Somogyi Hírlap, 2008. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-29 / 176. szám
5 SOMOGYI HÍRLAP - 2008. JÚLIUS 29., KEDD MEGYEI KÖRKÉP Kulturális élmények 320 fokon siófok A világ egyik leghíresebb építészének életműkiállítása a kenyérgyárban A siófokiak kenyérgyárként ismerik azt az épületet, ahol némi átalakulás után ma már korántsem az éltető táplálék előállításán fáradoznak. Kolumbán Tünde A funkcióváltás nem is kis léptékű. Az épület ugyanis egy nagy álom kezdeteként a kortárs művészetek otthonává kezd válni. Tavaly nyáron beszámoltunk arról a képzőművészeti tárlatról, amire az egykori sütödében került sor. A kiállítással egy időben mutatta be az ötletgazda azt a tervet, amit tavaly még kenyérgyárprojektnek neveztek. Egy év alatt sok minden változott, az alapötlet azonban megmaradt. Juhász László célja továbbra is a kulturális turizmust szolgáló központ létrehozása, ahol nemcsak a belbecs, de a külcsíny is meghatározó. A kenyér sütési hőfokáról időközben 320 fokra keresztelt objektum továbbfejlesztésével azt szeretné elérni, hogy a kenyérgyár és a szomszédos szódagyár területén található egykori ipari épületek barnamezős átalakításával olyan intézmény jöjjön létre, ahol a művészetek és a természettudományok egy önmagában is látványosság-számba menő épületben kapnak otthont. Az ötletgazda 2011-ig a spanyol- országi Bilbaóban található Guggenheim Múzeumhoz hasonló építészeti remekművet szeretne létrehozni Siófokon. A spanyol kisváros számára a Egy nehezen megszerzett épületmakett. Frank O. Gehry életművének részeként ez is látható lesz az egyedülálló siófoki kiállításon világhírt jelentő épületet az amerikai Frank 0. Gehry tervezte, akit a modern építészet doyenjeként tisztelnek, és úgy emlegetnek, mint aki átalakította a modern építészetet. Juhász László elszántságát jelzi, hogy miután a projekt ötletével végigjárta a magyar politikai döntéshozatal valamennyi színterét. De a biztatások ellenére azzal szembesült, hogy a kulturális projekt nem szerepelhetett a kormány kiemelt támogatásai között. Akkor gondolt egy nagyot, és megkereste Frank 0. Gehryt, hogy elvállaná-e az épület tervezését. - Komoly érdeklődést mutatott az ötlet iránt, tetszett neki, hogy a művészet és a tudomány kapcsolatáról szól. De mivel 80 éves, és így is folyamatosan dolgozik, ezért időhiányra hivatkozva azt írta vissza, hogy nem tudja elvállalni a tervezést - mondta Juhász László. Szerinte amit Bilbaóban meg tudtak csinálni, azt Siófokon is létre lehetne hozni. Sőt, úgy véli: egy kormánytag felkérésére talán Gehry is igent mondana a tervezésre. Éppen ezért továbbra is mindent megtesz azért, hogy pályázati úton támogatást nyerjen a projektnek, amit már a Balaton Fejlesztési Tanács is pártfogol. Addig is a tavaly augusztusi, nagy sikerű kenyérgyári kiállítás után szombattól újabb nagyszabású tárlatnak ad otthont 320° Kulturális Központ. A Magyarországon eddig egyedülálló építészeti kiállításon Frank 0. Gehry munkásságát ismerhetik meg az érdeklődők, akik így talán azt is könnyebben elképzelhetik majd, hogy mit is terveznek Siófokra. A 2008-as Velencei Építészeti Biennálé Arany Oroszlán díját elnyert építész legfontosabb projektjeit bemutató tárlaton fotók, skiccek, három- dimenziós animációk láthatók majd, és hazánkban itt mutatják be elsőként Sidney Poüack Gehry-ről készített portréfilmjét. A megnyitón a híres építész nem lesz ott, de már szervezik, hogy a 80 éves alkotó ősszel ellátogasson a kenyérgyárba. SEGÍTÜNK... MEISZTERICS ESZTER Tévédíj 174 forintról pincehelyi Ágnes kaposvári olvasónk a DigiTévével kapcsolatban megjelent cikkünk nyomán szintén a cég minősíthetetlen szolgáltatásáról számolt be lapunknak. A kaposvári családnál ugyanis június közepétől nem lehetett fogni semmilyen csatornát, azóta, amióta közvetlenül a szomszédban épült egy nagy emeletes ház, ami lefedte a hálózatot. A család bejelentésére öt nap múlva kijött egy szerelő, aki azonban közölte, hogy sehová nem tudja feltenni a parabolaantennát, mert sehol nem működik. Mivel épp lejárt a hűségnyilatkozat, visszamondták a szolgáltatást. A kaposvári hölgy elmondta: bár június 13-ától nem tudott tévét nézni a család, a digi- tévések ennek ellenére kiküldték az egész havi júniusi számlát, sőt, júliusból két napot is kifizettettek velük 174 forint értékben. Olvasónk hozzátette: nem a 174 forintot esett nehezére postára adni, csak az elv miatt háborodott fel. Ha évente mondjuk ezer előfizetővel játsz- szák el ugyanezt, az már megérte a cégnek. Református találkozók közös énektanulással Megmentették a belegiek a törött lábú gólyafiókát Szabadidős park, játszótér és tó is készült Szólódon Szabadidős parkot avattak szombaton Szóládon a sportpálya mellett. Az illegális szemét- lerakó felszámolásával létrehozott park területén egy kis tavat is kialakítottak a szóládiak és játszótér készült a gyerekeknek. A Leader plusz program keretében ötmillió forintból megvalósult beruházás részeként a szóládi sportpálya öltözője is megújult. ■ Krutek J. Hencsén és Ladon gyülekezeti találkozót rendeztek nemrég. Az összejövetelekre a kadarkúti lelkészi körzethez tartozó református eklézsiák tagjait hívták meg.