Somogyi Hírlap, 2008. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)
2008-08-28 / 201. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2008. AUGUSZTUS 28., CSÜTÖRTÖK 15 HIRDETÉS Somogy Temetkezési Kft Kaposvár, Mező u. 2. • ügyelet: 82/528-518 • 06-30/6368-430 FEHHVQ IRODA: Kaposvár, Fő u. 57, ♦ 82/511-505 ■ temetkez@axelero.hu 1 „Váratlanul kellett mennem, Szólni már nem tudtam, Egy utolsó pillantás, Az volt a búcsúzás." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SUTYOR FERENC Fonyód, Tabán utcai lakos 81 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése augusztus 30- án, szombaton, a 11.30 órai gyászmisét követően 12.15 órakor a fonyódi temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászolja szerető családja: Klári, Laci, Zsolti „Most hívnak, elmegyek örökre, De higgyétek el, veletek leszek mindörökre. n p Oly sok tervem volt, mit megcsinálok, Most mégis váratlanul továbbállok. Ne sírjatok, hisz szerettelek titeket, Majd onnan fentről vigyázom lépteteket." Megrendültén tudatjuk mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy FEHÉR LAJOS tűzoltó alezredes 40 éves korában elhunyt. Drága szerettünket augusztus 29-én, a lelki üdvéért 15 órakor mondott gyászmisét követően helyezzük örök nyugalomra a taszári temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászolják: szerető felesége, szülei, rokonai „Megállt a táradt szív, mely értünk dobogott, Pihen a dolgos kéz, mely értünk dolgozott — ® Számunkra te sosem leszel halott Örökké élsz, minta csillagok!" Fájdalommal tudatjuk, hogy AMTSZMAN SÁNDOR volt marcali lakos 76 éves korában türelemmel viselt, hosszú betegség után elhunyt. Temetése augusztus 29-én, 14 órakor a marcali központi temetőben lesz. Előtte 13 órakor szentmise. Köszönjük mindenkinek, aki utolsó útjára elkíséri. Gyászoló család I _ t I Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PALKOVICS KÁROLY volt MÁV-dolgozó Kadarkút, Fő utcai lakos 80 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 30-án, szombaton, a 14 órakor kezdődő gyászmise után 14.30 órakor a Kadarkút, Körmendi úti temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló család „Értünk többé már nem aggódsz, Nem fáradsz, nem dolgozol, = ® Pihensz csendben a csillagok közt, Hol nincs már fájdalom." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy REICHERT JÓZSEFNÉ Mamácska fonyódi lakos 75 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 29-én, pénteken, a 10 órai gyászmisét követően 10.45 órakor a fonyódi temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve Jogi felelősséget nem vállal INGATLAN A GÁL0SFA Termál Idősek Otthona várja Ont. 70/931-2552,82/370-644. ELADÓ LAKÁSOK, garázsok, üzletek. Kaposvár, Gróf Apponyi Albert u. 43. szám alatt 64,04 m2-es lakás, 72,31 m2-es lakás+7,86 m2 erkély, 25,57 m2-es üzlet, 46 m2-es üzlet, 14,88 m2- 15,73 m2-es garázsok eladók. Érdeklődni: Kaposvári Építőipari Szövetkezet, Tel.: 82/313-374,310-115,315-772. ÉPÍTÉSI TELEK eladó Kaposváron, Marcaliban akciós áron. www.syriusbau.hu 30/9932-427 HONVÉD utcai iskolánál 1+2 félszobás, téglagázos lakás 9,3 M Ft eladó. 20/353-905^, KAPOSVÁR, Gyár u-ban felújított 2 szoba, nappalis családi ház azonnal beköltözhetően eladó. 20/9804-892.-------------------------------s----------------------------------------------*225210* KA POSVÁR, Kinizsi Itp-en 4. em-i, 58 m2-es igényes panellakás eladó. 20/9804-892,^ KAPOSVÁR, Zaranyi Itp. egyedi, 67 m2-es, er- kélyes, cirkos II. em-i téglalakás eladó. I.