Somogyi Hírlap, 2008. július (19. évfolyam, 152-178. szám)

2008-07-01 / 152. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2008. JÚLIUS 1, KEDD SAJTÓ ÉS TANULÁS ■Í%í -­13 Római vakáció Vége az iskolának, de mi | mégis folytatjuk a tanulást, nem is akárhol Rómában, egy külföldiek számára kiala­kított nyelvstúdióban. A Tör­tre di Babele 1984 óta műkö­dik, és világszerte egyre nép­szerűbbé válik. Már több hónapja tervezget­tük utunkat, s gyűjtöttük rá a pénzt A sikeres földetérés után vonattal, majd taxival próbáltunk eljutni a szállá­sunkra. Igaz, a sofőr rossz helyre vitt minket, ám egy . helyi férfi a segítségünkre sietett, és ő szállított minket el az albérletig Két brazil lánnyal és egy amerikai fiú­val lakunk együtt. A római közlekedési szoká- j sok kifogtak rajtunk a suli­ba menet: több mint egy órát késtünk az első nap. Miután ; kitöltöttük a tesztet egy el­beszélgetésen vettünk részt, ez alapján osztották csopor­tokba az új tanulókat Anyanyelvű olaszok tanítják a vállalkozó szelleműeket. I Délutánonként az örök vá­ros nevezetességeit keressük j fel, s ehhez az amerikai la­kótársban remek idegen- vezetőre leltünk, ő ugyanis már hatodik alkalommal van Rómában. Jártunk már a Colosseumban, a Fórum Romanumon, a Pantheon- - nál, a Timi kútnál, illetve a Spanyol lépcsőt is megmász- tuk Vasárnap ellátogattunk a Szent Péter térre, ám bal- szerencsénkre csak jeggyel lehetett volna bemenni a pá­pa által celebrált misére. így a közelben lévő Santa Ma­ria delta Grazié templomba tértünk be egy vasárnapi ünnepi szentmisére. Mivel június 29-e Szent Péter és Pál napja, ezért a védőszen­tek tiszteletére ajánlottak fel, I s ezenfelül városszerte ren­dezvényekkel emlékeznek meg rájuk az olaszok. Már csak két hetünk van vissza az itt töltött vakáció­ból. Kezdünk belerázódni a római életbe, s lassan már lágy érezzük, mintha mindig is itt laktunk volna. Az ér­deklődő lakótársakat magya­rul tanítjuk, s ők is minket a saját nyelvükre. Elsősorban az olasz nyelvet szeretnénk ' megtanulni, de ez a város i remek programokat kínál.. f (Folytatjuk) HORVÁTH JUDfT, KELEMEN ZSÓFIA A Táncsics gimi legjobbjai eredmények Országos első helyezéseket szereztek a diákok Kivételes eredményekkel büszkélkedhet a Táncsics gimnázium. Az iskola négy diákja négy országos ver­senyt nyert meg. Bor Petra a Kitaibel Pál biológia­versenyen országos első helye­zést ért el, Nagy Gabriella szin­tén az Árokszállásy biológiaver­seny országos fordulóján állha­tott a képzeletbeli dobogó legfel­ső fokára, Gyánó Marcell pedig a biológia OKTV döntőjében máso­dik helyezést ért el. Nor Soho Roy az Irinyi János kémiaversenyen lett az ország legjobbja. Nagy Gabriella (balról) Gyánó Marcell és Bor Petra eredményeit oklevéllel jutal- mazták.Nor Soho Roy már élvezi a nyarat, a fotó­zásról lemaradt- Honnan jött az érdeklődése­tek a tantárgyak iránt?- B. P.: Kiskoromban sokat tú­ráztunk. Anyukám mindig azt mondta, a természet erővel tölt el. Ajándékba is mindig bioló­gia-témájú könyveket kaptam.-N. G.: Általános iskolában volt egy kedves tanárom, aki elhívott a biológia szakkörére, ahol ott­ragadtam, annyira megtetszett.- Gy. M.: Sokat jártunk kirán­dulni a szüleimmel, és a Hon­véd Utcai Általános Iskolában is nagyon jó volt a biológiatanítás. Lényegesen könnyebben tanu­lom a biológiát, mint mondjuk a matekot vagy a nyelveket.- N. S. R.: Anyukám gyógysze-. rész, így már kiskoromtól fogva természetes volt a kémia kö­zelsége, innen az érdeklő­dés.- Mennyi pluszmun kát igényelt a fel­készülés a verse­nyekre?- BT.: Biológia specen eleve emelt óraszámban és részlete­sebben tanuljuk a biológiát, így ez már elég volt a versenyre való felkészüléshez.- N.G.: Sok pluszmunka volt a felkészülés, de nemcsak idén, a négy éven át folyamatosan.-GyJVL: A felkészülés már ta­valy elkezdődött, idén majdnem minden csütörtökön volt egy fel­készítő óra.- N.SJL: Heti 2-3 alkalommal szakkörökön vettem részt- Hogyan zajlanak a verse­nyek?-B. P.: Az Árokszállásy ver­senyen távoli tájak élővilágá­ból, növényrendszertanból, gombák, vírusok, eukarióta egysejtű­ek élettevékeny­ségeiből és az emberi test működéséből kellett felké­szülnünk.- N.G.: Egy adott témát kellett kifejteni és képről felismerni nö­vény- és állatfajokat- GyAL.: A verseny három for­dulóból áll. A második forduló­ban kell mindent bevetni, itt jó logikai készségre és némi sze­rencsére is szükség volt. A dön­tőben egy mikroszkópos fel­adat volt és egy kísérlet.