Somogyi Hírlap, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)

2008-06-01 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 22. szám

8 Kevesebb a szúnyog a Balaton partján a mostani hétvégén lesz elő­ször kémiai szúnyogirtás a Balatonnál. Biológiai irtást eddig azért nem végeztek, mert a mérések szerint ke­vés a szúnyog és a szúnyog- lárva is. Az ok, hogy bár a tél csapadékos volt, a ned­vességet elnyeli a fold, így alig alakultak ki olyan po­csolyák, ahol a vérszívók szaporodni tudnak. Velencében drága lesz etetni a galambokat ötventől nyolcszáz euróig terjedő büntetés vár arra, aki mostantól etetni próbálja Velencében a galambokat. A városvezetés azzal indo­kolta a tiltást, hogy a csak­nem negyvenezer madár óriási kárt okoz a történelmi épületek márványhomlokza­tain. A madáreleség-árusok ugyan tiltakoztak, de a pol­gármester kijelentette: a Szent Márk tér nem tyúkól. Drága lett a galambok etetése Kevés magyar köt poggyászbiztosítást míg az eu-ban az utasok 80 százaléka köt poggyász- biztosítást, a magyar turis­táknak csak alig több mint harmada biztosítja be így magát - derült ki egy felmé­résből. A vizsgálat szerint egyforma eséllyel tűnhet el a poggyász nagyobb vagy kisebb reptereken. A fontos inkább az, hogy át kell-e szállni, csomagokra ugyan­is ez jelenti a legnagyobb veszélyt. Elkerülhetik Kárpátalját a megsápolt turisták MEGSZAPORODTAK a Kárpát- aljára látogató magyar turis­tacsoportokkal szembeni at­rocitások a határátkelőkön - állítja az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség. Kép­viselőik szerint a határőrök egyre többször követelnek jogtalanul pénzt a könnyebb átkelésért, és emiatt fennáll a veszélye, hogy a jövőben elkerülik Kárpátalját a ma­gyarországi és más turisták. Divatos lett Budapest a kanadai turistáknak a kanadai utazók 70 száza­léka olyan városok iránt ér­deklődik, amelyek gazdag kulturális értékeket és látni­valókat kínálnak megfizet­hető áron. Ez alapján a világ legnagyobb online utazási szolgáltatója, az Expedia Budapestet az idei nyár legdivatosabb úti céljai közé sorolja. UTAZAS 2008. JUNIUS 1., VASARNAP sivatagi show Tevegelés, ralizás és a Csillagok háborújának díszletfaluja a Szaharában Friderikusz nevére indul a teve HIRDETÉS Berber tevehajcsár vezeti a magyar turistacsoportot a Szaharában. A jószágok imbolygó mozgását könnyen meg lehet szokni, a szaguk elviselése azonban embert próbáló feladat. Mi mennyibe kerül? Egy hét Tunéziában 80 ezer forint* Üdíti ________ 280 Ft Sör____________________________400 Ft Kok tél________________________1000 Ft Pizza______________700-1200 Ft Egytá létel _____ 1200-2000 Ft Több fogásos tengeri lakoma 4000 Ft Doboz datolya 400 Ft Vízipipa 2-5000 Ft Tevebőr lámpabura 2000 Ft Félnapos tevés kirándulás 4500 Ft Kétnapos Szahara-túra 25 ezer Ft ’ ELŐSZEZONBAN, 5 CSILLAGOS HOTELBEN, FÉLPANZIÓ­VAL, REPÜLŐJEGGYEL, REPTÉRI ILLETÉKKEL 1 DINÁR = 140 FORINT Baksist adni kötelező TUNÉZIÁBAN KÖTELEZŐ alkud­ni, az árusok ugyanis elsőre irreálisan magas összegért kínálják portékáikat Gyak­ran az eredeti ár ötödére is le lehet szurkolni a terméket. Nem szabad bedőlni annak sem, hogy állításuk szerint nekünk magyaroknak sok­kal olcsóbb, „speciális árért” kínálják az adott árut, ebből is alkudhatunk még hatvan- hetven százalékot. MÁSIK FONTOS SZABÁLY a szinte kötelező„baksis”. A szoba takarítójától a pin­cérig mindenkinek illik adni egy kis aprót, amitől a ki­szolgálószemélyzet később sokkal figyelmesebbé válik. Osztrák határszigor a futball-Eb alatt Visszaállítják a határellenőrzést a magyar-osztrák szakaszon a júniusi labdarúgó-Európa-baj- nokság idejére. Újra üzembe he­lyezik a kapukat, és folyamatos lesz a járművek, az utazók ellen­őrzése. A turista-, gyalogos- és HIRDETÉS kerékpáros-forgalomban szúró­próbaszerű vizsgálatokra lehet számítani, így csak érvényes ok­mányokkal lehet átlépni a ha­tárt. Magyarország és Ausztria között tavaly december 21-én szűnt meg a határellenőrzés. ■ aktív nyár ^börthotel AZ OSZTRÁK ALPOKBAN! ^^"TSaitSiia Arniaberg int Lammsrtal Szenzációs akciónk a Vasárnap Reggel olvasóinak! 