ár: 13,3 M Ft. 30/957-3796, 82/423-916. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszönetét azoknak, akik szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, SOMOGYVÁRI HENRIK temetésén részt vettek és virágaikkal szeretetüket kifejezték. Külön köszönöm Gieth főorvos asszony gyógyító gondoskodását, szép szavait, melyek segítségével hat évig otthonunkban tudtam ápolni. Gyászoló felesége Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BALÁZS IMRÉNÉ Ica néni Marcali, Berzsenyi u. 12. sz. alatti lakos 80. életévében váratlanul elhunyt. Temetése augusztus 30-án, 9 órakor lesz a marcali központi temetőben. Ezúton fejezzük ki köszönetünket a temetésen részt vevőknek. Gyászoló család KAPOSVÁRON, a Kecelhegyen újonnan kialakított utcában örökpanorámás, össz- közmüves, 705 m2-es építési telek, igényes ház tervvel eladó. 30/330-2700.-------------------------------------------- *222273* KA POSVÁRON csendes helyen 50 m2-es 1,5 szobás, egyedi fűtéses, igényes 1. em-i lakás családi okok miatt sürgősen eladó. Azonnal beköltözhető. 06/20/217-3498. ,22i9g8, KAPOSVÁRON, Szt Imre u.-ban, 56 m-es, gázos lakás eladó. Telefon: 30/273-2236.-------- ' - *225144* KA POSVÁRON, Teleki u.ban I. em.i 49 m2-es, cirkos téglalakás eladó. 30/590-8509.223657NÉMET-0SZTRÁK ügyfeleink részére eladó ingatlanokat keresünk! 06-1-210-4904 ° -*224600* ÖREGLAKON sürgősen eladó 3 szobás családi ház, áron alul, részletre is! 22/337-780. SORHÁZI LAKÁSOK Kaposváron, Kecelhegy új lakóövezetében épülő 3 lakásos sorházban 108 m2 és 129 m2-es lakások garázzsal, saját kerttel leköthetők. Kapós Kontúr Kft 06-70/4094-275^. JÁRMŰ 8 AUTOMATA váltós Suzuki kitűnő állapotban, olcsón eladó. 85/330-353. PJI1I TV szerelésre vállalkozókat keresek. Fonyód, Nagyatád, Böhönye, Csurgó térségélten Jelentkezni: Szakmai életrajzzal a Mz&dlgitezalajm e-majl címen, vagy a 06/30-9477-552 telefonon. www.digitvzaia.hu Baráth Miklós Work&Trade keres megbízói részére kiemelt kereseti lehetőséggel zalaegerszegi és sárvári munkahelyre operátorokat, raktárost, minőségi ellenőrt, elektro- és hibakereső műszerészeket Érdeklődni: 06-30463-0597 CITROEN ZX, 1995. évi, 290 E Ft-ért és LANCIA Lybra 2000.évi eladó. 20/926-5488. u<. GÉPJÁRMŰVEKET lejárt müszakis forgalomba lévő, illetve ideiglenes kivontakat vásárolunk. Válassza a korrektséget 30/640-7114.^^. UTÁNFUTÓ, műszaki nélkül, jó állapotban eladó. Telefon: 20/498-7749. ' -------------------------------—*225088* ÁL LÁST KÍNÁL A KAPOSVÁRI Luckympex Kft. keres karosz- széria-, szerkezetlakatos, hegesztő és AWI hegesztő munkatársakat. Jelentkezésüket a 30/956- 7839 számra várjuk. _ imm_ A LITE Nyelviskola angolnyelv tanárt keres. Időpontegyeztetés: 415-920._______.224g5;, A PARK Szociális Otthon (7463 Patalom, Bucsi I. u. 1.) pályázatot hirdet 2 fő szociális gondozó és ápoló munkakörre. A munkakört 2008. október 1-től kívánjuk betölteni. Feltételek: szociális gondozó és ápoló végzettség, 12 órás munkarend vállalása. A pályázat benyújtásának határideje: 2008. szeptember 15. Érdeklődni az intézmény igazgatóhelyettesénél lehet a 82/520-403-as telefonszámon. A pályázatot Varga Zsoltnak, az intézmény igazga- tójának szíveskedjenek benyújtani. AGILIS vagy? Vagány? Átlagon felüli kommunikációs készséggel rendelkezel és szereted a kihívásokat? Várjuk jelentkezésed telemarketinges munkakör betöltésére. TeL: 70/279-8330.------- ' *224879* AU SZTRIAI munkalehetőségek, akár nyelvismeret nélkül is! Érd.: 06/20/356-1101.