyi állami szer­vezetnél a héten közölték udva­riasan egy beszállítóval: a követ­kező látogatást csúsztassa át 2009-re. - Most mondtunk le né­hány ballon ásványvizet - is­merte el az intézmény vezetője. - Aki szomjas, az csapvizet iszik, vagy otthonról hoz inniva­lót. A korábban betárolt „arany- tartalék", a három karton ás­Számos cégnél nincs béremelés, és visszafogták a juttatásokat 4300 forint a kasszában nem di a földi javakban a kaposvári vasúttörténeti egyesü­let Ebben a pillanatban nagyjá­ból 4300forintjuk van - ebből vásárolják meg a tűzifát Az év végén jószerivel már ez az egyet­len kiadásuk. Seregnyi ipari és mezőgazdasági vállalkozás is visszafogta a tempót - NÁLUNK SEM LESZ MÁR SÚtyOS kifizetés az idén - hallottuk Szi­lágyi Istvántól, a gyékényesi ag­rár zrt elnökétől - A műtrágya- és a gépalkatrész-vásárlást is pár hónappal elhalasztjuk. Ad­dig talán levegőhöz jutunk, s nagyobb lesz a mozgásterünk. ványvíz még kitart karácsonyig. Ezt porciózzuk ki a vendégek­nek. Úgy érzem: az első és leg­fontosabb a dolgozók fizetésének előteremtése és az iroda fenntar­tása. Erre még futja. Válság - erre fogják az anya­gi problémák zömét a Kapos- plastnál is. Második hónapja nem adnak étkezési utalványt a munkásoknak, ezzel havonta 600-700 ezer forint kiadástól menekülnek meg. Palócz Tamás ügyvezető igazgató szerint ez csak csepp a tengerben. A cég­nél nincs prémium és béreme­lés, sőt, már a napi kiadásokon is érezhetővé vált a szigorú meg­szorítás. - Lekorlátoztuk a céges autók közlekedését - folytatta. ­Aki engedély nélkül tesz meg akár egy kilométert, azt ki kell fizetni. A takarékoskodás kihat a telefonhasználatra is. Még egy szál ceruzát sem vesznek feleslegesen az igali Igal-Agro Kft.-nél. A könyvelő­csapat gőzerővel dolgozik az év­záráson, de csak a meglévő fel­szerelést használják. Toliból és papírból is. Látszik a csapaton: vérükben van a takarékoskodás. Nagy György' ügyvezető arról be­szélt: nincsenek csődben, ám 2008 rettenetes év volt számuk­ra. - Ha jövőre is dolgozni sze­retnének a munkatársaim - folytatta -, akkor egy vasat sem költhetünk el feleslegesen. Ilyen évre még nem emlékszem, hogy decemberben ne vásároltunk volna tartalék üzemanyagot. Pénzbeosztásból csillagos ötöst kaphat a civil szervezetek sokasága - jelezte a témában jártas szakember. A Műszaki és Természettudományi Egyesüle­tek Szövetségének (MTESZ) ka­posvári székháza 1700 négyzet- méter alapterületű. Ahol épp nem tartanak rendezvényt, ott hűvös van. Meglehetősen: a hő­mérő higanyszála épphogy eléri a 16 Celsius-fokot.- A havi fűtésszámla közelíti a félmillió forintot - közölte Or­bán Csaba, a MTESZ igazgatója. - A mai világban egy civil szer­vezet nem tudja megengedni, hogy jól tartsa az energiaszol­gáltatót. Eltűnt egy zalai család: a kutyájuk éhen halt Itt a Közétkeztetési Kódex! könyv Hétszáz oldalon taglalják a közétkeztetés rejtelmeit (Folytatás az 1. oldalról) A családi ház, amelyben az el­tűntek laktak, Hegedűs Sándor Bálinté. Kőbányáról került a köz­ségbe. A húga, a só­gora és az unoka­öccse tűnt el; együtt költöztek a Kop- pány-völgyi telepü­lésre.- Kezdetben ro­koni alapon adtam oda a házat, hogy lakhatnak benne - így He­gedűs. - Később lakbért kértem tőlük, de nem fizettek. Emiatt a kapcsolatunk nem volt felhőt­len. A boltban tudtam meg, hogy a húgomékat már két hete nem látták az utca lakói, eltűn­tek. Nagyon zárkózottak voltak, kapcsolatot senkivel sem tartot­tak. Úgy tudom, hogy tartoznak a tabi polgármesteri hivatalnak és az E.ON-nak is. Az el­tűnéskor a kutyáju­kat is a konyhába zárták, szegény pá­ra ott pusztult éhen. Sajnálom a húgomat... Pivonka Béla tegnap azt mondta Zalán: - A mi falunk­ban mindenki dolgozik, az üyen családnak nincs is itt he­lye... ■ Krutek József ■ A tabi aljegyző bejelentette az eltűnést a sió­foki rendőrka­pitányságon. Csurgói rajz nyert Több száz tanuló küldte be rajzát a Somogyi Hírlap ad­venti játékára. Mint arról beszámoltunk, a szakértő zsűri három alkotást dí­jazott. Ezt követően a 190 rajz felkerült a Sonline.hu internetes hírportál­ra, ahol az olvasók szavazhattak rájuk. Összesen 27 609 voks érkezett a Sonline.hu-ra, közülük a legtöbbet, 6566-ot a csurgói Fekete Alexandra al­kotása kapott. Ő kapja a Sonline.hu ajándékcsomagját: tízezer forint érté­kű vásárlási utalványt, amit a kaposvári Alfatop Sportban válthat be, illetve értékes könyvcsomagot és egy pendrive-ot Kedves olvasók, tegyék a szívük­re a kezüket! El tudják képzelni, hogy még a XXL században is léteznek valódi kódexek? Ugye nem. Pedig ez a nagy igazság... A napokban jelent meg a hat (!) újranyomást megért Catering Food könyvnek a nem hivatalos folytatása, a Közétkeztetési Kó­dex. Az ugyancsak nagy siker­nek ígérkező könyv egyik szer­zője Süllős Gyuláné, aki a több mint három évtizeden át felhal­mozódott tapasztalatait osztja most meg velünk, s közel 20 éve Magyarország legnagyobb köz- étkeztetőjének, a Pensió 17 Kft.