Somogyi Hírlap, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)

2008-11-15 / 267. szám

Újabb bravúrra készül a Pécsett vendégszereplő Kaposvári KK Vasárnap 18 órakor a pécsi Lau- ber Dezső Városi Sportcsarnok­ban folytatódik a pontvadászat a KKK számára. Az NB I/A-csoportos Férfi Ko­sárlabda-bajnokság 6. fordulójá­ban sem kisebb feladat vár a so­mogyiakra, mint az eddigi mér­kőzéseken. A legutóbbi össze­csapásból azonban erőt merít­hetnek a kaposváriak. A Nyír­egyháza legyőzése igazi bravúr­nak számított, hiszen papíron egy jóval erősebb gárda a szabol­csi. A lelkes játékkal pedig lehet keresnivaló a pécsiek ellen is, akikről szintén elmondható; esé­lyesebbek főleg hazai pályán. A Sztojan Ivkovics szakmai igaz­gatása mellett működő együttes már a felkészülés kezdetére ki­alakította végleges játékoskere­tét. Kelley és Spivey személyé­■ Igazi presztízscsatát ígér a szomszédvárak pécsi összecsapása. ben két már ismert, tapasztalt légióst szerződtettek. Megsze­rezték az Albától távozó Bencze Zoltánt is, aki Lapovot pótolja. A baranyaiak eddig három győze­lem mellett két vereséget mutat­hatnak fel. Legutóbb 93-84-re nyertek Debrecenben a sérült Spivey-t nélkülöző Dénesék. Az amerikai hátvéd persze azóta már edzett, és játszik is a Kapos­vár elleni összecsapáson. Ami a vendégeket illeti, fel­épült bokasérüléséből Kiss Kor­nél és Vojvoda Dávid is. Előbbi így vélekedett az esélyekről: - Valóban jó csapat a Pécs, de a mi játékunk is egyre jobban összeáll. Egész héten a követen­dő taktikán dolgoztunk, remé­lem, hasonlóan jól tudunk majd szerepelni a pécsiek ellen, mint a felkészülési meccseken. Ak­kor jól védtük az irányítót és a magas embereket, ez most is kulcsfeladat lesz. ■ Kun Zoltán 10 A kezdőcsapat KAPOSVÁRI KK: Kestutis Marciulionis (litván), Vojvoda Dávid, Larry Welton (amerikai), Hoffmann Ba­lázs, Orosz László. @ élő közvetítések: www.somjne.hu Szombathelyen borították fel a papírformát SZOMBATHELYI ESE-KAPOSVÁRI EURO-PROFIL KE 65-77 (16-27, 22-15, 9-18,18-17) Szombathely, 50 néző V.: Magyari, Németh. KAPOSVÁRI EURO-PROFIL KE: Fonai (24), Halász (2), Simon (7/3), Mihalics (25/6), Babócsai (8). csere: Mészáros (2), Ko­vács M. (9/3), Csabai (-), Ötvös (-). edző: Ékes Tamás. A lelkes és fegyelmezett ka­posvári fiatalok borították a pa­pírformát. Babócsai és Mihalics kosarai adták meg az alaphan­got, Simon pedig kivette a játék­ból a vasiak legjobb dobóját. A Kovács M., Mészáros D. duó új erőt és színt jelentett, jók: Miha- liqs, Fonai, Kovács M., Simon. m SPORT SOMOGYI HÍRLAP - 2008. NOVEMBER 15., SZOMBAT Az őszi utolsó harc következik labdarúgó nb i A Rákóczi a Honvédhoz, a Siófok pedig a Győrhöz látogat A tavalyi bronzérmes otthoná­ban játssza utolsó őszi mérkőzé­sét ma este hat órától a BFC Sió­fok, melyet a Frankfurtba uta­zott klubmenedzser Détári Lajos helyett Készéi Ferenc szakmai igazgató irányít- A nyár óta dolgozom Siófo­kon, így nekem is van el­képzelé­sem, melyik a legideálisabb szerke­zet a csapat számára - mondta Készéi Ferenc. - Egy-két poszton akadtak ugyan kérdőjelek, ám a szerdai Ligakupa-mérkőzés ezek letísztázásában segített. A siófoki szurkolók végre egy fegyelmezett, egymásért is küz­deni tudó játékosokból álló, va­lódi csapatot szeretnének látni a pályán, viszont több hiányzó­juk is van a balatoniaknak. Lász­lónak az orra, Fülöpnek a keze, Habinak a lába tört el, Mogyoró­si lázas, Hegedűs eltiltott, Kön­tös pedig csütörtökön edzett el­ső alkalommal.