--------------------------------------------------------------------------------*225061* AZ OTP Garancia Biztosító Zrt. üzleti munkára 2 fő jelentkezőt vár. 06-20/490-0064. ^ DIÁKOK! Munkalehetőség délután vagy hétvégén. Jó kereseti lehetőség, folyamatos munka. Hívj most: 20/263-4839,20/263-ffiJg. DOLGOZNI akaró, józan életű szakmunkásokat keresünk külföldre, acélszerkezet szerelésére. 06-70/366-6161.-------- ' - - — ------------------*225296* E KÁT. nemzetközi gyakorlattal gk. vezetőt keresek Uniós munkára. 06/30/670-5470----------------------------------------------------------í-------í-------------*225078* ÉJ JELIŐRT, 2 főt azonnali belépéssel felve- szünk Kaposvárra. 30/9598-957. .224o;5. ÉLELMISZER raktárüzlet eladó-pénztárost, raktárost keresJelentkezni: 82/414-215^. FÉLÉVISMÉTLŐ, évhalasztó diákok jelentkezését várjuk. Folyamatos munkalehetőség délelőtt, délután és éjszakai munkavállalással, akár heti 1-2 napra is. Érdeklődni: 20/263- 4833 és a 20/263-4839-es telefonszámokon.---------------------------- *225209* FI ATAL felszolgáló munkatársat keresünk Ba- laton-parti vendéglőbe. Szállás megoldott. TeL: 87/449-072,20/3935-131. GÉPI vakolásban jártas kőművest keresünk. 06-20/951-9308. ,225135. GYAKORLATI oktatási helyet biztosítok autószerelő, autóvillamosság szerelő, karosszéria lakatos tanulók számára, jelentkezését a kiadóba 225158-as számra várjuk.-----------------------------------------------------*9951 GR* GY AKORLOTT üzletkötőt keres nagykereskedés festőszerszám értékesítésére. Fényképes önéletrajzot az alábbi címre kérjük: sales@hardexhungary.eu .229o;3. HÁZI betegápolókat keresünk német nyelvterületre, szakir. végz-gel, min. alapfokú német nyelvtudással, min. 3 hónapos időszakokra. Kereseti lehetőség: 800-1000 EUR/hó. TeL: 3Q/862-4197-______________________________*225324* KA PÓS Atlas Gépgyár Kft. felvételre keres vasszerkezetek festésére gyakorlattal rendelkező fényezőket. Jelentkezni önéletrajzzal: Kaposvár, Jutái u. 37. Telefon: 82/512- 483/155 mellék._______________________ KA POSVÁRI élelmiszerüzlet, üzletvezető-helyettest keres. Jelentkezni írásos önéletrajzzal a Somogyi Hírlap kiadóba „helyettes üzletvezető” jeligére lehet.----------- 1 - -*225098* KA POSVÁRI nagykereskedés felvesz gyakorlattal rendelkező üzletkötőt Jelentkezni rövid önéletrajzzal 225270. számra a kiadóba.-------------- -*225270* KA POSVÁRRA keresünk kétműszakos munkarendbe, akár azonnali kezdéssel, betanított munkára dolgozókat. Tel.: 20/392 349J;,,:,. KIEMELTEN magas jövedelmet nyújtó nemzetközi cég kínál munkát Siófokon főállásban. Jó tárgyalóképességű, meg^őzően érvelő, határozott fellépésű jelentkezőket várunk. (Nem ügynökijnunka!) TeL: 70/332-5950. ,22w5, KŐMŰVfST felveszek Kaposvárra 30/9797-4|4. LAKATOSOKAT, hegesztőket kiemelt bérezéssel[felveszünk Kaposvárra 30/9598-95.7^. MAGASAN kvalifikált nyelviskola, oktatásai szervezéséhez fő állású üzletkötőket keres. Saját ügyfélkört, magas jutalékrendszert, bonusz csomagokat biztosítunk. A munkakör betöltéséhez gépkocsi és határozott jó megjelenés szükséges. Cégünk az új kollégákat több lépcsős rendszerben átképezi. Bővebb információért időpont kérhető a 06- 30/486-6044-es számon.------------------------------------- *225219* MÁ RKAKERESKEDÉS kaposvári munkahelyre autószerelő, autóvillamosság szerek), karosszéria lakatos szakmában kollegák jelentkezését várják 225158-as számra a kiadóba, MEZŐGAZDASÁGI cég keres traktorost és szárító kezelőt. Jelentkezés: Kaposvár, Tesco Médiapont, 225240. számra.