Somogyi Hírlap, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)
2008-11-09 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 45. szám
7 2008. NOVEMBER 9., VASÁRNAP SPORT Parádés játékkal verték a Vasast labdarúgó soproni liga Négy góllal búcsúztak a hazai közönségtől a rákóczisok Hiába volt a Vasas védők igyekezete. Az őszi hazai zárótalálkozón négyszer is a fővárosiak kapujában táncolt a labda, míg a Rákóczi nem kapott gólt Kiváló teljesítménnyel búcsúzott közönségétől az utolsó őszi hazai mérkőzésén a Soproni Ligában a Gabona Transz Kaposvári Rákóczi FC együttese, amely a Vasast verte. Temesvári Iván GABONA TRANSZ-KAPOSVÁR RÁKÓCZI FC-VASAS SC 4-0 (2-0) A tabella harmadik helyén álló Vasast látta vendégül a Rákóczi az idei utolsó hazai bajnokin, amit fölényesen nyert meg. Mindkét félidőre jutott két-két gól. Ahogy várni lehetett, remek iramban és jó hangulatban kezdődött a mérkőzés. Az 5. percben Németh Norbert távoli szabadrúgása okozott némi riadalmat a Rákóczi kapuja előtt, válaszként pedig Obrics 19 m-es lövése után centikre jutott el a labda a jobb felső sarok mellett. A 13. percben aztán megszerezte a vezetést a Rákóczi. Obrics baloldali szabadrúgását Grúz 5 méterről fejelte a kapu bal oldalába. (1-0). A félidő közepén a Vasas ré- s széről B. Tóth, míg a hazaiak oldaláról Bozsovics előtt adódott gólszerzési lehetőség, ám a helyzetek mindkét kapu előtt kimaradtak. A félidő hajrájában némi mezőnyfölénybe került a Vasas, ám a szünet előtti utolsó szó a Rákóczié volt. A 45. percben ugyanis kettőre növelte előnyét a zöld-fehér csapat. Zahorecz felívelt labdáját Bozsovics fejelte vissza, NB ll/NYUGATi CSOPORT: INTEGRÁL-DAC- BARCSI SC 0-0 Győr, 200 néző. V.: Gál GyöngyiDAC: Deli - Csikós, Hegedűs, Szabadfi, Bakics, - Müller, Lajtos, Ludánszki (Sarus 46.), Bozsik (Pál 71.), - Báli, Laki. edző: Lengyel Ferenc. barcsi SC: Kuczkó - Stílét, Nikolics volt, aki tóit még egyet a labdán, majd 14 m-ről a jobb felső sarokba bombázott. (2-0). Az 51. percben Obrics szabadrúgása után Petrók fejesét védte Borszéki. Az 55. perc: Kovács ütötte ki a labdát, amire Laczkó csapott le, de 15 méterről a felső kapufát találta telibe. Kőkuti, Horváth P., Pókos, Kordé, Bakó, Ferenczi (Gálosi 90.), Tolnai, Kollega (Iván 78.), Tompa (Tahitírovics 55.). szakmai igazgató: Torna Árpád. EDZŐ: Tülök István. Az első játékrészben enyhe mezőnyfólényben játszó hazaiak nem tudtak vezetést szerezni a jól és szervezetten játszó vendégek ellen. A második jáA 62. percben Paricsevics buktatta a kilépő Nikolicsot, amiért a Vasas középpályása sárgát kapott. A 68. percben növelte előnyét a Rákóczi Obrics szöglete átszállt a hosszú oldalra. A labdát Nikolics be szerette volna adni a kapu elé, de ez olyan jól sikerült, tékrészt is mezőnyjáték jellemezte, a vendég Barcs rászolgált a döntetlen eredményre. JÓK: Hegedűs, Müller, Laki, illetve