Somogyi Hírlap, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)

2008-11-05 / 258. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2008. NOVEMBER 5., SZERDA 5 PERCES INTERJÚ Közelebb a fogyasztókhoz Kilátástalan szociális kilátások válság Nehéz a visszatérés a munka világába, kétezer munkahely szűnt meg Novák Ferenc tölti be a következő négy évben is a megyei fogyasztó- védő egyesület elnöki posztját. Véleménye szerint érvényesülnie kell a civil kurázsinak- Civil polgárőrség a fo­gyasztóvédelemben. így ti­tulálta az egyesületet, a munkájukat. Miért?- A hatóságoknak más a hatásköre, az illetékessége. Rajtuk kívül esik a civil pa­naszok kivizsgálása. Mi pon­tosan ezeken az embereken akarunk segítem. Civil kurá­zsival nem hagyjuk magun­kat lerázni, megfélemlíteni. Pártoktól, szervezetektől füg­getlenek vagyunk, csak a hozzánk fordulóknak kell megfelelnünk.- Az új fogyasztóvédelmi törvény a várakozással el­lentétben megnyirbálta a civil fogyasztóvédők jogait.- Mi is így látjuk, de az adott keretek között még erőteljesebben ki kell hasz­nálnunk a jogszabályi lehe­tőségeket, mondjuk a közér­dekű keresetek terén. Jelen­leg két nagy bank ellen indí­tott ilyet az Országos Fo­gyasztóvédelmi Egyesület. Mindkettőt a mi jelzéseink alapján, az egyoldalú szer­ződésmódosítások miatt. Ha ilyenek a lehetőségeink, eze­ket kell kihasználni.- Mi a következő négy év csapásiránya?- Közelebb kell mennünk a fogyasztókhoz. Akár kis­térségi, akár települési szin­ten. Egy irodahálózat az ál­maink netovábbja. Novák: A tisz­tességtelen kereskedelmi gyakorlat ellen már törvény (Folytatás az 1. oldalról) 2009-től megváltozik a rehabilitá­ció rendszere: megszűnik a rok­kantnyugdíj, és rehabilitációs já­radékrendszer lép a helyébe - mondta a tanácskozás szüneté­ben Szabó János, a SzocioNet Dél­dunántúli Regionális Módszer­tani Humán Szolgáltató Központ igazgatója.- Ez nem végleges kivonást jelent a munkaerőpiacról, ha­nem vagy elindul a folyamat, ami visszajuttatja a munkaerő- piacra a rokkantnyugdíjasokat, vagy megállapítják a végleges állapotváltozást. Valamennyi, a mintegy 800 ezer fős rokkant- nyugdíjast felülvizsgálják majd három éven belül. A cél, kiszűr­ni azokat, akik nem igazán az egészségi állapotuk miatt, ha­nem a munkanélküliség előli menekülésként mentek rok­kantnyugdíjba. Ez azt a célt szol­gálja, hogy javuljon a jelenlegi 57 százalékos aktivitási ráta. A gazdasági bajaink egy részét ugyanis az okozza, hogy 1,8 mil­lió ember tart el 8,2 milliót A je­lenlegi helyzetben azonban na­gyon nem vagyok optimista. Mert az egyik oldalról kellene pénzt, paripát és fegyvert oda­tenni, hogy növeljük a foglalkoz­tatottak számát és az aktivitási mutatókat, a másik oldalról vi­szont a gazdasági recesszió elle­ne hat ezeknek a folyamatok­nak. Hisz a legfrissebb adatok szerint országosan mintegy _ 2000-2200 munkahely szűnt j meg csak októberben. Ma van egy 30 százalékos J szegény réteg, a középrétegből s azonban folyamatosan szivárog­Egyre jobban csúszik le a lépcsőn a szociális ellátás. A szakemberek további nehézségektől tartanak Önellátó Cédrus A MEGYEI OTTHONOK KÖZÜL egye- düliek vagyunk, ahol az intéz­mény a foglalkoztató - mondta Hollósi Gabriella. - Az otthon­ban 210 ellátott él 100 idős, 90 szenvedélybeteg