Somogyi Hírlap, 2008. július (19. évfolyam, 152-178. szám)

2008-07-19 / 168. szám

13 SOMOGYI HÍRLAP - 2008. JÚLIUS 19., SZOMBAT HÉTVÉGE Csárdásra tomboló szmokingosok arany bohóc Lellén lép fel esténként a Monté Cáriét meghódító Richter Flórián Richter Flórián az első lovasakrobata, aki a cirkuszművészek közül kiérdemelte az Arany Bohóc-nagydíjat Bár az ebéd mellől ug- rasztjuk fel, csak annyi időt kér, míg felkap egy cipőt. A csepergő eső elől a sátor ponyvája alá invi­tál, ám amikor a fotózás­ra kerül a sor, nem törőd­ve az égi áldással, az is­tálló felé indul. Vas András Persze érthető: Richter Flórián, a Magyar Nemzeti Cirkusz lo­vasakrobatája többek között a holland frízeknek és arab telivé­reknek köszönheti, hogy a hazai cirkuszművészek közül első íz­ben elnyerte az egyik legrango­sabb nemzetközi ldtüntetést, a Monté Carló-i Arany Bohóc- nagydíjat.- A Richterek eddig ezüstre voltak beállítva. Édesapja, Richter József 1974-ben, ön ép­pen harminc évre rá már ha­zahozott egy Ezüst Bohócot. A papa mit szólt, amikor meg­tudta, hogy a fia lekörözte?- Ha az első mondataira gon­dol: igazából fogalmam sincs - válaszolta Richter Flórián, aki a Magyar Nemzeti Cirkusz társu­latával az elmúlt nyarakhoz ha­sonlóan az idén is Balatonlellén verte fel a sátrát. - Bár azonnal felhívtam telefonon, annyira örültek-kiabáltak körülöttem, hogy semmit sem hallottam. Persze akkor is tudtam, nagyon büszke rám: minden szülő ál­ma, hogy a gyereke túlszárnyal­ja a teljesítményét.- Az első Arany Bohócos lovasakrobata, s arra sem volt példa korábban, hogy valaki alig négy évvel az ezüst után érdemelje ki a nagydíjat. Nem irigylem a csemetéit, meglehe­tős, mondhatni felülmúlhatat­lan magasságba tette számuk­ra a lécet.- Remélem, a csúcstól még messze vagyok. A díjnak kö­szönhetően sok felől keresnek; úgy tűnik, 2010-ben vagy 2012- ben ismét meghívást kapok Monté Carlóba is.- A határokon túl világsztár­ként kezelik, díjakkal halmoz­zák el, több ezer néző előtt mutathatja be produkcióját. Idehaza viszont... Richter Flórián 1978-BAN született. A Richter-dinasztia nyolcadik generációs cirkuszművésze. 1986-ban lépett fel először: Japánban, Tokióban. 2004-ben a Monté Carló-i cirkuszfesztiválon Ezüst Bo­hóc-díjjal ismerték el. 2008-ban a magyar cirkusz­művészek közül elsőként Arany Bohóc-nagydíjat nyert Monté Carióban.- Magyarországon a cirkusz nem számít a kultúra részé­nek. Sőt, magának a szónak is van valamiféle negatív kicsen­gése: cirkusz, cirkuszolni - az emberek azt mondják, éppen elég Cirkusz van otthon... Rá­adásul az elmúlt húsz-harminc évben meglehetősen sok gyen­ge nívójú vándorcirkusz járt az országban: ahol őket megnéz­ték, oda tíz évig nem érdemes menni, ugyanis elvették a cir­kusz becsületét. Pedig mi nem vándor-, hanem utazó cirkusz vagyunk, komoly logisztikával, napi 5-600 ezer forintos költ­ségvetéssel. ‘- A hazai jegyárakból nem kis kihívás kitermelni.- Ez is óriási különbség. Itt­hon a legdrágább tikett jó, ha tíz euró, kint hatvan-hetven. Igaz, míg nálunk jórészt a gyereke­ket hozzák el szüleik, addig nyugaton ez ugyanolyan kultu­rális esemény, mint egy opera- előadás. Négyszer hívtak meg bennünket Amszterdamba, a holland királyi színházba: min­denki öltönyben, nagyestélyi­ben ült a nézőtéren. Mint aho­gyan Monté Carióban is.- Épületes látvány lehetett: tomboló szmokingosok...- Monacóba csak az kap meghívást, ciki valami különle­geset nyújt. Mi sem csak bemu­tatni akartuk a műsorunkat, hanem előadásra készültünk. Minden egyes részlet szigorú­an ki volt dolgozva, még a zene is: igazi magyar hangulatot va­rázsoltunk Brahms Magyar táncával, csárdással. Olyan at­moszférát teremtettünk, hogy a műsor kétharmadát állva őr­jöngte végig a közönség.