Somogyi Hírlap, 2008. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-01 / 152. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2008. JÚLIUS 1., KEDD MEGYEI KORKÉP Amikor már a remény is elveszik bérlakásbírálat Lehetetlen összemérni az összemérhetetlent: az emberi sorsokat Bíró Erika és a hétéves Kevin. Éppen hogy csak elfér az apró szobácskábán a három ágy, a két szekrény és a sarokban lekerített zuhanyzó Akinek sikerül saját lakáshoz jutnia, szerencsésnek érezheti magát. Valószínűleg ennél már csak az érezheti szerencsésebbnek magát, akinek sikerül Kaposváron önkormányzati bérlakást kapnia. Mert az szinte lehetetlen. Jakab Edit A lakás, ahol Bíró Erika, Pethes Krisztián és hétéves kisfiúk, Kevin albérletben lakik, mindössze három helyiségből áll. A bejárati ajtón át egy alig egy-két négyzetméteres helyiségbe lépünk. Előszobának is aprócska lenne, de emellett most ez a konyha, étkező, kamra is. Ezenkívül van még egy szoba, ahol épp hogy csak elfér a három ágy és két szekrény, valamint a szoba egyik sarkából lekerített, elképzelhetetlenül apró vécé, zuhanyzó. Látszik: a háziak szeretik a rendet, s amit ki lehetett hozni, azt kihozták ebből a tizennyolc négyzetméteres félkomfortból. De a fal penészes, a hely kevés, viszont az albérleti díj és a rezsi sok. Csak a szoba fűthető, a konyha és a zuhanyzó nem. S még ehhez sem kapnak albérleti támogatást. ' - De hogyan is lehetne albérletre alapozni az életet? - teszi fel a kérdést elkeseredetten a fiatalasszony. Mondja: hiába van elegük az albérletből albérletre vándorlásból. Havi nyolcvan- ezer forintból élnek, saját lakásról álmodni sem mernek. Az egyetlen lehetőségük egy ön- kormányzati bérlakás lenne, de esélyük sincs, hogy hozzájussanak. Hét éve folyamatosan pályáznak, sikertelenül. Egyszer még az országos televízió körzeti stúdiójában is őket szólaltatták meg, hogy demonstrálják: Kaposvár segít a rászorulókon, lakáshoz juttatja őket. Aztán a válasz ugyanaz volt, mint minden korábbi esetben: sajnos a pályázatuk sikertelen. Azt tanácsolták nekik: pályázzanak kisebb, egyszobás lakásra, talán nagyobb az esélyük. így tettek. Azt mondják: elég is volna, nincsenek nagy igényeik. Akkor viszont azért utasították el a pályázatukat, mert egy gyermekes családot nem tesznek egyszobás lakásba. Maradjon tehát az albérlet...- Pedig ha mi nem vagyunk jogosultak bérlakásra, akkor ki...? - teszik fel elkeseredetten a kérdést. Hogy részrehajlásról, ismeretségről, protekcióról volna szó a pályázatok elbírálásánál? Elkeseredettségében sok mindent feltételez az ember. Egy biztos, ők mind ez idáig hiába reménykedtek abban: pusztán az, hogy valóban segítségre szorulnak, embertelen körülmények között laknak, elegendő ahhoz, hogy meg is kapják a remélt segítséget. Ismeretségi körükben is akadnak, akik több gyermekkel évek óta reménykednek abban, hogy emberi körülmények közt lakhatnak. Közben egyedülállók, első pályázók jutnak lakáshoz, gyermektelenek, olyanok, akiknek a családjában már ket- ten is kaptak bérlakást, és lehetne folytatni a sort. Ötvenen is pályáznak egy jobb állapotú lakásra. Reményt adhat, hogy újraindul a bérlakás-építési program Kaposváron EGY JOBB ÁLLAPOTÚ LAKÁSRA Ötvenen is pályáznak. - A bérlakások odaítélése pályázati rendszerben történik - szögezi le körös Gyula népjóléti igazgató. - Minden lakásra külön lehet pályázni, és a 15 tagú