Somogyi Hírlap, 2008. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)
2008-09-20 / 221. szám
13 SOMOGYI HÍRLAP - 2008. SZEPTEMBER 20., SZOMBAT MÉDIAHAJÓ Egy Balaton-politikát a három régiónak médiahajó Az 1,6 milliárd forintból Szántódpuszta kapta a legtöbb támogatást, összesen 286 milliót Kellemes hangulat és még egy meglepetés is várta a médiahajó résztvevőit a Balatonon. A Szent Miklós hajón összegyűlt vendégsereg most láthatta először a régóta várt balatoni mentőcirkálót. Kolumbán Tünde Jól ismert tény, hogy a hazai turisták körében idén is a Balaton vitte el a pálmát Gyenesei István szerint éppen ezért a klasszikus magyar tenger kifejezés helyett szerencsésebb a magyarok tengere kifejezést használni. - Az elmúlt években jelentősen bővült a szolgáltatások köre, amihez legfontosabb tényezőként a kiváló vízminőség is hozzájárult, hiszen azáltal, hogy a Balaton vize kifogástalan állapotban van, a tó környékére épült szolgáltatások még értékesebbé váltak. Miközben lapunk médiahajója a déli part felől a Tihanyi-félsziget irányába tartott, a miniszter arról is beszélt, hogy a külföldi vendégek összetétele is megváltozott. Míg korábban többnyire német és osztrák turisták látogatták a Balatont, addig mára egy új, jól fizető külhoni vendégkör jelent meg a tónál, akik közt sok a dán, holland, orosz és cseh vendég. Gyenesei azt mondta, hogy az olimpia hatása nem volt érzékelhető, viszont a foci-Eb, a kedvezőtlen júliusi időjárás, az erős forint negatív hatással volt az idei szezon vendégforgalmára és a bevételekre is. A miniszter kiemelte: a tóparti vendégforgalomban rendkívüli szerepet játszik az üdülési csekk, de a fel- használásával kapcsolatos új adózási elképzelések miatt ez a kedvező hatás nem biztos, hogy a jövőben is megmarad. Gyenesei utalt arra, hogy a tónál megjelenő magántőke versenyhelyzetet teremt, ami felértékeli a Balatont mint befektetési lehetőséget. - A települési ön- kormányzatok számára nincs fontosabb, mint az, hogy a vendégek mellett a befektetők figyelmét is odavonzzák - jelentette ki az önkormányzati tárca vezetője, és örömét fejezte ki, hogy egyre inkább tapasztalja: a települések nem egymást akarják megelőzni a vendégekért folytatott versenyben. Suchman Tamás, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke arról beszélt, hogy szerinte a turizmus, A balatoni régiók elnökei, számos tóparti település polgármestere és persze a sajtó képviselői szálltak Siófokon a médiahajóra a vendéglátás az ország tükre, mert megmutatja egy nemzet társadalmának, gazdaságának fejlettségét, az ország identitás- érzetét, illetve utal arra is, hogy az adott nemzet igényes és okos- e. A BFT elnöke kifejtette: a turisztikai ágazat a vüágon mindenhol a nemzeti össztermék 10- 20 százalékát teszi ki. Magyarországon ez az arány 10,5 százalék, amiből mintegy 3,5 százalékot hoz a Balaton. Suchman Tamás tréfásan megjegyezte, számára nagy szerencse, hogy .a Balatonnál tapasztalható változások éppen az elmúlt két évben következtek be. - A Balaton Fejlesztési Tanács a Balaton kiemelt üdülőkörzetének integrátora szeretne lenni. Az a cél, hogy lehetőleg politika- mentesen, továbbra is jól együtt tudjunk működni a helyi és megyei önkormányzatok, valamint a regionális fejlesztési tanácsok vezetőivel - hangsúlyozta Suchman, és kimelte: fontos, hogy a három régiónak ne három Balaton-politikája legyen, mert csak egy Balatonunk van. Suchman Tamás a médiahajón ismét fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a turizmust érintő elvonások csökkentése elengedhetetlen. - Nem kérek többet, mint abban a folyamatban, ami RÉGÓTA VÁRTÁK a balatoniak, most pedig végre vízen van az a mentőhajó, ami akár egy rohammentő az utakon, úgy menthet életeket a legnagyobb viharban is. A Szent Miklós vendégei meg is győződhettek arról, hogy a középeurópai tavakon is egyedülállónak számító cirkáló gyors, biztonságos, na és látványában sem utolsó. A felszereléssel együtt több mint 60 millió forintot érő hajó kulcsát Suchman Tamás adta át Bagyó Sándornak, a Vízimentők Magyarországi Szak- szolgálata vezetőjének. A mentőcsapat meredek fordulókkal most az adócsökkentéssel áll összefüggésben, jól helyezzék el az ágazat elvonási kérdéseit, mert ekkora állami elvonással nem lehetünk versenyképesek Európával - jelentette ki az elnök. Suchman bejelentette, mutatta meg, hogy mire képes a vízi jármű, amiről megtudtuk, hogy a két, összesen 500 lóerős motorral a 3,5 tonnás mentőhajó óránként 90 kilométeres sebességre képes. A PRAKTIKUSAN NYITOTT jármű nagy előnye, hogy az orrésze fűthető, így ott akkor is 30 fokot tud produkálni a személyzet, ha a levegő csupán mínusz ötfokos. Bagyó Sándor szerint ennek főleg az őszi horgászszezonban lesz jelentősége. ha minden jól megy, a Balatonon összesen három ilyen mentőhajó vigyáz majd a für- dőzőkre. Szupergyors az új mentőhajó hogy módosító indítványt nyújt be a költségvetéshez, hogy a Magyar Turizmus Zrt. támogatását a kormány a duplájára emelje, mert a jelenlegi 5,5 milliárd forint nem elegendő a marketingtevékenységre. Bagyó Sándor: az új hajónak a horgászszezonban lesz jelentősége Az elnök elmondta: a számos balatoni program közül a Legyen a Balaton Európa Legbiztonságosabb Tava projekt terén történt a legnagyobb előrelépés, amire ebben az évben mintegy 450 milliós állami támogatást kapott a BFT. A tegnapi szezonzárón a regionális fejlesztési tanácsok elnökei a turisztikai vonzerőt növelő pályázatokról adtak számot. A Dél- Dunántúlon erre a célra 2008- 2009-ben 2,7 milliárd forint áll rendelkezésre, amelyből első körben 19 pályázó között 1,6 mil- liárdot osztottak fel. Mint kiderült: a legjelentősebb támogatást a Szántódpusztai Idegenforgalmi és Kulturális Központ nyerte el. A puszta fejlesztésére 286 millió forint jutott. Feigli Ferenc, a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke kiemelte: a támogatott projektek 77 új munkahelyet teremtenek a Balaton térségében. A médiahajó vendégei a bala- tonudvari golfpálya megtekintésével zárták a napot. Bayer József (balról), az Axel Springer-Magyarország Kft Igazgatója, Czoma László múzeumigazgató és Barták Péter veszprémi főszerkesztő Nagy Jenő szállodaigazgató (balról), Balázs Árpád, Siófok polgármestere és Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke Fábián Balázs, az OTP Bank Dél-dunántúli regionális ügyvezető igazgatója (balról) és Kollmann Gergely fonyódi önkormányzati képviselő