Somogyi Hírlap, 2008. december (19. évfolyam, 280-304. szám)
2008-12-02 / 281. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP - 2008. DECEMBER 2., KEDD MEGYEI KÖRKÉP 5 IBTERJU Szilveszterig gyakorlatoznak Nyugodtak, megfontoltak a tűzoltók; a legveszélyesebb helyzetben is pontosan azt csinálták, amit a szakma szabályai előírnak - magyarázta hétfőn Rajnai Zsolt ezredes, kaposvári tűzoltóparancsnok.- A zuhogó eső ellenére a gyakorlat első percétől a végéig jelen volt Mindent rendben talált?- Szerintem kiváló volt az összhang a mentők, a MÁV munkatársai és a tűzoltók között. A bevetés legnagyobb hasznának az együttműködést tartom.- Mentés közben döntő lehet az időtényező. lókor végzett a csapat?- A csoportokra felosztott egységek gyorsan látták el a feladatukat. Azt viszont tudni kell: egy üyen munka és a baleset között számos eltérés lehet.- Néhány bevetésen már túl vannak. Szilveszter előtt teljes nyugalom vár a tűzoltókra?- Egészen bizonyos, hogy az idén lesz még akciónk. A részleteket már tervezzük. Idén ez volt a hatodik: ipari üzemben, közhivatalban és adóhatóságnál is jártunk.- Mennyibe kerül egy, a mostanihoz hasonló megmozdulás?- Nem forintosítjuk a gyakorlatot, szükség van az üyen jellegű feladatra. ■ Harsányi Miklós Bárkiből válhat lovag sütemény Édességet hoztak a Traianus rend tagjai az otthonba Tematikus térkép is jár lemezen az új statisztikai évkönyv mellé Hétfőn több mint ezer süteményt, péksüteményt osztott szét a Traianus Lovagrend. Először a Liget otthonban jártak, aztán a Zrínyi iskola diákjait örvendeztették meg, végül a Borostyánvirág Anyaotthonba és a gyermekvédelmi szakszolgálathoz kopogtattak be. Jakab Edit Mindenütt örömmel fogadták a finomságokat. A mostani jótékony célú körút nem az első a lovagrend történetében: az utóbbi hónapokban rendszeresen felkeresnek oktatási intézményeket, gyermek- és szociális intézményeket, hogy egy német tulajdonú nagyatádi cég által felajánlott adományt eljuttassanak a rászorulóknak. Szikra László, a közhasznú szervezet elnöke elmondta: 2002-ben alakult a lovagrend azzal a szándékkal, hogy segítsen a bajba jutott embereken. A vállalás nem könnyű, hisz mostanra némiképp „leamortizálódott” a segítő szándék, zárkózot- tabbak, bizalmaüanabbak lettek az emberek. Szikra László szerint azonban az őszinte beszéd - és ha látják, valóban jó helyre jut a segítség - előhívja az emberekben a segíteni akarást. Nagyra nyílt gyerekszemek, széles mosolyok: ez a fizetség a lovagoknak Egy nap tégy jót! A lovagrend tavasszal nagy dobásra készül. Nagyszabású jótékonysági rendezvényt szerveznek Kaposváron, ahol május 16-án mindenki lovaggá válhat egy napra. A széles társadalmi összefogással életre hívott rendezvényen iskolák, hivatalok, intézmények is részt vesznek. A neves fellépőkkel, sport- eseményekkel, versenyekkel színesített programon mindenki jól szórakozhat, s közben felkeresheti a szerinte támogatásra érdemes intézmény standját, s közvetlenül vagy akár a lovagrenden keresztül megteheti felajánlását, vagyis tehet egy igazi, lovaglás jó cselekedetet A lovagrend néhány taggal alakult meg. Nem nagyszabású jótékonykodás a célja, hanem apró, de annál nagyobb erkölcsi értékű segítség, amolyan „lova- gias cselekedetek”. Például a tagdíjakból először egy idős asszonyon segítettek, akinek betört az ablaka, és nem tudta megjavíttatni. Aztán egy babó- csai leukémiás fiatalember számára gyűjtöttek pénzt, ruha- és élelmiszer-adományt. - Szeretnénk felkutatni azokat a magán- személyeket, cégeket, akik tudnak és akarnak is segíteni, s „összehozni” őket a segítségre szorulókkal - mondta. Megjelent Somogy statisztikai évkönyve; a megye társadalmi-gazdasági helyzetéről ad átfogó képet a 168 oldalas kiadvány.- Az adatok nemcsak 2007-re vonatkozóan, hanem az összehasonlíthatóság érdekében idősorban és többféle kombinációban is megtalálhatóak - számolt be Németh Tibor, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) megyei képviseletének munkatársa. Hozzátette: a kötet a legfontosabb országos adatok bemutatásával is segíti a megye helyzetének megítélését. ■ Ipari és mezőgazdasági adatokat is tartalmaz a KSH kiadványa. Népesség, lakáshelyzet, beruházás, az ipar, a mezőgazdaság és az építőipar teljesítményének változása - néhány címszó, amely összegzi az elmúlt évet A kiadványhoz CD-t is csatoltak. Megtudtuk: ez a megye tizenegy statisztikai kistérségének, településcsoportjainak és