Somogyi Hírlap, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)

2008-11-12 / 264. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2008. NOVEMBER 12., SZERDA RIPORT Az egyenruhának óriási a becsülete gobányi ístván A törzszászlós 14 hónapot töltött a texasi katonai akadémián Bár szakmailag sokat jelentett a Texasban töltött idő, Gobányi István 14 hónap után már várta, hogy hazajöhessen El Paso nem tartozik a ked­velt turistacélpontok közé, mégis akadnak, akiknek életük csúcspontját jelenti eljutni a texasi városba. Itt működik ugyanis az US Ar- my Sergeant Major Acade- my, azaz az Amerikai Szá­razföldi Erők Vezénylő Tiszthelyettesi Akadémiája. Vas András Az Egyesült Államok legmaga­sabb szintű tiszthelyettes-to­vábbképző intézményének el­végzése óriási rangot jelent min­denütt a világon, s 2002 óta évente egy-két magyar vezénylő zászlósnak is lehetősége van részt venni a képzésben. A ki­küldetés elnyerése persze már önmagában is kitüntetésnek számít, hiszen a személyes am­bíciók mellett a hazai Összhad- erő Parancsnokság, illetve a köz­vetlen feljebbvalók ajánlása-be- leegyezése is szükséges hozzá. Gobányi István törzszászlós a ka­posvári Boconádi Szabó József logisztikai ezredtől 2007 áprili­sában indulhatott Texasba.- Nyelvi, fizikai és szakmai al­kalmasság alapján lehet jelent­kezni az iskolába - kezdte az ez­red vezénylő zászlósa. (A ma­gyar honvédségnél 2000 óta lé­tező tisztség a tiszthelyettesi és legénységi állomány feljebbva­lója, egyben képviselője a pa­rancsnokság felé.) - Az első hó­napokban intenzív nyelvi tanfo­lyamon kellett részt venni, emel­lett az amerikai hadsereg műkö­désével és felépítésével ismer­kedtünk, valamint az Államok civil törvényhozásával. Tulaj­donképpen felkészítettek ben­nünket a kinti életre, annak minden szabályával, kötelezett­ségével és lehetőségeivel. A 680 fős évfolyamból ketten voltak magyarok, a 35 országból érkezett - a NATO-tagállamok mellett akadtak pápuaiak, dél­afrikaiak, de még afgánok is - 45 diákot úgy osztották be a 16- 18 fős osztályokba, hogy kizáró­lag amerikai társaik legyenek.- A hangsúlyt az elméleti fel­készítésre fektették - folytatta a katonacsaládból származó törzs- zászlós; édesapja, Gobányi Sán­dor Taszáron szolgált alezredes­ként -, de láttuk, hogyan zajlik az amerikai tiszthelyettesek fizi­kai felkészítése: teljes menetfel­szerelésben kúsztak-másztak- futottak a sivatagban. Ettől füg­getlenül kiderült, a felkészíté­sünk nagyjából azonos. Persze az anyagi lehetőségek mások. És itt nem elsősorban a fizeté­sek közötti különbségre kell gondolni, sokkal inkább a mun­kavégzés feltételeire. Az Egye­sült Államokban ugyanis telje­TIZENNÉGY HÓNAPOT VOLTAM tá­vol, s mindössze egyszer, ka­rácsonyra jöhettem haza - mondta Gobányi István. - Nagyon sokat tanultam, de az életforma idegen maradt, sokkal jobban tetszik az eu­rópai életstílus és mentalitás. teljesen mások az emberi kapcsolatok és jogok. Nincs például kerítés a házak ko­sén más a hadsereg megítélése, mint idehaza. A katonaság sok­kal jobban beágyazódott a társa­dalomba, szinte mindenkinek akad rokona, ismerőse, aki a se­regben szolgál.- Általában politikai hovatar­tozás függvénye, ki hogyan véle­kedik a hadseregről - állította Gobányi István -, köszönhetően elsősorban az amerikaiak afga­zött, viszont mindenkinek fegyvere van, s akadnak olyan államok, mint például Texas, ahol ha valaki enge­dély nélkül betéved magánte­rületre, a tulajdonosnak joga van lelőni. El Pasában este nyolctól éjfélig folyamatosan szirénázott valami: rendőr, mentő, tűzoltó, mindegyik­nek volt dolga bőven... nisztáni vagy iraki szerepválla­lásának. Ám az átlagember több­sége büszke a seregre. Tüdják- érzik, hogy azért élhetnek olyan életszínvonalon, akkora szabad­ságban, mert a katonák értük, az országukért harcolnak. És meghalnak. Ám ennek el­lenére a katonaság még mindig vonzó pályának számít, a soro­zás eltörlése óta - 1969-ben egy Nixon