Somogyi Hírlap, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)

2008-11-27 / 277. szám

HÍRSÁV Közmunkára ítélték Budaházyt és öt társát jogerősen harminc nap közérdekű munkára ítélte Budaházy Györgyöt és öt társát az Erzsébet híd hat évvel ezelőtti lezárása miatt a Fővárosi Bíróság. Közér­dekű üzem megzavarása miatt találták őket bűnös­nek. Az Erzsébet híd forgal­mát 2002. július 4-én egy keresztbe állított személy- kocsival akadályozták. Két magyar rekedt a bangkoki repülőtéren két magyar is a bangkoki repülőtéren rekedt, amelyet thaiföldi kormányellenes erők foglaltak el rövid időre. A két nyíregyházi állatkerti szakember tudományos ta­nácskozásról tartott volna hazafelé, jelenleg egy szállo­dában tartózkodnak. A Kül­ügyminisztérium azt ajánlja, a Bangkokba utazók halasz- szák el útjukat. A hadsereg főparancsnoka lemondásra szólította fel a kormányt. Peter Ország Obama kabinetjében BARACK obama megválasz­tott amerikai elnök Peter Országot nevezi ki a Fehér Ház költségvetési hivatalá­nak élére. A magyar szár­mazású Országot mindkét párt nagy tudású szakem­bernek tartja. Obama fel­kérte Róbert Gates jelenlegi védelmi minisztert, hogy a január 20-i elnökváltás után még egy évig marad­jon a kormányban. Ország már nem tud magyarul HIRDETÉS Gyurcsány fürdik a sikerben hír & háttér A kormányfő békeajánlata - Lengyel Zoltán „vezényelte A Fidesztől kizárt, majd az MDF-be átigazolt Lengyel Zoltán elemében volt a büdzsé fő számainak voksolásakor Nézőpont kérdése, ki a felelős a válságért? A miniszterelnök szerint a parlamentben bebizo­nyosodott, hogy a kisebb­ségi szocialista kormány cselekvőképes, ezért vár­hatóan kitölti a választási ciklust. Vég Márton „Itt az ideje véget vetni a 2006 óta tartó belpolitikai háborúskodás­nak. A keddi költségvetési szava­záson nyilvánvalóvá vált, hogy ez a kormány 2010-ig a helyén ma­rad. Az is bebizonyosodott, hogy az önálló szocialista kormány cse­lekvőképes, vagyis Magyarorszá­gon lezárult a koalíció felbomlása óta tartó átmenti korszak” - szö­gezte le tegnap Gyurcsány Fe­renc. A kormányfő hangsúlyozta: egyre több a bizonyíték arra, hogy a következő időszakban Magyar- | ország az elmúlt néhány évtized $ legsúlyosabb gazdasági kihívásé- 1 val néz szembe, ami nem válogat J bal- és jobboldali emberek vagy I cégek között. „Jövőre vissza kell térni a reformpolitikához, de úgy, hogy nem szabad elkövetni még egyszer a 2006 és 2008 közötti hi­bákat” - hangoztatta. A miniszterelnök felettébb ma­gabiztos nyilatkozata annak kö­szönhető, hogy kedden a világ­válság miatt szinte naponta átírt költségvetés főszámait végül az MSZP 188 képviselője mellett az SZDSZ-frakció - mint mondták: „a magyar gazdaság és társada­lom érdekében döntöttek így” -, valamint Lengyel Zoltán MDF-es és két független képviselő is tá­mogatta. Ez a többség garantáltan a decemberi zárószavazáskor is állva marad, így Gyurcsánynak MÉG AZ MSZP-SZAVAZÓK fele ÍS felelősnek érzi a kormány el­múlt évekbeli gazdaságpoliti­káját a kialakult helyzetért - ez derült ki a konzervatív beál­lítottságú Nézőpont Intézet no­vemberi országos közvélemény­kutatásából. Az összes meg­kérdezett 70 százaléka úgy gondolja: a kormány intézke­dései tovább súlyosbították a gazdasági válság hatásait A saját élethelyzet és az ország helyzetének megítélését tekint­ve pedig jól látható, már az előző havi, válság előtt készült felmérésben megmutatkozó megítélés tovább romlott. Októ­berről novemberre 49-ről 57 százalékra