Somogyi Hírlap, 2008. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)

2008-08-08 / 185. szám

6 2008. AUGUSZTUS 8., PÉNTEK GAZDASÁG Többlettel zárt júliusban az államháztartás mintegy 140,6 milliárd fo­rint többlettel zárt az állam- háztartás júliusban az ön- kormányzatok nélkül - kö­zölte a Pénzügyminiszté­rium. A szaktárca korábban ennél kissé magasabb, 153,2 milliárd forintos, a GDP 0,6 százalékának meg­felelő többletet várt júliusra. Jelentős gázáremelés várható októberben az október elsején esedé­kes következő áremelésnek 10 százalék felettinek kell lennie, a július elsejei ugyanis elmaradt a piaci folyamatok által indokolttól - vélik a piaci szereplők. Ezt követően januártól egy újabb, szintén 10 százalékot meghaladó drágulásra lehet számítani. Szünetmentessé válik az autópálya az Adriáig várhatóan idén október kö­zepén átadják az M7-es autó­pályát és a horvát A4-es sztrádát összekötő Mura- hidat Letenye és Muracsány (Gorican) között. Az átkelő felavatását követően egyetlen megszakítás nélkül lehet majd autópályán utazni Budapest és az Adriai-tenger között. Pannon _______________ Ve szélyben a rossz adós lakása csapda Megduplázódott azok száma, akik ingatlanukat bukhatják hiteleik miatt Hazánkban fél év alatt dupla annyi rossz adós ingatlanának végrehajtá­sa indult el, mint tavaly. Úgy is kerülhet utcára az ember, hogy tetemes adóssága marad. Fülöp Anett - Németh Márk Érdemes jól átgondolni, milyen hitelt veszünk fel. Nemfizetés esetén ugyanis a lakásunkat is elárverezhetik. A brit bankok megelégelték ügy­feleik fizetésképtelenségét: drá­maian megnőtt idén a jelzálog- hitellel terhelt ingatlanok vissza­vételének száma. Az év első há­rom hónapjában 9152 ilyen ese­tet regisztráltak, és az év végére 45 ezer visszavételre számítanak. Sajnos Magyarországon is ha­sonló a helyzet, egyre több hitelt halmoznak fel a háztartások, és mind nagyobb nehézségekbe üt- | köznek kölcsöneik törlesztésénél. § Már most jövedelmük 33 százaié- | kát fordítják hiteleik törlesztésé- J re a családok, a legnagyobb prob- I lémát pedig az jelenti, hogy a leg­szegényebb háztartásoknál a leg­magasabb a törlesztési teher. Emellett jellemző tendencia, hogy a bankok egyre kockázato­sabb ügyfeleknek is biztosítanak hitelfelvételi lehetőséget, ami to­vább növeli a hitelválság esélyét. Egy 2008-as felmérés szerint a hasonló, kockázatos háztartások aránya nyolc százalék fölé emel­kedett. Rossz előjel, hogy az idei első negyedévben rekordmérték­ben nőtt a rossz adósok száma. Három hónap alatt több mint 82 ezer új név került fel az adósok listájára, a központi hitelinformá­ciós rendszerbe (KHR), azaz eny- nyivel több adós nem fizette be idejében törlesztőrészleteit. Ezzel már megközelíti a félmilliót a la­kossági mulasztások száma. Ennek megfelelően Magyar- országon is évről évre egyre több jelzáloggal terhelt ingatlan kerül végrehajtásra. „Egy év alatt meg­duplázódott az árverezésre váró ingatlanok száma. Míg tavaly ezerötszáz, idén már több mint háromezer lakás végrehajtása van folyamatban, pedig még messze az év vége” - számolt be lapunknak tapasztalataikról Lénárd Mariann, a Banki Hitel Károsultjainak Egyesülete fő­titkára. És ez a szám csak a hozzájuk beérkező segély­kérőket takarja. A