elnök áltál felállított par­lamenti bizottság javaslatára szűnt meg, arra hivatkozva, hogy az Egyesült Államok biz­tonságát hivatásos sereggel is garantálni lehet - is mindig akad elégséges jelentkező; igaz, míg a hetvenes években még 2,5-3 millió önkéntessel számol­hatott a védelmi minisztérium, addig ma már csak másfél milli­óan választják az egyenruhát- Ez a szám viszont nem csök­ken az iraki, afganisztáni veszte­ségek ellenére sem - tette hozzá a törzszászlós. - Aki ugyanis ezt a pályát választja, felkészül rá, hogy akár meg is halhat Ennek ellenére szerintem nem veszé­lyesebb szakma, mint mondjuk a kamionsofőrség, hiszen míg a katonaságnál felkészítenek a legextrémebb helyzetekre is, s számol az ember a veszéllyel, addig a kamionos ugyanezt nem mondhatja el magáról. Gobányi István szerint mind­ezek ellenére egy magyar kato­nának nincs kevesebb lehetősé­ge az érvényesülésre, mint ame­rikai kollégájának: akinek ambí­ciói vannak, az itt is, ott is előre­léphet - ugyanúgy, mint a civil társadalomban.- A legnagyobb különbséget éppen a civil-katona viszony­ban láttam - áhította. - Ameri­kában sokkal jobban támogatják a tanulni vágyó katonákat, mint idehaza. Igaz, a tanulás nem me­het a katonai pálya rovására. így egy tartalékos tisztet vagy tiszthelyettest bármikor „be­ránthat” a sereg: ha például ala­kulatát átvezénylik Irakba vagy Afganisztánba, azonnal ott kell hagynia civil foglalkozását, mert „a Haza azt mondja, szük­sége van rád”.- És ehhez kell a civü szféra alkalmazkodóképessége - jelen­tette ki a törzszászlós. - Ha egy tartalékos újra bevonul, nem ve­szíti el az állását, visszatérte után ismét dolgozhat korábbi munkahelyén. Sőt, a legtöbb­ször még büszkék is rá főnökei, hogy katonaviselt. A vezénylő zászlós maga is ta­pasztalta, hogy mekkora becsü­lete van az egyenruhának - füg­getlenül attól, amerikai vagy más nemzetbeli az uniformis.- Kint mindenki a saját egyenruhájában járt - mesélte -, s amikor elmentünk Austinba kirándulni, egy tanárnő odajött hozzánk, és. megköszönte a munkánkat. Pedig azt sem tud­ta, honnan is jöttünk. Mindezek ellenére Gobányi István már nagyon várta, hogy ismét Magyarországon szolgál­hasson.- Szakmaüag is sokat jelen­tett a kint töltött idő - ismerte el a tanultakból-tapasztaltak- ból rengeteg dolgot tudok hasz­nosítani. És azt is észrevettem, hogy a megítélésem is megvál­tozott. Eddig is elismerték a munkámat, de most a tanácsai­mat is kérik-várják. Lefelé és felfelé egyaránt... bi várost Pécsben jelölték meg, de a vörösödött fejjel előadott földrajzi válasz hangneme nem elégítette ki a vizsgáztatókat. Többet nem is kérdeztek tőle a vacsora alatt. * * * A Kártner Strasse egyáltalán nem vonzotta, de gyakorlatilag összességében két napot töltött ott. Az elsőn hihetetlen hideg szél kergette őrületbe, amíg ci­garettáról cigarettára gyújtva átvészelte a lányok bolttámadá­sát odakint. Csak néha nézett be egy-egy üzletbe hozzájuk, de képtelenség volt feloldani a zavarodott tekintettel ruhaku­pacok közé temetkezett tébolyt. A tizenévesen kolduló, látható­an piás fiatalok lejmolásában érzett némi iróniát, és mivel Magyarországon egész máshoz szokott, nem érezte kötelessé­SZŰCS TIBOR TÁRCÁJA Tághatár magány Egy hónapig tartott az egész, a bécsi kiránduláson vált végérvé­nyesen vüágossá: nem is nyújt- natják tovább, nem rétestészta, /égé lett, már ott szakadt. A lányok találták ki, mert a le­értékelések csábítóan hívogat- ák a megspórolt bankjegyeket Ausztriába. Rövid tervezgetés, irogramfüzetek, címek, telefon- zámok gyűltek a barna kis no- eszben, de tudni lehetett - igaz, lfelejtették közölni a harmadik rintettel, nem pihenés és szóra- ozás kerül a középpontba, ha- em sokkal inkább boltlátoga- ísba és éjszakázós hajnalokba anyarodik az ötnapos túra. Szeretett volna nemet monda­ni, amikor csilingelő hangon, hí­zelegve kérték, mint újdonsült friss ismeretséget útitársnak. Legyezgette hiúságát a testőr­szerep, annak