Somogyi Hírlap, 2008. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-03 / 154. szám
Az eddig bevált recept szerint Szolnokról is igazol a Rákóczi Mozgalmas nap volt a szerdai a Kaposvári Rákóczi FC élvonalbeli labdarúgócsapatának székházában, hiszen öt játékos is tiszteletét tette az elnöki irodában. A futballistákkal pedig meg is egyezett Illés János. - Szóban megállapodtunk a labdarúgókkal, a szerződések írásos formája pedig folyamatban van - mondta a klub ügyvezető-elnöke. Bogdán Gábor után Szolnokról újabb kétjátékos igazol hozzánk. A huszonnégy éves védő, Pintér László három, míg a huszonkilenc éves csatár, Farkas Krisztián két évre kötelezi el magát a Rákóczihoz. Egyéves kölcsönmegállapodást kötünk a Győri ETO két játékosával. A huszonegy éves Kiss Zsolt középpályásként, a huszonkét esztendős Nyári Tibor pedig védőként bevethető. Mint szerdai számunkban megírtuk, visszatért Kaposvárra a ghánai Sámuel Ato, aki három évre kötelezte el magát a zöld-fehérekhez. Érdemes megjegyezni, hogy a Rákóczi már nem először merít a szolnoki „kínálatból”, hiszen Oláh Lóránt és Grúz Tamás is a Tisza-parti városból érkezett a somogyi megyeszékhelyre, s talán nem mondunk vele nagy újdonságot, hogy mindketten beváltak... További, sajnos kevésbé jó hír a Rákócziról, hogy Pest Krisztián hetekre kidőlt. Néber Árpád csapatorvos tájékoztatása szerint részleges belső oldal- szalag-szakadást szenvedett a középpályás, aki az optimista orvosi vélemény szerint talán a harmadik fordulóban léphet pályára. ■ Temesvári Iván 12 Farkas Krisztián (elöl) tizennégy gólt lőtt tavaly a Szolnok színeiben SPORT SOMOGYI HÍRLAP - 2008. JULIUS 3., CSÜTÖRTÖK Új szellemiség költözik Cserbe labdarúgás Bőzsöny Jánostól is többet fognak követelni, de ő is így tesz a jövőben Sűrű hetek vannak Bőzsöny János mögött, aki négy év után elköszönt az NB III-as Nagyatádtól, a Rákóczi utánpótlásának szakmai vezetőjeként meg kellett élnie az U19-es csapat kiesését, míg a Dráva válogatottal San Marinóba utazhat. Temesvári Iván Mint a fenti bevezetőből is kiderül, a témahiány veszélye nem fenyegeti az embert, ha Bőzsöny Jánossal ül le beszélgetni. A labdarúgó-szakembernek most egy időre megváltozik az élete, hiszen hosszú idő után - ahogy mondani szokták - kispad nélkül marad. Na, persze nem munka nélkül, hiszen a Kaposvári Rákóczi utánpótlásának szakmai vezetőjeként továbbra is bőven lesz feladata, és a Drá- va-válogatott San Marinó-i Régió Kupa-szereplése is leköti majd az idejét.- Mi jut eszébe Nagyatádról?- Négy nagyon szép esztendő, amit 2004-től ott töltöttem - kezdte Bőzsöny János. - A szezonzáró s egyben búcsúmérkőzésem alkalmából „A Nagyatádon töltött sikeres évek emlékére, 2004-2008” feliratú emléktárgyat kaptam a csapattól, és persze az egyesülettől, ami nagyon jó érzésekkel töltött el. Csak ez a legutóbbi év volt nagyon nehéz. Sokat megéltem már a labdarúgásban, hiszen voltam már kiesőjelölt és bajnokcsapat edzője egyaránt, de ilyen nehéz időszakra nem em-lékszem.- Személyi vagy anyagi gondok voltak?- A kettő együtt. Hihetetlen sérüléshullám sújtotta a csapatot, ami odáig vezetett, hogy az ősz során kiesőhelyen is álltunk, de innen remek hajrával- az utolsó négy meccsünket megnyertük - sikerült elmozdulnunk. Volt, hogy mindössze öt-hat játékosnak tartottam edzést, ami finoman fogalmazva sem éppen ideális arány. Viszont nagyon büszke vagyok a csapatomra, vagyis a volt csapatomra, mert nagyszerű sportBözsöny János a Dráva válogatottal San Marínéban meccsel az ősszel Bőzsöny János harmadszor köszönt el Atádtól LABDARÚGÓ-SZAKEDZŐ. futballozott a Kaposvári Kinizsi, a Kaposvári Rákóczi, a Siófok és a Debreceni MTE csapataiban. edzőként a Rákóczi, a Dombóvár, a Mohács, a Barcs, a Marcali, a Paks, a Balaton- lelle, a Nagykanizsa és a Nagyatád együtteseinél dolgozott. A Rákóczinál négy, Balatonlellén és Nagyatádon három-három, míg Mohácson két alkalommal irányította a szakmai munkát. 