Somogyi Hírlap, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-06 / 131. szám
2008. JÚNIUS 6., PÉNTEK GAZDASÁG 7 Éfct Jól becsaptak a mindentudó főzőlappal nem működik Olvasónk egy termékbemutató után rendelt a reklámozott főzőlapból. Azt mondták, minden edényhez jó, ami nem igaz. A hölgy nem tudja elérni, hogy orvosolják a bajt. Két eset lehetséges - mondta Magdus Ágnes, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Közép-magyarországi Regionális Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének osztályvezetője. Az egyik a megtévesztő reklám. Ha a cég valótlant állított, azaz nem igaz, hogy a termék minden edényhez jó, akkor a megtévesztő reklám vétségét követték el. Ezért a vállalkozást a Gazdasági Versenyhivatal tetemes bírsággal sújthatja. A másik lehetőség, hogy a termékkel van baj. Ilyenkor a vásárló bejelentheti szavatossági vagy jótállási igényét - utóbbit attól függően, hogy a termék szerepel-e a jótállásra kötelezett áruk listáján. A cég felajánlhatja a vásárlónak a cserét, a javítást vagy a vételár visszafizetését. Ebben a sorrendben. A hölgy levele szerint fel is ajánlották neki a termékcserét, de ő ezt nem fogadta el, mert már nem bízik a cégben. Itt sem lehet mást tenni, mint a szokásos eljárást: ha a két fél nem egyezik meg a rendezés módjában, békéltető testület vagy bíróság az irány. A hölgy panaszolja: az adásvételi szerződés szerint nyolc napon belül lehet reklamálni, amit ő megtett, mégsem történt semmi. A nyolc nap a csomagküldőknél a szerződéstől való elállásra vonatkozik - figyelmeztet Magdus Ágnes. Vagyis arra a helyzetre, amikor kibontja az ember az árut, és rájön, hogy az mégsem kell. A hölgy viszont minőségi reklamációt tett, ami egészen más. ■ Rados Virág kérjük, írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer.hu Nem csökken az áram ára hiába? A brüsszeli szigor nem hozza meg a kívánt hatást A szabadpiaci működés fő gátjának tartott hosszú távú erőművi szerződések felbontatásával pörgetné fel Brüsszel a versenyt a jogilag liberalizált, ám továbbra is igen kötött magyar árampiacon. Molnár Sándor Csökkenhet-e a lakossági áramár az Európai Bizottság szerdai döntése nyomán? A válasz nem túl biztató. Az előzmények: az EU végrehajtó testületé szerdán kötelezte a magyar kormányt, az évvégéig szüntesse meg az 1995 és 2001 között kötött úgynevezett hosz- szú távú áramvásárlási megállapodásokat (szakzsargonban: HTM-ket). A HTM-ek olyan szerződések, amelyek az áramtermelő erőművek és a tőlük vásárló nagykereskedő, a Magyar Villamos Művek (MVM) között köttettek azzal a céllal, hogy előbbiek üzleti kockázata gyakorlatilag a nullára csökkenjen. Ezt ügy érték el, hogy a megállapodásokban az MVM garanciát vállalt rögzített mennyiségű áram rögzített áron történő megvásárlására, szerződéstől függően 2010-2024-ig. A bizottság szerint ezzel azonban az MVM-en keresztül annak tulajdonosa, a magyar állam tiltott támogatást ad az erőműveknek. A testület érvelése szerint az erőművi társaságok a szabad piacon csak jóval alacsonyabb áron tudnák a megtermelt áramot értékesíteni, a HTM-ek ezáltal garantált többletbevételt biztosítanak nekik. Ennek mértékére a bizottság nem adott becslést, ám közölte: az összegnek a Magyarország uniós csatlakozása, tehát 2004. május elseje után keletkezett részét az erőműveknek vissza kell fizetniük a magyar államnak. Brüsszel szerint a HTM-ek emellett