Somogyi Hírlap, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)
2008-11-24 / 274. szám
HÍRSÁV HMHm *** a' Nyugaton már tömböt a tél. ítéletidővel köszöntött be a tél Európa több országában. Németországban a hatalmas hóesés és a szélvihar következtében súlyos fennakadások voltak a közúti és a vasúti közlekedésben, a csúszós utakon számos teherautó fordult keresztbe. Ausztriában Vorarlbergben több mint félméternyi hó hullott, számos hegyi utat lezártak. Romániában hófúvások okoztak gondot, a Bucegi hegységben két turistának veszett nyoma. Olaszországban a szélvihar okozott gondot: egy torinói iskola tetőszerkezete beomlott, egy diák életét vesztette. Szó sem lehet autonómiáról! kisebbségek Éleslőszerrel fenyegették meg az MKP két vezető politikusát A hét végén sem oldódott meg a szlovák-magyar vita, sőt egyelőre az enyhülés is távolinak tűnik. Europress-összeállítás Szlovákia számára elfogadhatatlanok a nemzeti kisebbségek kollektív jogai és autonómiájuk bármilyen formája - jelentette ki a szlovák külügyminiszter a Dnevnik című újvidéki lapnak adott interjújában. A lap megemlítette: vajdasági magyarok egyes politikai vezetői azt kívánják, hogy Magyarország újból vizsgálja meg a kettős állampolgárság kérdését, s tegye egyik legfőbb külpolitikai törekvésévé a határain túl, kisebbségben élő magyarok személyes autonómiájának kivívását. „Szlovákiában erről szó sem lehet” - jelentette ki erre reagálva Ján Kubis. Mint mondta, a Szlovákiában élő magyarok helyzetéért a szlovák kormány a felelős, országa számára pedig elfogadhatatlan a nemzeti kisebbségek bármilyen kollektív joga vagy autonómiája, beleértve a személyhez kötöttet is. Másrészt viszont minden szlovákiai lakosnak, így a nemzeti kisebbséghez tartozóknak is biztosítják mindazokat a jogokat, amelyek az európai szabványok szerint megilletik őket. Magyarország saját totális gazdasági kudarca miatt exportálja a problémáit Szlovákiába - ezt már Ján Slota jelentette ki a hét végén, hozzátéve: ha a magyarok nem kaptak volna 25 milliárd dolláros injekciót, akkor „ennek az államnak a gazdasága leállt volna”. A koalícióban lévő Szlovák Nemzeti Párt vezetője az „abnormális szemtelenség és arrogancia megnyilvánulásának” nevezte, hogy magyar újfasiszták november 8-án a kelet-szlovákiai Királyhelmecen próbáltak megemlékezni az első bécsi döntés 70: évfordulójáról. A két ország viszonyának feszültségét a hét végén még jobban kiélezte, hogy kiderült: halálosan megfenyegették a Magyar Koalíció Pártja (MKP) két kizárólag szlovák nyelven használják a földrajzi neveket a szlovákiai magyar iskolák tankönyvei - ezt szorgalmazza a legkisebb szlovák kormánypárt. A Vladimír Meciar vezette Néppárt-Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom országos tanácsa azt követően foglalt így állást, hogy Róbert Fico miniszterelnök ígéretet tett a kétnyelvű földvezetőiét. A két darab éleslőszert tartalmazó borítékot Duray Miklós, az MKP stratégiai alelnöke, és Csáky Pál, a párt elnöke kapta. A küldeményhez csatolt fenyegetés szerint, ha a két politikus november 30-ig nem tűnik el a szlovák politikai közéletből, kivégzik őket. Duray elmondta: a rajzinév-használatra a kisebbségi iskolák tankönyveiben. Meciarék nyilatkozata azt jelzi, hogy a 150 fős pozsonyi parlamentben 55 vokssal rendelkező Fico a kétnyelvű megoldás tön'ényi rögzítéséhez csak az ellenzékre számíthat, hiszen a másik kormányerő, Ján Slota Szlovák Nemzeti Pártja is a csak szlovák nevek használatát támogatja. párt székházának védelmét pedig a rendőrség megerősítette. Eközben a magyar-szlovák viszony enyhítésére irányuló lépések közül még mindig bizonytalan a két ország államfőjének találkozója. Sólyom László november 29-re javasolt informális találkozót szlovák kollégájának, ám Gasparovic jelezte: ez az időpont számára nem egészen megfelelő, de megpróbál eleget tenni az invitálásnak. Marék Trubac elnöki szóvivő közölte: Gasparovic számára jobb lenne, ha a Sólyom által ja vasolt államfői megbeszélésre néhány nappal később, decem bér 5-én kerülne sor. Ezen a na pon a Békés megyei Tótkomló són, a magyarországi szlovákot egyik központjában tartanai egy nagyobb rendezvényt amelyre mindkét köztársaság