Somogyi Hírlap, 2008. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)

2008-09-01 / 204. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2008. SZEPTEMBER 1, HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP 5 Hiányszakmákat képeznek a somogyi TISZK-ben A tanév elkezdődött, de szeptem­berben még lehet jelentkezni a Somogyi Térségi Integrált Szak­képző Központ néhány szakára. Bátori Zsolt, a megyei önkor­mányzat főosztályvezetője el­mondta, a megyei önkormányzat fenntartásában működő szakis­kolákban még van néhány diák számára hely, így mivel az új képzési rendszer is most mutat­kozik be, úgy döntöttek, meg­hosszabbítják a beiratkozást. Hozzátette: a nyolc tagiskolában olyan szakmákat is oktatnak, amelyek országosan is hiány­szakmának számítanak, így az itt végzők remélhetően nagyobb eséllyel juthatnak munkához. A Somogyi TISZK még felvesz diákokat BAROSS GÁBOR Közép- és Szak­iskola, Siófok, szakközépiskola, 9. évfolyam: épületgépészet. BACSÁK GYÖRGY Szakképző Is­kola, Fonyód, szakközépiskola 9. évfolyam: kereskedelmi szak­középiskolai képzés, szakiskola 9. évfolyam: építőipari szak­mák és bolti eladó. rudnay gyula Középiskola és Szakiskola, Tab: gimnázium 9. évfolyam, szakiskola 9. évfo­lyam. Szakképzés 1/11. évfo­lyam: mezőgazdasági gépész, hegesztő, elektromechanikai műszerész. Érettségi utáni szak­képzés 1/13. szakképzési évfo­lyamon: mechatronikai műsze­rész, autóelektronikai műsze­rész, autószerelő. MATHIÁSZ JÁNOS Középiskola és Szakiskola, Balatonboglár: szakközépiskola 9. évfolyam: webgazdasági képzés. Szakkép­zés 1/11. évfolyam: szőlőterme­lő és dísznövénykertész. Érettsé­gi utáni szakképzés 1/13. évfo­lyam: webmester. NAGYVÁTHY JÁNOS Középiskola és Szakiskola, Csurgó: 9. szak­iskolai évfolyam. Szakképzés 1/11. évfolyam: asztalos, nö­vénytermesztő gépész. Nagyatád! Szakképző Iskola: szakközépiskola 9. évfolyam: kereskedelmi szakma, érettségi utáni 2/14. szakképzési évfo­lyam: kereskedelmi technikus és fodrász. ÉRDEKLŐDNI LEHET: a www.bgszki@baross-siofok.sulineLhu, vagy a 06-84/310-857-es telefonszámon. Káposztás lángos és tutyi sült Füreden Huszonhét csapat több mint öt­venféle különlegességgel káp­ráztatta el a zsűrit a hetedik ká­posztafesztiválon Kaposfüreden szombaton. A rendezvényen olyan finom­ságokat készítettek a szaká­csok, mint a babos káposzta vagy a székely káposzta, de akadt káposztás lángos, pogá­csa, tutyi, barátfüle, palacsinta és még torta is. A lengyel, hor- vát és orosz csapatok hagyomá­nyos káposztás nemzetiségi éte­lekkel ismertették meg a vendé­geket. Este A régi nyár című kisoperettet láthatta a közönség a Füredi Rock Szín Kör előadá­sában, majd utcabállal zárult a nap. ■ Meiszterics Eszter Hatmillió az időseknek ellátás Személyenként napi 4000 forintot tesz hozzá a megye Közel egy hétig az idősek, a nyugdíjasok voltak a középpontban a megyei önkormányzatnál. Gelencsér Attila, a megyei köz­gyűlés elnöke szerint a szépko- rúak sportnapja vagy a velük foglalkozó konferencia is azt bi­zonyította: az önkormányzat igencsak fontosnak tartja az idő­sek gondjainak az orvoslását. ÖSSZEÁLLÍTÁSUNK A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT- Az idősekkel foglalkozó szervezetek vezetőinek konfe­renciáján mondhatni drága bejelentést tett, amikor hat­millió forintos támogatást ígért a megye, velük foglalko­zó szervezeteinek támogatásá­ra. Van erre pénze az amúgy nehéz anyagi helyzetben lévő önkormányzatnak?