----------- —----- *225240* M0 NDECASTE Modellügynökség keres 3-50 év közötti amatőr/profi modelleket fotózásokra, divatbemutatókra, reklámfilmekbe, szépségversenyekre! 06-70/416-6389.. MUNKATÁRSAT keresünk a Somogyi Hírlap és a Vasárnapi Somogyi Hírlap kézbesítésére Balatonlelle területére. A kézbesítő feladata, hogy az újságot eljuttassa az előfizetőinkhez, beszedje az előfizetési díjakat és új előfizetőt szervezzen. A munkát teljesítményarányos díjazással ismerjük el. Helybeli lakosok jelentkezését várjuk. Jelentkezni lehet: Hock János régióvezető. Telefonszám: 06-20/5712-737. •212533* MUNKATÁRSAT keresünk a Vasárnapi Somogyi Hírlap kézbesítésére Balatonboglár területére. A kézbesítő feladata, hogy az újságot eljuttassa az előfizetőinkhez, beszedje az előfizetési díjakat és új előfizetőt szervezzen. A munkát teljesítményarányos díjazással ismerjük el. Helybeli lakosok jelentkezését várjuk. Jelentkezni lehet: Hock János régióvezető. Telefonszám: 06- 20/5712-737. •212533* NEMZETKÖZI érdekeltségű cég értékesítő munkatársakat keres Siófokra. TeL: 06- 20/9839-772, 20/352-0021. PIZZAFUTÁRT járművel Kaposvárra felveszek. TeL: 30/435-3333,10-14 óra között.---------------'......................-...... - -*225279* SZ AKMUNKÁSOKAT keresünk acélszerkezetek építésére, romániai munkaterületekre. 06-70/384-8051.----------------- -----------------------*225122* VILLANYSZERELŐKET illetve más elektromos szakipari végzettségű munkavállalókat keresünk, elektromos kapcsolószekrények összeszerelési munkájára. Munka végzése Zalaegerszeg Érdeklődni: 20/514-8335, 70/320-7094.--------------—------------------------------------------------------------*225200* OKTA TÁS DAJKA, gyógypedagógiai, pedagógiai asz- szisztens képzés. Kasza (Nyt: 01-0064-04). 06/1/276-5918.----- ---------------'-------------------------------------------------------*225052* GY ÓGYMASSZŐR OKJ-s képzés indul Kaposváron, tanműhellyel. Érdeklődni: 30/319-4023., INDUL A LITE ANGOL! Kezdő csoport 09.15-én, de.-du. időbeosztással. Középhaladó szint 9-én. Vizsgaelőkészítő 8-án kezdődik. Bethlen tér 415- 920 www.lite.hu--------------------------------------«-----------------------------------------*224957* INGYENES ECDL + Angol középfokú nyelvtan- folyam indul Kaposváron októberben az állami támogatást elnyerők számára. Részletes feltételek: www.kocsis.hu . Jelentkezés: 82/529-291 Nysz: 14-0002-06. KÉZ- lábápoló, mükörömépítő OKJ-s képzés indul Kaposváron. Érdeklődni: 70/708-3744.---------------- ---------------- ---------*225047* KE ZDJ A LITE-NÁL! Angol és német nyelvtanfolyamok indulnak szeptember 8-án. Hívj most és jelentkezz! Augusztusban beiratkozóknak 10 % kedvezmény! Kaposvár, Bethlen tér 415-920 www.lite.hu TANULJON NYELVET és nyelvvizsgázzon (TELC, Origó) egy helyen a Katedra Nyelviskolában Kaposvár, Ezredév u. 22. 82/412-127. OKÉV: 14-0112-04. ,??wi. VILLÁM ANGOL, NÉMET olasz, minden szinten, vizsgával is. www.unitanoda.hu 30/2688-207 1 ...................—*212368* __________KIADÓ__________ KA POSVÁRI italbolt kiadó vagy eladó. Telefon: 20/279-7728. ' -----------------------------------------*225182’ SZO LGÁLTATÁS ÉRSZŰKÜLETES? Hideg végtagok, lábikragörcs, szédülés, szívpanaszok, cukorbetegség. 30/913-1386. KÉSZÜLJÖN A TÉLRE! Lengyel diószén akciós áron a készlet erejéig 4150 Ft/q, cseh diószén 3500 Ft/q, cseh daraszén 3000 Ft/q. Tőzegbrikett 3200 Ft/q 50 kg-os kiszerelésben 3600 Ft/q. Fabrikett 4300 Ft/q. Tűzifa kapható! Kiszállítást vállaljuk! 