főtitkár sze­rint a hazai helyzet annyiban kü­lönbözik a brittől, hogy ott az'in- gatlanárak zuhanása miatt kezd­ték el a bankok rohamléptekkel végrehajtani a lakásokat, míg itthon már évek óta jellemző ez. Meglátása szerint hazánkban régóta probléma, hogy az ár­verezéseken gyakran a becs­érték 70 százalékáért kel el az ingatlan, ilyenkor a kapott ösz- szeg nem elegendő a tartozás ki­fizetésére, az ügyfél pedig utcá­ra kerül úgy, hogy hitelének fenmaradó részét még törleszte­nie kellene. HIRDETÉS Mit csináljunk, ha nem tudjuk fizetni? előre nem látható esemé­nyek, például betegségek vagy munkahelyi problé­mák miatt hirtelen bárki fizetésképtelenné válhat. Ilyenkor fontos azonnal jelezni a problémát a banknál, hogy időben le­hessen gondoskodni az át­ütemezésről, új ingatlan- fedezet bevonásáról vagy a tőketörlesztés átmeneti felfüggesztéséről. A pórul járt ügyfelek a Banki Hitel Károsultjainak Egyesületé­től ( www.hitelkarosult.hu ) jogi támogatást is kérhet­nek. Bajban a szomszéd is Romániában is évről évre folyamatosan romlik a hitellel rendelkező háztartások helyzete. Ápri­lisban közel megduplázó­dott a késésben lévő hite­lek törlesztésének összege, így a hiteltörlesztések állománya 691 millió lejre emelkedett. Keleti szom­szédaink helyzetét tovább nehezíti'az euróval szem­ben gyengülő lej, amely drágítja a visszafizetendő törlesztőrészleteket. KEDVES TAGUNK! A Pénzügyi SzervezetekÁllami Felügyelete (Felügyelet) 2008. augusztus 15. határnappal visszavonta a MÁV Általános Biztosító Egyesület (MÁV ÁBE) tevékenységi engedélyét. A MÁV ÁBE által kibocsátott igazolások, így különösen a kgfb befizetéséről szóló igazolások 2008. augusztus 16-án 0 órától nem érvényesek. Aki nem rendelkezik a megszűnés napjától kezdve egy másik biztosítónál biztosítással, az új biztosításának létrehozásáig nem lesz biztosított. A kgfb-szerződéssel rendelkező tagok 2008. augusztus 15-ig kötelesek új biztosítót választani. Amennyiben az ügyfél egy új biztosítónál ennél korábbi időpontra kezdeményezi új biztosítási szerződése megkötését, akkor a MÁV ÁBE ezt tudomásul veszi, az új szerződés megkötéséhez szükséges igazolásokat és adatokat kiadja. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy új biztosítását anélkül megkötheti, hogy fel kellene vennie a kapcsolatot a MÁV ÁBE ügy­félszolgálatával. Az Ön által választott új biztosító ugyanis a MÁV ÁBE-tól minden szükséges adatot, igazolást beszerez. Amennyiben ilyen megkeresést a MÁV ÁBE nem kap, úgy a szükséges igazolásokat önnek küldi meg legkésőbb 2008. szep­tember 15. napjáig. Azok a kgfb-szerződéssel rendelkező tagok, akik eddig az időpontig nem választanak új biztosítót, károkozásuk esetén pedig közvetlenül kötelesek állni az általuk okozott károkat a károsult fél, illetve a Magyar Biztosítók Szövetsége Kártalanítási Szám­lája felé. Sor kerülhet továbbá a gépjármű forgalomból való kivonására is. Akik befizették a 2008. III. negyedévére vonatkozó kgfb-díjukat a MÁV ÁBE részére, s ezt igazolják, bonusz fokozatuknak megfelelően szerződhetnek át új biztosítójukhoz. A díjat meg nem fizető bónusz fokozatú tagok AOO-ás fokozatú besorolást kapnak választott biztosítójuktól, a málusz fokozatúak besorolása megmarad. Az átvevő biztosító saját