2003-tol az MLSZ Somogy megyei instruktora. 2006-tól a Rákóczi Önálló Labdarúgó Utánpótlás-nevelő Egyesület szakmai vezetője. emberi magatartásról tettek tanúbizonyságot a tavasszal, amikor szintén nagyon nehéz helyzetben voltunk. Az öltözőben ekkor minden bajnoki mérkőzés előtt elhangzott a tisztesség és a becsület szó. Ez volt a vezérfonal, s a körülmények ellenére ebben a játékosok is partnerek voltak, s ezt az eredményeink és a pályán nyújtott teljesítmény is bizonyítja. Az utolsó kilenc bajnokinkból hetet megnyertünk, és két döntetlent játszottunk, a Nagyatádi FC pedig stabil középcsapat lett. A szezon végére aztán minden rendeződött, és úgy érzem, ez biztosíthatja a következő évekre a folytonosságot, hiszen végül mindenki teljesítette a kötelezettségét. S ezúton is mindent köszönök Nagyatádnak.- Miért állt fel mégis a nagyatádi kispadról?- Mert beláttam, hogy nem tudom tovább összeegyeztetni a Rákóczi utánpótlásának szakmai vezetőjeként az atádi feladatokat, s a zöld-fehér fiataloknál most nagy munka vár rám és az edzőkollégákra egyaránt.- Miként élte meg, hogy az U19-es csapat kiesett a kiemelt bajnokságból, magával rántva az U17-et is?- Természetesen nagyon rosszul érintett a kiesés, s érzem a magam felelősségét. Amellett, hogy nagy trauma és pofon volt nekem, látni kell, hogy nagy súlya van a másod- osztályba zuhanásunknak, hiszen ez a kiesés az egész rendszerre hatással van. Kemény harcot kell vívnunk a visszakerülésért, mert a gombamód szaporodó futballakadémiák lecsapnak a jó játékosokra. Ezt ellensúlyozni csak saját lehetőségeink még jobb kiaknázásával tudjuk.- Hoz-e bármiféle változást az utánpótlásnál az U19 kiesése?- A profi szemléletet jobban megkövetelő házirend lép életbe, azaz másfajta szellemiség költözik a Cseri úti utánpótlásközpontba. Tőlem is többet fognak követeim, de a jövőben én is így teszek a kollégákkal szemben. Azt azért ne feledjük, hogy a többi csapatunk szépen szerepelt, dicséret jár érte, bár a A fiatalok trénerei A július 14-i felkészülési rajt előtt már kialakították a Rákóczi ÖLUE vezetői, hogy a különböző korosztályú csapatokat ki irányítja. Az U12-eseket Kulcsár Attila, a kiemelt U13-asokat Gáspár András, az U14-eseket Horváth Zoltán, a kiemelt Ulő-ösöket Richter Sándor, az Uló-osokat Köves Roland, az U17-eseket Konrád László, az U18- asokat Miovecz Zoltán edzi. Az ifi „A", azaz az U19-es csapatot Major Gábor próbálja visszajuttatni a kiemelt bajnokságba. Id& sebb Petrák Viktor egyéni képzéseket tart az ifjú zöld- fehér labdarúgóknak. A kapusokkal, a felnőttcsapat hálóőreivel is már évek óta kiváló munkát végző Házi László mellett Fekete Gyula foglalkozik. kicsiknél elsősorban a futball tanítása a legfontosabb feladat.- Felügyeli, koordinálja az utánpótláscsapatokat, ám kis- padja nem lesz. Nem fog hiányozni?- Dehogynem. A napi felkészítés, a kapcsolat a közösséggel, a társaság formálása, ez mind-mind nagyon szép edzői és emberi feladat. Meg persze maga a meccselés is hiányozni fog, de adott a feladat, amire maximálisan koncentrálnom kell.