bizottság lakásonként bírálja el a pályázatokat. A feltételek szigorúak: legfontosabb, hogy csak az pályázhat, akit korábban rászorulóként nyilvántartásba vettek jövedelmi, vagyoni, családi helyzete alapján. Ez már egy szűrő. Ma 239 nyilvántartott lakásigénylés van bent, akik valamennyien rászorultak, és jogosultak volnának bérlakásra. Alkalmanként 20 bérlakásra tudunk kiírni pályázatot. korábban volt olyan is, hogy százharmincan(l) pályáztak egy lakásra. Most az újabb, jobb állapotú lakásokra 40-50 pályázó van. De a számok alapján: a pályázók közül egy elégedett és tíz sérelmezi a döntést. Lehet az elbírálásnál szempontokat kiemelni, vagy például pontrendszert bevezetni, mint másutt. De hogyan lehet összehasonlítani emberi sorsokat? Összemérni az ösz- szemérhetetlent? A bizottság munkája folyamatosan „nagyító alatt” áll, és folyamatosan parázs viták és súlyos érvek színtere. Kétségtelen, hogy el& fordul egy kevésbé rászorulónak látszó jut bérlakáshoz. Vélhetően azért, mert olyan lakásra pályázott, amelyre kevés, mondjuk csak 5-6 jelentkező volt. Kieshet ugyanakkor Vörös Gyula: harminc új lakást adnak át még az idén egy jóval nehezebb helyzetben levő család, azért, mert az általuk kiválasztott lakásra fél- százan pályáznak. A népjóléti igazgató szerint néhány éve, amikor elkezdődtek a bérlakásépítések, még ötszáz körül volt az igénylők száma. Amikor leálltak, a felére csökkent. Nem azért, mert jobban élnek az emberek, hanem mert elvesztették a reményüket. Talán újra reményt adhat: elindul Kaposváron a bérlakásépítés. Még az idén harminc új lakást adnak át. JEGYZET VARGA ANDREA Medve a temetőben medve. Kellemes hangzású szavunkat a gyerekek még a simogatni való macival társítják. Később átalakul a definíció: a medve nagy állat nagy mancsokkal, nagy erővel. Aztán a medve szó további értelmet nyer. Tüdőm, mert szándékomon kívül leteszteltem. Inkén felröppent a hír, hogy a temetőben egy ismeretlen nagy állat, talán valahonnan elszabadult medve hántolta le a tuját két méter magasan, és hagyta lábnyomát a sírok között. EGY erdő-mezőjárő ismerősöm, akinek ebből még diplomája is van, majdnem harmincéves kapcsolatunkat rúgta fel, amikor azt tudakoltam: tényleg igaz lehet? Másból a felvetés lavinafolyamot indított el, s kénköves szitkokkal illette embertársát, akinek nincs jobb dolga, mint gabonaköröket húzni, vagy éppen fatörzset hántolni. A harmadik szakember ismerősöm azt mondta: ha elszökik egy vadállat, mondjuk a cirkuszból, arról tudna a rendőrség. S még ostobának is tartott a kérdésem miatt, hiába mondtam: munkaköri kötelességem érdeklődni, tökmindegy, én mit hiszek. A misztikum és a csoda iránti igény egyidős az emberiséggel. Meg valljuk be: kicsit szeretünk félni, különben miért lennének nyereségesek a horrorfilmek? Persze, csak szigorúan a fotelben szeretünk remegni. S néha a temető környékén. MEDVÉVEL álmodni az álmoskönyv szerint cimbora- ság, temetővel kiegyensúlyozottság. Javaslom, álmodjuk: medve jár a temetőben, s akkor ébren cimborák leszünk, meg még kiegyensúlyozottak is. De ha ébren álmodunk medvét a temetőbe, oda az egyensúly, meg a cimborák is. Kétségük ne legyen, én már tudom. Ha nincs cipő, nincs óvoda program Stratégiát dolgoznak ki a beilleszkedésre Romának drágább a sör: megbüntették az ivót Adándi döbbenet: ledöntötték a vaskeresztet Ledöntötték az Ádánd és Ság- vár közötti