Somogyi Hírlap, 2008. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)

2008-08-15 / 191. szám

12 SPORT SOMOGYI" HÍRLAP - 2008. AUGUSZTUS 15., PÉNTEK JEGYZET Boldog születésnapot! AZ ELMÚLT NYOLCVANÖT ÉV során nagyon sok örömet és persze néha bánatot is okozott szeretteinek, ba­rátainak, ismerőseinek. Fiatal évei alatt - mint oly sokan - ő is szertelen és kiszámíthatatlan volt, sőt nemegyszer még a ne­vét is megváltoztatta. Öt- venesztendős is elmúlt, amikor elérte első iga­zán nagy sikereit, ám né­hány év szárnyalás után mondhatni második gyer­mekkorába lépett, s új­fent másod-, illetve har­madosztályú hullámvas­úton ült. EMBERI LÉPTÉKKEL MÉRVE már szépkorúan találta meg reményeink szerint végső helyét a magyaror­szági futballtérképen, amelynek minden elfo­gultság nélkül állíthatjuk üde színfoltja immár ötö­dik esztendeje. A közel­múltban is sok minden változott az életében, de évről évre képes volt megújulni, sőt előrébb lépni, köszönhetően töb­bek között összetartó, közvetlen családtagjai­nak, akik szakmailag és emberileg is évek óta a maximumot nyújtják. Meglett kora miatt ugyan­akkor könnyen sebezhető is, ezért ahogy eddig, úgy ezután is szüksége van arra, hogy minél többen biztassák, támogassák, s mellette legyenek. egy-egy évforduló alkal­mából megállunk néhány pillanatra, visszatekin­tünk fontos, emlékezetes eseményekre. Esetünkben egy-két nagy vagy éppen kicsi, de annál fontosabb gólra, és persze jó pár fe­lejthetetlen mérkőzésre, melyekből minden bi­zonnyal a jövőben is lesz még részünk. MÉG NAGYON SOK Boldog Születésnapot, Kaposvári Rákóczi! Salamon sérülten is a dobogón fekvenyomó-eb A kaposvári Könye Szabolcs az ötödik lett a szlovák fővárosban A tabi Salamon Erikának sérülése ellenére is bronz­érem jutott, míg a kaposvá­ri Könye Szabolcs az ötödik lett Pozsonyban a fekvenyo- mó-Európa-bajnokságon. Fenyő Gábor Három napon át a szlovák főváros volt a házigazdája a sorrendben 19. fekvenyomó Európa-bajnok- ságnak, amelyen 24 ország erőtől duzzadó urai és hölgyei mérettet­tek meg. A magyar válogatottban két somogyi versenyző is helyet kapott. A nőknél az 52 kg-os Sa­lamon Erika (Tabi Fitness Klub - az edzője Kromek András és Dombóvári Zsolt) kerek 100 kg-os teljesítményével úgy lett harma­dik, hogy sérülten vállalta az Eb­szereplést. A férfiaknál a 82,5 kg- os Könye Szabolcs (Kaposvári Body Fitness - az edzője Kalocsa Zoltán) 215 kg-os produkciója az ötödik helyre volt elég. A nemze­Bronzérem a szlovák fővárosból. Az Európa-bajnoki harmadik Salamon Erika és felkészítője, Kromek András tek közötti pontversenyben a ma­gyar válogatott a nőknél a máso­dik, a férfiaknál pedig a harma­dik helyet szerezte meg. Rónaszéki András, a Magyar Erőemelő Szövetség elnöke érté­kelésében külön kitért a somo­gyi sportolókra és szakvezetők­re. Bár egyikük sem volt csúcs­formában, mégis mindketten hozták a kötelezőt; így mind a tabi Salamon Erikára, mind pe­dig a kaposvári Könye Szabolcs­ra továbbra is számítanak a ma­gyar válogatottban, akárcsak Kromek Andrásra, aki a pozso­nyi Európa-bajnokságon a nem­zeti együttes segédedzőjeként (is) ténykedett. Izomkolosszusok A pozsonyi eb-n mindkét somo­gyi