- Úgy gondolom, erre a célra kell lennie pénznek. Régebben ezek a szervezetek nem pá­lyázhattak az Idősügyi Tanács­hoz támogatásra, a korábbi években vérnyomás- vagy vér- cukormérőket osztottak ki köz­tük. Amikor az Idősügyi Ta­nács elnöke lettem, az egyik el­ső dolgom volt, hogy pénzügyi támogatást különíttessek el a számukra, idén már négymil­lió forintra pályázhattak a szervezetek. A többi szintén az idősekhez kapcsolódó megyei programmal együtt ez 7,2 mil­lió forint támogatást jelentett. A program annyira sikeres volt, hogy megemeltük a kere­tet további két-millió forinttal. A jó hírt néhány napja a szép- korúak vezetőinek tanácskozá­sán jelenthettem be. Szembe kell néznünk azzal, hogy a me­gyei önkormányzat szociális intézményeiben élnek a legrá­szorultabb, a legelesettebb, legbetegebb idősek. Az ő ellá­tásukra azonban évről évre csökkenő központi forrásokat kapunk. Idén egy emberre 700 ezer forint állami normatíva jár egész évre. Ez álig kétezer forint egy napra. Ahhoz, hogy legalább alapszinten elláthas­suk az intézményeinkben élő­ket, ehhez az összeghez továb­bi napi négyezer forintot kell hozzátennünk.- A pályázatokon kívül mit tud még nyújtani a megye az időseknek? Gelencsér Attila: a nyugdíjasszervezetek támogatására mindig kell, hogy jusson a pénzből- Most egy olyan dologba fog­tunk, ami bátran nevezhető tör­ténelmi léptékűnek. Ugyanis nemcsak az Idősügyi Tanács ál­tal biztosított támogatás nőtt ti­zenkétszeresére, de - a megyei közgyűlés döntése után - ko­moly fejlesztésbe kezdtünk az időseket ellátó intézményeink­ben is. A korábbi évtizedekben leginkább stagnálás volt a jel­lemző ezen a területen. A leg­utolsó jelentős fejlesztések, mint például a berzencei határ­őrlaktanya átalakítása idősott­honná vagy a szabási szenve­délybeteg rehabilitációs otthon létrehozása még az Orbán-kor- mány idején volt. Azóta jelentős fejlesztések nem történtek. A mostani megyei közgyűlés pá­lyázati pénzből és a kötvényki­bocsátásból fejlesztésekbe kez­dett, amelyekből például Ber- zencén és Patalomban új de- mens férőhelyeket építhetünk, de végrehajthatjuk az épületek általános akadálymentesítését és korszerűsítését is. Segesden, Kálmáncsán, Tabon, Drávata- másiban, Barcson és Kőkúton pedig olyan a szakmai profilok­kal összehangolt fejlesztések kezdődnek, amelyek értéke több milliárdot tesz majd ki.- Említette az Idősügyi Ta­nács elnöki posztját, amit két éve az országban legfiatalabb- ként 38 évesen kapott meg. Nem furcsa ilyen fiatalon a szépkorúak testületét vezetni?- Valóban én vagyok az or­szágban máig a legfiatalabb ezen a poszton, és igen büszke vagyok rá. Egyébként már tisz­teletbeli szépkorúvá is fogad­tak, ami még jobban esett. A ta­lálkozóinkon egyébként úgy szoktam az időseket köszönte­ni, hogy jó, hogy ilyen fiatal va­gyok, mert még unoka lehetek. Ám idén már nem mondhatom ezt, mert 1912-ben született nagymamámat nemrég sajnos elvesztettük. Sokat járok az idő­sek rendezvényeire, igyekszem mindenhol ott lenni, ami nehéz, hiszen több mint százhetven szervezet működik a megyé­ben. Ám, amikor részt veszek ezeken az eseményeken, feltöl­tődöm. Nem igaz, hogy egy idős ember már nem tud nyújtani semmit a társadalomnak. Azok­ban az emberekben, akikkel