Somogyi Hírlap, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)

2008-11-22 / 273. szám

Nyaralást kínált, aztán csak a pénzt tette el Harminchét rendbeli csalással gyanúsít a rendőrség egy ka­posvári nőt, aki interneten hir­detett nyaralásokat Magyaror­szágon és külföldön, s nyaralá­si előleget csalt ki a gyanútlan sértettektől. A sértettek lefog­lalták a nyaralókat, s a gyanú­sított számlájára utalták a fog­laló összegét. Meglepetés ak­kor érte őket, amikor be akar­tak költözni, az ingatlanok tu­lajdonosai azonban nem tud­tak semmiről. A sértetteknek más, pihenésre alkalmas he­lyet kellett találniuk, a pénzü­ket elvesztették. A gyanúsított a néhány ezer forintostól a több tízezer forin­tos összegig károsította meg a pihennivágyókat, s így több százezer forintot keresett. A kaposvári rendőrkapitányság gazdaságvédelmi alosztálya gyanúsítottként hallgatta ki; elismerte a bűncselekmé­nyeket. ■ J. E. Nem engedik bezáratni az iskolát Nem engedjük bezáratni a Pé­csi utcai iskolát. Ezt Szita Kár­oly kaposvári polgármester és Boti Tibomé, a Cigány Kisebb­ségi Önkormányzat elnökhe­lyettese közösen jelentette be pénteken sajtótájékoztatón. A Pécsi utcai iskola ügye nem attól lett ügy - mondta Szita Károly -, hogy problémái lennének az érintett szülők­nek az iskolával, vagy az isko­lába járó gyerekeknek az ott tanító pedagógusokkal, eseüeg fordítva. Az ügy arról a felelőt­lenségről szól, hogy miként le­het jól működő rendszereket szétverni Budapestről. A Pécsi utcai iskola 173 diákját húsz jól felkészült pedagógus oktat­ja, s ezzel az egy tanárra jutó gyermeklétszámot tekintve a második legjobb helyen áll a városban. Az egy diákra jutó számítógépek számát tekintve pedig a harmadik helyen áll Kaposváron. S 215, az iskolabe­zárást ellenző szülői aláírás gyűlt már össze. ►3, oldal Olvasói levél hívta fel a figyelmünket a somogyszili Martinovics és Táncsics utcában tapasztalható áldatlan állapotokra Nyomoz az ügyészség a hivatalvezető ellen A Kaposvári Nyomozó Ügyész­ség három rendbeli közokirat­hamisítás miatt rendelt el nyo­mozást a Nagyatádi Rendőr- kapitányság hivatalvezetője el­len - erősítette meg lapunk in­formációját Egerváriné Lucza Gyöngyi, a megyei főügyészség sajtószóvivője. Elmondta: az eljárás november 14-én indult, a férfit azóta gyanúsítottként ki is hallgatták az ügyészsé­gen. A nyomozás érdekében az ügyészség sem ad bővebb információkat, ám azt ígérik: az eljárás lezárulta után tájé­koztatják a nyilvánosságot. Ez a két hónapos határidőt figyelemve véve január köze­pén várható. ■ J. E. A parasztokat kiüldözzük in­nen! Meg meg fogtok dögleni! Ilyen és ehhez hasonló kijelen­téseket tesznek Somogyszilben a Martinovics utca új lakói. Ta­valy januárban költözött az el­ső család a Martinovics utcába, aztán jött a rokonság, ma már mintegy ötven ember tartja lelki terror alatt az utca lakóit.