és 20 hajlékta­lan. Ötféle ellátási forma van: a tartós ápolásgondozás a három ellátotti körre, rehabilitáció szenvedélybetegeknek, demens ellátás, és van egy 2006-ban át­adott 12 személyes lakóotthon. Két év alatt két embert sikerült rehabilitálni, mindkettő dolgo­zik. Leginkább a szenvedélybete­gek ittlétére épül a foglalkozta­tás, a mosodai tevékenység, a parkkarbantartás, az asztalos­műhely, ahol az intézményfel­újításkor a bútorokat a szenve­délybetegek készítették. Magunk termesztjük a zöldségeket, ami­ből savanyúság is készül A var­rodánkban piacra is termelünk. nak majd át a szegények közé. Félek, ha ez a kettő összecsú­szik, hatalmas gondok lesznek. Ráadásul nem látok olyan költ­ségvetési, illetve törvényben el­határozott intézkedéseket, ame­lyek a történések elé mennének. Nábrádi Csilla szociálpolitikus arról beszélt, hogy Somogybán jelenleg 18 foglalkoztatási enge­dély van kint összesen tíz intéz­ményben. Ezek közül hatnak a fenntartója önkormányzat, négy esetében pedig civil szervezet. Az engedélyek szerint az ottho­nokban összesen 407 foglalkoz­tatott él, közülük 194-en a me­gyei önkormányzat által fenntar­tott intézményekben. A reklám ma még hatékonyabb a fogyasztóvédőknél közgyűlési jelszó Tudatos vásárlót és fogyasztóbarát szolgáltatót szeretnének a civilek Ismét Novák Ferencet választotta elnökének az Országos Fogyasz­tóvédő Egyesület megyei és ka­posvári szervezete a keddi tiszt­újító közgyűlésen. Az előző négy év munkájáról elhangzott: az egyesület legfontosabb feladatá­nak a fogyasztók tájékoztatását, a kiszolgáltatottak segítését, a pa­naszok kezelését tartotta. Mind­ezt a gyártók, forgalmazók, szol­gáltatók időnként botrányos ma­gatartása, az elavult és bonyolult jogszabályok alkalmatlansága tette szükségszerűvé.- Ma még a fogyasztók job­ban hisznek a csábító reklá­moknak, mint a józan észnek. Amikor kiderül, hogy becsapták őket, akkor jönnek a fogyasztó- védőkhöz, akkor kezdődik a mi szerepünk - mondta Novák Fe­renc elnök. - A svindlik, a cse­lek szinte minden szolgáltató­nál működnek. Ez ellen igyek­szünk mi fellépni. A pénzügyi környezet romlásával vélhetően az emberek jobban, tudatosab­ban odafigyelnek arra, hogy mi­re költenek. Nemcsak az ár lesz lényeges, hanem a minőség és a tisztesség is. A civil fogyasztóvédők közre­játszottak abban a folyamatban, hogy a törvényalkotók új, fo­gyasztóbarát rendelkezéseket hoztak és új pályázati forráso­kat nyitottak meg a civil szerve­zetek számára is. A közgyűlé­sen szó esett arról is, hogy a so­mogyi szervezet lapunk révén indította el tavaly a Tele2 társa­ság ellen az országos visszhan­got kiváltó aláírás-hamisításos panaszáradatot. Ennek kapcsán több mint száz somogyi káro­sult kapta vissza a pénzét, de si­került a nyereményt ígérő csaló­kat is elriasztani. A jövőre nézve megfogalmazták: tovább kell erősíteni a kapcsolatokat az ön- kormányzatokkal, fórumok, tá­jékoztatások szervezésével kö­zelebb kell kerülni a fogyasztók­hoz. ■ F. Szarka Ágnes Ünnep a hat évtizedes tabi általános iskolában Softy, a természetes talaj világújdonság Prevenciós és terápiás lábbeli gyerekeknek Kiürítették az atádi kollégiumot a tűzoltók Fennállásának hatvanadik év­fordulóját ünnepli a tabi általá­nos iskola. Csizmadia Nándor fő­igazgató