tarifájának megfelelően visszamenőlegesen is kérni fogja az elmaradt díj kiegyenlítését. Amennyiben Ön a Ili. negyedévi díjat még nem fizette be, hát­ralékos tartozását augusztus 15-ig rendezze! A kötelező gépjármíífelelősség-biztosítás körébe nem tartozó (casco, lakásbiztosítási, általános felelősségbiztosítási szerződéssel, stb.) szerződéseknél a tevékenységi engedély megvonása az Ön tagsági viszonyának és biztosításának a megszűnését is eredményezi. Ezekben az esetekben azonban Önt szerződéskötési kötelezettség nem terheli, szabadon dönt­het arról, hogy köt-e biztosítási fedezetet nyújtó szerződést más biztosítóval. A MÁV ÁBE az augusztus 16-tól általa meg nem szolgált időszakra vonatkozó, ám a tagok által befizetett díjakat Alapszabálya előírásainak megfelelően, a biztosítási szolgáltatások teljesítését követően fizeti vissza az érintetteknek. Levelünk mellékletében tájékoztatásul összefoglaltuk a MÁV ÁBE tevékenységi engedélye visszavonásával kapcsolatos egyes jogszabályi rendelkezéseket. Budapest, 2008. július 31. További információkat tatát a www.mavabe.hu és a www.pszaf.hu honlapokon. Tisztelettel: Gazda-Pusztai Sándor felügyeleti biztos MELLÉKLET: ■ A Felügyelet a biztosító Egyesület tevékenységi engedélyét a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény („Bit.”) i95.§ (1) bekezdés s) pontja és 204. § (1) bekezdés b) pontja alapján vonta vissza. A Felügyelet határozata a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló CXXXV. tv. 34. § (1)-(2) bekezdése alapján jogerős és végrehajtható. ■ A tevékenységi engedély megvonása a Bit. 26. § b) pontja szerint az Egyesület és ezzel együtt a tagok tagsági viszonyának és biztosításának a megszűnését eredményezi. ■ A kötelező gépjárműfelelősség' biztosítással rendelkező tagjaink esetében a biztosítás hiánya azt eredményezné, hogy nem felelnek meg a gépjármű üzembentartó­jának kötelező felelősségbiztosításáról S2óló 190/2004. (VI. 8.) Korm. rendelet C.Kgfb- rendelet”) 2. §-ának (1) bekezdése alapján őket, mint gépjármű üzembentartóit terhelő kötelezettségnek. ■ Az Egyesület, a Bit. 109/A. § (2) bekezdé­sében előírtaknak megfelelően, valamennyi tagja részére kiadja a kártörténeti igazolást. Abban az esetben, ha az űj kötelező gépjárműfelelősség-biztosítási szerződés megkötésekor még nem áll rendelkezésre a kártörténeti igazolás, a Kgfb-rendelet 3. számú mellékletének 7. pontja szerint az új biztosító köteles a szerződést átmenetileg az A00 bonus-malus osztályba sorolni, majd pedig a besorolást az igazolás alapján visszamenőleges hatállyal módosítani. ■ A kártörténeti igazolás, a Kgfb-rendelet 3. számú mellékletének 1. számú függeléke szerint tartalmazza azt is, hogy az ügyfél teljes mértékben eleget tett-e díjfizetési kötelezettségének. A Kgfb-rendelet í.számú mellékletének 11. pontja és 3. számú mellékletének 6. pontja szerint a díjfizetés elmulasztása esetén a megszűnt szerződés malus osztályba sorolása érvényben marad, az új szerződés besorolása pedig legfeljebb A00 lehet. ■ A kötelező gépjárműfeteiősség-biztosítás körébe nem tartozó (casco, lakásbiztosítási, általános felelősségbiztosítási szerződéssel, stb.) szerződések esetén is a tevékenységi engedély megvonása a Bit. 26. § b) pontja szerint az