Somogyi Hírlap, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)
2008-11-02 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 44. szám
15 2008. NOVEMBER 2., VASÁRNAP SZTORI, REJTVÉNY A Gyáva Oroszlán maga a Terminátor könyvajánló Egy lány önkéntes száműzetése apja otthonában, ahol furcsa mesék keringenek A következő nap jobb volt... és rosszabb. Jobb volt, mert reggel nem esett az eső, bár sűrű felhők sötétlettek az égen. Könnyebb volt, mert tudtam előre, mire számíthatok aznap. Az angolórán Mike mellém ült, aztán átkísért a következő órámra, miközben Eric, a sakkszakkörös kiscserkész egész idő alatt gyilkos szemekkel méregette: ez azért hízelgő volt. Már nem bámultak meg annyira, mint előző nap. Ebédnél társaságban ültem az asztalhoz, köztük volt Mike, Eric, Jessica, és egy csomó másik srác, akiknek sikerült megjegyeznem a nevét és az arcát. Kezdtem úgy érezni, mintha már gázolnék a folyóban, nem pedig fuldokolnék benne. Rosszabb volt a második nap, mert fáradt voltam: nem sikerült aludnom, megint fújt éjszaka a szél, csak úgy zúgott tőle az egész ház. Rosszabb volt, mert matekon Mr. Varner felszólított, pedig nem is jelentkeztem, és rosszul feleltem. Rémes volt, mert aznap már muszáj volt röp- labdáznom tesiórán, és bár mindössze egyetlen alkalommal érintettem meg a labdát, akkor viszont jól fejen találtam vele az egyik csapattársamat. És rosz- szabb volt azért is, mert Edward Cullen aznap egyáltalán nem jött iskolába. Egész délelőtt attól rettegtem, hogy megint olyan érthetetlenül gyűlölködő pillantással fog majd méregetni. A lelkem egyik fele szeretett volna elébe állni, és nekiszegezni a kérdést, mi baja van velem. Éjszaka, miközben álmatlanul forgolódtam az ágyamban, el is képzeltem, mit fogok mondani neki. De túl jól ismerem magamat, és egy pillanatig sem gondoltam komolyan, hogy csakugyan elébe mernék állni. Hozzám képest a Gyáva Oroszlán maga a Terminátor... De amikor átballagtunk a menzára Jessicával (útközben keményen próbáltam ellenállni a kísértésnek, hogy mindenfelé Edwardot keressem - nem sok sikerrel), láttam, hogy az a né^y testvérféléje most is ott ül ugyanannál az asztalnál, de Edward nem volt sehol. A menzán Mike elcsípett bennünket, és odaterelt a saját asztalához. Jessica szemlátomást odavolt ennyi figyelmességtől, és a baráMár kultusza van MERSZ SZERETNI? Az életed árán is? STEPHENIE MEYERNEK már nálunk is kultusza van, noha ez az első magyarul megjelenő könyve. Alkonyat (l\vilight) című regényével üstökösként robbant be az amerikai irodalmi elitbe úgy, hogy közben tinédzserek és felnőttek millióit hódította meg. twilight - A földkerekségen mostantól az Alkonyat a szerelem napszaka! Mostantól a világ már Alkonyaikor álmodni kezd. Világsiker - ne állj ellen, az Alkonyat úgyis leszáll! Hát szeress, ha mersz! Stephenie Meyer: Alkonyat hivatalosan még egy szó sem jelent meg tőle magyarul, de már nálunk is kultusza van, ahogy néhány éve a világ minden táján. A neten szaporodnak a Stephenie Meyer rajongói oldalak. Az amerikai írónő népszerűsége hollywoodi sztárokéval vetekszik. És nem méltánytalanul. Meyer minden kétséget kizáróan egy eredeti hangú író, friss, briliáns stílusú író. Első sikere a Twilight (Alkonyat) című regény volt, majd a sikerszéria folytatódott, következett a New Moon, majd az Eclipse címet viselő harmadik kötet. A könyvsorozat negyedik része - BreakingDawn - idén augusztusban jelent meg Amerikában. Novemberben megjelenik a széria első könyve a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában. tai is