ellenére, hogy ko­rainak érezte Julcsi barátainak magával terhelését, akármeny- nyire erős kapocs kötötte össze a lányt a bécsi rokonsággal. Elfo­gadta, és azt is, hogy takarékos- sági szempontból szállóvendég­ként egy komoly családnál az idétlen vendég szerepét kell ma­gára öltenie, mint legfrissebb szívrabló. Rögtön az első este kíméletlen ismerkedési vacsorát rendeztek az otthoniak, egyetlen pozitív momentumként azonban nem az osztrák főváros tökéletes pol­gári lakását rendezték át a ki­kérdezéshez, hanem egy olasz étterem legutolsó asztalánál zú­dították rájuk a kérdéseiket. A vidám trióban csak a gardedám­nak szegődött fiú érezte, sokkal többről van szó, mint kellemes időtöltésről, habár mindössze egyszer érezte, hogy komolyabb tartalmak után kutakodnak az életében. A kockaoldalú beszél­getést száraz, itáliai vörösborral sem lehetett fellazítani. A siva­tagi szavakból egyetlen érdekes pont mutatkozott: Julcsi nagy­szülei a vendéglátókkal a máso­dik világháború alatt kötöttek életen túlmutató barátságot egy lengyelországi barakkban, így tulajdonképp fogadott lányuno­kájuk felvigyázását vállalták na­pokra. Az illendőség nem fagga- tózott tovább a fiúban, amíg tár­sai vidáman terelték a szót a le­árazások irányába. Már a tapin­tatlan irányváltást sem díjazta nagyon, de hajthatatlannak mu­tatkoztak, mert a két barátnőt az érdekelte, hogy minél hatéko­nyabban tudják elkölteni félre­tett pénzüket. Az viszont külö­nösen felzaklatta, hogy vendég­látóik - jóllehet magyar fiatal­ként választottak a szörnyűség­ből visszatérve új hazát - nem tudták gondolat-vaktérképre he­lyezni Kaposvárt. A legközeleb­Svéd szakképzést tanulmányoztak a Somogy megyei pedagógusok Nyolctagú küldöttség járt So­mogy svédországi testvérme­gyéjében, Vásternorrland-ban a szakképzés tanulmányozására. Nagy Károly, a Somogyi Tiszk Középiskola és Szakiskola tabi Rudnay Gyula tagintézmény­vezetője arról beszélt: az egyhe­tes tanulmányútra a TEMPUS Közalapítvány „Egész életen át tartó tanulás” projekt kereté­ben a Léonardo da Vinci prog­ramban került sor.- A program lényege, a szak­képzéssel foglalkozó külföldi is­kolák meglátogatása és a köl­csönös tapasztalatszerzésen ke­resztül az ottani képzési isme­reteknek a hazai oktatási rend­szerbe való esetleges bevezeté­se - magyarázta Nagy Károly. - Összesen hét szakképző iskolát látogattunk meg, ahol a diákok későbbi pályaválasztását segí­tik elő. Á látottak alapján há­rom tanulságot szűrtünk le: a legfőbb az, hogy az idegen- nyelv-tudásra milyen nagy szükség van. Svédországban 1961-ben intézményesen beve­zették az angol világnyelv taní­tását az alapfokú iskola első osztályától kezdve. A második, hogy a tanulók érezzék, mun­kájukra szükség van, annak mekkora az értéke. A harmadik pedig a tanulókkal való egyéni foglalkozás jelentősége. Vagyis a diákok tehetségének, ráter­mettségének és a képességének fejlesztése. Nagy Károly hangsúlyozta: a hazai körülmények között is nélkülözhetetlen a nyelvtudás, amit más alapokra kell helyez­ni. Kiemelte, hogy elsősorban ne a nyelvtanisággal, hanem a gyakorlati kérdésekkel foglal­kozzon a képzés. ■ K. J. 13 Nagy Károly: közelről tanulmá­nyoztuk a svéd iskolarendszert gének az anyagias embersze- retetet. Julcsi tudta, hogy vaj van a fü­le mögött, ezért az utolsó előtti estén engesztelésként ízélmé­nyekben gazdag különlegessé­get ígért. A felszolgáló régi isme­rősként üdvözölte hosszasan, mielőtt rendelhettek volna. - Ta­valy ismertem meg az egyetemen, csak kisegítőként dolgozik itt - súgta az asztaltársaságnak a ka- carászós csevely végén -, thaiföl­di, de Satburgban él A gardedám nem bírta tovább, hirtelen mozdulattal felkapta a földről hátizsákját, idegesen elő­szedte bőrborítású noteszét, és az mgzsebből előhúzott golyós- tollal firkálni kezdett: Bécsben a szusibárban, a viet­námipincér, salzburgi dialeklben dicsérte zsidó kedvesem huncut, barna hajfürtjeit

Next

/
Thumbnails
Contents