82/424-742, 30/9692-657. LAMBÉRIÁT kerítéslécet, hajópadlót, kiegészítőket vásároljon közvetlen a gyártótól. Alfa-Tőth Kft Kaposvár, Szent L u. 5. Telefon: 82/419-819^. PALATETŐ felújítása, színes-mintás zsindelytekercs ragasztása. Lapostető szigetelés. Legolcsób- ban, 20 év garancia. 20/553-2800 .222:o|, REDŐNY, reluxa, szalagfüggöny 70/240- 5006.---------------------------------------------------------------------------------*217755* SÍ RKŐ RÉSZLETRE IS! (kamatmentesen) urnasírkő, kerítésfedkő, ablakpárkány. Ötvös Péter: 06-20/366- 7896; Mernye: 06-82/458-020; Kaposvár, Kanizsai u. 95.: 06-82/310-870 (a Nyugati temető portájával, gépkocsibehajtójával szemben, a virágos mellett). www.otvossirko.hu .---------------------------------------------------------------------------------*214275* TE TŐKLINIKA! Palatetők bontás nélküli felújítása mintás bitumenlemezzel, 20% nyári kedvezmény, 15 év garancia! Telefon; 06- 20/99-59-700 www.tetoklinika.hu--------------------------------------------------------------------------------*223477* ______ ____VEGYES__________ EL ADÓ 0,33 ha szőlőültetvény terméssel együtt, muskotály, 2 soros kukorica csőtörő 1 db silózó. 30/4068-239.--------------------------------- *225156* KE RÍTÉSDRÓT, vadháló a csurgói (09.01.), nagykanizsai vásáron. 73/485-164, 30/9164-264.-------------------- *224589* KR AUSE-AKCIÓ! Állványok, létrák, fellépők engedményes áron viszonteladóknak és végfelhasználóknak. Planár Kft Kaposvár, Jutái út 41. Telefon: 30/226-2122.______________.2252;o. OL CSÓ GRÁNIT SÍRKŐ 50 év garanciával. Hitellehetőség! Kaposvár, Praktiker Parkoló. Nyitva H-P 10-18-ig, szombat, vasárnap 10-14-ig. “Szent Lázár” Kft Somogyjád. 30/3362-489,_________ RO MÁN étkezőszekrény 3 db-os, asztal+6 db szék, beépíthető sütő- és főzőlap, hőszigetelt ablakok és ajtók eladók. 30/226-2122.--------------------------------------------------------------------------------*225269* TŰ ZIFA! Ingyenes házhoz szállítással kalodás 1 m3 akác tűzifa 15990 1 m3 vegyes tűzifa 14990. 06-84/375-209 vagy 06-20/592- 8506.------ *225085* AL BÉRLETET KÍNÁL KAPOSVÁRI családi háznál külön bejáratú 1 szoba összkomfortos felszerelt lakás hosszú távra 2 fő részére kiadó. 45 e Ft/hó rezsivel. 20/3366-716.----------- *225083* KA POSVÁRON belvárosi lakás kiadó. TeL: 06/20/217-3498.----—L--------------------------------------------•'W4QRS* KA POSVÁRON szoba kiadó. 70/569-9485^, KAPOSVÁRON 2,5 szobás, felújított, bútorozatlan lakás, alacsony rezsivel kiadó. 06- 20/9265-985.__________________,TOm. TÁ RSKERESÉS KAPOSVÁRI hölgy társat keres. 20/438- 6494.---------------------------------------------------------------------------------*223426* KAPOSVÁRON 25 éves lány tartós kapcsolatot keres. 06-70/349-5530.---------- ' -------------- ------------*225258* KR ISZTINA társat keres. 30/598-2934.--------------------------------------------------------- *225203* SEGÍTEK pápát megtalálni! 20/559-795^. ÁLLAT KOMONDOR kölyök 2 db, 4 hónapos eladó. Oltva, féregtelenítve. 30/288-2585. .22525o. MT ÜSZŐ borjú eladó, 8 hónapos. TeL: 20/929-8384. ' ■■■ *225300* APRÓ-CSEPRŐ KAZÁNOK 98 E FT-TÓL radiátorok akár -30% garanciával eladók Kiszállítás! 70/341-9532------------------------'--------------- --------------- -*217498* __________GÉPEK__________ ÁL LATMÉRLEGEK eladók. 30/9279-128------------------------------------------------------------ *216968* FOGEL Noot 4 fejes eke eladó. 