4 éjszaka félpanzióval már C 139/fő-től 7 éjszaka félpanzióval már C 229/fő-től! Aktív pihenés és kultúra: mountain blke és hegyi túrák, rafting, tenisz, vizi sportok, salzburgi kirándulás, a szállodában weilness részleg, naoozóterasz! Magyarul beszélő személyzet! Bővebb információt és nyári akciós csomagajánlatainkat keresse honiagunkon! Annaberg 72 - 5524 Annaberg Salzburgerland - AUSTRIA Infohotline: +43-6463-8466 info@sporthotelannaberg.eu www.sporthotelannaberg.eu Szavazhatunk a legigényesebb szállodai szobára A Magyar Szállodaszövetség két éve indította útjára az Év szállo­daszobája versenyt, amelyet idén ismét meghirdetnek, há­rom kategóriában: három-, négy és ötcsillagos hotelek számára. A versenyben kizárólag két­ágyas, úgynevezett standard szo­bákkal lehet részt venni. Vala­mennyi jelentkezőről a bekül­dött szoba leírásával és fotóival ellátott adatlap készül. Szava­zatot leadni szeptember 1. és október 15. között lehet majd a www.turizmus.com weboldalon. A pályázat iránti érdeklődést jelzi, hogy tavaly 36 szállodára 29 ezer szavazat érkezett. ■ Kétórányi repülőzéssel egy balatoni nyaralásnál nem sokkal drágábban varázslatos világba csöp­penhet az ember: homo­kos tengerpart, végelátha­tatlan sivatag, ókori ro­mok és szikrázó napsü­tés. Tunézia az ideális nyaralás helyszíne, bár az arabok viselkedését meg kell szokni. * Németh Márk „Szervusz, vízibusz, Frideri- kuszÜr - útomulfeten ezzefa meglepő és mulatságos felkiál­tással rohamozzák meg a ma­gyar turistákat a tunéziai utcai árusok és bazárosok, miután rá­jönnek, hogy hazánkfia az illető. Ez a köszöntés az egész vaká­ción „végigkíséri” a magyarokat, sokszor már az az érzésünk, hogy a Szaharában még a tevék sem indulnának el a műsorveze­tő nevének elharsogása nélkül. Eközben persze a gazdáik sem pihennek: eladni kívánt porté­kájukat gyömöszölik a zsebünk­be, húzzák a fejünkre vagy nyomják le a torkunkon. Ha sike­rül felülemelkedni az arab em­berek közvetlen stílusán, csodás élményekkel gazdagodva térhet haza az ember Tunéziából. Bár azoknak is érdemes ide el­látogatni, akik kizárólag a ten­gerpart, medence, hotelszoba há­romszögben töltenék az idejüket, Tunéziát inkább azoknak lehet ajánlani, akik hajlandók egy ki­csit kimozdulni, hogy megismer­jék az országot. Minden szállás-^ helyen be lehet fizetni egy- vagy többnapos fakultatív kirándulá­sokra, e sorok írója például a leg­kedveltebb kétnapos Szahara-tú- rát próbálta ki. A hajnali, kelés után a buszos - természetesen légkondis - kirándulás első állo­mása a déli országrészben talál­ható El lem városába vezetett. Itt van a világ harmadik legnagyobb amfiteátruma a római Colosse­um és a horvátországi pulai után. Az óriási, jó állapotban megma­radt épület boltívei alatt három- emeletnyi magasságig lehet lép­csőzni, és máris belátni azt a po­rondot, ahol egykor a gladiátorok küzdöttek. A túra következő állomása, Matmata még délebbre van, a kő­sivatag közepén. A terület a ber­berek által lakott barlanglakás­okról nevezetes, amelyek tény­leg minden luxust nélkülöznek. Egy-két dinárért a helyiek szíve­sen beengedik az embert az ott­honukba, amely mindössze né­hány földbe vájt lyukból áll. Késő délutánra érkezett bu­szunk Douz városába, amit nem véletlenül neveznek a sivatag kapujának. A település határá­nál kezdődik ugyanis a Szahara végeláthatatlan homoktengere. Az egyórányi tevegelés révén mi is ízelítőt kaphattunk a karavá­nok életéből, és megállapíthat­tuk: a hatalmas állatok imbolygó mozgását könnyebb megszokni, mint a szagukat? Éjszakára egy helyi hotelben szálltunk meg, majd másnap kö­vetkezett az a program, amelyet idegenvezetőnk csak úgy jellem­zett: „hab a tortán”. És tényleg: fantasztikus, adrenalinnövelő érzés volt a homokbuckákon át száguldozni az óriási terepjárók­kal. A dűnékkel teletűzdelt táj láttán úgy érezhette magát az ember, mintha a Csillagok hábo­rúja című film Tatooine bolygó­ján járna. Nem véletlenül, hi­szen azokat a jeleneteket itt for­gatták majd harminc éve. Egy díszletváros is megmaradt a buc­kák között, műanyag épületek­kel és rakétasilókkal, ami nem mindennapi fényképek készíté­sére ad lehetőséget a film rajon­góinak. A helyi árusok szívesen fényképezkednek bárkivel, aki utána vásárol is „Megajándékozzuk a megfizethetetlennel: egy kis idővel!” 2008. május 9-től június 30-ig 51.000,- Ft helyett már 38.250,- Ft-tóUfő/4 éj reggelivel lx üdvözlő Ital * NtaHÍN bflfoqmdnd * büfcvaoora dó zmévd ’ a szálloda ÜiniokomplmBivínak* az -.Aqualuhituk" kodadan luanalata (ú«v. termál- és éJmétiymcdence) * szauna ' btovaiiru * gőzkabin * petsgMimlő * oyedüiaUó dmeovzulunvok * tiinesaicran * rmjdi lonu * S Tibeti jöci jakodat * vízi gimnasztika * gennaonu a vízben * vízi aerobic ’ sireching * kondicionáló roma * Norak WaHúng * .\qua Fkness bemutató '.keddenként) * hodoóscoló (csütonokonkáu) * fürdőköpeny * szépségápolási tanácsadás ___________ ww w.mendan.hu ___________

Next

/
Thumbnails
Contents