Egyesület és ezzel együtt a tagok tagsági viszonyának és biztosításának a megszűnését eredményezi. Több lett az álláskereső, főleg a pályakezdők között Nőtt a nyilvántartott álláskere­sők száma - derül ki a Foglalkoz­tatási és Szociális Hivatal tegnap nyilvánosságra hozott adataiból. A munkát keresők száma július utolsó napján 421 ezer fő volt, ami az előző hónaphoz képest mintegy 5,4 ezer fővel (1,4 szá­zalékkal), tavaly júliushoz ké­pest pedig 8,8 ezer fővel (2,1 szá­zalékkal) több. Az elmúlt egy hónap növeke­dését egyértelműen a frissen végzett pályakezdő fiatalok be­áramlása okozta, létszámuk egy hónap alatt csaknem húsz szá­zalékkal bővült, miközben a nem pályakezdőké fél százalék­kal csökkent. ■ N. M. Sokan keresnek munkát Összes álláskereső 421065 ■■■■HMMMMRWHi Pályakezdő ________________43092 Fé rfi________________211538 Jt ö_________________209527 Di plomás ____ 20979 Sz akképzetlen_________215582 Kö zel hozza Pekinget a Pannon-közvetítés Különleges szolgáltatásokkal, köztük MobilTV-közvetítéssel és önálló wapos hírportállal követi a pekingi ötkarikás játékokat a Pannon. Az olimpia a szur­kolókat is várako­zással tölti el: egy emberként figyel az ország, izgatottan várva az olim­pikonjainkkal kapcsolatos híre­ket, információkat. Idén a Pan­non is ringbe szállt: a Pannon W@P-on külön oldalak, letölthe­tő tartalmak és élő MobilTV- közvetítés várja a látogatókat. A Magyarország és Peking kö­zötti 6 órás időeltolódásból adó­dóan a sport számos szerelmese nem vagy csak korlátozottan tud­ja majd élőben figyelemmel kí­sérni a történéseket. Ezért a Pan­non W@P oldalai e hét szerdától már folyamatosan frissülő információ­kat nyújtanak az eseményről, a csapa­tokról, a versenyzők­ről és a küzdelmek­ről. A fanatikus szurkolók szá­mos egyedi, letölthető tartalom­ból választhatnak, például a ma­gyar olimpiai csapat egyes tagjai­ról készült háttérkép-válogatás. A Pannon MobilTV-szolgál- tatás megrendelői telefonjukon kísérhetik figyelemmel az ml élő adását és az Eurosport össze­foglalóit az olimpia teljes idő­tartama alatt. ■ CS. E. ■ A Pannon W@P oldala már szer­dától ad friss információkat. A BUX-index 2008. augusztus 7-én 21800 Záróérték: 21600 /V ..........Lám 1. 21 400­21200 u«--I'.................. Nyitóérték: t 0 21000 21466 ..........................J%r Vá ltozás: -1,44% 20000 Előző napi ...........(......... 20 600 záróérték: 15.30.aNew ¥ork-»9 20 400 21000 I tőzsde nyitása [ pont/ 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 / 0,3 FORRÁS: BÉT NYERTESEK______________________2008.08.07. Ré szvény Utolsó ár (Ft) Változás (%} MBóFf Pannergy 1250 +1,87 1 Hűmet 58 -1.75 4 Állami Nyomda 1070 +0,56______5_ Zw ack 15745 *0,28 2 FHB__________1208 +0,24 92 VE SZTESEK & FORRÁS: BÉT MTelekom 805 -3,70 2214 Égte 14400 -2,70 127 Rlchter 31355 -2,01 1369 OTP_______7329 -1,07 14227 Mó l 18100 -0,41 7 572 A BUX-index az elmúlt napokban 22600 22511 21506 22 400 >^22 209 f 22200 Y / 22000 V / 21800 Y 1 21600 21696^ /21738 21400 \/ 21200__________21382____________ po e/ 07.30 07.31 08.01 08.04 08.05 08.06 FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2008. augusztus 7-én. €/Ft $/Ft CHF/Ft \ \ ^ 235,28 152,03 144,05-1,07 Ft -0,69 Ft -1,07 Ft

Next

/
Thumbnails
Contents