nőtt azok aránya, akik szerint „saját helyzetük” romlott az elmúlt 5 évben. A Fidesz továbbra is jelentősen vezet az MSZP előtt, de az el­múlt egy évben most mérték a két párt támogatottsága közötti legkisebb különbséget - derült ki a TÁRKI által készített no­vemberi közvélemény-kutatás­ból Mint írták, a pártválasztók körében a Fidesz 20 százalék­kal, a biztos szavazó pártvá­lasztók körében pedig 22 szá­zalékkal vezet az MSZP előtt. A biztos szavazó pártválasztó­kon belül a szocialista párt tá­mogatottsága jelenleg 32 szá­zalékon áll, míg a Fideszé eb­ben a hónapban 54 százalék. ” az MDF-frakciót nem kell beváltania augusztusi ígéretét, miszerint lemond, ha az országnak nem lesz 2009-es büdzséje. Ezzel tovább nyújthat­ja rekordját: ő a leghosszabb ide­je hivatalban lévő miniszterelnök a rendszerváltás utáni időszakot figyelembe véve. Pedig bőven lett volna alkalom a bukására, de bizalmi szavazás, az Országgyűlés feloszlatásának kísérlete, a koalíció felbomlása, népszavazás és az utcai zavar­gások sem tudták elmozdítani. Persze más tekintetben is csúcs­tartó: 2008 tavaszára például ő lett minden idők legnépszerűüe- nebb miniszterelnöke. Akkor a szavazók mindössze 19 százalé­ka látta volna szívesen „fontos politikai szerepben”. Mit vár a politológus? „Már a pénzügyi válság kibontakozása­kor látható volt, hogy az új hely­zet átrajzolja a politikai erőviszo­nyokat. Észre kell venni azon­ban, hogy Gyurcsány Ferencnek régen volt olyan sikeres napja, mint a keddi. Bár egy költségve­tés összehozása alapvető köve­telmény egy kormánytól. Bebi­zonyosodott, hogy képes több frakciót is felsorakoztatni maga mögé” - mondta lapunknak Gyulai Attila. A politológus sze­rint a kisebbségi kormány célja a jövőben is ez marad, és most nem lát olyan eseményt, amely 2010 előtt a bukásához vezethet­ne. „Az MSZP már régen bekal­kulálta, hogy elveszti a tavaszi európai parlamenti választást, de az előtte lévő kampányt is fel­használhatja az erősödésre. A Fi­desztől valami újat várok, mert az egyértelmű, hogy az előreho­zott választásokról lemondott” - magyarázta Gyulai. Óvodások súlyos balesete - egy gyereket sikeresen újraélesztettek Egy négy-öt év körüli gyermek életveszélyesen megsérült ab­ban a balesetben, amely Budán, a XI. kerületben történt. Hat gyermek sérült meg, négyük könnyebben. A súlyos sérült gyermeket a mentők élesztet­ték újra. A kisbusznak egy te­repjáró feltehetően nem adta meg az elsőbbséget. ■ Szombaton tüntet a közszféra Minden közszolgálati dolgozót képviselő szakszervezet részt vesz a kormány megszorításai ellen tiltakozó szombati de­monstráción a Parlament előtt - közölte tegnap Varga László, a 23 ágazati szakszervezetet tömö­rítő Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság vezetője. Az el­len tiltakoznak, hogy a 2009-es költségvetésben megvonnák a közszolgálati dolgozóktól a 13. havi illetményt. Követelik, leg­alább 4 százalékkal növeljék a bértábla tételeit, és a tömeges el­bocsátások ellen is felemelik szavukat. Varga azt hangoztatta, a kor­mány nem teljesítette a velük kötött, 2007. február 19-én aláírt szerződést, amely a reálkerese­tek értékének megőrzéséről szól, ezért idén október 31-én felújították működésüket. Ha követeléseiknek nem tesznek eleget, január 12-én sztrájkba kezdenek. Szombatra több tízezres tö­meget várnak, de nem kérnek azokból a szélsőséges elemek­ből, akik saját politikai céljaik érdekében mennének a rendez­vényre. ■

Next

/
Thumbnails
Contents