Somogyi Hírlap, 2008. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)
2008-08-02 / 180. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP - 2008. AUGUSZTUS 2., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Vuktomutató előtt állnak a kaposvári Roxinház tagjai, Nyári lesz a Nyau Nemcsak a pocakban voltak együtt genetika Angéla és Kármen valóban megérzik egymás örömét és bánatát Nagy Angéla és Nagy Kármen. Jobbról vagy balról? Ezt valószínűleg csak az édesanyjuk látja majd a fotón Újabb nagy vállalkozásba fogott a Kaposvári Roxinház. A társulat Fekete István népszerű történetének a Szemenyei-Györei- Schlatovszky .szerzőhármas által alkotott zenés változatát alkalmazta színpadra. Szemenyei János zeneszerző nemrég nézett- hallgatott bele a próbafolyamatba, és elégedetten nyugtázta: a Vuk-könyv jó kezekbe került. Pintér Kata rendező pénteken elmondta: ezt a színpadi változatot eddig egyszer láthatta a közönség a Rock és Musical Színház előadásában, Miklós Tibor rendezésében. A kaposváriak Vuk-produkciójában Székely György látványos díszlete és Wilmekné Almássy Teodóra beszédes jelmezei adnak lendületet a mintegy ötventagú társulat bemutatójának. Különlegesség, hogy Nyau szerepében a musical- és operettszínpadok kedvelt művészét, a kaposvári Csiky-társulat tagját, Nyári Szilviát láthatja a közönség. Emellett több figura is az első nagy kiugrási lehetőséget jelenti a roxínházasok- nak, köztük Tóth Tibor a felnőtt Vukot, Szabó István Karakót alakítja. A kölyök Vukot Tóth Kata, Kagot Sebesi Tamás, ínyt Majoros Betti, Simabőrűt, Bérlik Zoltán, Margitot Semsei Tünde, Barna bácsit Takács László János, Cselét Kaponya Heni, Va- húrt Csorba Tamás, Csufit Gödrei Dávid, Sutot Ferencz Attila, Gúnárt Szabolcsi János, Tojót Ősz Gabriella alakítja. A Vuk-ot augusztus 2-3-án láthatja a közönség Somogyváron, a Kupavári emlékhelyen. ■ B. T. Ötven évvel ezelőtt járták ki a diákok az ecsenyi iskolát Félszáz éves osztálytalálkozót szerveztek Ecsenyben. Az 1958- ban a községben végzett öregdiákok, akik közül jó néhányan most látták egymást ötven éve először, gyertyát gyújtottak elhunyt pedagógusaik, diáktársaik emlékére, majd istentiszteleten vettek részt. A polgármestertől emlékplakettet kaptak ajándékba, a hagyományos osztály- főnöki órát a még egyetlen élő pedagógusuk tartotta. Először vett részt a szigethalmi ikertalálkozón a karádi ikerpár, és elsőre megnyerték a szépségversenyt. Nagy Angéla és Kármen valóban megérzik egymás fájdalmát, örömét vagy bánatát. Meiszterics Eszter Némi útbaigazítással, ámde köny- nyen találtunk oda Karádon, a régi gyógyszertár épületéhez. Nagy Angéla helyes kislányait szinte mindenki ismeri a faluban, csak azt nem tudják a helyiek: mikor melyikük köszön rájuk... A hangulatos házban már évek óta nem árulnak orvosságot, helyette két gyönyörű kislány cseperedett itt fel. Angéla és Kármen, Kármen és Angéla... bevallom őszintén, csak akkor tudom, hogy melyikükkel beszélgetek éppen, ha megjegyzem, melyikük ül a kanapé jobb és melyikük a bal oldalán. Öltözékük, alakjuk, frizurájuk, papucsuk, ékszereik mind ugyanolyanok, még a hangjuk is. A két tinédzser lány első alkalommal nevezett be a Szigethalmon évről évre megrendezett ikertalálkozó szépségversenyére, és egyből meg is nyerték. Utcai szerelésben, estélyi ruhában és a közönség nagy örömére fürdőruhában is megmutatták bájaikat Tökéletes alakjuk érthető: a mozgás a lételemük. Hétéves koruktól néptáncolnak, imádnak kosárlabdázni és mindketten a testnevelési főiskolán szeretnék folytami tanulmányaikat. A szépségversenyen amúgy görögországi nyaralást nyertek és lehetőséget arra, hogy részt vegyenek szeptemberben egy filmforgatás válogatásán. t Azt mondják: az osztálytársaik | a kaposvári gyakorló iskolában | meg tudják különböztetni őket, | ahogy a barátnőik, barátaik is. 1 Pedig szinte mindig ugyanolyan cuccokat hordanak, legfeljebb más színben vagy fazonban.