Somogyi Hírlap, 2008. december (19. évfolyam, 280-304. szám)

2008-12-11 / 289. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP - 2008. DECEMBER 11, CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP Téli gumit az autókra! fonai László kaposvári műszerész: - Helyes dolog­nak tartanám, ha már vég­re törvényileg is szabályoz­nák a téli gumi használa­tát. Egyértelműen bizton­ságosabb azzal közlekedni. Elég csak a közelmúltban történt jutái balesetre gon­dolni, ahol a kisteherautó­nak nyári gumija volt, és az is félig lekopva. Ez is megelőzhető lett volna. Akinek meg nincs pénze rá, ne közlekedjen. szántó GERGŐ csökölyi ke­reskedő: - Már két éve csak téli gumit használok. Ré­gebben próbálkoztam a nyárival, de nem tudtam olyan lassan közlekedni, hogy ne csússzon, ezért vál­tottam; ha csak kevés hó esik, nem kell lapátolnom a ház elől. Sok balesetről hal­lani, ezért eszembe se jut­na kockáztatni. Jó lenne, ha legalább szabálysértésnek minősülne, ha valaki nem cseréltet gumit hét fok alatt. varga sándorné kaposvári nyugdíjas: - Támogatnám azt az ötletet, hogy aki ilyen hideg időben, csúszós uta­kon nem téli gumit használ, az fizessen bírságot. Azzal nagyobb biztonságérzete lenne a többi közlekedőnek is, ha erre is figyelnének a rendőrök. Én három hete cseréltettem, amikor hűvö­sebb lett, a tavalyit rakattam fel: még nem kopott el, elég keveset autózom. Romokban az élete is nagybajom Gyorssegélyt kapott az összedőlt ház lakója Fedél nélkül maradt az összedőlt nagybajomi ház lakója. Akad még a kisvárosban hasonló, nagyon rossz állapotú lakóház... Összedőlt egy nagybajomi tömésház. Lakója fedél nélkül maradt. A 61 éves egyedülálló férfi az első éjszakát barátjánál töltöt­te. Vagyonát, egy zsáknyi szerszámot a romok alól kaparta ki. Otthonát élet- veszélyessé minősítették. Harsányi Miklós A tető beszakadt, a cserepek szanaszét szóródtak. Olyan ér­zésünk támadt, mintha egy há­borús film forgatásába csöp­pentünk volna. Csak a tűzfal vé­szelte túl a kedd esti robajt. A tömésház, amelyet sok évtize­de húztak fel, rendületlenül ki­állta a természét és az idő vi­szontagságait. Eddig. Kedden kora este azonban percek alatt összerogyott a szerény lak.- Borzasztó, hogy megsemmi­sült mindenem - kesergett a nyugdíjas férfi, akit épp barátjá­nál értünk utol. Ügyes-bajos dol­gát intézte. Kérte, ne fotózzuk. Az elmúlt huszonnégy óra lelkileg- idegüeg megviselte. Nemcsak a ház, az élete is romokban hever.- Amit lehetett, azt kiszed­tem a törmelék alól - folytatta a fedél nélkül maradt férfi. - Télvíz idején, egy szatyornyi holmival jöttem el. Ez a vagyo- nom. Az egyedül élő férfinak elké­pesztő szerencséje volt. Nem volt otthon, amikor a falak re­megni kezdtek és a tető lesza­kadt.