Somogyi Hírlap, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)
2008-11-14 / 266. szám
MEGYEI KORKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2008. NOVEMBER 14., PENTEK 5 PERCES INTERJÚ Árral szembe megy a fagyár November elsejétől új igazgatója van a Csurgói Faipari Kft.-nek. Papp László a magánszférából került Csurgó legnagyobb munkáltatójának az élére.- Rossz időben, gazdasági válság idején nevezték ki. Mi várható a fagyárban?- A válság jelei nálunk is érződnek, de ez nem jelent változást, akár létszámleépítést. Az árral szembemegyünk: bel- és külföldön fokoztuk kereskedelmi tevékenységünket. Akik tartoznak, velük semmilyen kapcsolatot nem kívánunk fenntartani, az új partnerektől azonnali fizetést várunk.- A gyár fő profilja a parketta. Ám ha kevesebb az építkezés, kevesebb parketta kell.- Sok a gyártó, éles a piaci harc. Előnyünk, hogy magunk termeljük meg a parkettához szükséges alapanyagot, s kiemelten odafigyelünk a jó minőségre. A gyártáshoz szükséges minőségi áru biztosítva van. S míg korábban a gyár csak parkettát gyártott, most megkezdtük a bútorléc- gyártást is.- Mit szolgál új, félmilliárd forintos beruházásuk? Környezetvédelmi szempontból jelentős. A keletkező összes fűrészport és fahulladékot zárt rendszerben szállítjuk, egy központi tárolóba gyűjtjük, és elégetésük új kazánban történik. Papp László: sok a gyártó és éles a piac, de szerencsére helyzeti előnyben ggg vagyunk. Nagyon pici nagyasszony Városi Betlehem, karácsonyváró _ programok elismerés „Nincsenek érdemeim, tettem, amit tennem kellett” a csurgói főtéren A törékeny termet hatalmas erőt rejt. Nyolcvan- éves, de lobogása, szenvedélye egy húszévesé. Azt mondja magáról: én csak egy nagyon pici nagyasz- szony vagyok. Varga Andrea Biztos, hogy mindenki azt akarja, hogy én kapjam ezt az elismerést? Én mindig csak azt tettem, amit tenni kellett. Méltatlannak érzem, hiszen>a nagyasz- szonyok kik voltak? Brunszvik Teréz, Teleki Blanka, Lorántffy Zsuzsanna, meg Teréz anya, aki picike volt, mégis óriás - mesélte Szél Károlyné, hogy először miként fogadta a hírt: nagyasszony! címmel illetik. Az asszony - akit sokan csak Csibi néninek hívnak, noha Elvirára keresztelték - csurgói otthona csupa emlék.- Olyan vagyok, mint Svejk, mindenről eszembe jut valami - mosolygott. Nekem nincsenek érdemeim, én csak az életemet tudom elmondani. Szélné nyolcvan éve született, s hamar árvaságra jutott. Apja korai halála után anyja a kis Elvirát a gyerektelen, jómódú nagybácsira és feleségére bízta. A nagybácsi a belgrádi magyar nagykövetségen volt tisztviselő. „Két nagyon jó emberhez kerültem, elhalmoztak a szeretetükkel, mégis sokszor látom magam, amint ülök a széken, szopom az ujjam, és nagyon szomorú vagyok. Megtanultam szerbül, s kezdtem nem jól beszélni magyarul. Nagybátyám akkor azt mondta: magyar lány vagy, mész haza Magyarországra. Annyira belém- oltották a magyarságszeretetet, holott külföldön éltünk, hogy azt csak a halálommal tudják kioltani." így került Kalocsára, a nővérekhez. Aztán budapesti tanulóévek, majd Szeged, s jött a háború. A nevelőapát Berlinbe helyezték. Nevelőanyjával utánamentek. Túlélték a város bombázását, s a hidak is, ahol átkeltek, tele voltak időzített bombákkal, a vonatukat repülőgép-támadás érte. „Anyám körberakott bőröndökkel. Guggoltam, és vártam a halált.” Számvetést készített félidőben a polgármester Minden nehézség ellenére sikerült a város működőképességét megőriznünk, beruházásokat elindítani, illetve megvalósítani - mondta Szászfalvi László, Csurgó polgármestere az előterjesztés kapcsán, amelyben Csurgó 2007-2013-ig tartó programjának megvalósítását értékelte az önkormányzati ciklus félidejében. Hangsúlyozta: ezzel a programmegvalósítással nem kell szégyenkezniük. A működési hiány például már 250-300 millió lenne a forrásteremtések nélkül. A működőképesség megőrzése érdekében a kommunális adót 100 százalékkal emelték, létszámot racionalizáltak, közös igazgatás alá vonták a városi oktatáSzél Károlyné: Szeretem az embert. Minden embert, azt is, akit nem kellene. Igaz, néha fellázadok A háború után apját Moszkvába helyezték, ahol súlyos beteg lett. Elvira tizenhét évesen egy kiskofferrel utánaindult. Hazajöttek, de három hónap múlva az apa meghalt. „A sok jóságot, amit tőle kaptam, úgy tudtam meghálálni, hogy a lelkét megmentettem. Ő, aki soha nem jött templomba, halála előtt meggyónt és megáldozott.” Az