- Mennyi idő alatt állt össze a program?- Úgy harminc év... Apám 1974-ben egy lovasakrobata számmal nyert Ezüst Bohócot. A szám tulajdonképpen azóta fejlődik, alakul, bővül. Kicsit olyan, mint az evolúció. S az idők folyamán szép lassan én is beépültem, belenőttem.- Szép lassan?- Először 1986-ban, Tokió­ban kellett színpadra lépnem. Akkoriban a szüleim éppen Ja­pánban vendégszerepeitek, s anyukám eltörte a lábát. Be kel­lett ugranom a helyére.- Nyolc évesen... Más akkor a matchboxokat tologatja.- Én ebbe születtem. Nyolca­dik generáció vagyok egy cir­kuszcsaládban. S valahogy nem is tudom elképzelni, hogy átlagos életet éljek.- Viszont a száguldó lovon sem lehet örökké szaltózni.- Idomárként akár hatvan­hetvenévesen is színpadon le­het az ember. Akrobataként pe­dig még van öt-hat évem. Ha el­kerülnek a sérülések.- Gyakori vendég a trauma­tológián?- A lábujjtörés szinte min­dennapos. Gyakori a szalagsza­kadás, tört már el az alkarom, szakadt be a fejem, a csípőmből is hiányzik csont...- Ilyenkor sem jut eszébe a kispolgári élet?- Nekem ez a természetes. Amíg más álmodja az életet, én élem az álmomat... MIKOR-HOVÁ bogláron Jazz és a Bor Fesztiválja - a művelődési ház udvarán 19 órától Ba­lázs Elemér Group, Babos Projekt Special koncert földváron 10 órától színhá­zi és kézműves foglalkozás, 20.30- tól Gerendás Péter és zenekarának koncertje a Szabadtéri Színházban. lellén a római katolikus templomban 20 órától az orgonafesztivál keretében Dudás Ferenc (Bécs) kon­certje, 21 órától a rádpusz- tai romtemplomnál István, a király rockopera „A Tár­sulat” előadásában. máriafürdőn a központi strandon 19 órától Modem­táncest. SZÁRSZÓN 20 órától szárszói nyáresték - népze­ne és néptánc a strandpar­kolóban. FONYÓDON ma és holnap 9 órától Nemzetközi Strand Frizbi Bajnokság a Sándortelepi strandon. 15 órától Bélatelepi nap a strandon játszóházzal, kvízjátékkal, gyermekmű­sorral. MAGYAREGRESEN a kultúrházban 12 órától a helyi nyugdíjas klub 10. év­fordulójának ünneplése. siófokon Siófok New Orleans Jazz Fesztivál - 20 órától Little Jazz Bánd, 21- től Jazzsteps Brass, 22-től Bohám Ragtime Bánd, 23- tól Budapest Ragtime Bánd. Ma és holnap 10 órától Skimboard fesztivál a Surf- beachen. siójuton 10 órától bográcsfesztivál színes programmal, díszvendég: Koós János és Dékány Sa­rolta. SOMOGYVÁMOSON az Árpád-kori templomromnál 19.30- tól Virrasztás Mindszenty bíboros boldog­gá avatásáért orgona áhítat­tal, szentmisével. VASÁRNAPI PROGRAM BALATONBERÉNYBEN a a VÍZÍ- színpadon vagy szabadtéri színpadon 20 órától Kaczor Ferenc műsora, bogláron a művelődési ház udvarán 19 órától Special Providen-ce, Fekete Kovács Koméi, Mo­dem Art Orchestra koncert földváron a Szabadtéri Színházban 20.30-tól Du­maszínház Szőke András­sal. máriafürdőn a közpon­ti strandon 19 órától „Öreg” néptáncosok találkozója. szárszón a református templomban 20 órától az Építők Kamarakórus hang­versenye. VAS ANDRAS TARCAJA Lődd be, Krisztián! LŐDD BE, LISZTES! - Üvöltötte Knézyjenő, s amikor egy pilla­nat múlva a loboncos középpá­lyás a Grasshoppers kapujába emelt, elszabadult a pokol a Kiss János altábornagy utcában. Talán a Déli pályaudvarig is el­hallatszott az artikulátlan üvöl­tözés, szegény Békési Ati, akis budai garzon tulajdonosa hiába próbálta csitítani a társaságot - mit ér egy csendes, puhány fővá­rosi gyerek három megvadult so­mogyival szemben, főként, ha utóbbiak órákkal a nagy