induló kitett magáért. A tabi Salamon Erika a saját testsúlyá­nak majd a kétszeresét, míg a kaposvári Könye Szabolcs a két és félszeresét nyomta ki. Tizenhárom góllal hangolt a Kaposvölgye Vadászháztól a halastóig sporttábor A természet értékeivel is ismerkedtek ELŐKÉSZÜLETI MÉRKŐZÉS: KAPOSVÖLGYE VÁLLALKOZÓK SC- NAGYBERKI-SOMOGYFAJSZ 13-0 (6-0) Nagyberki, 50 néző. V.: D. Puskás. kaposvölgye vsc: Gyenes (Kiss M.) - Szabó Sz., Fodor T., Keresztes, Juhász Gy. - Szve- tozar, M'boma, Kalmár, Váli - V. Nikolics, Fricz. EDZŐ; Horváth Lajos. A Horváth Lajos vezette NB Il-es Kaposvölgye Vállalkozók SC-Nagyberki alakulata gólzá­porral hangolt a vasárnap 17.30 órakor esedékes újonc Baja elle­ni hazai nyitányra. GÓLSZER­ZŐK: V. Nikolics 3, Kalmár 2, Váli 2, Szvetozar 2, Fodor T. 2, Fricz, Szabó Sz. ■ Fenyő G. Harminchat tanuló vett részt azon a napközis sporttáboron, melyre a háromfai általános is­kola a Rinyamenti Kistérségi Többcélú Önkormányzati Társu­lás nagyatádi irodájával közösen pályázott. A játékos labdarúgóedzések és az egészséges életmódra való nevelés mellett a természet ér­tékeivel is megismertették a gyerekeket. A fiatalok ellátogat­tak a vízvári vadászházhoz, s egy tanösvényen sétálva bete­kintést nyertek a Duna-Dráva Nemzeü Park élővilágába is, de a kézműves foglalkozás mellett a barcsi strand és a háromfai halastó felkeresése sem marad­hatott ki a programból. A nagyatádi mentőállomáson is látogatást tettek a táborozok, ahol a munkatársak bemutat­ták a különböző mentőautókat és a bennük levő életmentő be­rendezéseket. Az egyhetes tábort családi sportnap zárta, melyre sok szülő és testvér érkezett. Játékos sor­versenyek és kispályás labdarú­gó-mérkőzések várták a táboro- zókat A legnagyobb sikert az apu­kák csapata elleni foci aratta. SPORTMŰSOR SZOMBAT labdarúgás Soproni Liga. Zala­egerszegi TE-Gabona Transz Ka­posvári Rákóczi FC. Zalaeger­szeg, 20 óra; BFC Siófok-Vasas. Siófok, 20 óra. NB IIJ/Dráva cso­port. Dombóvár-Nagybajom. Dombóvár, 17 óra. Megyei I. Lá- bod-Buzsák. Lábod, 17 óra; Ka- posmérő-Böhönye. Kaposmérő, 17 óra. Utánpótlás-bajnokság. Kaposvári Rákóczi ÖLUE U19- Nagykanizsa U19. Kaposvár, Cse­ri út, 11 óra; Rákóczi U17-Nagy­kanizsa U17. Kaposvár, Cseri út, 13 óra. triatlon VI. Földvár Triatlon. Balatonföldvár, 9 óra. strandröplabda Somogy me­gyei körverseny. Vegyes páros, Marcali, Strandfürdő, 9 óra. tenisz DRV amatőr teniszver­seny. Marcali, Strandfürdő, 9 óra. strandlabdarúgás Strandfo­ci Kupa. Marcali, Strandfürdő, 11 óra. szinkronúszás Szinkronúszó­bemutató. Marcali, Strandfürdő, 14 óra. vasárnap labdarúgás NB II/Nyugati cso­port. Kaposvölgye VSC Nagyber­ki-Bajai LSE. Nagyberki, 17.30 óra; Barcsi SC-Budaörs. Barcs, 17.30 óra. NB IIJ/Dráva csoport Kapos­vári Rákóczi FC (liga)- Komlói Bá­nyász. Kaposvár, Rákóczi stadi­on, 11 óra; Nagyatádi FC-Szent- lőrinc. Nagyatád, 17 óra; Marcali VFC-Pécsvárad. Marcali, 17 óra. Duna csoport. Balatonlelle SE-BFC Siófok (liga). Balatonlelle, 17 óra. Megyei I. (a kezdési idő 17 óra). Csurgó-Tapsony, Mezőcsokonya- Juta, Kaposfő-Somogyvár, Tab- Karád, Lengyeltóti-Balatonke- resztúr-Balatonmáriafürdő, Bala­tonszárszó-Zamárdi. Megyei II/ Észak (a kezdési idő 17 óra). Bala- tonföldvár-Igal, Balatonboglár- Kéthely, Ságvár-Balatonberény, Bálványos-Öreglak, Látrány-Bala- toni Vasas, Kőröshegy-Fonyód, Bábonymegyer-Balatonszemes, Balatonszentgyörgy-Szőlősgyö­rök. Megyei IJ/Dél. Segesd-Kis- korpád, Berzence-DDHG-Sate- lit FC, Babócsa-Kaposszerdahely, Gyékényes-Baté, Magyaregres- Kadarkút, Csokonyavisonta- Kaposfüred, Potony-Mernye, So- mogyjád-Taszár. Utánpótlás-baj­nokság. Rákóczi U14-PVSK U14. Kaposvár, Cseri út, 11 óra; Rákó­czi U12-PVSK U12. Kaposvár, Cseri út, 13 óra. strandröplabda Somogy megyei körverseny. Női-férfi nyílt, Deseda, 9 óra. Az utánpótláscsapatoknál is elkezdődik a pontvadászat labdarúgás A nyári felkészülés után a siófoki és a kaposvári fiatalok is várják már a hétvégi bajnoki rajtot Megyénk két élvonalbeli lab­darúgó-egyesületének felnőtt­együttesei a hétvégén már a ne­gyedik forduló összecsapásán lépnek pályára, ám az utánpót­láscsapatok számára még csak most kezdődik a bajnokság. Mint ismeretes, az NB I-es klu­boknak nyolc korosztályban kell versenyeztetniük a fiatalo­kat. Siófokon valamennyi után­pótlásgárda a másodosztály­ban lép pályára, míg a Rákóczi ÖLUE csapatai közül az U15 és az U13 méreti meg magát a ki­emelt pontvadászatban, a töb­biek a második vonalban ker­getik majd a labdát.- A tavalyi U12-es együttes­sel vágunk neki a kiemelt baj­nokságnak - kezdte Gáspár András, a Rákóczi ÖLUE U 13-as csapatának edzője. - Július kö­zepe óta Kaposváron edzünk, s Fonyódon napközis rendszer­ben is készültünk. Nekem és a gyerekeknek is teljesen új lesz ez a kiemelt bajnokság, de bí­zom benne, hogy a középme­zőnyben tudunk végezni. Az idei pontvadászat egyik érdekessége lesz, hogy a má­sodosztályban a Rákóczi U19- és U 18-as, valamint az U17-es és az U 16-os csapatai is szem­bekerülnek egymással, így presztízsmeccsekben sem lesz hiány. A balatoni nyár sajátosságai­nak megfelelő volt a Siófoki Bá­nyász utánpótláscsapatainak a felkészülése.- Az idősebb korosztályok­ban szereplő játékosaink közül többen vállaltak diákmunkát, ami az edzések rovására ment - mondta Horváth Károly, aki hozzátette; a kisebbeknél pedig a gyerekek elhelyezése nem megoldott. Öröm az ürömben, hogy már épülnek az új műfüves pályák a kiüti városrészben, iüetve a Be­szédes általános iskola udva­rán. Ez jelentős segítség a pá- _ lyagondokkal küszködő egye- | sülét számára. A fiatalok na- | gyón várják már a legkorsze- j rűbb technológiával készült pá- £ lyák átadását. Hétvégén már a kapu előtt kell szorgoskodniuk a fiatal kapusoknak Az edzői stáb összetétele is változott, hisz az U19-es bajnok- csapatot Deákvári Antal irányít­ja, aki Somogybán elismert szakembernek számít. Elődje, Szabó Zsolt Molnár Ferenccel az U15 szakmai munkájáért fe­lel. Az NB I-es csapatból Tusori Richárd is csatlakozott a szak­mai stábhoz, aki Tóth Csabával az U14-es gárda mellett dolgo­zik. Az U17 trénere Szilágyi Csa­ba, a tizenhárom éveseké Sal- lai Tibor, a tizenkét éveseké pe­dig Perger András. A névsorból kitűnik, hogy elsősorban a klubhoz kötődő, volt siófoki lab­darúgók dolgoznak az utánpót­lásban. ■ Temesvári I., Keszthelyi Z. i < t

Next

/
Thumbnails
Contents