Somogyi Hírlap, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)
2008-11-30 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 48. szám
Kerékpárosokra hajt a rendőrség egy napon át a somogyi utakon Vasárnap a kerékpárosokat ellenőrzik Somogybán. Délelőtt 10 órától délután négyig tart a vizsgálat, amelybe valamennyi rendőrkapitányság bekapcsolódik. Kulcsár Tibor közlekedésrendészeti osztályvezető közölte: a biztonsági berendezéseket nézik és kiszűrik az ittas bicajosokat. Az elmúlt hetekben rengeteg kerékpárost állítottak le Somogy útjain. A sorozatos akciók a balesetmegelőzést szolgálják. ■ Harsányi Miklós 3 Könnyű dolguk volt a betörőknek Nagyatádon Betöréssorozat tetteseit keresi a nagyatádi rendőrkapitányság. Az elmúlt napokban hat lakást törtek fel ismeretlenek a Széchenyi tér egyik lakótömbjében. Az első betöréshez csütörtökön este hívták a rendőröket, mert napközben több lakásban is betörők jártak. A lakásokba úgy jutottak be, hogy az ajtókon, a zárakon látható nyomot nem hagytak. Csak a hiányzó értékek tűntek fel a lakóknak. ■ Cs. M. 2008. NOVEMBER 30., VASARNAP MEGYEI KORKÉP Hurka mangalicából és rétesből fesztivál A finom ízek és a pálinka mindenkivel elfeledtette Szennában a hideget Hideget és meleget, húsosat és rizseset egyaránt kaphattak a látogatók a második szennai hurkafesztiválon. Meiszterics Eszter Jó tömény hurka illat csapja meg a látogató orrát Szennában a faluközpontban. Rotyognak a forró kondérok, sercegpek a hosz- szúra töltött húsok az olajban, hiába a november végi hideg, kígyózó sorok állnak a standoknál. - Mondom, hogy csak annyi tölteléket nyomjál, amennyit elbír a bél - hangzik az figyelmeztető szó. - Na tessék, ki is szakadt! Vértől pirosló hideg kezek dolgoznak mindenütt és rizses töltelékek szerte a műanyagládákban meg a teknőkben. Másodszorra is épp olyan népszerű a szennai a hurkafeszüvál, ahogy tavaly, sőt, idén még az országhatáron túlra is eljutott a kis somogyi falu hagyományőrző rendezvényének a híre. Németországból, Angliából, Szlovákiából és Horvátországból is érkeztek vendégek, szabad szoba már nem is akadt pénteken este a községben. A tavalyi győztes Szennai Véres- kezűek csapatánál igen nagy az érdeklődés, hol a főztjük, hol meg a pálinkájuk iránt. Merthogy abból is akad bőven választék, akadt aki-már a reggeli kávéját is egy jó kupica szil- vapáleszre cserélte, persze csak a hideg ellen. A betyárok csapata Meiszterics László vezetésével igazi kuriózummal lepi meg a zsűrit: mangalicából készítik a különleges hurkájukat. A jókedv és csapatmunka abszolút érződik: jó szívvel osztogatják a kóstolnivaló finomságokat az érdeklődőknek. Nagyüzem a kemencénél, sokan várták az utánpótlást Szennában A nagyszínpadon folyamatos a néptáncbemutató a csípős hideg ellenére, jó étvággyal falatoznak a turisták a műsoron is. Gadár László főszervező sü- rög-forog a standok között, azt meséli: minden épp úgy történik, ahogy tavaly, hideg és meleg hurkát is bírál a zsűri, sőt a nyársdugó versmondó versenyre is szép számmal akadtak jelentkezők a csapatok közül. A Különleges Asztali Örömök Somogybán rendezvénysorozat keretén belül támogatást is adott a megyei önkormányzat, közel háromszázezer forintot, ahogy a szennai önkormányzat is hasonló összeggel segítette a fesztivál létrejöttét. Gadár László azt mondja: több mint negyven fajta hidegmeleg hurkát produkál a tizenkét csapat, kora reggeltől darálnak, kevernek és töltenek a lelkes szakácsok. Utóbbit időre is teszik, a hurkatöltő-gyorsa- sági verseny ugyanis az egyik legnépszerűbb programja a napnak. A mesztegnyőiek standjánál kissé elbizonytalanodik az ember, elsőre úgy tűnik, mintha elkéstek volna néhány hónapot: ugyanis hagyományaikhoz híven húzzák-nyújtják a rétest az asztalon. Már épp elmosolyodna a látogató, amikor egyszer csak kiderül a turpisság: ők bizony még a rétes tésztából is hurkát varázsolnak. Már landol is a rizses töltelék végig az abroszon nyújtott tésztán és már sodorják is a rétes alakzatot az érdeklődők nem kis csodálkozására. Közben már Fenyő Miklós hangja hallatszik a hangfalakból: utcabálról jött a hír a szomszéd ház mögül... Ha Rock and Roll parti nem is volt Szennában szombaton, a zenés délutáni kavalkád még a szombat hideget is elfeledtette azokkal, akik ellátogattak a második alkalommal megrendezett hurkafesztiválra. A betyárok nem várták meg, amíg kisült a friss hurka MINDEN, AMI HITEL! Fedezet nélküli személyi kölcsönök 500.000 Ft akár 1 nap alatt. Jelzálog hitelek akár 2 hét alatt! 20/619-6125 HIRDETÉS $ jMfmW KAPÓS AUTÓ Kft . Kaposvár, Vár u. 16. suzuki Tel.: 82/312-826 E-mail: kaposauto@kapos-auto.hu