meccs előtt lelkesre itták magukat akkoriban ugyanis úgy éreztük, megéri szurkolni, reménykedni, szűk évtizeddel Mexikó után is­mét talpra áll a magyarfoci. Már a Fradi Anderlecht elleni brüsszeli Bajnokok Ligája oda- vágója után - osztály vigyázz, fogadás balról Zorán Kuntics közeleg! - elhatároztuk, ha a csapat bejut a csoportkörbe, ott leszünk minden meccsen - per­sze az idegenbeli túrákról a má­sodéves egyetemistáiét egy józa­nabb pillanatában lemondtunk, de majd az Üllőin... AIX. kerü­leti pálya tartotta ugyanis össze úgy-ahogy a hajdani kaposvári társaságot, melyet alaposan szétcincált a hazai felsőoktatás. Ám egy Fradi-meccsre még a Debrecenbe, Szegedre, Miskolc­ra vetett haverok is felrándultak a Szentélybe. Két-három órás alapozás a népligeti Ágiban, ahol egy órával a meccs előtt már vagy száz torokból zengett a Száz kisleány, aztán irány a Nagyvárad tér felőli kapu. Tízen- tizenketten jártunk állandóan, mai ésszel szinte elképzelhetet­len, hogy tucatnyi, az ország kü­lönböző szegleteibe sodródott so­mogyi gyereket egy pesti focicsa­pat tartson össze... A GRASSHOPPERS ELLENI első CSO- portpremierre viszont csak hár­man verődtünk össze, a többiek egy közös tévézésért nem ültek vonatra. Nehezen indult a dél­után, Roli a Nyugati mögötti Ki­nizsibe akart beülni, ám fél öt­kor már az ajtón sem tudtunk belépni A Székely utcai Bástyá­ban hiába mértek tökéletes egri borokat, tévével nem bajlódott Indián, a hosszú ősz varkocsos pultosasszony, így miután Gabi bácsi, a zongorista eljátszotta a Hajrá, Fradit' - a régi verziót, ahol még Albert lő a hálóba; a Császár nevének éneklésekor az öreg tisztelete jeléül enyhén meg emelkedett -, bizodalmunkat a fali nyilvános telefonba vetve próbáltunk megoldást találni Kevés eséllyel, az albérletes is­merősök tévéhelyei már napok­kal korábban elkeltek, a főváro­si évfolyamtársak pedig nem szí­vesen hívták meg szüleikhez meglehetősen túlfűtötten szurko­ló viúék> ismerőseiket MÁR SZINTE AZ ÖSSZES APRÓNK elfogyott, s agyvérzés közeli ál­lapotban grasszáltunk a Fő ut­cán, amikor Roli a Batthyány n térnél egy magas, kopaszodó, srácot szúrt ki Békési Ati eggyel felettünk járt, néha leültünk egy sörre, de semmi komoly. Keveset tudtunk róla, nagyjából, hogy valahol Budán lakik. Fel sem merült, hogy nála nézzük a meccset, gondoltuk Ati biztosan nem szabadít a szüleire három felajzott, maligánfűtött idegent Tulajdonképpen csak az illem kedvéért álltunk le vele kicsit dumálni, hátha tud valami he­lyet, ahol még befogadnak, így teljesen ledöbbentünk, amikor a harmadik mondatnál felajánlot­ta a Kiss János utcai peeóját Ekkor derült ki, vidéki gyerek ő is, csak az ősök az egyetemre meglepték egy apró garzonnal Ahová négyen alig fértünk be, s a levegő pillanatok alatt nehéz lett az alkohol- és izzadtságszag tói, így ki kellett nyitni még a be­járati ajtót is. Mely legalább így egyben maradt, a harmadik Fradigól után - hohó, hohó, ho- hó, Vincze Ottó! - ugyanis Bazsi nemes egyszerűséggel kihajította a dohányzóasztalt a gangra. Ért­hető okokból Ati a lefújás után mihamarabbi kocsmai ünnep­lést javasolt folytatásként, a so­ron következő meccseket pedig már magányosan nézte: nem is lett igazi tagja később sem egyik egyetemista társaságnak sem. Diplomázás után is csak annyit hallottunk róla, elment tanítani valami külvárosi iskolába. csütörtök este aztán sms-t kül­dött. Az utánpótlás-válogatott győzelmétől, Németh Krisztián­ról és a magyar foci újabb aranykoráról áradozott, s közös tévézést javasolt Ha máshol nem megy, mehetünk hozzá...

Next

/
Thumbnails
Contents