- A közös igehallgatás mellett ilyenkor adódik lehetőség arra is, hogy megismerjék egymás örömeit, gondjait - tudtuk meg Uszkay Huba lelkipásztortól. A ladi istentiszteleten a templomon elvégzett kisebb felújításért is hálát adtak a hívek, továbbá megtanulták a Tégy Uram áldássá... kezdetű éneket. A gyülekezeti találkozók záróalkalmának házigazdája Hedrehely lesz augusztus 10- én; tíz órakor hálaadó ünnepségen a templom építésének száztizedik évfordulójáról emlékeznek meg. ■ Gamos A. Sikeresen zárult egy gólyamentő akció Belegen hétfőn délután. Az történt ugyanis a kis somogyi településen, hogy nem repült ki az egyik kis gólya társaival együtt a fészekből az elmúlt hetekben. Ezt a helyi lakók észrevették, s már jó ideje azon tanakodtak, mi történhetett. A fióka napok óta csak gubbasztott a fészekben, és ráadásul a lábát is furcsán tartotta. Szabó Georgina, egy helyi fiatal lapunknak elmondta: az egyik belegi lakó felhívta a tűzoltókat, akik aztán leszedték a gólyát. Kiderült, hogy eltörött a lába. Tamás Csaba belegi polgár- mester felajánlotta, hogy elviszi állatorvoshoz. így menekítették meg a belegiek a kis gólyafiókát, amely augusztus végén együtt tarthat a társaival Afrikába. ■ M. E. TELEFONÁLJON! Közérdekű kérdéseiket hétfőtől péntekigJ2-14 óra között a 82/528-156-os telefonszámon feltehetik! TRAFFIPAX Somogybán ma Kiskorpádon 8.30-9.45-ig, Nagybajomban 10.15-11.30-ig, Csökölyben 13- 14-ig, Gigén 14.30-15.30-ig, az autópályán (123+750 km) 14- 16-ig mérik a sebességet. Munkahely helyett most parlagfű terem megállt az idő A szocialisták szerint a Füredi II. a koncepciótlanságot bizonyítja A tavalyihoz hasonlóan az idén is bejelentés érkezett az MSZP kaposvári irodájába: a Búzavirág lakótelepen élők a hajdani Füredi II. laktanya területén elszaporodott parlagfű miatt kértek segítséget a szocialistáktól.- Egy esztendeje is kényszerkaszálást kellett elrendeltetni, ugyanis a tulajdonos nem foglalkozott a növény irtásával - mondta hétfő sajtótájékoztatóján Zsoldos Róbert A párt kaposvári elnöke szerint a laktanya jelenlegi állapota jól mutatja a város vezetésének a gazdasági fejlesztésekről és a munkahelyteremtésről vallott elképzeléseit.- Hét éve kapta meg Kaposvár a területet - állította Zsoldos Ró- Valóban métermagasra nőtt a parlagfű a laktanya előtti körforgalomnál bért több mint három éve értékesítette. Azóta azonban semmi előrelépés nem történt Úgy tudom, a terület már gazdát is cserélt, befektetésnek viszont nyoma sincs, igaz, ötéves beépítési kötelezettséget kapott a vevő. Számomra egyértelmű, a város csak gyors bevételt akart az eladással, ám koncepcióval nem rendelkezett a terület jövőjét illetően, melyet azóta is csak a gaz ver fel. Valószínűleg anyagilag jobban járt volna a város, ha hosszabb idő alatt, de maga értékesíti a területet, főként, hogy egy jelenlegi esetleges befektetőnek Kaposvár most nem tudna nagyobb területet adni, ugyanis nincs a város tulajdonában ilyen. ■ A. V. POLITIKA. Laci bácsi! Ismét vereteset tévedtél! A Maci-Lacisok mint a dinók, elfogynak. Csupán a dinók kevésbé voltak kártékonyak. Nem a dinók voltak az elvtársaid! Engem - szépen kérlek - ne nevezz annak! b SZENZÁCIÓ. Vekker úr! Hogy ön mit hisz el, vagy mit nem hisz el, a saját dolga. Szerintem nem kéne általánosítani, hogy az orvosok nem küz- denének egy Orsós nevű csecsemőért, amikor már több az Orsós nevű csecsemő, mint a nehezményezett fideszes képviselők szülése! Sajnos ilyen létbizonytalanságban meggondolandó a gyermekvállalás! mám de eddig eredménytelenül. Kérném már: valaki mondja meg, hogy hova menjek, mert a polgármesterünknek hiába szólok. Ki is választotta meg őt? Egy allergiás KÖSZÖNET. Szeretnénk megköszönni a HÓDÚT-nak és az alvállalkozónak, hogy kettő órán belül orvosolta a problémánkat. Köszönjük szépen. Körösi Cs. S. u. 139. PARLAGFŰ. Gratulálok, kedves kisbajomnak! Ha tehetik, tépjék ki a parlagfüvet a Zselic kertvárosaiban is, mert ott annyi van, hogy nem unatkoznak egy darabig. Egy allergiás PARLAGFŰ. Nagyon reklámozzák, hirdetik, hogy ha parlagfüves területet látunk, akkor telefonáljunk. Évek óta harcolunk, hogy Kadarkú- ton a ré$ vasútpartot kaszálják le, HIRDETÉS. Tanfolyam indul kozmetikus kormos. Na, ez az, amit nem értek! Miért nem kéz- és lábápoló? Az állatokat szokták körmölni, én úgy tudom. Putyi OLVASÓI ÜZEN?