Somogyi Hírlap, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)

2008-11-27 / 277. szám

12 SAJTÓ ÉS TANULÁS SOMOGYI HÍRLAP - 2008. NOVEMBER 27., CSÜTÖRTÖK HSUSfgM Ugróköteleztek a copusosok A csípős hideg ellenére is ellepték a középiskolások a Zsolnay-kút környékét ked­den a Copus Városismereti Show újabb fordulójában. A diákok egy részének ez­úttal ugrálókötelezésben kellett jeleskedni az Anker- háznál, a többiek közbén pénzvadászatra indultak a város különböző pontjaira.- A külső feladatokban a csapatoknak meg kell szer­vezniük önmagukat, mert azt gondoljuk, hogy nagyon kevés egy diák egyedül, szükség van a szülők, a csa­pattársak, az iskolatársak vagy akár az egész iskola támogatására, összefogá­sára is - mondta Csák Teo­dóra producer-műsorvezető. Az ugrókötelezés egyedül a kereskedelmi szakközepe­seknek nem ment igazán, a többi négy iskola diákjai 45 percen át nem rontottak, pedig menniük is kellett a mutatvány végrehajtása közben. Végül a bankószer­zés hozta meg a várt ered­ményt meg persze az élő­ben közvetített vetélkedő, ahol kiesett az egészség- ügyi és a kereskedelmi szakközép, ám továbbjutot­tak a Toldi és a Gyakorló gimnázium, valamint az iparművészeti diákjai. A városismereti vetélkedő következő műsorában de­cember 2-án három iskola versenyezhet: a Noszlopy közgazdasági szakközép, valamint a Református és a Gyakorló gimnázium tanu­lói mérik össze tudásukat és ügyességüket. Az oldalt szerkesztette: Meiszterics Eszter Telefon: 82/528-154 E-mail: eszter.meiszterics@axelspringer.hu A diákok cikkeit teljes terjedelmükben a www.sonline.hu hírportálunkon olvashatják. Harmónia a csapattárssal díjlovaglás Bálvány nevű lovával zökkenőmentes a közös munka- András bácsit példaképem­nek tartom, kitartó és fegyelme­zett munkavégzése hatalmas lelkesedést ad a sport iránt.- Köztudott, hogy a lovaglás az „elit” sportágak közé tarto­zik, s ennélfogva nagyon költ­séges is.- Minden sportágban na-' gyón fontos az anyagi támoga­tottság. Egyelőre a családom teljesen mellettem áll ebben is, de az utazásokat s egy ló fenn­tartását nem könnyű finanszí­rozni. Lomnici Péter volt olyan rendes, hogy egész évben ren­delkezésemre bocsátotta Bál­ványt, így zavartalan volt a fel­készülésem. Jövőre azonban az Ausztriából hozzám került ló­val, Brandóval szeretnék verse­nyezni.- Mik a terveid?- Eddig alapfokú feladatok­ban és könnyűosztályban verse­nyeztem. Az elsődleges cél tehát a középosztályban való lovaglás, és nagy vágyam az elkövetke­zendő pár évben - remélem, mi­nél hamarabb -, hogy kijussak az Ifi Eb-re. Emellett több hazai és nemzetközi versenyen is in­dulni fogok; szeretném a legjob­bat kihozni magamból és a lo­vamból. A sport mellett a tanul­mányokkal is komoly terveim vannak - a gimnázium után az Orvosi Egyetemre szeretnék majd jelentkezni, állatorvos sze­retnék lenni. HORVÁTH JUDIT, KATOLIKUS GIMNÁZIUM Gémes Barnabás iskolánk, a Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimná­zium 8. a osztályos tanu­lója. Iskolai tanulmányai mellett minden idejét a díjlovaglás foglalja le - nem eredménytelenül. 14 évesen, Bálvány nevű lovával szép eredményeket értek már el a felnőttmezőny ifjúsági kategó­riájában.- Mikor és miért pont ezt a sportágat választottad?- Három évvel ezelőtt kezd­tem el lovagolni a kaposvári Ko­rona Póni Klubban. Kiss János irányítása alatt megtanulhat­tam a lovaglás alapjait, s a ver­senyzést is elkezdhettem. Kö­rülbelül egy éve versenyzem jelenlegi klubomnál, a Cse- rénfa Lovas Klub SE-nél. Ha­mar rájöttem, hogy ez az a sport, amit igazán csinálni szeretnék. Ez egy nagyon összetett, komoly munkát igénylő sportág, amiben fo­lyamatosan fejlődni kell.- Hogy sikerül összeegyez­tetned az iskolai tanulmá­nyokat az edzésekkel?- Amikor csak tehe­tem, megyek edzés­re, de sajnos na­gyon nehéz beik­tatni a hétköz­napjaimba. Az is­kola és a különórák teljesen betelítik a napirende­Gémes Barnabás és Bálvány között tökéletes az összhang met. Mivel ez az utolsó évem az általános iskolában, ezért fon­tos a jó eredmény a suliban is, a továbbtanulás szempontjából.- Milyen egy díj lovaglóver­seny?- A díjlovaglás egy pontozásos sport, ahol 3-5 bíró pontjai alap­ján alakul ki az eredmény. Csu­pán csak 5-6 percem van arra, hogy bemutassam, mit is tu­dunk a lovammal. Ha ezt elszú­rom, akkor csak én tehetek róla, senki más. Megtanultam min­den pici eredménynek, pontnak örülni, a jó és a rossz kritikák ér­tékeit figyelembe venni. Persze a legfontosabb az, hogy lovas és ló között meglegyen az a harmó­nia, ami segítheti a felkészülést.