Somogyi Hírlap, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)

2008-11-21 / 272. szám

SPORT SOMOGYI HÍRLAP - 2008. NOVEMBER 21., PÉNTEK 13 Nyolcszor talált célba az Agyú labdarúgó nb i Zahorecz Krisztián igazi vezére a Kaposvári Rákóczinak Nemcsak a Kaposvári Rá­kóczi, hanem személye­sen Zahorecz Krisztián is remek őszt tudhat maga mögött, a zöld-fehérek csapatkapitánya ugyanis nyolc találatával vezeti a házi góllövőlistát. Temesvári Iván A nyolc gól is önmagáért beszél, óm Zahorecz Krisztián ettől füg­getlenül is igazi vezére lett a nyá­ron alaposan átalakult Kaposvá­ri Rákóczinak. Védőmunkáját minden rutinját felhasználva, társaival együtt oldotta meg a csapatkapitány, aki emellett a gólokat is szép számmal termel­te. - Egész szezonban szoktam négy-öt gólt szerezni, ám az MTK elleni jó rajt után úgy gondoltam, már az ősz végére meglehet ez a mennyiség - mondta Zahorecz Krisztián, aki többek között az Ágyú becenévre is hallgat. A bajnoki rajton az MTK el­len aratott 3-1-es győzelemből Zahorecz Krisztián két góllal vette ki a részét, s mindegyik esetben 11-esből talált Végh Zoltán kapujába. Ezenkívül a Paks ellen is értékesített két büntetőt, míg Szombathelyen az utolsó pillanatokban lőtt 11- esével pontot szerzett a Rákó­czi. A statisztika pedig még fé­nyesebb is lehetne, ám a Nyír­egyháza és a Kecskemét ellen is kimaradt egy-egy Zahorecz- _ büntető. Bár mindkét meccsen, | ahogy mondani szokták, bele- | fért a „hiba”, hiszen nyert a csa- J pat. - A Nyíregyháza ellen elő- § re eldöntöttem, hogy hova lő- A Rákóczi csapatkapitánya, Zahorecz Krisztián az ősszel nyolc alkalommal ünnepelhetett a góljai után vöm a labdát, de sajnos fölé ment, míg Kecskeméten az utol­só pillanatban megváltoztattam az elképzelésemet, és hát ez sem jött be. Azzal vigasztaltam magam, hogy megnyertük eze­ket a mérkőzéseket, így az önbi­zalmam sem látta kárát a kiha­gyott büntetőknek. Zahorecz Krisztián őszi telje­sítményének értékét növeli, hogy nemcsak a tizenegyes pontról volt eredményes, ha­nem két fejest is szerzett, sőt az Újpestnek 17 m-ről lőtt bomba­gólt a Szusza-Stadionban. - Bár az elmúlt időszakban nem volt ránk jellemző, az idén viszont szögletekből és szabadrúgások­ból is eredményesek voltunk, így a Nyíregyháza és a REAC el­len is ilyen pontrúgás után fe­jeltem az ellenfél kapujába. Az újpesti gólom teljesen tudatos lövést követően született. Ha a szépséget nézzük, akkor a lila­fehéreknek lőtt találatom volt a „formásabb”, de pontot sajnos nem szereztünk vele. Zahorecz Krisztián a hetedik helyen telelő csapat teljesítmé­nyére is kitért. - A nyáron ala­posan kicserélődött a keret, de minden mérkőzéshez pozitívan álltunk hozzá. A bajnokság előtt kiegyeztünk volna ezzel a helyezéssel, de ezenkívül a há­rom győztes meccses szériánk is nagy öröm számunkra, vala­mint, hogy több jó mérkőzést is játszottunk. Érdekesség, hogy Zahorecz Krisztián két korábbi kaposvári játékossal is holtversenyben van, hiszen a debreceni Oláh Lóránt és a zalaegerszegi Walt- ner Róbert is nyolc gólnál tart. Két meccsen huszonhárom gólt vágtak labdarúgás Százszázalékos az éllovas balatonföldvári öregfiú-alakulat Idegenben aratott sima győzelmet a