Somogyi Hírlap, 2008. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)
2008-09-21 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 38. szám
4 2008. SZEPTEMBER 21., VASARNAP A HÉT TEMAJA megfigyelés Bár a titkosszolgálati eszközök alkalmazása bűn- cselekmény, bárki hozzájuthat 1 e ha Ugatás ra a 1 ka Ima s berendezéshez. Óriási játék, felnőtt emberek drága mulatsága MEGFIGYELÉSEKRE specializálódott szakembereket természetesen nem képeznek a magánszférában. A hozzáértők többsége a Nemzetbiztonsági Hivatal szolgálatánál dolgozott, s mint azt egy neve elhallgatását kérő egykori nemzetbiztonsági tiszt elmondta, a váltás a többség esetében kényszerű volt ,A rendszer- váltás idején sok embertől megvált a szolgálat, s mivel ők máshoz nem értettek, el kellett fogadniuk az üzleti világból érkező felkéréseket - mondta. - A gazdaságban az egyik legnagyobb érték az információ, így a mi tudásunk abszolút piacképes. A politikai térfélről jövő megrendelések általában választások előtt szaporodnak meg, de egyre jellemzőbb, hogy a pártok tartalékolják is a megszerzett értesüléseket, hanganyagokat Ez egy óriási játék: felnőtt emberek drága mulatsága. ” Sokan már fel sem kapják a fejüket, ha valaki manapság lehallgatási botrányról beszél. Az, hogy megfigyelték az MDF elnökét, vagy hogy erről egy hangfelvétel nyilvánosságra került, szinte már természetes. De vajon kik és milyen eszközökkel végzik az ilyen „szolgáltatásokat”? Dián Tamás Lehallgatóberendezést vásárolni manapság egyszerű, ám maga a titkos megfigyelés költséges, és jogi szempontból veszélyes tevékenység. Bár hazánkban hivatalosan nincsenek kémfelszereléseket árusító üzletek, ezt az akadályt a magyar lelemény játszva leküzdötte. A mikrofonnal is ellátott, miniatűr jeladókat például aggódó szülők számára hirdetik azzal a szöveggel, hogy ezzel az eszközzel mindig tudni lehet, hol van, kivel társalog a gyerek. A másik nagy piac az autók védelme, hisz azt sem tiltja semmi, hogy valaki mindig értesüljön arról, hol van épp a járműve. Az pedig már nem a kereskedők felelőssége, ha ezeket a kütyüket a vásárlók nem elkóborló csemeték vagy drága kocsik követésére használják. Ha pedig még ennél is profibb, speciális szerkezetre - például tollba épített kamerára vagy lehallgatószoftverrel megbuherált mobilra - van szüksége, az internetről vagy külföldi spy shopokban ezek is viszonylag könnyen beszerezhetők. S hogy akkor hol itt a költség és a veszély? Nos, a hatályos magyar jogszabályok szerint a titkosszolgálati eszközöknek már a birtoklása is bűncselekmény, amelyért 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztés jár. Ezért aztán elég ritka, hogy valaki a saját szakállára kezdjen James Bon- dot játszani - a leggyakoribb az, hogy az illető megbíz egy kevésbé törvénytisztelő magánnyomozót, aki elvégzi helyette ezt a feladatot. Nem olcsó mulatságról van szó: az eszköz elhelyezése, majd a lehallgatott beszélgetések figyelése, illetve dokumentálása jelenti a legnagyobb kiadást. A legegyszerűbb megbízások honoráriuma is százezres nagyságrendű, a felső határ pedig, ahogy mondani szokták, a csillagos ég. Megbízható tarifatáblázathoz azért nem lehet jutni, mert az érintettek ezt nemigen hirdetik, ugyanis tartanak a lebukástól. Ezért aztán mi is csak a szakmabeliek körében keringő belső értesülések révén hlformálódhattunk. Barabás Gábor, a Poliscope Detektíviroda vezetője például elmondta: ő úgy tudja, a legtöbb lehallgatással kapcsolatos megbízás gyanakvó házastársaktól érkezik. „A féltékeny férj vagy feleség általában a másik telefonbeszélgetéseire kíváncsi, illetve azt szeretné tudni, mi történik a lakásban, amíg ő nincs otthon - mondta. - Manapság, amikor egy gomb nagyságú szerkezettel képet és hangot lehet rögzíteni, az efféle kérések könnyen teljesíthetők. Hozzánk is sok ügyfél jön be ilyen igénnyel, de mi elküldjük őket, én ugyanis szeretek nyugodtan aludni.” Az információszerzés iránt érdeklődő kuncsaftok másik nagy csoportját a gazdasági területről érkező megrendelők teszik ki. Általában konkurens cégek igyekeznek kifürkészni egymás terveit, titkait, ám az esetek többségében ez nem mindig jelent lehallgatást Az értékes adatok többsége a sajtóból, illetve a nyilvános cégadatokból is beszerezhető. Csak azt kell tudni, mit keres a