- A felsoroltakon kívül Hor­váth Gábor pályára lépése is bi­zonytalan, ha viszont felépül, megvan a kezdő tizenegy. Détári Lajos távozását hivata­losan egyelőre nem jelentették be, ám köztudott, hogy erre csak hétfőig kell várni, amikor is visz- szatér Frankfurtból. Készéi Fe­rencnek jövő nyárig szerződése van ugyan a klubbal, viszont műtét előtt áll. Információink szerint januárra viszont már tel­jesen egészségesen folytathatja a munkát a klubnál. Hogy szak­mai igazgatóként vagy esetleg más beosztásban, arról a siófoki vezetők hivatottak dönteni. A Gabona Transz Kaposvá­ri Rákóczi FC a Bp. Honvéd, míg a BFC Siófok a Győri ETO otthonában zárja az őszi pontvadászatot. Temesvári I., Keszthelyi Z. Szombaton 18 órakor a Bozsik Stadionban lép pályára a Kapos­vári Rákóczi FC. Nem túlzás állí­tani, hogy a kaposváriak szeret­nek kispesten játszani, hiszen 2004-es NB Les tagságuk óta két döntetlen mellett két győzel­met arattak a főváros­ban. - Köztudott,, hogy a Honvéd- nak nincs rossz Kovácsevics Róbertéknak (jobbra, fehérben) a Bp. Honvéd otthonában is nagyot kell majd küzdeniük játékosállománya, s az is, hogy az egység hiánya miatt szerepeltek eddig visszafogottabban - mond­ta Prukner László, a Rákóczi FC vezetőedzője. - Most azonban úgy tűnik, hogy rendeződni lát­szik a helyzet a kispestieknél. A Rákóczi a hatodik, míg a Honvéd a 13. helyről várja a szombat esti összecsapást, s a zöld-fehérek jó formáját mutat­ja, hogy legutóbbi három bajno­ki találkozójukat megnyerték, ráadásul mindegyik meccsen egyaránt négy gólt szereztek. - Valóban három sikeres mérkő­zésen vagyunk túl, és nagyon bizom benne, hogy ma este a negyedik is meglesz, de minden eddiginél fontosabb lesz a kon­centráció. A múlt heti Vasas­meccs eufórikus hangulata mindannyiunk számára örök emlék marad, de most már arra kell figyelnünk, hogy eredmé­nyesen zárjuk a őszi bajnoki szezont. Prukner László nem számít­hat Zahorecz Krisztiánra, aki sárga lapos eltiltás miatt nem léphet pályára. Mint számos NB I-es csapatnál, úgy a kispestiek­nél is szerepelnek egykori ka­posvári játékosok, így Maróti Bé­la és Zsolnai Róbert is a Honvé­dőt erősíti. A kezdőcsapat RÁKÓCZI FC: Kovács Z. - Graszl K., Grúz, Petrák, Kovácsevics - Gujics, Pest, Obrics, Bogdán - N. Niko- lics, Bozsovics. A kezdőcsapat bfc siófok: Milinte - Hor­váth G. (Kerényi), Sütő, For­gács, Bojtor - Basara, Thsori, Kanta Sz., Magasföldi - Ta­kács M. (Nagy L) - Ndjodo. A játszmanyerés is kisebbfajta szenzáció lenne röplabda A két évvel ezelőtti CEV Kupa-győztes Bled vendége lesz a Kométa alakulata Nem maradt sok idő a CEV Kupá­tól történt gyors búcsún rágódni; szombaton már egy másik rangos nemzetközi sorozatban, a Közép­európai Ligában folytatja (tovább) a szereplését a Kométa-Kaposvár férfi röplabdacsapata. Az esélyek taglalása helyett elég legyen any- nyi: a sorozat tavalyi győztese, a házigazda ACH Volley Bled eddig valamennyi mérkőzését könyör­telenül „behúzta”, míg a Kométa csupán