- Félve megyek el, mert nem tudom, mire érek haza - mond­ta Nagy Katalin. - A múltkor látszott a nyoma, hogy valaki megpróbált betörni. Éjszaka, ha bármi neszre felébredek, akkor percekig fülelek, hogy csak a macska zörög, vagy va­laki jár a ház körül. Sötétedés után pedig nem merek haza­jönni, mert a környező házak­nál nincs kerítés, a kapu nyit­va, az utca pedig tele kutyával. Egy évvel ezelőtt alakítottam ki a fürdőszobát, majdnem egy­millió forintot költöttem rá, de eladnám a házat, és beljebb költöznék a faluba. A háznak azonban a szomszédság miatt nincs értéke. Szinte minden ős­lakos menekülne. Sőt, még a romák közül is néhányan. Több mint tíz éve jöttem Budapest mellől Somogyszilbe. Szere­tem ezt a falut, de már kezdek kikészülni. ►2. oldal Önműködő hídmesterség az M7-es völgyhídja alatt Mondhatni önálló életet él a Kő­röshegyi Völgyhídhoz tartozó hídmesteri telep épülete. Ener­giára legalábbis nincs szükség ahhoz, hogy télen meleg, nyá­ron pedig kellemesen hűvös le­gyen a viadukthoz tartozó sze­mélyzet munkahelye. A völgy­híd alatt megbújó új központ igazi zöld épületnek nevezhető, hiszen a 250 négyezetméteres ház működéséhez nincs szük­ség szén, gáz, vagy olaj elégeté­séből származó energiára. Winkler-Virág András, az Állami Autópálya Kezelő Zrt. kommunikácis vezetője azt mondta: törekedtek rá, hogy a telep környezettudatosán épül­jön. ► a. OLDAL Díjat tűztek a siófoki robbantóra Egymillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel a Somogy Megyei Rendőr­főkapitányság. Szeptember 17-én haj­nalban valaki kézigránátot dobott Si1 ófokon az Október 23. utca 5. számú családi ház udvarába. Aki az elköve­tőről információt ad, pénz illeti. Még nincs eredmény Még mindig nem tudni, honnan in­dult ki a több me­gyére átterjedt szalmonellajár­vány - derült ki a tegnapi pécsi sajtótájékoztatón. MEGYEI KÖRKÉP 2 GAZDASÁG 6 KÖZÉLET 8 ÉLETMÓD 9 SPORT 10 MŰSOR 12 BULVÁR 13 KRÓNIKA 16 Más bélyegzőjét használta Csalással és okirat-hamisítással gya­núsít a rendőrség egy könyvelőt, aki annak a cégnek a bélyegzőjét hasz­nálta fel hamis munkáltatói igazolá­sok készítésére, akinek dolgozott. A hetesi könyvelő egy helyi cég könyve­lését végezte. IDŐJÁRÁS Az erős vi­haros szélben ki­fejezetten hideg lesz. Hózáporok is lehetnek. A hő­mérséklet 2 Celsi- us-fokig emelke­dik. ►le, OLDAL Orbán felezné a politikai elitet Orbán Viktor egri látogatásán arról is beszélt: szerin­te a magyar poli­tikai rendszer fe­leennyi politikus­sal is működtet­hető. ^7. OLDAL Tűzben lelte halálát Kadarkúton Feltehetően füstmérgezésben hunyt el egy férfi péntek este Kadarkúton. Úgy tudjuk, hogy az ágy és környéke kapott lángra, s a lakásban tartózko­dó idősebb férfi életét vesztette. A helyszínre kiérkező mentősök már csak a halál beálltát állapították meg. FRISS HÍREKÉRT KATTINTSON: S0NUNE.hu I VEGYE ESZRE! Megoldódott az ajándékötlet nélkül bo­lyongók problémája. Be kell menni a szolgáltatóhoz, és gázszámla fizetésé­hez felhasználható ajándékutalványt venni Ajándékozzon gázszámlát kará­csonyra -igya szlogen. Ekkora a baj? A korábbi évek plazmatévé-, mosogató­gép-vásárlási láza után már egy gáz- számlautalványnak is tudunk örülni, vagy csak visszatértünk a normális léptékű ajándékozáshoz? Nem tűnik túl romantikusnak a karácsonyfa alatt megpillantani a díszborítékba csoma­golt gázszámlautalványt. Ám az ünne­pek után, mikor már az előre átutalt januári fizetés is fogyóban van, és megérkezik a havi rendes számla, bi­zony jól jön az a kis utalvány. Sokkal jobban, mint a hitelre vásárolt áruk el­ső részletfizetési csekkje... (csm) un inni ii in 9 770865 912060 08273 EGY PERCBEN Az egész utca elköltözne somogyszil Téglákra szedték és eladták a Táncsics utcát KOvScS-gOTÓ SIÓFOK 84 538 080

Next

/
Thumbnails
Contents