- Ha minden igaz, azért őszszel még meccselnie is kell.- Igen, nagyon szép sikert értünk el a Dráva-válogatottal a Régió Kupában, s ennek köszönhetően szeptemberben San Marínéban egy négyes tornán veszünk részt, ahonnan az első helyezett kijut az amatőr Európa-bajnokságra. Egyébként itt is remek csapat, közösség alakult ki, pedig mintegy harminc játékos vett részt az eddigi mérkőzéseken. Úgy néz ki, hogy ezúttal egyhetes edzőtáborozásra is lehetőségünk lesz, ami mindenképpen pozitív hatással lehet a további szereplésünkre. K i n i i i m A Kaposvári Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium pályázatot hirdet informatikus munkakör betöltésére Ellátandó feladatok: <* informatikai rendszerek üzemeltetése Pályázhatnak, akik rendelkeznek: v informatikai szakirányú főiskolai vagy egyetemi szintű végzettséggel v informatikai rendszerek üzemeltetési gyakorlatával v angol nyelvből középfokú nyelvvizsgával vagy annak megfelelő nyelvismerettel. v Jó kor...r.jnikációs készséggel Előnyt élveznek akik rendelkeznek: <z Wmdows operációs rendszer, és hálózat üzemeltetési ismerettel A sikeres pályázóval a Kaposvári Egyetem - próbaidő kikötésével - határozatlan időre szóló közalkalmazotti jogviszonyt létesít, az illetmény a Kjt. szerint kerül megállapításra. A pályázatokat a megjelentéstől számított 15 napon belül kell benyújtani a Kaposvári Egyetem Informatikai Igazgatóságára címezve /7400 Kaposvár, Guba Sándor u. 40./. A pályázatok elbírálási határideje: a pályázat benyújtási határidejétől számított 60 nap. Magyar vállalatcsoport keres a holdinghoz tartozó egyes üzletágak, cégek kontrolling jellegű feladatainak ellátásában közreműködő munkatársat kaposvári fióktelepére: KONTROLLER pozícióba. A POZÍCIÓT BETÖLTŐ SZEMÉLY FELADATA: • az érintett cégekkel kapcsolatos, gazdasági elemzési feladatok ellátása • egyes analitikák vezetése, előkészítő anyagok elkészítése a könyvelés/bérszámfejtés számára • aktív részvétel pályázatok koordinálásában, projektek menedzselésében ELVÁHÁS: • felsőfokú gazdasági végzettség: • legalább 2-3 éves gazdasági területen szerzett gyakorlat; • kiváló analitikusság; • jó kommunikációs készség; • MS Office magas színtű felhasználói kezelése; • megbízhatóság, rugalmasság, kezdeményezőkészség, önállóság. ELŐNY: • mérlegképes könyvelői képesítés előny • mezőgazdasági cégek gazdálkodásában szerzett tapasztalat előny AMIT KÍNÁLUNK: • fiatal, dinamikus csapat • kiváló szakmai fejlődési lehelőség Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését, kérjük, juttassa el fényképes önéletrajzát fizetési igény megjelölésével a szerkesztőségbe 2008. július 10-ig „kontrolling” jeligére. ____________ HIRDETÉS ■ i\ KOLPING | / KATOLIKUS SZAKISKOLA / ÉS KOLLÉGIUM 7561 Nagybajom, Templom u. 5. Tel.: 82/356-052; 20/984-2130 A 2008/2009-es tanévben indítandó szakképzések: MEGNEVEZÉS SZAKKÉPZÉS IDŐTARTAMA JELENTKEZÉS FELTÉTELE Kőműves 3 év Betöltött 16. életév, befejezett 8. osztály Kályhás 2 év Betöltött 16. életév, befejezett 8. osztály Ács, állványozó 3 év Betöltött 16. életév, befejezett 10. osztály Burkoló 3 év BetöNött 16. életév, befejezett 10. osztály Szerkezetlakatos 3 év Betöltött 16. életév, befejezett 8. osztály Épületasztalos 3 év Betöltött 16. életév, befejezett 8. osztály Pék-cukrász 3 év Betöltött 16. életév, befejezett 10. osztály Szabó 3 év Betöltött 16. életév, befejezett 10. osztály Fodrász ittenit jelentet esnie] 3 év Érettségi A jelentkezési határidő július 21. A jelentkezési lap letölthető: www.kolpingnagybajom.hu