egyetlen győzelmet jegyez a négy veresége mellett. Egyszó­val már az is kisebbfajta szenzá­ciószámba menne, ha a jelek sze­rint még formálódó kaposvári ala­kulat játszmát tudna rabolni a szlovén sztárgárdától. Csupán a tisztánlátás érdeké­ben: az ACH Volley Bled éves szinten hárommillió euróból gaz­dálkodhat, ami majd 15-szöröse a Kométáénak. Két éve elhódítot­ták a CEV Kupát, tavaly és idén pedig a Bajnokok Ligájában ér­dekeltek. A bledi együttes adja a szlovén válogatott gerincét, s amerikai és kanadai válogatott röplabdázókat is felvonultatnak. A kaposvári együttesben a liberó posztján Molnár Dávidot Hoboth Ákos váltja majd. A Kométa-Kaposvár SE a DHL Ostravával került össze a Chal- lenge Kupában; az első meccset (december 9-11-én) Kaposváron játsszák, a visszavágót pedig rá egy hétre a cseh városban. A párharc győztese - immár a nyolc közé jutásért - a francia AS Cannes és a görög EA Patras párviadal nyertesével találkozik majd. ■ Fenyő Gábor A kezdőcsapat KOMÉTA-KAPOSVÁR SE: Martin Mikula (szlovák), Kántor Sán­dor, Csorna Krisztián vagy Nagy József, Crístiano Ferre- ira (brazil) vagy Schulcz Ist­ván, Juan Andres Ferreyra (argentin), Kovács Zoltán. Idén is megküzdenek a Táncsics Kupáért labdarúgás A karácsony előtti hétvégén három napon át pattog a labda Nem voltak egy súlycsoportban a riválisok Csakúgy, mint az elmúlt tizenöt esztendőben, idén is megrende­zik a Somogyi Hírlap-Táncsics Kupa elnevezésű teremlabdarú­gó tornát. A megszokotthoz ké­pest az idei, sorrendben tehát ti­zenhatodik kiírást is a karácsonyi ünnepek előtti utolsó hétvégén rendezik a kaposvári Táncsics gimnázium tornacsarnokában. A teremlabdarúgás és leginkább persze a Táncsics Kupa kedvelői a december 19. és 21. közötti dá­tumot véssék be a naptárukba, hiszen ekkor három napon át dúl- g nak a csaták. | A szervezők ezúttal is négy- | ven csapat jelentkezését várják, í s ahogy a korábbi években, úgy s minden bizonnyal ezúttal sem Az idei Somogyi Hírlap-Táncsics Kupán is a labdáé lesz a főszerep fog csalódni a közönség. A jól megszokott csapatok és játéko­sok - köztük élvonalbeli labda­rúgók - nagy valószínűséggel most is megmutatják magukat, s mint minden esztendőben, a ti­zenhatodik tornán is várhatók újabb kihívók. A Táncsics Kupára december 15-éig adhatják le jelentkezésü­ket a csapatok. A várható jó mér­kőzések, valamint a remek han­gulat mellett még egyvalami vál­tozatlan a Táncsics Kupával kap­csolatban, a belépés természete­sen az idén is ingyenes lesz. A csapatok Horváth Tibornál (06/ 70-337-47-70) és Prukner Lász­lónál (06/30-955-87-27) jelent­kezhetnek. ■ Temesvári Iván Siófok adott otthont a fiú kosár­labda Országos Serdülő Bajnok­ság harmadik fordulójának. A Várfalvi István és Várfalviné Laczó Tímea edzőkettős által irá­nyított Marcali VSzSE együttese ismét kiütéssel verte ellenfeleit. DUNAÚJVÁROSI ZICCER KS- MARCALI VSZSE 40-91 (0-13,12-25,12-20,16-28) Legjobb marcali dobók. Vár­falvi D. (36/3), Horváth B. (18/3), Pap D. (10). VESZPRÉMI ESC-MARCALI VSZSE 6-118 (2-26, 2-34, 2-14, 0-44) Legjobb marcali dobók: Kő­vári R. (24), Csillag B. (18), Hor­váth B. (17), Szecsődi R. (13), Várfalvi D. (12/6), Szántó D. (12). ■ Kun Z.

Next

/
Thumbnails
Contents