négy méter magas, százéves vaskeresztet. Középső, másfél méteres részét el is lopták. Alját és tetejét a keresztre feszített Krisztussal a helyszínen hagyták. Pollák Tibor ádán- di polgármester azt mondta: megdöbbentette a falut az eset. - Feltehetően teherautóval rántották le a keresztet, melynek során a tartó része a földből kiszakadt. A három darabból álló egyházi műemlék eszmei értéke egymillió forint. A kereszt megmaradt részét a község belső részén ismét felállítják. A siófoki kapitányság lopás bűntett miatt indított eljárást. ■ Krutek József A marcali kistérség is részt vesz abban az országos programban, mely a romák és a hátrányos helyzetű gyermekek óvodáztatá- si problémáin segít. A Marcaliban megtartott tájékoztatón Balogh Gyula, az Educatio Kht. Esélyegyenlőségi Igazgatóság országos oktatási integrációs hálózatának vezetője elmondta: elsőként azt mérik fel, milyen szociális, egészségügyi, szakmai, illetve motivációs akadálya lehet annak, hogy a roma és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek nem vesznek részt kellőképpen az óvodáztatásban. Ezek közé tartozik például, hogy nincs megfelelő ruhája, cipője a gyermeknek, vagy éppen az utaztatás jelent gondot. A hátrányok leküzdése miatt fontos, hogy már hároméves kortól bekerüljenek az óvodákba. Erre szeretnének egy stratégiát kidolgozni, melyek megvalósítói a roma civil szervezetek. Balogh Imre, a Dél-somogyi Cigány Képviselők Szervezetének titkára arról számolt be, hogy a marcali kistérség 21 óvodájában vizsgálódtak az óvodába járásról. Igaz, hogy a végleges eredmény július végére készül el, de már több településen szülők és óvónők együttműködésével munkaközösségek alakultak. Segítik azokat a szülőket, akiknek gyermekei óvodába mennek majd, illetve ahol már óvodába járnak, ne hiányozzanak sokat. Balogh Hajnalkától, a Mesztegnyői Romák Érdekképviseleti Egyesületének vezetőjétől megtudtuk: ők is már létrehozták az óvodai szülői klubot. Óvónőkkel, szülőkkel együtt dolgozzák ki az óvodáztatási stratégiát a következő évre, s nyertes forintokra is számítanak, mivel az ilyen szülői klubokra külön pályázati forrás jut. ■ Vigmond Erika (Folytatás az 1. oldalról) A Szomjas Bakterben próbavásárlást is végeztek. Ennek során az első fogyasztás alkalmával felajánlották a törzsvásárlói kedvezményt biztosító kártyát, míg a romák esetében ez nem így történt. - Aki megnyit egy ilyen üzletet, nem tehet különbséget. A hatóság álláspontja is az, hogy nem lehet ember és ember között válogatni. Nem osztogathat valaki kedve szerint törzsvásárlói kártyát - vélekedett Zárdái Istvánná.- Nem fogjuk engedni, hogy így megalázzanak bennünket - szögezte le Németh Zsolt, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke. - Azért, mert néhányan nem úgy viselkednek egy presz- szóban, ahogy kellene, nem lehet egy egész csoportot kizárni. Ha a bizonyításhoz az kell, a jövőben rejtett kamerával is bemegyünk azokra a helyekre, ahol hasonlót tapasztalunk. Az üzlet tulajdonosa ugyanakkor kiemelte: számos roma vendégüknek van törzskártyája, tehát nem Igaz, hogy egy teljes csoportot zártak ki a kocsmából. Ezt azonban a hatóság nem vette figyelembe. Mráv Tibor azt mondta: bírság ide vagy oda, azokat, akik balhéznak és tartozásuk van, a jövőben sem szolgálják ki. ■ Kolumbán Tünde ■ Eddidg Marcaliban, Meszteg- nyőn és Nikián alakult szülői óvodai klub. \