- Év végén a töritanárunk az Angit szólította ki felelni, de ő nem igazán volt biztos az anyagban - meséli Kármen. - Meglökte a könyökemet - merthogy a lányok a suliban is egymás mellett ülnek -, és én álltam fel és mondtam el végül a leckét helyette. Persze végig ment a nevetgélés az osztályban, mégsem ültetett le a tanárunk. Végül is még ha sejtette is az apró csalást, nem bánhatta különösebben, hiszen mindkét tanítványa kiváló történelemből. Még az év végi átlaguk is 4,81 százalék lett mindkettőjüknek. így megy ez immár 16 éve Nagyéknál. Már hogy mindenből kettőt kell venniük, minden ugyanolyan és mindent együtt csinálnak a lányok.- Óvodás koromban egyszer beteg lettem, és itthon maradtam anyukámmal - meséli Angéla. - Egyszer csak elkezdtem sírni és mondtam anyának, hogy valami baj van a Kármennel - akkor tört be a kislány feje. Szinte mindent megéreznek, ami a másikkal történik. Sosem táboroztak egymás nélkül, sosem buliznak külön, azt mondják: hiányoznának egymásnak. A két karádi lányt sokan ismerik a faluban, hiszen minden rendezvényen részt vesznek. Énekelnek és táncolnak, négykezest játszanak zongorán, szinte minden idejüket a hobbijaiknak szentelik. Már az is megfordult a fejükben, hogy a táncművészeti főiskola néptáncos osztályába jelentkezzenek, ám épp a felvételi évében levált egy porc Angéla térdéről, így egyedül pedig már Kármen sem akart felvételizni. Anyukájuk azt meséli: kisbaba korukban mindenki fiúnak nézte őket. Angéla arcocskája kissé pufók volt, Kármené meg olyan hosszúkás, háromszög alakú. Bár a családban korábban nem születtek ikrek, édesanyjuk már a röntgenfelvétel előtt megálmodta: neki ikerlányai lesznek. A lányok bátyja, Lacika ugyanis nem volt éppen könnyű eset, így nagyon vágyott már két szófogadó kislányra. Állítólag mire elmentek röntgent csináltatni, annyira felcukkolták a szülők egymást, hogy már el sem tudták képzelni, hogy csak egy babájuk szülessen. Aki azt gondolná, hogy bizony nem is lehet más dolguk a csinos lányoknak a szépítkezésen kívül, az nagyot téved! Már negyedik éve nyaranta besegítenek a családi vállalkozásba, gyümölcsöt termesztenek, barackot és szilvát árulnak. Persze nem hagyhatjuk ki a kényes témákat sem. Mi van a fiúkkal? Ha nem tudnak közöttük választani? Vagy ha mindkettejüknek ugyanaz tetszik meg? Itt sincs veszekedés: egy alkalommal Kármen állítólag egy kicsivel jobban tetszett egy srácnak, hát Angéla simán átpasszolta neki a fiút.- Sokan csak bámulnak minket bambán, néha nevetnek, de olyan fiú barátunk is van, aki még soha nem kevert össze minket, és nem is érti, miért nem tudnak megkülönböztetni bennünket az emberek - teszi hozzá Angéla. Az ikerszépségversenyen nézelődtek a lányok, hátha akad egy jóképű fiú-ikerpár, ám nem volt valami nagy a választék - mesélték. A lányok humora sem utolsó: már eljátszottak a gondolattal, hogy mi lenne, ha találnának egy szimpatikus fiú-ikerpárt, akikhez aztán férjhez mennének, közel laknának egymáshoz, és mindkettőjüknek ikreik születnének... Egy biztos, ha netán teljesül az ábránd, azt mindenképpen megírjuk a lapban. Nem spórolnak a mosollyal, a jó szóval és