Kuczkó, Horváth P., Kordé, Stílét. mezei József NB lll/DRÁVA CSOPORT MOHÁCSI TE- MARCALI VFC 4-0 (2-0) Marcali, 100 néző. V.: Fülöp Arnold. hogy a labda a jobb alsó sarokba kötött ki. 3-0! A 69. percben Obrics 15 méterről lőtt kevéssel a kapufa mellé. Dobrics helyére Pillér jött be, Laczkó helyett pedig Gyánó kapott lehetőséget. A 78. percben sokáig tartó mezőnyjáték után Lázok húszméteres lövését védte Kovács. gólszerzők: Balázs, Krámer (2), Illich. FÁNDLI PÉTER AC NAGYBAJOM - BEREMEND 1-2 (0-1) Nagybajom, 150 néző. V.: Kondákor Péter. GÓLSZERZŐK: Babai (50.), illetve Vida (45.), Ság B. (90). VASVÁRI JÁNOS. DOMBÓVÁR-NAGYATÁD 1-1 (1-1) Dombóvár, 100 néző. V.: Botló. A 85. percben Gyánó és Obrics kakaskodott egymással, mindketten sárgát kaptak. A meccs végén aztán megadta a kegyelemdöfést a vasasnak a Rákóczi. A 90+3. perc: Nikolics szöglete után röviden szabadítottak fel a vendégek. A labda Reszli elé került, aki 13 méterről a jobb alsóba lőtt. 4-0! gólszerzők: Tolnai, illetve Pintér. kulcsár károly NB Ili/DUNA CSOPORT: BFC SIÓFOK II.- MÓRI SE 3-1 (2-1) Siófok-Kiliti mélyfüves pálya, 50 néző. V.: Farka T. GÓLSZERZŐK: Handler (5., 40.), Tóth R. (90.), illetve Rigó (17.). ■ Keszthelyi Zoltán. Komlón kikapott az edzőt is váltó csurgói férfi kézilabdacsapat k BUDAPEST BANK FÉRFI KÉZILABDA LIGA: KOMLÓI BSKCSURGÓI KK 29-27 (13-11) Komló, 800 néző. Vezette: Nagy F., Túróczy. komlói BSK: Pókos - Bakos 6, Kaplonyi, Sutka 5/3, Szappanos 6, Péter-Szabó 2, Nagy Z. 3. csere: Szabó T. (kapus), Dömös 7, Ujváry, Kiss Á., Molnár Z., Oszlár. vezetőedző: Füzesi Ferenc. CSURGÓI KK: Hudák Szüllősi, Császár 1, Czifra 8, Oláh 4/1, Kökény 1, Fodor 4, csere: Nikolics (kapus), Tóth J. 1, Szilágyi, Erdélyi 2, Szabó B., Vucskovics 2, Kemény 4/3. vezetőedző: Buday Ferenc. HÉTMÉTERESEK: 3/3, illetve 4/4. KIÁLLÍTÁSOK: 8 perc, illetve 10 perc. JÓK: Pókos, Dömös, Szappanos, illetve Czifra, Kemény. Szép gesztussal kezdődött a mérkőzés, a két szurkolótábor szolidaritást vállalt a múlt héten Dunaszerdahelyen megvert magyar szurkolókkal. A két csapat nagy iramban kezdte a mérkőzést, de eleinte ez inkább csak kapkodásban mutatkozott. Nagyon kevés gól született, negyed óra elteltével 4-3-at mutatott az eredményjelző. A feszültséggel teli időszakból a komlóiak jöttek ki jobban és hat góllal elléptek a vendégektől. Rendezte sorait a csurgói együttes, amely két gólra csökkentette a hátrányát a félidőre. A szünet utáni játék az első félidőhöz hasonlított. Továbbra is sok kapkodás jeUemezte a játékot. A vendéglátók ismét hat góllal tudtak elhúzni, amit a végére ugyancsak kettőre csökkentett a Csurgó. füzesi Ferenc: - Egy nagyon kiélezett mérkőzést láthattunk. Mindkét csapat jól felkészült a másikból. Támadásban talán kicsit mi hibáztunk kevesebbett, ennek köszönhetjük győzelmünket. BUDAY FERENC: - Egy gyors iramú, kicsit kapkodó