versenytorzító hatásúak, és az indokoltnál magasabb árak kialakulásához vezettek. Na de hol jön a képbe a lakossági fogyasztó? Ennek megértéséhez ismerni kell az árampiac szerkezetét. Idén január elsejéig a háztartások kötelezően az úgynevezett közüzemi rendszer részesei voltak: az erőművek által előállított áramot az Még az olajlámpa sem olcsó mostanság HTM-ek: egykoron megvolt a szerepük A befektetők Magyarországra csábítása volt a hosszú távú áramvásárlási megállapodások, a HTM-ek célja - állítják szakértők. A Horn-kor- mány szerette volna felpörgetni a privatizációt, a hazai közüzemi cégeket azonban a külföldi érdeklődők igen kockázatosnak tekintették. így született a döntés: szerződésben legyen garantálva a nyereségük. Meg is lett az eredmény: 1995-ben nem csupán rekord- bevételt hozott a magánosítás, de szinte a teljes hazai közüzemi szektor külföldi befektetők kezébe került. Ám ami akkor szükséges volt, ma már nem az - mondják a szakértők - a befektetők kétségtelenül jelentős beruházásai id& közben megtérültek, és az immáron uniós tag Magyarország által jelentette kockázat is jóval kisebb. országos távvezetékrendszert tulajdonló MVM adta tovább a helyi szolgáltatóknak, amelyek aztán a lakosságnak értékesítették azt. Hogy az MVM menynyiért adhatta az áramot a szolgáltatóknak és azok a háztartásoknak, az állam határozta meg (a gázpiachoz hasonlóan itt is politikai szempontok érvényesültek, a mesterségesen alacsonyan tartott lakossági tarifát az MVM finanszírozta). Januártól viszont elméletileg szabad a pálya: bárki vehet áramot az erőművektől, és adhatja tovább a lakosságnak (a vállalatoknál ez már jó ideje így van). Gyakorlatilag azonban ez ma nem lehetséges, az MVM ugyanis a HTM-ekkel az összes hazai áramtermelő kapacitás kétharmadát leköti. Lakossági áramárak a régióban (EURÓ/100KWH*) Csehország 10,63 MAGYARORSZÁG 12,96 Szlovákia _______________13,70 Le ngyelország____________13,80 Au sztria 16,62 Németország____________21,05 * 1 EURÓ - 242 FT FORRÁS: EUROSTAT Látható tehát: a HTM-ek eltörlése „felszabadíthatja” a piacot. Ám hogy ez valóban a lakossági áramár mérséklődéséhez vezet, kétséges. Kaderják Péter szakértő, az energiahivatal volt elnöke szerint kedvezőtlen világpiaci helyzetben született a döntés: az áram ára - párhuzamosan az ipari nyersanyagokéval, az élelmiszerekével és az energiahordozókéval - ütemesen emelkedik, akárhogy pörögne fel tehát a verseny, a magyar- országi árszínvonal nem mérséklődne. Más megközelítésből pesszimista Barta Judit, a GKI Energiakutató vezető elemzője, aki azt állítja, az eredeti szerződések egy részét a felek 2001 után újrakötötték. Ezekre viszont a brüsszeli döntés nem vonatkozik. Szerinte jogilag is gond lehet a bizottsági határozat érvényesítése. Az érintett erőművek ugyanis jó eséllyel bírósághoz fordulhatnak, ami jelentősen meghosszabbítja majd a procedúrát. HÍRSÁV Hatalmas heroinfogás a röszkei határon TÍZ ÉS FÉL KILOGRAMMNYI, mintegy 150 millió forint értékű heroint találtak egy magyar férfi gépkocsijában- közölte Márkus András pénzügyőr dandártábornok. A tételes átvizsgáláskor egy a röszkei határátkelőn belépésre jelentkező magyar gépkocsiját vizsgálták. így találták meg elrejtve a húsz csomag kábítószert. Tej- és hústermék is vihető Horvátországba nem vonatkozik állat-egész- ségügyi tilalom Horvátországban az Európai Unió tagállamainak polgáraira. Ez azonban nem