városainak legfontosabb jellemzőit tartalmazza. Ezen - üdülőkörzetenként - idegenforgalmi adatok vannak, s kistérségi szintű interaktív, tematikus térképeket is rögzítettek. Az évkönyv végén módszertan segít az adatok értelmezésében. A függelék tartalmazza a gazdasági tevékenységek egységes osztályozási rendszerét. ■ Harsányi M. Gyerekekkel foglalkozik a barcsi Nagyasszony elismerés Ott segített mindig, ahol legnagyobbnak látta a bajt a Szivárvány iskola vezetője Újabb barcsival bővült a Mai Nagyasszonyok Köre. Szemere Márta önkormányzati képviselőként, egy civil szervezet vezetőjeként és mint intézményvezető részesült az elismerésben. A Főnix Somogyi Nagyasz- szonyok Egyesülete évente kiemelkedő hölgyeket díjaz. Szemere Mártára azért esett a választás, mert több évtizede eredményesen foglalkozik a dél-somogyi hátrányos helyzetű gyerekekkel, olyan területen dolgozik, mely nagyon sok türelmet, mély szakmai tapasztalatot követel. - Ez a barcsi civil szerveSzemere Márta irányításával régióssá nőtt mára a barcsi intézet Szemere Márta 1976 óta dolgozik szülővárosában, Barcson. jelenleg igazgatója a Szivárvány Egységes Gyógypedagógiai és Módszertani Intézménynek, a képvisel&testiilet tagja - már a harmadik ciklus óta -, valamint az Együtt a Városért Egyesület vezetője. szemere marta már a második nő Barcson, aki nagyasszonyt címben részesült. Pár éve Egervári Fülöpné, egy másik civil mozgalom szervezője kapott hasonló kitüntetést. zetek elismerése is - mondta Szemere Márta. - Összefogás nélkül ugyanis nem működnek a dolgok. - A szüleim igazi közösségi emberek voltak - emlékszik visz- sza a mai nagyasszony. - Sokat tanultam tőlük, és ezt az örökséget átmentettem a saját családomba is. Ha valaki kinyújtja a kezét, azt illik megfogni. Meg kell hallgatni másokat, legyen az kisgyerek, hátrányos helyzetű csoport vagy közösség, idős vagy beteg ember. Már azzal is segítünk, ha egy olyan irányba kalauzoljuk, ahol megkapja a választ a kérdéseire. ■ Jeki G. A kézi tűzfegyverektől az aromás aminosavakig konferencia A legjobb kutató diák a Nobel-díj-átadásra is meghívást kaphat hamarosan A gumikesztyű szerepe a kórokozók átvitelében, A tejfehérjék elektroforézise, Bokszoljanak-e a lányok?, Mi az idő? Robbantsunk a konyhában - ilyen izgalmas témákkal rukkoltak elő a Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája dél-dunántúli regionális fordulójának résztvevői. A Kutató Diákok Országos Szövetsége által kilencedik alkalommal szervezett verseny e fordulója Csurgón volt, a Csokonai református gimnáziumban. Tizenkét középiskolából 49 gyerek 42 előadással lépett az öt zsűri elé. Az előadásokat rövid vita követte, s a pontozással legjobbnak ítéltek képviselik majd régiónkat az országos döntőben. Történelem, néprajz-szociológia, fizika-kémia-matematika, földrajz-csillagászat-környezet- védelem, valamint biológia-bio- kémia-orvostudomány szekciók voltak, számos somogyi témával. Mózes Noémi a jégkorszak élővilágának vízvári emlékeit tárta fel, Tóth Zsófia a Dráva környezeti állapotát kutatta, Mikolai Marcell a középkori somogyi bortermelést vette górcső alá, Kalányos Renáta pedig Vize- ki Tallián Andor osztopáni örökségéből készült fel. | A rendezvény gyökerei 1996- | ig nyúlnak vissza, akkor indult | el egy országos kezdeményezés, | amely kiemelkedően tehetséges £ középiskolás diákok számára Szépek és okosak: ötezer fiatal végez elmélyült kutatómunkát biztosít kutatási lehetőséget a legjobb hazai kutatóhelyeken. 1999-ben a Kutató Diákok Országos Konferenciáján megalakult az ezeket a diákokat, tudományos diákköreiket, mentoraikat és a korábbi kutató diákokat ösz- szefogó Kutató Diákok Országos Szövetsége, amelynek most Sólyom László köztársasági elnök a fővédnöke. A tanulók közül a legjobb 2002-től a Nobel-díj-ki- osztó vendége. Jelenleg ötezer magyar diák kutat különböző kutatóhelyeken, diákkörökben. A tagság zöme falvakban, illetve kisvárosokban él, ötszáznál többen pedig Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján, a Vajdaságban. ■ V. A. SOMOGY BLOGJA nnuiir ti Minden kedden SZITA KÁROLY kaposvári polgármester írja Somogy blogját a Sonline.hu-n ' ' ^ KATTINTSON RÁNK! " Ha bajban van az ország, akkortóiért kétl harmincfős kormánydelegáció különgéppel? 11 millióért! Miért kell ilyen mondvacsinált puccparádé? 11 millióból hány gázszámlára, munkahelyre, gyermekre vagy orvosra jutna? És teszem hozzá, hány önkormányzati segítségre?