20/2505118- *225252* MEZŐGAZDASÁG SZEMES kukorica 10 q eladó. 70/212-8479. — *225288* ZÖLDVELTELINI szőlő eladó. 30/380-798^. ADÁSVÉTEL AKCIÓS tűzifa eladó. 30/845-6962--------------------------------------------------- *225263* ÁRZUHANÁS! Orosz félautomata mosógépet (Evrika, Eurika) 3500 Ft/db, magyar félautomata mosógépet (Energomat, Biatka stb.) 3000 Ft/db vásárolnék. 70/232-6147.,^. TŰZIFAAKCIÓ szept 7-ig 8000 Ft/m3-től in- gyen házhozszállítva. 30/320-6554. TŰZIFA rendelhető 12 EFt/m. 20/283-9810. _________PÉNZPIAC_________ HITELÜGYINTÉZÉS garanciával. OTP hitelek 12 munkanap alatt Számtalan lehetőség, 10 bank! 30/505- 0848. RÉGISÉG DUNNÁT, párnát 5000 Ft/kg-ig, antik bútorokat festményeket faliórát veszek. Házhoz megyek, kp-vel fizetek. Kiszállás ingyenes. 30/5133-266. __________________ ÉP ÍTŐANYAG ÉPÍTKEZÉSBŐL megmaradt UNIPOR 30-as és 38-as falazóblokk eladójel.: 20/519-3X40. ÜZLETHELYISÉG KAPOSVÁR, Múzeum közben 15 m2-es üzlet- helyiség kiadó. 20/3212-055. ____ So mogyi Hírlap Kiadta az bel Springer Magyarország Kft Somogy Mogyel Irodája. Felelős Kiadó a Kft ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: DR. ÁRPÁSI ZOLTÁN Lapszerkesztő: CZENE ATTILA, FÓNAI IMRE, GÁLDONYI MAGDOLNA Kiadóvezető: FICSÓR JÁNOS Szerkesztőség és a kiadó címe: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a Postacím: 7401 Kaposvár, Pf. 31. E-mail: somogyihirlap@axels.hu Telefon: 82/528-100, szerkesztőségi telefax: 82/528-155 Kiadói telefax: 82/528-148 Hirdetésfelvétel: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 82/528-158, Siófok, Szabadság tér 9. Tel.: 84/310-861. Fax: 84/510-096 Készült: AS-Nyomda Kft. Déli Üzem Pécs, Engel János u. 8. Telefon: 72/243-700, telefax: 72/243-704 Felelős vezető: FUTÓ IMRE • ISSIteám: 0865-9125 Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer- Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a PELSOHÍR Kft regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztés: BÁTORFI GÁBOR. Telefon: 82/528-120. Fax: 82/528-133 Előfizetés a kiadónál. Tel.: 82/528-120 Telefax: 82/528-133 valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403909-390173500000000 pénz- forgalmi jelzőszámra, e-mail: somogy.terj@axels.hu Előfizetés díja: 1 hónapra 1850 Ft, negyed évre 5550 Ft, fél évre 11 100 Ft, egy évre 22 200 Ft Hirdetés: KILVINGER OTTÓ, telefonszám: 82/528-158. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akciókon és rejtvénypályázatokon részt vevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, sms- ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, ámelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer Magyarország Kft, Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft, Zöld Újsáp Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról, céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Somogyi Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Somogyi Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. I RÉOI HITELÉT, FORINT vagy DEVIZA, VÁLTSA KI NAGYOBB HITELLEL. AKÁR A MEGLÉVŐ HITEL KÉTSZERESÉT 18 FELVEHETI !>«- aoossáokekoeeő-, lakás-, ísszapaq- FtlHASZftMÁW HITELEK! SZEMÉLYI KOLOSOK, FELÚJÍTÁS, HITtt AUTÓ ggWg Nálunk DRÁGA életbiztosítás NEM kőtelező!! A HITEL KÖLTSÉGEIT MEGELŐLEGEZZÜK!!! Hitelbírálat 1 nap, folyósítás 2 hét alatti f Könnyített hitelek- könnyfteö induló törteaztóvel "Á SataSHusnáű. Lakáshitel 2 millió 7,808 Ft/hó -tói 6,760 Ftíhó-tói 4 millió 15.616 Ft/hó -tói 13,520 Ft/hó -tói U millió 22.764 Ft/hó -tói 20.280 Ft/hó 4ÓV