játék volt mindkét csapat részéről. Támadásban sokszor meggondolatlanul, felelőtlenül lőttük el a labdákat. Mindkét félidőben volt egy 8-10 perces periódusunk, amikor ez jellemző volt. Ezt követően már csak az eredmény után futhattunk. ■ Tóth Tihamér Nagyon fontos pontot szerzett Győrben a Barcs labdarúgó nb ti És nb in hKiütötték Mohácson a Marcalit, otthon kapott ki a Nagybajom Bravúros sikert aratott a Nyíregyháza ellen a tartalékos KKK kosárlabda nb i/A Hatalmas csatában, kiváló csapatmunkával vívta ki második győzelmét a somogyi együttes KOSÁRLABDA NB l/A, FÉRFIAK: KAPOSVÁRI KK-MARSO-VAGÉP NYÍREGYHÁZI KE 105-97 (31-19, 28-26,18-22, 28-30) Kaposvár, Városi Sportcsarnok 600 néző. Vezette: Páli, Téczely, Sági. kaposvári KK: Marciulionis (13/3), Vojvoda (17/9), Welton (28/9), Hoffmann (13/3), Orosz (28). Csere: Márkus (3/3), Kiss K. (3). vezetőedző: Dzunics Braniszlav. Edző: Fekete Ádám. marso-vagép nyíregyházi ke: Savic (17/3), Booker (14), * Siska (9/6), Sitku (36/15), § Jeleszijevics (10/6). Csere: Lekli j (-), Trivunovic (11/9), Wehner (-), f Nagy K. (-). vezetőedző: Kmé- I ZÍCS Zorán. Valamennyi fehérmezes kaposvári kosaras kivette részét a győzelemből KIPONTOZÓDOTT: EltOÜ (a 40. percben), illetve Jeleszijevics (a 35. percben), Lekli (a 37. percben). JÓK: Vojvoda, Orosz, Marciulionis, Welton, illetve Sitku (a mezőny legjobbja), Savic. A vendégeknél játékra készülődött a térdsérüléséből felépülő Mitar Trivunovics is, a hazai oldal gondjait pedig Vojvoda Dávid csütörtök esti bokaficama növelte. Harcosan, elszántan rajtoltak a kaposváriak, akik 6 perc elteltével 20-10-re léptek meg. Remekül védekeztek a somogyiak, akik rendre rossz dobásokba hajszolták bele a vendégeket. A folytatásban aztán határozattabbá váltak a vendégek, Marciulionis pedig harmadik faultját is begyűjtötte. A kényszerű csere nyomán Márkus igazán mélyvízbe került, ám egy gyors triplával bizonyította cseppet sem fél. Orosz is keményen harcolt a palánkok alatt és a mezőnyemberek menetrend szerint hulló hárompontosai nyomán 48-30-nál kérhetett időt Kmézics. Vojvoda oktatófilmbe illő blokkolta Bookert, ez perdig már vastapsot érdemelt a publikumtól. A nyírségiek Sitkuban bízhattak, a szabolcsi visszatérése óta 100. meccsét játszó erőcsatár hiba nélkül kosárlabdázott. Neki köszönhetően zárkózott a vendéggárda az elfáradó kaposváriak ellen. Savic egyenlített 83-83-ra a 34. percben, de emberfeletti küzdelemben újra a hazaiak csikartak ki minimális előnyt. Ezt meg is őrizték, így a bravúros sikerhez Kmézics edző gratulálhatott Dzunics- nak. dzunics braniszlav: - Megérdemelten nyertünk. Az első félidőben jól kosárlabdáztunk, de másodikban szétestünk és sokat kapkodtunk. KMÉZICS ZORÁN: - Túl nagy előnyt adtunk a Kaposvárnak, a ritmusukat pedig már nem tudtunk felvenni a folytatásban. JUNIOR MÉRKŐZÉSEN: NyKE- Kaposvári KK 90-76. ■ Kun Z.