az adaggal sem étlapozó Hableányt kölcsönvették, a salátabüfét álcázzák, a szüzet viszont bátran ajánlják Balatonmárián Megyei gasztronómiai körsétára invitáljuk olvasóinkat: sorozatunkban megpróbáljuk a vendég szemszögéből bemutatni a somogyi éttermeket. Özv. Zimbabwei Kálmánná Korosodó vagy már élemedett korú asszonytársaimnak aranybánya a balatonmáriafürdői Hableány Étterem és Pizzéria. Ha terített asztal mellett akarják még jobban érezni magukat, s ráadásul már nincsenek abban a pozícióban, hogy szemüket büntetlenül legeltessék az erősebb nem zsengébb tagjain, itt megtehetik: csupa fiatal férfiból áll a felszolgáló személyzet. Ráadásul udvariasak, kedvesek, figyelmesek, amit közös háztartásban élve, pláne kinőve a csitri-cipőből, már ritkán kap meg az ember lánya a férfitől. Másodszor is visszamentem, hogy teszteljem: először csak jó napjuk volt a pincéreknek, vagy tényleg ilyenek, de kiállták a próbát. Hullámos hajú pincérünket kérdeztük: mit ajánl?- Bátran merem ajánlani az összes ételt, ami az étlapon van - vágta ró magabiztosan. Volt mer- sze, s később kiderült: biztos lóra tett. Minden volt, amit akartunk, s minden ízlett, amit ettünk. A kiszolgálás ugyan nem lassú, de idő bőven volt körülnézni. Nem tudni, mi indította a tulajdonost arra, hogy Andersentől kölcsönözze a Hableányt, de ha már megtette, lehetne valami vizes élmény is. Még egy árva háló sincs a falon. Leszámítva a mellékhelyiséget, de azt a hálót nem halászok szőtték. Az étterem kialakítása lehetne tetszetősebb, az udvari rész feletti tető nagyon mű, viszont jó ötlet, hogy van egy játszótér, ahol a csemeték tombolhatnak, amíg a szülők jól megérdemelt kávéjukat lötykölik. Téglafal választ le a szomszéd kíváncsi tekintetétől, a bemélyedésében virágok. Nem tetszik. Mint ahogy az asztaldísz sem, s a terítő mosásért kiált. A szezon elején még nem volt elég étlap, így sűrű bocsánatkérések közepette többször is elvitték meg visszahozták, de szezonban már nem volt ilyen gond. A levesig nosztalgiáztunk egyet asztaltársaimmal. Néhány éve ugyanis még jófajta kontyalávalóval köszöntötték itt a kedves vendéget, a cég ajándéka volt, mára beindulhatott a bolt, Értékelés SZEMÉLYZET (1-10 pont) Ilyet itthonra is! KÖRNYEZET (1-10 pont) Hableány művirággal? ÉTEL (1-20 pont) Tud a szakács B 6 18 mert a pálesznek nyoma nincs. Érkezik viszont a gyümölcsleves, amit ma már mindenki porral dúsítva készít, úgy gondolom, itt sem volt másként. Megettük. A fokhagymakrémleves finom, helyesek a háromszög alakú pirítósok mellette, kis tejfölt még elbírt volna, de nem marad a tányérban. Elmélázunk a másodikon. Kazinczy kedvencét szeressük, vagy szüzet kérjünk konyhafőnök módra, esetleg Mária módra elkészített fogasszeleteket? A snasszul hangzó jérce- mell sajttal, sonkával jó választásnak bizonyult, akárcsak a nyárson kínált rablóhús. A fogas szájba simuló, a kapormártás kaporízű, pont amennyire kell. A salátabüfé viszont csalódás. Arra indultunk, amerre mutatták, hogy van, de a sötétben alig találtuk. S nem sokkolt a választék sem. Mindegy, a többivel lecsúszott. A kókuszos koktél egyáltalán nem ment ehhez az ízkaval- kádhoz, de megpróbáltuk. Bejött. Említést érdemel a tulaj. Arról lehet megismerni, hogy nem tud menni. Kizárólag szalad. Közben ide biccent, oda mosolyog, amoda jó étvágyat kíván. Másik ismertetőjele, hogy sok az ismerőse, akik be is ülnek hozzá enni. Talán szezon végén még egyszer megnézem a helyet. Ha a pasi még bírja lábbal és mosollyal, nemcsak újra rendelek, de kalapot is emelek.