gyorsan hozzánk csapódtak. Vidáman csevegtek, de én hiába próbáltam odafigyelni rájuk. Rettentő kínban voltam, mert egész Idő alatt szorongva vártam a pillanatot, amikor megérkezik Edward Cullen. Abban reménykedtem, hogy tudomást sem vesz majd rólam, amikor megjön, és a szorongásom alaptalannak bizonyul. De csak nem jött, és ahogy telt az idő, én egyre feszültebb lettem. Mivel az ebéd végére sem érkezett meg, kissé magabiztosabban indultam a biológiaórára. Mike, mint egy hűséges juhászkutya, mellém szegődött, és elkísért a teremig. Az ajtóban visszafojtott lélegzettel néztem körül, de Edward Cullennek se híre, se hamva. Fölsóhajtottam megkönnyebbülésemben, és a helyemre mentem. Mike oda is utánam jött, és arról magyarázott, hogy. valami kirándulást terveznek a tengerpartra. Ott téblábolt a padom körül, míg be nem csengettek. Akkor vágyakozva rám mosolygott, aztán leült fogszabályzót viselő, rosszul dauerolt padtársnője mellé. Kezdett nagyon úgy festeni a helyzet, hogy előbb-utóbb muszáj lesz valahogy leráznom Mike-ot, és hogy ez nem lesz könnyű. Egy ilyen kisvárosban, ahol mindenki egymás hegyén-hátán él, föltétlenül szüksége van az embernek némi diplomáciai érzékre. Márpedig nekem sose volt erős oldalam a tapintat: abban meg végképp nem volt semmi gyakorlatom, hogyan kell leszerelni a túlságosan barátkozó kedvű fiúkat. Megkönnyebbültem, hogy Edward aznap hiányzik, s egyedül ülhetek a pádban. Legalábbis egyfolytában ezt bizonygattam magamnak. De nem tudtam kiverni a fejemből a gyanút, hogy énmiattam nem jött Iskolába. Ugyan már, nevetséges, miért képzelem, hogy ekkora hatással vagyok valakire? Ez egyszerűen lehetetlen. Mégsem hagyott nyugodni a gondolat, hogy mégiscsak ez a helyzet. * Részlet Stephenie Meyer Twilight - Alkonyat című könyvéből. Könyvmolyképző Kiadó, Szeged, ára: 2999 forint MEGRENDELHETŐ: konyvrendeles® konyvmolykepzo. hu, 06-62/551-136 BELEOLVASNÁL? Csak írj egy e-mailt az infMkonyvmolykepzo.hu címre, és már küldjük is a részletet ■ A Twilight november 5-től kapható a könyvesboltokban, 27-től pedig megtekinthető a mozikban. NAPKELTE# 2008. november 3-án, hétfőn reggel is Nap-kelte a Magyar Televízió egyes és kettes csatornáján 5.50 és 9.00 óra között stúdióbeszélgetésekkel, szolgáltatásokkal, hazai és külföldi jelentésekkel. A NAP KELTE tervezett témái:- Pénzügyi elemzői kerekasztal...- Magyarország jelenlegi gazdasági helyzete, a pénzpiac helyzete és a következő lépések.- A Nap-kelte vendége Demján Sándor, a TriGranit Fejlesztési Zrt. elnöke.- A Magyar Tudomány Napja... Pálinkás József, az MTA elnöke.- A Sport Pluszban Gyárfás Tamás vendége lesz Talmácsi Gábor és Stefano Favarro Producer: Gyárfás Tamás Főszerkesztő: Lakat T. Károly Műsorvezető Süveges Gergő Telefonszámunk az adás idején: 251-0519 „Remélem, nőhöz mész, mert utálom, amikor kocsmaszagúan jössz haza.” Stephenie Meyer: Twilight című Kovács Lóránd 2900 Komárom, Arany János u. 3/b. 1/4. Nemes János 2143 Kistarcsa, Bél utca 4. Csáki Sándor 2931 Almásfüzitő, Kőolaj Ltp. 20. 2/1. Heti rejtvényünk megfejtését kedd éjfélig kérjük a következő címre feladni: Vasárnap Reggel 1122 Budapest, Városmajor utca 12-14. Rejtvényünk helyes megfejtői között Stephenie Meyer: Twilight - Alkonyat című könyvének három példányát sorsoljuk ki. „A személyes adatok kezeléséről az impresszum ad tájékoztatást. ” Szudoku Töltse ki az üres négyzeteket számjegyekkel (1-től 9-ig) úgy, hogy egy-egy sorban, oszlopban és nagyobb (háromszor hármas) négyzetben ugyanaz a szám csak egyszer forduljon elő. *+ * «*> IDŐJÁRÁS