öt nyelven beszélő Elvira a Külügyminisztériumba került dolgozni, de nem szerette. Gyógyítani akart. „Amikor a budapesti klinikán munkába álltam, az első ember aki elém jött, az uram volt. Akkor én már elváltam, két gyerekem volt. Egymásra találtunk. Csodálatos ember.” Jelentős somogyi állomás az életükben Som, ott érte őket 1956. Azokról a napokról kötetnyi az emlék. Aztán Csurgó. „Az uramat hamar megszerették, ő volt az első belgyógyász, röntgenes, laboros. Mellette dolgoztam, nagy lelkesedéssel." Majd 1991-től egy másik, nyolcéves boldog szakasza az életének: hitoktató lett. „ Sok a kiégett fiatal, mert túl korán kezdik a szexuális életet. Pedig annyi szép van a világon. Menj ki a természetbe, vagy hallgass klasszikus zenét, éld bele magad, mondtam nekik. S titkokat osztottam meg velük a saját asszonyi életemből.” „Szeretem az embert. Minden embert, azt is, akit talán nem kellene. Igaz, néha fellázadok, mert fáj az igazságtalanság. De az Istenbe vetett hitem soha nem ingott meg. Néha nagyon elszontyolodom, de mindig felállók, kapaszkodom az Űrba. Ő nem enged el téged, őt csak te tudod elengedni.” Eddig nem volt, ám idén szeretnének adventi, karácsonyváró hangulatot varázsolni Csurgó központjába - tudtuk meg Ilia Csaba alpolgármestertől.- Advent a várakozás, a készülődés időszaka - mondta Ilia Csaba. Idén szeretnénk ezt az időszakot emlékezetessé tenni, és ezzel hagyományt teremteni. A karácsonyi készülődés, vásárlási láz közepette a figyelmet a város közösségei felé fordítani. Ezért a szokásos díszkivilágítás mellett városi betlehemet állítunk fel, és egy adventi színpadot, pavilonokat. Az ünnephez kapcsolódó étel, ital, például forralt bor várja az embereket, s gyerekek, civil szervezetek által készített ajándéktárgyak. Délutánonként ünnepi műsorok lesznek. Az Advent Csurgón című rendezvénysorozat december 15-én kezdődik, s várják azok jelentkezését, akik részt vennének benne. Új szobor került a Milleniumi Parkba: Wass Alberté Új szobrot avattak a csurgói Millenniumi Parkban: Wass Albert író, költő szobrát. Az alkotást Péterfai Ferenc helyi fafaragó készítette, oldalán a költő verssorai: „Gond embernek lenni, Igaz embernek megkettőzött gond éppen. Igaz magyarembernek lenni pedig akkora teher, hogy aki sokat viseli, megerősödik.” A szobrot Szabó Sándor csurgói főtanácsos avatta fel. Péterfai Ferenc csurgói alkotó munkája a mellszobor ÖSSZEÁLLÍTÁSUNK CSURGÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT si intézményeket, a lakossági szemétszállítási díjat nem az ön- kormányzat, a lakosság fizeti, és önhikis pályázataik nyertek. Telket értékesítettek, épül a járóbeteg-centrum, s elkészült a városi sportcsarnok. A járdákat felújítják, gondoskodnak a hegyi utakról és folyamatban van a hulladékudvar kialakítása, valamint a gyepmesteri szolgálat kistérségi szintű megszervezése, az iparipark-pályázat.- Az Industrie Electric Kft. visszatelepülése s a közmunkaprogramok 300 családnak adtak, adnak megélhetést - összegezte Szászfalvi a munkahely- teremtés kapcsán. ■ Varga Andrea Vastapssal ünnepelték a Harmóniát jubileum A repertoárba Mozart, a spirituálék, Zorán és a Beatles is belefér Ezúttal is telt ház előtt énekelt a csurgói Harmónia Kórus, ám múlt szombati hangversenyük más volt, mint a többi: jubileumot ünnepeltek, megalakulásuk ötödik évfordulóját. A kórus mindössze hat taggal alakult, s azzal a szándékkal, hogy a város kulturális életét gazdagítsák, az igényes zenét megkedveltessék, az emberekhez közelebb vigyék. Tagjaik száma ma huszonnégy, s - Kul- csámé Olvasó Nikoletta kórusvezető irányításával - túl vannak kilencven szereplésen, közöttük országos fesztiválokon, ■ kórustalálkozókon. Az Éneklő ] Magyarország országos kórus minősítőn arany fokozatot kap- Huszonnégy torok, kilencven szereplés, számtalan elismerés tak, CD-jük jelent meg. 2004. október 1-jén, a zene világnapján volt az első önálló hangversenyük, azzal hagyományt teremtettek, akárcsak karácsonyi koncertjükkel az evangélikus templomban. Jubileumi rendezvényükön változatos műsorral léptek a közönség elé: a magyar népdalfeldolgozásoktól Mozarton keresztül a néger spirituáléig. Azt vallják: az igényes könnyűzenének is helye van repertoárjukban, hiszen ebben a műfajban is lehet értékeset teremteni. így többek között Zorán, Bródy, Presser, Beatles, Simon and Garfunkel nótái is felcsendültek a hallgatóság megelégedettségére. ■ Varga A.