elnöknek meghívása van. Fico csak az ellenzékre számíthat Gyurcsány és Simon: újraindulnak Munkatársainak kért védelmet az ombudsman A lehető legmagasabb szintű jogi védelmet szeretne az ombuds- manok és munkatársaik számára Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. Az ombudsman tegnap arra kérte az Országgyűlés alkotmányos jogokkal foglalkozó bizottságait, hogy védjék meg munkatársait mindazoktól a negatív következményektől, amelyek azért érik őket, mert kritikát gyakorolnak a hatóságok és más szervezetek tevékenysége felett. Szabó Máté közölte: már több munkatársát érte retorzió (ellenőrzés, munkabérre elrendelt letiltás, inkasszó) az általuk vizsA kritikák miatt érik támadások a biztosokat. gált szervezetek részéről. Az in tézkedések hátterében a biztos jc hiszeműséget feltételez, ám min írja, „felmerül a retorzió gyanúj akkor, ha a konkrét vizsgálat megállapításaim közlését köve tőén hoz a vizsgál hatóság - rövid idői belül - jogszerű, töt bé-kevésbé szabi lyos, ám célzottna tűnő intézkedést, éppen a vizsg; latot végző munkatársamat érir tő ügyben”. Szabó szerint nem csupá újabb szabályozásra van szül ség, hanem olyan jogi és polit kai kultúrára is, amelyben a ilyen fenyegetettségnek még lehetősége sem merülhet fel. Megütöttek egy mentőst a fővárosban SÚLYOS SÉRÜLÉST SZENVEDETT egy mentőautó vezetője, amikor megütötték a fővárosban vasárnap, amikor egy személygépkocsi vezetőjével „közlekedési konfliktusba” keveredett. A mentősnek feltehetően eltört az orrcsontja, a személygépkocsi 38 éves vezetőjét előállították és eljárást indítottak ellene közfeladatot ellátó személy elleni erőszak megalapozott gyanúja miatt. Felvonulás a nőkkel szembeni erőszak ellen FELVONULÁSSAL TILTAKOZOTT tíz civilszervezet a nők elleni erőszak ellen tegnap a fővárosban. A résztvevők elfogadhatatlannak tartják a távoltartási törvény szocialista módosító javaslatait: a civilek szerint ha az Országgyűlés elfogadja ezeket, az a korábbinál is kiszolgáltatottabbá teheti a bántalmazottakat. Emlékeztettek:’ négy-öt naponta hal meg egy nő családi erőszak miatt. Nem lesz érdemi kihívója Gyurcsánynak jelenleg még tizenhat, romák elleni támadást kell még felderítenie a rendőrségnek, és ők presztízskérdésnek tekintik, hogy valamennyi Molotov-koktélos merénylet elkövetőjét elfogják. A különböző nyomozások összehangolásáért egy ötven főből álló elit osztag felel. ■ A hatóság a civilek segítségét kérte a nyomozásokhoz. Bencze József utalt rá: korábban már értek el sikereket Molotov-koktélos ügyekben. Elfogták például Meggyes Tamás esztergomi polgármester házának támadóit, és a tarnabodi az mszp választmányának elnöke szerint nem lesz érdemi kihívója Gyurcsány Ferencnek a pártelnöki poszton a jövő év márciusi tisztújító kongresszuson. Simon Gábor szombaton elmondta azt is, hogy ő maga ismét indul a választmányi elnöki tisztségért. Vádemelés várható a pátkai ügyben bencze József Presztízskérdésnek tekinti a rendőrség az esetek felderítését Két-három héten belül vádat emelhetnek a pátkai Molotov- koktélos támadás gyanúsítottjai ellen - jelentette ki Bencze József országos rendőrfőkapitány a Népszavának. Mint ismeretes, ez év június 3-ra virradóra éjszaka a Fejér megyei településen Molotov-koktélt dobtak három, romák lakta házra. Az akkori támadás következtében senkinek nem esett bántó- dása, de az azt követően kialakult dulakodásban egy ember megsérült, egy szobában pedig, ahol gyerekek aludtak, tűz keletkezett. Az esettel kapcsolatban három polgárőr került előzetes letartóztatásba. A rendőrfőkapitány elmondta: esetet is felderítették. Hangsúlyozta: az eddig megtalált elkövetők közt nem találtak kapcsolatot. Mindemellett a hatóság a civilek segítségét is kérte: a nagycsécsi és a pécsi, halálos áldozatokat követelő támadások nyomravezetőjének tíz-tíz millió forintot ajánlottak fel, míg a többi tizennégy támadás esetében egy-egy millió forintos díj felajánlását kérte Bencze József a helyi kapitányságoktól. Ezt a Somogy és a Fejér megyei rend- | őrfőkapitány a szeptemberi, sió- | foki kézigránátos, illetve az ok- | tóberi, kőszárhegyi Molotov- | koktélos támadás ügyében már ! meg is tette. ■ Összehangolt nyomozást indított