- A tuják fogták meg a tör­meléket - mutatott a kert végé­be a szomszéd, Miklai Tibor gépjárművezető. - Óriási volt a riadalom. Kihívták a tűzoltó­A POLGÁRMESTER ASSZONY, miközben röpke terepszemlét tartott velünk, azt mondta: ta­nulságos balesetről van szó. Az égieknek köszönhetően nem követelt emberéletet, ám sajnos máskor is előfordul­hat hasonló eset. Azt mond­ta: a kedd esti ügy kapcsán hatósági felmérést rendelnek el Nagybajomban. A szemlá­tomást rossz állagú épületek kát, akik először ember után kutattak, de hamar kiderült, hogy nem történt tragédia. A veszélyes falakat még az éjjel elbontották, nehogy megismét­lődjön a baj. Az áramszolgálta­tó munkásai pedig rögtön ki­kapcsolták a villanyt. Bizony meglehetősen elhanyagolt álla­potban volt az épület. Régóta elkelt volna a felújítás. Ősöreg vaskályha, egy barna heverő és néhány személyes holmi az udvaron - emlékek a házból. Egy bejárati ajtóval fedték le a tulajdonos számára tulajdonosait felszólítják a rendrakásra vagy elbontásra. A KÖRNYÉKEN NÉGY-ÖT Olyan ház lehet, amit csak a Szent­lélek tart össze - fogalmazott Czefemer Józsefné. - Jobb ki­védeni a bajt, mint utólag ke­seregni. arra persze senki nem tud­ja a választ, hogy a lakók mi­ből teszik rendbe a szoba- konyhás viskókat. fontos kincseket. - Nézze, az édesanyja fotója is épségben maradt - vette kezébe a régi bekeretezett képet a szomszéd, amit aztán gondosan vissza­csúsztatott. A 61 éves férfi jö­vője bizonytalan. Az önkor­mányzat ugyan gyorssegélyt adott számára, s szerdán dél­előtt már rokonait keresték az alapellátási szolgálat munka­társai, de azt nem tudni: med­dig tart az eljárás. Czefemer Józsefné polgármester azt mondta: az élet rendkívüli helyzet elé állította a város egyik lakosát. A hivatal mun­katársai segítséget nyújtanak, az illető elhelyezését embersé­gesen oldják meg. Felvetődött már az is: ha a család nem tudja befogadni a bajomi férfit, akkor talán a segesdi vagy a szabási szociá­lis otthonba kerülhetne.- Minden követ megmozga­tunk, hogy a nyugdjías férfi biztonságos körülmények kö­zött legyen - jegyezte meg. - Az első éjszakát átmenetileg barátjánál töltötte. Ez nyilván nem jelenthet hosszú távú megoldást. Felszólítják a nagybajomi tulajdonosokat m Balatonszentgyörgy félszáz hátrányos helyzetű gye­reknek kedveskedett aján­dékcsomaggal és vendég­látással Battyánpusztán a helyi cigány kisebbségi önkormányzat. A több­ség a településrész lakója, tíz gyereket pedig Szent- györgyről hívtak meg. Nem csupán romákat, sok magyar gyereket is kö­szöntöttek. (ft) Csurgó helyi amatőr festő­művész alkotásaiból nyílt kiállítás a városi múzeum­ban kedden. Ádám Mihály- né Szentkirályi Jolán fest­ményeit Sándor Zsuzsa, a Csurgó Televízió mun­katársa ajánlotta az érdek­lődők figyelmébe, közre­működött a SI-SA-QUA együttes, (va) Háromfa az önkormányzat segíti a középfokú intéz­ményekben tanuló fiatalja­it. Harmincnyolc fiatal kö­zött fejenként 8500 forin­tos támogatást osztottak szét. (me) Kaposvár ZÖLD óvoda cím­mel tüntették ki az Arany János Óvodát. Olyan intéz­ményeknek ítélik oda, me­lyek fontosnak tartják a környezetvédelmi szemlé­letmód kialakítását. Az óvo­dában sikeresen működik az erdei program, a papír-, alumíniumdoboz- és száraz­elemgyűjtésben folyamato­san kiemelkedik az intéz­mény. A cím birtokosaként ingyenesen juthatnak el az óvodások az ország nemzeti parkjaiba, (me) libod első alkalommal tartott Mikulás-napi aján­dékosztást a Lábodi Roma Egyesület. A szervezet nem csak a roma gyerekeket ajándékozta meg, minden rászoruló családhoz jutott a meglepetésekből, (csm) Nagyatád tizenöt éves osz­tálytalálkozót tartottak a megújult Ady Endre Gim­náziumban. Az egykori