válogatott Idei utolsó mérkőzésén Észak -Írország ellen lépett pályára a magyar labdarúgó-válogatott. A mieink a mostoha időjárási körülmények ellenére jó játék­kal rukkoltak ki, és a gól nélkü­li félidei állás után 2-0-ás győ­zelmet arattak. Torghelle Sán­dor vezető találata után, Gera Zoltán egy bombagóllal állítot­ta be a végeredményt. ■ T. I. XIII. KÉK-TÓ ÖREGFIÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG A 13. FORDULÓ EREDMÉNYEI: Balatonföldvár-Balatonszárszó 14-1; Balatonboglár-Fonyód 8-1; Balatoni Vasas-Balaton- szemes 4-1; Balatonkeresztúr- Balatonmáriafürdő-Somogy- aszaló 5-5; Tab-Lengyeltóti Vill- Master 2-3; Visz-Balatonlelle 0-5; a Marcali-Balatonberény mérkőzést elhalasztották, míg az NL Kereskedés (Balatonlel- le) csapata szabadnapos volt. A 14. FORDULÓ EREDMÉNYEI: Balatonszárszó-Visz 7-3; Bala- tonberény-NL Kereskedés (Ba- latonlelle) 3-1; Balatonboglár- Balatonszemes 2-0; Somogy- aszaló-Balatoni Vasas 3-2; Ba- latonlelle-Lengyeltóti Vill-Mas- ter 2-2; Fonyód-Balatonföldvár 1-9; a Marcali-Tab mérkőzést elhalasztották, míg a Balaton- keresztúr-Balatonmáriafürdő csapata szabadnapos volt. az élcsoport: 1. Balatonföld- vár 39 pont (79-5), 2. Balaton- berény 30 pont (53-15), 3. Ba- latonkeresztúr-Balatonmária- fürdő 28 pont (71-29). AZ ŐSZI ZÁRÓFORDULÓ PÁROSÍ­TÁSA: Balatonkeresztúr-Bala­tonmáriafürdő-Balatonberény; Balatonföldvár-Balatonszemes; NL Kereskedés (Balatonlel- le)-Marcali; Lengyeltóti Vill- Master-Balatonszárszó; So- mogyaszaló-Balatonboglár; Tab-Bálatonlelle; Visz-Fonyód; a Balatoni Vasas csapata sza­badnapos lesz. (A mérkőzése­ket szombaton 14.30 órakor játsszák.) ■ Fenyő Gábor HÍRSÁV A nyolcadik hely jutott a bajomiaknak röplabda Az ország legna­gyobb utánpótlás röplab­datornáján, a hagyomá­nyos szegedi erőpróbán a mini leánycsapatoknál (32 együttes) a Nagybajomi DRC is szerencsét próbált. A bajomiak három győze­lemmel csoportelsőként jutottak tovább, utána vi­szont kétszer is kikaptak 2-1-re, így végül meg kel­lett elégedniük a nyolcadik hellyel, (fg) Továbbra is veretlenek a serdülő pólósok vízilabda Baja volt a házi­gazdája a serdülő dunántú­li vízilabda-bajnokság har­madik körének. Az 5P Ka­posvári VK előbb legyőzte 17-5-re a Dunaújvárost (a gólszerzők: ifjabb Berta J. 4, Mogyorósi 4, Langmár 3, Halász ML 2, Gaál 1, Gosz- tonyi 1, Piltner 1, Bödő 1), majd a Pápát verték 15-6- ra (a gólszerzők: ifjabb Ber­ta ]. 5, Mogyorósi 3, Lang­már 3, Gosztonyi 2, Halász M. 1, Piltner 1). (fg) Több mint tíz gól lett a különbség a végére jégkorong Vereséggel nyi­tott a Kaposvári Sportisko­la csapata az országos ser­dülő jégkorongbajnokság­ban; a majd három és fél órás mérkőzésen - a házi­gazda kaposváriaknál 64, a debrecenieknél pedig 72 perc kiállítást ítéltek a já­tékvezetők - 14-3 arány­ban győzött a Debrecen. A kaposvári gólszerzők: Nagy B., Baki, Tamás, (fg) Igali tornagyőzelem a kaposvári tornán röplabda Igali sikerrel zá­rult a hagyományos kapos­vári városi nyílt mini fiú- röplabdatorna. A végered­mény: 1. Igái (Dobrotka István), 2. Berzsenyi iskola (Bögöly Gábor), 3. Gárdo­nyi iskola (Knap Bálint), 4. Kinizsi iskola (Kosaras Ákos), 5. Kodály iskola I. (Szász Gergely), 6. Kodály iskola II. (Spannenberger József) - zárójelben a csa­patok különdíjjal jutalma­zott legjobb játékosai, (fg) Nagyüzem lesz a kézilabdázóknál sportműsor Vasárnap megyei rangadót rendeznek a másodosztályban Tizenkét érmet hoztak Zágrábból a nagyatádiak PÉNTEK röplabda Férfi Közép-európai Liga. Kométa Kaposvár SE-aon hotVolleys (osztrák). Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 18 óra. Női NB I. BITT Kaposvári NRC-UTE Volley. Nagybajom, Sportcsar­nok, 17 óra. kosárlabda Női NB II. Kom­ló-Kaposvári Egyetem Gyakorló DSE. Komló, 19.15 óra. SZOMBAT labdarúgás Ligakupa. Újpest FC-Gabona Transz Kaposvári Rákóczi FC. Szusza Ferenc- Stadion, 15 óra; Budaörs-BFC Siófok. Budaörs, 13 óra. KOSÁRLABDA Férfi NB J/A cso­port. Kaposvári KK-Szolnoki A Bp. ASI Vasas csapatát látja ven­dégül szombaton a Kaposvári VK Olaj KK. Kaposvár, Városi Sport- csarnok, 18 óra. kézilabda Női NB J/B. Marca­li VSZSE-Szentendre. Marcali, Városi Sportcsarnok, 17 óra. Érd- Siófok KC. Érd, 16 óra. Férfi NB I/B. Rinyamenti KC-Szigetvár. Nagyatád, Városi Sportcsarnok, 18 óra. Női NB II. Mohácsi TE- Csurgói NKC. Mohács, 16 óra. Férfi NB II. Izzó SE Nagykani- zsa-Balatonboglári SC. Nagyka­nizsa, 17 óra. XXVI. Eötvös Kupa, Iü. korcsoportos leányok. Csurgó, Eötvös általános iskola, illetve Vá­rosi Sportcsarnok, 9 óra. röplabda Férfi NB II. Sümeg RE-1. MCM Kométa Kaposvár. Sümeg, 17 óra. vízilabda Férfi OB J/B. Kapos­vári VK-Bp. ASI Vasas. Kapos­vár, Csík Ferenc uszoda, 11 óra. asztalitenisz Somogy megye 2008. évi veterán asztalitenisz­bajnoksága. Balatonszárszó, ál­talános iskola, 9 óra. VASÁRNAP kézilabda Budapest Bank Fér­fi Liga. Tatabánya Carbonex KC- Csurgói KK. Tatabánya, 19 óra. Női NB I/B. Nagyatádi NKK- Győri Audi ETO KC II. Nagyatád, Városi Sportcsarnok, 18 óra. Női NB II. Kaposvári KSE-Balaton- boglári SC. Kaposvár, Táncsics gimnázium, 11.30. röplabda Női NB I. Békéscsa­bai RSE-B1TT Kaposvári NRC. Békéscsaba, 17 óra. Négy ország 22 klubjának mint­egy 400 sportolója lépett tatami­ra a horvát fővárosban rendezett VIII. Zlatko Papac emlékverse­nyen. A somogyi színeket képvi­selő - a barcsi Erdelecz Evelin- nel, a kaposvári Meksz Alexával és a kettős igazolású Diviánszki Imrével megerősített - Nagyatá­di Judo Club csapata tucatnyi ér­met (az öt arany mellett még há­rom ezüst és négy bronz volt a mérleg) gyűjtött be a hagyomá­nyos horvát erőpróbán, s ezzel tavalyhoz hasonlóan az előkelő harmadik helyen zárták a csa­patversenyt. A SOMOGYI EREDMÉNYEK. 9 ÉVESEK - FIÚK. Plusz 36 kg: ... 3. Tóth Tibor,... 5. Puskás Pat­rik. 11 ÉVESEK - LEÁNYOK. 38 kg: 1. Sípos Babett. fiúk. 28 kg: 1. Kozma Ákos. 31 kg: ... 5. Kiskó Gábor. 34 kg:... 2. Jancsik Ákos. 42 kg:... 5. Németh Ger­gő, ... 7. Szőke Patrik. 13 évesek - leányok. 32 kg: 1. König Mer­cédesz. 48 kg: ... 2. Erdelecz Evelin, fiúk. 38 kg: 1. Boros Bence. 42 kg:... 3. Altman Pat­rik. 46 kg:... 3. Martin Máté. 50 kg:... 5. Gőbölös Richárd. Plusz 50 kg: ... 7. Musztács Máté. 15 ÉVESEK - LEÁNYOK. 48 kg: ... 5. Balogh Adrienn, fiúk. 55 kg:... 3. Jancsik Bence, juniorok - le­ányok. 57 kg:... 2. Meksz Alexa. fiúk. 73 kg: ... 7. Kiskó Gergő. 100 kg: 1. Diviánszki Imre. ■ Fenyő G.

Next

/
Thumbnails
Contents