- Milyen eredményeket értél el eddig?- Kövy András kezei között ér­tem el azt a szintet, hogy elindul­hassak a felnőttek mezőnyében Ifjúsági kategóriában. Idén a leg­fontosabb esemény a Hidegség­ben megrendezett OB volt szá­momra. Habár a verseny nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, mégsem panaszkodhatom- a negyedik helyezést értem el. Ezelőtt pedig a Somogy megyei bajnokságban harmadik lettem. Ehhez persze hatalmas segít- . ségemre volt Bálvány nevű társam is, akivel teljesen zökkenőmentes volt a kö­zös munka.- Milyen a kapcsolatod az ed­ződdel? Próbáld ki az Arany János programot, megéri tehetséggondozás Csak tanulj, és számos támogatást kaphatsz cserébe a jó eredményért Kaposváron hat éve indult el az Arany János Tehetséggondozó Program (AJTP) a Táncsics gim­náziumban. Eddig két osztály si­keresen leérettségizett, és felvé­telt nyertek felsőfokú intézmény­be. Az AJTP segítséget nyújt azoknak a tanulóknak, akik hát­rányos helyzetűek vagy az osz­tályfőnök által tehetségesnek tar­tott diákok. Támogatásokban is részesülhetsz, ha a program ke­retén belül tanulsz: nyelvvizs­gát, jogosítványt, ECDL-bizonyít­A Táncsics gimnáziumban immár hatodik éve sikeres az Arany program ványt és színházbérletet is kap­hatsz, amit természetesen a program fizet. A program lehető­séget biztosít arra, hogy jó tanul­mányi átlag és intenzív közössé­gi munkában való részvétel ese­tén olyan helyekre is eljuthatsz, amelyet önerőből nem tudsz fi­nanszírozni. Például 'gólyatá­borba Zánkára, vagy síelni Olasz­országba. A nyár folyamán Ang­liát, Baját és Kőszeget is meghó­dítottuk. Támogatást kapunk az iskolakezdéshez, a tanulmányi átlagtól függően karácsony és húsvét előtt, sőt a rászorulók év közben is igényelhetnek szociális támogatást. A diákokat a lakó­helyük önkormányzata ösztön­díjjal támogatja. Emelt óraszám­ban tanuljuk a matekot, a ma­gyart, az idegen nyelveket és az informatikát. A juttatásért nem kell mást tenned, csak tanulnod, és megmutatnod, miben vagy igazán tehetséges! BOROS LILLA, TÓTH KITTI, PÉTERFI JUDIT, TÁNCSICS GIMI BNUPARADE Poénos egysorosok i i en ANNAK idején ingyen ad- | tam az első pohár limoná­dét, csak a másodikért kér­tem öt dollárt Abban volt az ellenszer. a medvénél nem kell gyor­sabbnak lenned, csak az elő­le menekülő leglassúbb pa­cáknál. ha murphy törvénye téves­nek bizonyulhat, akkor fog is. isten csak azért tudta hét nap alatt összehozni a vilá­got, mert nem kellett kompa­tibilisnek lennie az előző ver­zióval. VEGYEN FÖLDET. Már nem gyártják. | A NÉP TELHETETLEN, követeli, ^am/f megígértek neki. 1 I ha nincs az ügyvédem, meg mindig börtönben ülnék. így, f hogy ketten ástunk, sokkal gyorsabban ment. A VÉLEMÉNY olyan, mint a segglyuk, mindenkinek van, de senki sem kíváncsi a má­sikéra. az ausztrál import jelentős része a tengerentúlról érke­zik. sose vegyél semmit, aminek \ nyele van. Azzal dolgozni keli A KLÓRUNKBAN túl sok a VÍZ. a múltkor az asszonyt az ágyban találtam egy vietná­mival és egy négerrel. Lefény-1 képeztem, és elküldtem a Benettonnak. Sosem lehet | tudni... I 1 1 1 1 :I 1 I MOZIAJÁNLÓ ZENEAJÁNLÓ Vicky Cristina Barcelona Az egyik főszerepben a népszerű Scarlett Johansson látható A két amerikai barátnő - Vicky és Cristina - Barcelonába érkez­nek egy hosszú vakációra. A jó­zan és jegyben járó Vicky a kata­lán kultúrát tanulmányozná, és nem akar kalandokba bonyolód­ni. A szertelen Cristina viszont a boldogságot és az élet érteimét szeretné megtalálni a maga kere­setlen módján, miután első rövid- filmje a szerelemről nem hozta el neki a sikert. Mindkettőjük életét felkavarja, mikor megismerked­nek Juan Antonióval, a sármos festővel és annak lökött exnejé- vel, Maria Elenával... A Depeche Mode koncertjeire már a legjobb helyjegyek elkeltek Áprilisban jön az új lemez Néhány hét szünetet követően, november elején a Depeche Mode együttes megkezdte a negyedik, befejező felvételi szakaszt az új lemeznél. Az utolsó stúdióidő­szak várhatóan négy hétig tart majd, amelyet a háromhetes ke­verési folyamat követ. A mixasz- tal mögé ezúttal Tony Hoffer ül, aki Dave Gahan ’Saw Something1 című dalának kislemezes válto­zatáért felelt. Az új Depeche Mo- de-anyag munkálatai karácsony­ra befejeződnek. Az album meg­jelenése: 2009. április 20. Nemrég megkezdődtek a jegy­eladások a június 23-i budapesti koncertre. Az első napon elfo­gyott a kiadó helyek nagy része, így érdemes minél hamarabb be­szerezni a jegyet a koncertre.

Next

/
Thumbnails
Contents