di­ákok 1989-ben kezdték meg tanulmányaikat az akkor még régi intézmény­ben. Az osztályfőnöki órán 15-en vettek részt, az ösz- szejövetelre a diákok egy­kori osztályfőnöke is meg­hívást kapott, (csm) 40 EVE IRTUK A HAZAFIAS NÉPFRONT járá­si és községi bizottságai­nak együttes ülésén elha­tározták, munkásmozgal­mi múzeumot alapítanak Marcaliban. Az ülés hatá­rozata alapján téglajegye­ket bocsát ki a járási nép­frontbizottság, a Mechani­ka Művek marcali munká­sai a népfront felhívására 500 órás társadalmi mun­kát ajánlottak fel. A nik- lai tsz annyi forintot, ahány holdon földje van, példá­ját követte a szenyéri és a varászlói is, míg a böhö- nyei tanács 3000 forintot adott. VAJON MIVEL LEHETNE ma ilyen egységbe tömöríteni ennyi embert és települést? Már lopni se érdemes? színesfémbiznisz Zuhan az apró vas ára: kilója 23 forint | CIKKÜNK NYOMÁN Két aknagránátot találtak (Folytatás az 1. oldalról) Segesden évente csaknem két­milliárd forintot költenek acél­vásárlásra. A Ferrokov Kft.-nek 600-8000 tonna alapanyagra van szüksége, amelyből építő­ipari zsaluzatot és hűtőberen­dezéseket is készítenek. Tal- lián Attila ügyvezető igazgató kérdésünkre kifejtette: szá­mukra jó hír, hogy az alap­anyag ára mérséklődött. - Eb­ből azonban nem tudunk túl­zottan nagy előnyt kovácsolni, ugyanis a megrendelőink le­húzták az árakat - így a cégve­zető. Állandósult pénzügyi ne­hézségek, betegeskedő iparág Zzuhan az ócskavas ára, bajban a színesfémátvevők is- címszavakban a vaspiac. Bu­dai Ferenc, az Ipartestületek Országos Szövetségének so­mogyi elnöke amondó: előbb- utóbb visszabillen az egyen­súly. Az uniós és a hazai ipar­nak egészen biztosan szüksé­ge lesz a fémalapanyagra.- Addig persze marad a pil­lanatnyi helyzet: kevesebb be­tonvasat, fém nyílászárót és huzalokat kérnek az építőipa­ri cégek - emelte ki. - Az épí­tőipari ágazat másfél éve le­szálló ágban van, 2009 egye­nesen elszomorító évnek ígér­kezik. A prognózisok szerint a kisvállalkozások tizede be- csődölhet. ■ Harsányi Miklós Se hűtlen kezelés, se gazdago­dás címmel hétfőn megjelent cikkünkben nyilatkozott Petrin László kőröshegyi jegyző is. Az általa elmondottakra reagálva írt levelet lapunknak Kiss Ferencné kőröshegyi expolgármester. Többek közt azt írja: „Az ügyészségi határozatból idéz­ve: 2003. szeptember 29-én lő­szerek, régészeti lelőhelyek felkutatására, fémszennyező­dés-mentesítésre a kivitelező és az önkormányzat 24 millió forintos vállalkozói szerződést kötött. A munka kezdete 2003. október 1-je, befejezése 2004. április 15-e. Többrétegű lőszermentesítés során lősze­rek feltárására került sor, me­lyet a napi, heti, illetőleg a ge­nerálkivitelezői építési nap­lók alátámasztottak. Két da­rab 82 milliméteres repesz aknagránát került előtárásra. Robbantási jegyzőkönyvben rögzítették, tűzszerész járőr semmisítette meg. A bomba­kutató lőszerek ellenértéke volt a dokumentumok szerint az az 1,8 millió forint, amit Petrin László emleget. A lő­szermentesítés ellenértékét a képviselő-testületi tagok elfo­gadták, azt nem kifogásolták, ez tanúvallomásukból is kitű­nik. A lőszermentesítés tehát a jegyző vádjával ellentétben megvalósult, nem volt fiktív tevékenység.”

Next

/
Thumbnails
Contents