ta­lálkozom, hihetetlen tenni aka­rás és energia van, amiből mi fiatalabbak is táplálkozhatunk. Egyébként az én szüleim is nyugdíjasok már, tavalyelőtt édesanyám, idén januártól az édesapám nyugdíjas. Ahogy őket elnézem, azt szeretném, ha én is így élhetném majd ezt az időszakot, olyan kiegyensúlyo­zottan és egymás iránti szere­tedben, ahogyan ők élnek. SEGÍTÜNK... Nem kell várni az igazolásra kosa zoltánné kereste meg szerkesztőségünket azzal a panasszal, hogy férje mun­kahely szerinti kifizetőhe­lye megszűnt, átkerült a Magyar Államkincstárhoz. Súlyosan asztmás gyerme­kük tankönyvtámogatásá­hoz szeretett volna igazolást beszerezni a kincstártól, ám ezt csak november 30-ára ígérték neki. A panaszos szerint addig pedig elesik minden támogatástól. Arra a kérdésre várja a választ, hogy mit tegyen addig, hi­szen nagy szüksége volna a támogatásra. simon lajosné, a MÁK So­mogy megyei területi igaz­gatóság családtámogatási iroda vezető helyettese azt a tájékoztatást adta, hogy ha a családi pótlékot igénylő vagy hozzátartozója felkere­si az ügyfélszolgálatot Ka­posváron, a Rákóczi tér 7-8. szám alatt az igénylő TAJ- számával együtt, akkor a kért igazolást rendelkezésé­re bocsátják. Ha telefonon keresi meg a kincstárat az ügyfél, az igénylő neve és TAJ-száma ismeretében szintén elkészítik számá­ra az igazolást, és a lakcí­mére postázzák. Simon Lajosné tudomása szerint nevezett nem járt az ügy­félszolgálaton, és telefonon sem kérte a tankönyvtámo­gatáshoz az igazolást. TRAFFIFAX SOMOGYBÁN MA Kaposfőn 10.30- 11.45-ig, Bárdudvarnokon 12-13.15-ig, Hencsén 13.30­14.30- ig, Kadarkúton 15.30- 16.15-ig, Mikén 16.30-17.30ng, Siófokon a Wesselényi utcában 10-11-ig, a Kandó utcában 14.30- 15.30-ig, a Honvéd utcá­ban 16-17-ig, Zamárdiban a Vas­út utcában 13-14-ig, az autópá­lya balatonfenyvesi felhajtójánál 9-11.30-ig mérik a sebességet. HIRDETÉS Az Ön Kaposvári SUZUKI Márkakereskedője: KAPÓS AUTÓ Kft. Kaposvár, Vár u. 16. Telefon: 82/312-826 E~mai!: kap0sa1rto@kapos-auto.hu Wey of Life! Ahogy fcMírvésfiS és fetss magasáé! látsz mdent ■ xréww e Wwuáó# \ t. p ><# -wá’és rn Mlíívára? . A fotó illusztráció. Részletek márkakereskedésünkben * Splasb 1.0 6C éra és vegyes átlagfogyasztása. Üzemanyag-fogyasztás (kombinált) 4,5-5,31/100 km; CÖ;--kiboCsátás: 120-142 g/km. A Somogy Megyei Vadászok Szövetsége VADÁSZVIZSGA-FELKÉSZÍTŐ TANFOLYAMOT INDÍT 2008. szeptemberi kezdéssel. Tájékoztatás és bejelentkezés: Somogy Megyei Vadászok Szövetsége Kaposvár, Zárda u. 18. Telefon: 82/526-288 e-mail: omvksomogy@mail.datanet.hu zgffiSgfcx Magyar Iparszövetség Oktatási Központ Felnőttképzési intézmény j c az alábbi képzéseket indítja október 1-én: < Kéz- és lábápoló, műkörömépítő | (a Munkaügyi Központtól támogatás kérhető) 1 7400 Kaposvár, Kossuth Lajos u. 14.; 82 317 156; ______ 06 20 990 6812 miokkaposvar@mioktat.hu ______ ^j M agyarországon már 130 üzlettel rendelkező nemzetközi műszaki áruházláncunk KAPOSVÁRI üzletébe keresünk PÉNZTÁROST! Elvárások: hasonló munkakörben szerzett tapasztalat, nagyfokú munkabírás, aktivitás. fényképes önéletrajzát a megjelenéstől számított 1 hétig a következő címre várjuk: 8200 Veszprém, i Pápai üt 36, F-mail: ailas@eumflics.yko.hu A A Somog\i Hírlapot már e-maifenis megrendelheti! h-rnail címűit MM^iejfco&ki M0-28M34 ^ MHBDBMHK

Next

/
Thumbnails
Contents