-N.SJL: A versenyen volt egy elméleti és egy gyakorlati rész is. A teszt, amely az elméleti tudásunkat és a számítások­ban való jártasságunkat mér­te fel, kétórás volt. Az első és az ötödik helyezettek között végül egy szóbeli megmérettetés döntött. NAGY ÉVA ANNA TÁNCSICS GIMNÁZIUM mmé£ m Orvosnak és vegyészmérnöknek készülnek a táncsicsos éltanulók A kiváló eredmények már mu­tatják a négy tanuló e téren való elhivatottságát is. bor petra azt mondta: egyelő­re szeretne indulni a 11. és a 12. osztályban az OKTV-n. Ér­dekli a természetkutatás, az orvosi pálya is, az ELTE bioló­gia és kémia szaka is vonzza. nagy Gabriella a Pécsi Tudo­mányegyetem Általános Orvosi Kar általános orvos szakirá­nyára adta be a jelentkezését. Július végén eldől, sikerült-e a felvételije. GYÁNÓ MARCELLNEK az OKTV-S helyezésének köszönhetően bi­ológiából megvan az emelt szintű érettségije, és pontdup hízással elég jó eséllyel remény­kedhet abban, hogy felveszik a Semmelweis Egyetemre általá­nos orvostudományi karra. Tervei között szerepel az ide­gen nyelvek tanulása, ugyanis állítása szerint a nyelvek nem az erősségei. NOR SOHO ROY azt mondta: bár még távol van a pályaválasz­tás, a vegyészmérnöki munka az, ami igazán érdekli. Min­denképpen kémiával szeretne továbbra is foglalkozni. Mind a négy kiváló tanuló felkészítő tanára dr. Miklós Endréné volt .p,ij|,lMiTa*J _____ J Telefonos segélyvonalról Az oldalt szerkesztette: Meiszterics Eszter Telefon: 82/528-154 E-mail: eszter.meiszterics@axelspringer.hu A diákok cikkeit teljes terjedelmükben a www^online.hu hírportálunkon olvashatják. helpdesk: „Milyen Windows- | a van?” ügyfél: „Mindjárt lehasalok | és megnézem.” helpdesk: „Menjünk be a I ■ Sajátgépbe.” ■ ügyfél: Jaj, de ez nem az én | gépem...” I helpdesk: „Analóg vagy ISDN?” | ÜGYFÉL:„Laptop.” I helpdesk: „Milyen levelező ■ programja van?” ■ ügyfél: „Kitekintő Gyorsvo- I nat" * HELPDESK -. „Az meg miféle?" | ügyfél: „Hát az Outlook Express." ÜGYFÉL: Jesszusom! Beszip­pantotta a CD-tü!” ügyfél: „Az Entert ütni kell vagy írni?” helpdesk: „Most nyomja meg az OK-étí" ügyfél: „...de itt nincs OK gomb..." HELPDESK: „DE, lennie kell." ügyfél: „...de nincs, kétszer is megnéztem!!!” helpdesk: „Rendben, akkor mit lát a képernyőn?" ügyfél-.Jaaa, ott..." hotline: „És most mit lát a monitorán?" ügyfél: „Egy plüssmacit, amit a barátomtól kaptam." FILMAJÁNLÓ ZENE Cm Nőt There - Bob Dylan életei A film Bob Dylan életéről szól, és rendhagyó módon többszörös szereposztással dolgozik: mind a hét színész Dylan életének és ze­nei pályafutásának más-más ol­dalát testesíti meg. Betekintést nyerhetünk Bob Dylan korai kar­rierjébe, a népdalénekesként töl­tött napokba; majd abba az idő­szakba, mikor a '60-as évek elején a népzene legismertebb egyéni­ségévé vált; aztán sorra kerül az ellentmondásos arculatváltás is, mikor hősünkből rocker lett. Ké­sőbb az alkotók felidézik a hír­hedt motorbalesetet is... Új lemezt készített a Coldplay Megérkezett a Goldplay új lemeze! Az album kí­sérletező, több hangszer van benne, mint a korábbi három anyagon együttvéve és erő­sen érződik rajta, hogy új producerre bízták a ke­verőpult potméterei- nek csavargatását. A mágus neve számta­lan produkcióból, de leginkább a U2 kapcsán lehet ismerős: Brian Eno. Idén személyesen is megtapasztalhat­juk a Coldplay-lebegést: az állító­lag transzban írt dalok élőben is felcsendülnek a Budapest Sport­arénában szeptember 23-án. Chris Martin és zenekara szep­temberben Budapesten lép fel Istrófa 9 2 Régóta S| rettegtem! Szívem mélyén még §<t ott lapulsz, S* Ha újra láttak, ^ mindig feldúlsz. m* Azért nem gondoltam volna, ^2 /fogy ennyi idő után újra, Még mindig így élsz bennem, *s* Lelkemben ily élénken 11 Úgy gondoltam, ha újra látlak, Csodás lényed engem nem zaklat! e* % De még mindig itt vagy, — Szívem nehéz, lábam lefagy Ha Te e lőttem vagy! Azt hittem, elzártam Szívem mélyén vad vágyam! De nem nyugszik, 5* Csak jó mélyen alszik. em *=* Rettegésem örökös marad, ^2 Mely csodás lényedből qi,fakad! e* VAJDA ZOLTÁN RIPPL-RONAI *5 KÖZLEKEDÉSI SZAKKÖZÉP ^ Az álombéli szeretet Bárcsak meglegyintené az =**.. orcámat egy idegen szív, “7* Úgy viselkedne velem, gj* mint egy ragaszkodó hív' Szeretne engem, §a* mint suhanó égbolt, Ragadnánk össze, mint két piros rózsafolt MÁTÉ LILLY CPU KATOLIKUS GIMNÁZIUM e*

Next

/
Thumbnails
Contents