a tegnapi ünnepélyes megnyitón azt mondta: hat évti­zed elteltével méltóképpen em­lékeznek a régmúltra. Hozzátet­te: a megemlékezést nemcsak a intézmény jelenlegi tanáraival és diákjaival élik át, hanem be­vonták az előkészítő munkába, a programok lebonyolításába az egykori pedagógusokat és diá­kokat is. Az aulában és az emeleti ré­szen az iskola történetét bemu­tató fotó-, illetve a régi haszná­lati eszközökből, tankönyvek­ből, tablókból, a kisdobos és az úttörőélet relikviáiból összeállí­tott kiállítás is nyílt A legré­gebbi közzétett tárgy az 1887- es Bábony-Megyer oskolaláda. Horváth Ferenc nyugdíjas igazgató az iskolaügy fejlődését tekintette át 1918-tól napjain­kig, statisztikai adatokkal is alátámasztva. A tegnapi nyitóprogramot a zene napjának nevezték el: sze­repelt az iskolai diák-, valamint erre az alkalomra a tanárok­ból összeállt énekkar. Ezután „Ülök és mesélek” címmel az egykori pedagógusok emlékez­tek a régi időkre. A tabi általá­nos iskola nyitó rendezvényso­rozata a zeneiskola színvonalas műsorával zárult. ■ Krutek József Már kapható a Softy prevenciós és terápiás gyermekcipő a kapos­vári Calendula gyógynövénybol­tokban. A gyermekek részére ki­fejlesztett gördülő talpas lábbeli szimulálja az egyenetlen tala- » í°n történő mezítláb járást, és insta- . j* bil talpszerke- zetével csök­kenti az ízületek nyomásterhelését, továbbá a fo­kozott izomtónus miatt javul a fi­atalok testtartása. A forradalmian új lábbeli rugalmasan megtá­masztja a bokaízületet, így opti­mális helyzetben tartja azokat és a ráépülő ízületeket is. A gördülő talp megkönnyíti a fiziológiás já­rásminta kialakulását, leépítheti a különböző eredetű sántításo- kat, a „szögletes járást”, kíméli az ízületeket a „gördülő járás” során, és csökken a sarkat, illetve a tel­jes talpat érő nyomásterhelés is. A Softy különleges talpszer­kezete világújdonság. A speciá­lis lábbelik gyermekkorban tör­té-nő rendszeres hétköznapi használatával időráfordítás nél­kül megelőzhetők korunk civili­Gyógynövény Szaküzlet KAPOSVÁR, PETŐFI TÉR 4. (a volt SZTK-épület) TEL./FAX: 82/312-612 FŐ u. 47. Tel.: 82/319-336 WWW.SOFTYWALKING.COM zációs ártalmai, mint például a lúdtalp, az előlábfájdalom, a sa­rok- és Achilles-ín-panaszok, a boka-, térd- és csípőízületi prob­lémák, a tartáshibák, a gerinc- panaszok, a heh/te-^^i^ problémák és az elhízás is. A Softy gyermekcipő három­fajtában több színben kapható a két kaposvári szaküzletben: ut­cai és sportváltozatban, vala­mint szandált is választhatnak a vásárlók. A készlet erejéig beve­zető áron a szandálok 9750, az utcai cipők 11.750 és a sportci­pők 10.500 Ft-ért kaphatók. ▲ Helyismereti gyakorlatot tartot­tak a nagyatádi tűzoltók a város kollégiumában. A többnapos fel­készülés után a vizsgára, vagyis a szimulált riasztásra hétfőn es­te került sor. A helyismeret és a tűzoltók munkája mellett ezúttal a diá­kok leleményessége, gyorsasá­ga és a tűzjelzőkészülékek mű­ködése állt a gyakorlat közép­pontjában. Ezúttal a nagyatádi lánglovagok és a kollégiumban lakók is jól teljesítettek. Az épü­letben tartózkodó diákok és a nevelők három perc alatt hagy­ták el az épületet, így a tűzoltók a helyszínre érve már szabadon mozoghattak az intézményben. ■ Csikós Magdolna

Next

/
Thumbnails
Contents