nyomozó, aki persze arra is képes, hogy észrevegyen bizonyos összefüggéseket. Az már más kérdés, hogy bizonyos értesülésekhez csak titkosszolgálati módszerekkel lehet hozzájutni: a magándetektívek ilyenkor poloskázzák be a kiszemelt helyiséget. A jeladó készülékeknek két alaptípusa van: a saját telepről működő és az áramforrást igénylő. Az elemes berendezések élettartama viszonylag behatárolt, két-három napnál nem bírják tovább - viszont nagy előnyük, hogy bárhová elhelyezhetők. Az elektromos készülékekbe rejtett, hosszabb üzemidejű poloskákat sokszor épp az buktatja le, hogy a szakemberek tudják, hol kell keresni őket. A jeladókra ugyanis ma már vadásznak. A cégeknél egy- egy fontosabb tárgyalás előtt szinte rutinszerű eljárás „poloskairtást” rendelni. Persze nem mindegy, kihez fordulnak. Ro- hánszky Mihály, a Kémfogó Magánnyomozó és Információvédelmi Kft. vezetője, valamint a Magyar Detektív Szövetség főtitkára elmondta: a felderítés engedélyhez kötött, mivel az ehhez szükséges berendezés is titkos- szolgálati eszköznek minősül. Bár a felderítés nem olcsó - négyzetméterenként 3500 forint plusz áfa, s a teljes helyiség területét veszik alapul -, mégis egyre többen igénylik ezt a szolgáltatást. Többnyire pártok, gazdasági szervezetek, polgármesteri hivatalok, multinacionális cégek a megrendelők. Ugyanakkor a főtitkár szerint száz esetből csak tízben igazolódik be a lehallgatás gyanúja. „A választások idején az önkormányzatoktól érkezett a legtöbb megrendelés, és nem alaptalanul - jelentette ki. - Az előző garnitúra ugyanis sok esetben hagyott maga után ezt- azt.” ■ A legtöbb megfigyelési megbízás gyanakvó házas- társaktól jön. ■ A fontos tárgyalások előtt rutindolog „poloskairtást” rendelni. MOBILTELEFONBA ÉPÍTETT KÉMSZOFTVER: a mobil egy előre beprogramozott számról felhívva fogadja a hívást, és hallgathatjuk a telefon környezetében történő eseményeket Eközben a készülék nem ad hangot, fényt, a kijelző sötét marad, nem látni, hogy hívás van folyamatban. A bejövő híváslista azonnal törlődik, nincs nyoma a készülékben. Nagy előnye, hogy a lehallgatásnak nincs hatósugara, bárhonnan elvégezhető. ÁRA: ÍOOOOO FORINT TOLLBA REITETT KAMERA: kép és hang rögzítésére alkalmas, saját belső akkumulátorral Mindössze 15 cm hosszú és 30 gramm súlyú. 4 GB-ra vonatkoztatott felvételi idő 36-40 óra, egy akkumulátor üzemideje 2-3 óra. A felvételen az idő/dátum bélyeg beállítható. Könnyedén a számítógéphez csatlakoztatható, pendrive gyanánt is használható. A külföldi (romániai) forgalmazó egy év garanciát vállal ÁRA: 70000 FORINT SZÁMÍTÓGÉPES BILLENTYŰZET- leütés-tároló: a számítógép és a billentyűzet közé kell beiktatni a szabvány PS/2, alig 3 centis loggert A szerkezet ettől kezdve minden billentyűzetleütést eltárol Memóriakapacitása több mint 250 000 karakter. Előnye, hogy a megfigyelt számítógépen nincs külön program, a gép működését nem befolyásolja. Az adatok kinyeréséhez az eszközt egy másik géphez kell csatlakoztatni ÁR: 30 000 FORINT GSM-KULCSTARTÓ: bármilyén telefonnal, bárhonnan hívható és hallgatható kulcstartó. Külsőre semmiben sem különbözik egy szabvány garázskapu- táwezérlőtől Méretek: 3*7*1 cm. Beépített akkuval és saját hívószámmal rendelkezik. A bejövő hívást jelzés nélkül, automatikusan felveszi, a környezeti hangokat továbbítja. Nagy erősítésű mikrofonja 6-8 méteres körben biztosít beszéd- érthetőséget Saját telefonról hívható. ÁR: 109 000 FORINT HÁLÓZATI ELOSZTÓBA ÉPÍTETT poloska: a jeltovábbító a világ bármely pontjáról, bármilyen telefonnal hívható és hallgatható. GSM alapú, korlátlan hatótávú és üzemidejű poloska. Funkcionálisan használható mint hálózati elosztó, hosszabbító, külsőre semmiben sem különbözik egy elosztótól, így elrejteni felesleges. Folyamatosan üzemkész, karbantartást nem igényel. A bejövő hívást automatikusan felveszi ÁR: 119 000 FORINT EXTRA KICSI DIGITÁLIS DIKTAFON: mérete 5*3*2 centiméter. Üzemideje 35-300 óra. Felvétel készíthető vele járműben, zsebből, táskából vagy optimális körülmények között 10 méterről Bárhol 10-15 napra magára hagyható, ezalatt minden hangra bekapcsol és rögzíti azt Hangra aktiválódó felvétel indítása „megtanulja” a folyamatos háttérzajt A felvett anyag a rögzítőről is visszahallgatható, illetve számítógépre tölthető. ÁR: 79 000 FORINT