Somogyi Hírlap, 2008. október (19. évfolyam, 230-255. szám)

2008-10-25 / 250. szám

4 MEGYEI KORKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2008. OKTÓBER 25., SZOMBAT 5 r PERCES INTERJÚ Éjjel-nappal kampányának Ötven év után találkoztak újra obsitos katonák A marcali harckocsizok ötvenhatban Kaposváron vigyáztak a rendre Kaposváron az ősszel 170 ezer tonna cukor­répát dolgoztak fel. Fischer Béla, a Magyar Cukor (MC) Zrt. vezér- igazgatója lapunknak pénteken azt mondta: a kampány harmadán már túl vannak.- Mennyire érzik a pénz­ügyi-gazdasági válság hatá­sait?- Stabil alapokon áll a vál­lalat. Persze jó lenne, ha ke­zünkben lenne a bölcsek kö­ve. Akkor talán előre lát­nánk, hogy a válság később milyen hatást gyakorol az élelmiszeriparra. Ebben a pillanatban egyet tehetünk: figyeljük a kialakuló folya­matokat.- Eközben három műszak­ban, megállás nélkül foly­tatják a kampányt.- Kitűnő a nyersanyag minősége. Már több mint 22 ezer tonna cukrot állítot­tunk elő.- Budapesten megszűnik az MC-központ. Mikor ren­dezkednek be végleg Ka­posváron?- Legkésőbb a jövő nyá­ron fejezzük be a költözkö­dést. Tíz gazdasági szakem­bert veszünk fel; az új stáb aktívan közreműködik a 2009-es idény elindításában.- December ötödikén lefúj­ják a kampányt, de már készítik a terveket. Jövőre lesz elég alapanyag?-A szükséges cukorrépa­mennyiség 2009-ben is a rendelkezésünkre áll. Fischer Béla: elég cukor­répát kapunk jövőre is Balatonkiliti, 2008 őszén két, ötvenhat októberé­ben Kaposváron is szolgá­ló egykori baj társ találko­zása. Múltidézés civilben. Közel ötven év után talált egy­másra két marcali katona, a Balatonkilitiről bevonuló Gelniczky István és az Ácsról csizmát rántó Szűcs Béla Al­bert. Ötvenháromban, illetve '54-ben öltöztek angyalbőrbe, s az '56-os felkelés leverése után szereltek le. Útjaik elvál­tak, az élményeket ki-ki maga őrizte, Szűcs könyvben is meg­örökítette. A két obsitos fél évtizede ta­lálkozott újra, s a napokban Kilitin idézték közös emlékei­ket. A szerelőként szolgáló Gelniczky István jókedvű kato­na hírében állt, szerette a hu­mort, szívesen „produkálta magát” katonatársai előtt. Hol szentmisét „celebrált”, hol a Magyar Rádió „levelesládás” Miska bácsiját utánozta. így ra­gadt rá a Miska név, katonatár­sai Miska pajtásnak hívták. Miután Szűcs Béla Albert hosszas kutatást követően meg­találta egykori harcostársát, Kilitire utazott.- Heves szívdobogás kerített hatalmába, amikor befordul­tam az utcába. Miska pajtás a kapuban várt a fiával. Nagy volt az öröm, amikor meglát­tam. Megöleltük egymást, s a barátság azóta csak erősödött. Hívnak bennünket szüretre, családi eseményre, s ők is jön­nek hozzánk Ácsra. Váratlanul betoppantak például a köny­vem bemutatójára. Van miről beszélgetnünk, jól éreztük ma­gunkat Marcaliban, jóllehet ak­koriban olyan fegyelem volt a hadseregben, amilyet a mai fia­talok nem bírnának ki. Gelniczky István bólogat:- Bizony, nem vattába cso­magolva nőttünk fel. A mai if­joncok nyolc órát is alig bírnak dolgozni, hát még ha tizenhatot kellene, mint annak idején ne­künk! Ötvenhat október 24-én Pest­re akarták vezényelni az alaku­latot a felkelést letörni, de pár nappal később inkább Kapos­várra küldték őket, a rend biz­tosítására. Miska pajtás az otta­ni laktanyában várta az újabb A két obsitos - az ácsi Szűcs Béla Albert (balról) és a Kintiben élő Gelniczky István - Marcalihoz és Kaposvárhoz kötődő katonaélményeiket idézték parancsot, Szűcsék pedig az Ady Endre utcában, egy lány­kollégium előtt álltak le a harc­kocsijukkal. Egyik nap egy di­áklány mászott a toronyba gép­pisztollyal a nyakában, s nem­zeti színű szalagot tűzött a sap­kájára.- Megöleltem, megcsókoltam a lányt, aztán megkérdeztem tőle: honnan keveredett ide. Ki­derült, az ácsi cukorgyár egyik pártemberének a lánya. Mon­danom sem kell, a forradalom leverése után apja kérésére hallgattam az esetről. A szovjet bevonulás előtt pár nappal vezényelték őket vissza Marcaliba.