- nek az ügyvezetője. A másik szerző a témakör szintén ismert és neves szakértője, Oriskó Fe­renc. Az esztétikus kiadvány­ban a Catering Food-hoz képest kibővített formában taglalják és tárják fel a közétkeztetés rejtel­meit több mint 700 oldalon köz- étkeztetési szabványokon, re- ceptúrákon és elkészítési javas­latokon keresztül. A Közétkeztetési Kódex - el­sőként Magyarországon! - tar­talmazza a GKM.-EÜM.-FVM- SZMM. rendeletéi szerint az egy adagra vonatkozó élelmi- szer/tápanyag-szükségletet is. Ha bármelyik ételnek pontosan szeretnénk tudni a fehérje-, a zsír-, a szénhidrát- és egyéb más tartalmát, csupán annyi a teendőnk, hogy elővesszük a könyvhöz mellékelt cd-t, amely valójában egy csakis erre a cél­ra kifejlesztett speciális prog­ram hatalmas adatbázissal. A Közétkeztetési Kódex azon­ban nemcsak a tartalma miatt I számít egyedinek és ugyanak­Karácsonyi meglepetésnek is tökéletes a Közétkeztetési Kódex kor különlegesnek; a két szerző (és a kiadó) arra is törekedett, hogy minél pazarabb kiállású, a szemet vonzó könyvvel jelenje­nek meg a piacon. A Közétkez­tetési Kódex rézveretes sarkok­kal, bordás gerinccel, továbbá aranyozott gerinccel és fedőlap­pal látott napvilágot. Tovább folytatva a felsorolást: különle­ges díszítő egységek, beépített kép, bordó műbőr kötés, arany jelzőszalag, valamint oromsze­gő, gyönyörű vakdombor díszí­tő egységek a borító első és ne­gyedik oldalán teszik még szeb­bé, esztétikusabbá a könyvet. A hiányt pótló 724 oldalas Közétkeztetési Kódex ára 12 e- zer forint; a könyvhöz hologra­mos, Chef-menüt tartalmazó program-cd tartozik. a MEHESS* BALASSA TAMÁS Egy darabka rendezés TÉNYLEG SEHOL NEM VOLT az megírva, hogy színházat csinálni Kaposváron csak Babarczy-tradíciókkal érde­mes, erre legfeljebb a szak­mai díjak, legendás előadá­sok sora utalt valamelyest. de nem KELL EZT a politiká­nak észrevenni, mert mife­lénk nem arra van kitalál­va, hogy észrevegyen, ha­nem arra, hogy el... Ahol a politikának van arca az adó­hegyek hazájában az adó- zatian honatyai költségtérí­tést 15 százalékos átalányba dugni, ott jót ne várjunk. HANEM A SZÍNHÁZ kitakarítá­sa! Az egyik képviselő talál­ta azt mondani, hogy a Csiky új direktora legalább kitakarítja végre ezt a gané- dombot. Sokat nem váloga­tott a szavak között, a lé-, nyegre tört egyenesen, de ez a politikustól szokatlan módi sem menti a fogalma­zását. És csak a kisebb baj vele, ahogyan mondta, a na­gyobb az, amit mondott. Ha ugyanis ganédomb lett vol­na a színház pénzügyei közt, akkor az önkormány­zati asszisztenciával került oda. Intézmény ugyanis még demokráciában sem, pláne Kapósban, nem csi­nál semmiféle dombot saját hatáskörben. Építem abból tud, amire a tulajdonosa rá­bólint. Ha ganédomb, akkor önkormányzati, na. Kaposvár sokáig kerülgette égetően liberális (értsd: sza­badelvű, a gálád cselvetésit és a hatalom packázásit mindenkor felfedő) színhá­zát. Az ország nagy színe- váltása után végre neki le­hetett látni a domb megmá­szásának, ahol a félve tisz­telt Babarczy sikereinek fé­nyében egykor oly jó volt melegedni. A JÓ ÉS A ROSSZ HÍR ugyanaz: a színház, amíg színház, be­vehetetlen. A rendezést meg kell hagyni neki. A ha­talom csak a sorokat ren­dezheti. Útjavító munkást gazolt el a 89 éves sofőr Elütöttek pénteken délután egy férfit Kaposhomoknál. Értesü­lésünk szerint az illetőt súlyos sérüléssel szállították kórház­ba a kaposvári mentők. Pálné Gergely Mónika rend­őrségi szóvivő lapunk kérdé­sére közölte: a kaposhomoki elágazónál egy 89 éves sofőr gázolta el az útjavító mun­kást. A férfi súlyos, lábszártö- réses sérülést szenvedett. A baleset körülményeit a kapos­vári rendőrkapitányság vizs­gálja. Megírtuk: az utóbbi na­pokban több gyalogosgázolás történt. A kaposvári Füredi úton négy személyt ütöttek el, egy idős asszony a helyszínen elhunyt. ■ Harsányi M.

Next

/
Thumbnails
Contents