jelenti azt, hogy korlátlan mennyiségben lehet tej- és hústermékeket az országba bevinni. PDSZ: digitális tábla helyett felújítás kell INKÁBB AZ ISKOLÁK felújítására, az oktatás körülményeinek javítására kellene költeni azt a 90 milliárd forintot, amelyből a kormány az elkövetkező években digitális táblákat szerezne be- közölte Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke. Hozzátette, a technika fetisizálása nem szerencsés akkor, amikor iskolákat zárnak be. MDF: szabad az út az e-adóbevallás előtt AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELFOGADTA az MDF törvénymódosí- « tását: egy-két éven belül az adófizetők többségének lehet elektronikus (e-)ügyfél- kapuja. Pettkó András képviselő elmondta, így egyetlen kattintással mindenki eljuttathatja majd adóbevallását az APEH-hez. Pettkó: az MDF elérte Nem sugárzik a szlovén krskói erőmű szivárgott Szakértő szerint a hibát nem kellett volna jelenteni az uniónak Kukui - mérgező dió került a magyar boltokba Vlűszaki hiba történt a szlovén írsko atomerőművében szerdán. \z incidenssel kapcsolatosan az lurópai Bizottság az összes uniós agállamot figyelmeztette a lehet- ;éges sugárveszélyre. Az Országos Ka- asztrófavédelmi Fő- gazgatóság tudatta: em Magyarország, em Szlovénia lakoságára nem jelentett eszélyt a magyar határtól 80 ki- jméterre lévő krskói erőműben irtént üzemzavar. A meghibásodás a hűtővíz- endszerben történt. A szlovénorvát határ közelében álló erő- tű biztonsági berendezése azon- al működésbe lépett, a reaktort leállították. Lux Iván, az atomenergia-hivatal főigazgató-helyettese szerint a szlovének hibásan ítélték meg az eset súlyosságát. Az ilyen kis jelentőségű eseményt nem is kellett volna jelenteniük Brüsszelnek. Több megyében elterjedt, hogy Ukrajnában is nukleáris baleset történt. Dobson Tibor, a katasztrófavédelem szóvivője azt mondta: ez tipikus álhír, a kamionsofőrök terjeszthették el. A szóbeszéd alapját az adhatta, hogy a cseh dukovanyi erőműben kedden valóban vészleállás történt emberi mulasztás miatt, és áramszünet volt ■ F. E. ■ A hűtővízrendszerben kisebb szivárgás volt, ezt elhárítják. I I u. Képünkön a krskói atomerőmű üzemblokkja. Leállították a reaktort. „Az Európai Unió élelmiszervészjelző rendszerére érkezett bejelentés szerint Magyarországra is szállítottak abból a kukui dióból, amelynek jelölése nem felel meg az előírásoknak” - tájékoztatott a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal. A kukui a kutyatejfélék családjába tartozó távol-ke-' leti növény, főként Kínában, a Fü- löp-szigeteken és más trópusi területeken termesztik. A jelöletlen dió azért veszélyes, mert a csomagoláson nem szerepel, hogy nyersen fogyasztva mérgezési tüneteket produkálhat. A mécsesdió néven is ismert élelmiszerből 25 zacskónyi, tehát mindössze két és fél kilogramm került hazánkban kereskedelmi forgalomba. A termék 100 grammos, átlátszó műanyag zacskós kiszerelésben, „Jeeny’s Orientál Foods” (Kemiri Nuts/Candle Nuts) néven kapható. Ám még ez a 25 zacskónyi mennyiség is komoly veszélyt jelenthet, mert a mécsesdióból két-három szem is hasmenést, hányást, hányingert okozhat. Mivel a nálunk kevéssé ismert termékhez a magyar fogyasztók külföldön is hozzájuthatnak, a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal arra kéri a lakosságot, ilyen magot nyersen senki se fogyasszon. ■ K. T. ■ Mindössze 2,5 kilóról van szó, ne együk meg!