- Az oroszok valósággal ki­dobtak bennünket a laktanyá­ból - emlékezik Szűcs Béla Al­Az egymásra találás különös története SZŰCS BÉLA ALBERT közel Öt- ven évvel a leszerelésük után elhatározta, megkeresi leg­jobb bajtársát. Hiába bön­gészte azonban a telefon­könyvet, hívta a kiliti orvoso­kat, Gelniczky Mihályról sen­ki nem tudott, csak Istvánról. Az ácsi obsitos végül feltár­csázta Istvánékat. Az asszony vette fel a telefont, aki hatá­rozottan állította, Kilitin csak egy Gelniczky él. amikor Szűcs Béla Albert el­kezdte mondani, hogy Miska pajtás után nyomoz, akivel együtt szolgált Marcaliban, az asszony odahívta urát. bért. - Kis híján a fogamat is otthagytam. Korábban harcko­csi tisztításához küldött bálá­ban amerikai zászlódarabra bukkantam, amiből kapcát csi­náltam magamnak. „Magyar katona lába tapossa Amerika földjét!” - mondogattam. Ami­kor az egyik orosz el akarta venni a csizmámat, meglátta a lábamon az amerikai zászlót. Elkezdett ráncigálni, hogy kém vagyok. A parancsnokunk mentette meg az életemet. A történetek sorát Gelniczky István megszakítja. A házuk fölötti szőlőhegyre invitál ben­nünket, hogy megmutassa a pincéjét. Miközben kortyoljuk a finom chardonnay-t, a szé­pen gondozott szőlőtőkékre mutat:- Ez az oka, hogy inkább Berci jön hozzánk. Sok a munka a szőlőben, mit szól­nának az emberek, ha elha­nyagolnám, hiszen engem itt ismernek. Talán nem is baj, katona­emlékek idézéséhez aligha van alkalmasabb hely, mint egy szőlőhegy, a gyomrá­ban borospincével. Az étlap még nem forrta ki magát, de a szakács már igen étlapozó Bármit elkészítenek a kaposkeresztúr-rákópusztai vadásziakban, de becserkelés előtt érdemes egyeztetni Megyei gasztronómiai kör­sétára invitáljuk olvasóin­kat: sorozatunkban meg­próbáljuk a vendég szem­szögéből bemutatni a so­mogyi éttermeket. Özvegy Zimbabwei Kálmánná A Czinege név egy vadászházon merésznek tűnik elsőre. Szinte biztosak lehetünk benne, nem a lakomáiról is nevezetes egykori honvédelmi miniszterről nevez­ték el. És tényleg nem. Tisza- alpári család nevét viseli a ka­poskeresztúr-rákópusztai va­dászház, ők újították föl, s tették kínálat tárgyává Cey Bért Róbert gasztroguruval fémjelzetten, a natúr-gasztroturizmus jegyé­ben. Ezt már a személyzettől tudjuk, akik készségesen vezet­nek be a Czinege Villa és Va­dászház történetébe. De előbb a rendelést egyeztetjük, hiszen el­ső az étel, második a Ferencvá­ros (eh, régi összefüggés.) Az étterem és panzió korsze­rű portálján olvasott, minden igényt kielégítő, különleges vá­laszték láttán zsinóron (drót­sodronyon) húztak Rákópusz- táig. Olcsónak nem mondható, de ínyenc hal- és vadfogások so­rakoztak a Tündérlevestől a muflonsültig, euróbán is meg­adva az árakat. Hiába, no, a va­dásztatás nemzetközi üzletág, és nekünk, somogyiaknak ez a kevés jellegzetességünk egyike. Legyünk büszkék rá, ha lövé­sünk nincs is hozzá. Az étlap egyelőre költői túl­zás Rákópusztán. Vagyis kapni mindent, csakhogy az a'la carte étterem fizikailag még nem ké­szült el. A villa régi, befalazott Értékelés SZEMÉLYZET (1-10 pont): Vendégváró KÖRNYEZET (1-10 pont): Manufakturális ' (Q ? ÉTEL (1-20 pont): Kínálatoldali pincerendszerében kezdi meg működését néhány hét múlva, ottjártunkkor még a festék szá­radt a falakon. A novemberi vaddisznóhajtások idejére re­mélhetőleg kész lesz: annak forró, adrenalinnövelő hangula­tába a lépcsőfeljáróban kihelye­zett fotók adnak bepillantást. Na, de vissza az étlaphoz, ami szóban érkezik. Készséges konyhafőnökünk személyesen érdeklődik, milyen fogások ér­dekelnének bennünket, mi len­ne ínyünkre, milyen fűszere­zéssel és körettel. Szokatlan megoldás, de ha jobban bele­gondolunk, ilyen családias ven­déglátásra vágyik legtöbbünk. Akár ha otthon volnánk: Mi van a hűtőben, papus? Muflonbél­szín és vadkacsacomb, anyus- kám. Na, de mivel ilyesmit a legritkább esetben pakolunk a kocsiba az übermarketben, ér­demes étterembe menni miatta. Egyeztetésünk eredményekép­pen egy fogast és a pácban érle­lődő vaddisznót vett kezelésbe szolgálatkész séfünk. Felszolgálónk készségesen kalauzol a panzió szobáiba. Egyedi keményfa bútorok és a tulajdonos manufaktúrájában készült kiegészítők. A négyhek­táros őspark ugyancsak megér egy sétát a kis tóban úszkáló koi-pontyok és százéves fák kö­zött. Újabb jó vadászok várha­tók, állítólag. Isteni illatok fogadnak betér­vén, hamarosan, alig fél órába telve érkeznek a szépen díszí­tett tányérok is. Mindkét vá­lasztás helyénvaló volt. A fogas mennyeien, fűszervajasan om­lik, a sztékburgonya inkább ha­sáb, de abból kifogástalan. A vaddisznó hátszínnek tűnő tájé­ka zöldborsmártásba került, gazdagon fokhagymával, színes paprikákkal, igazán pikáns ízt adva a krokettel kísért fogás­nak. Citrom- és narancshéjjal felfőzött hideg grízterinen a desszertünk, joghurtos erdei- gyümölcs-mártással. A Czinege felkeltette az ér­deklődést. Le kell vadászni nagyüzemben...

Next

/
Thumbnails
Contents