Somogyi Hírlap, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-04 / 129. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2008. JÚNIUS 4., SZERDA TMMMWM WBM; &j£ --l-*£yv ">? M^M-i-íy&m^M^-m^mmMm MI ÉRDEKLI? Megnyílt a teleház HORVÁTH SÁNDORNÉ, a Porrog és környéki Gyöngyvirág Nyugdíjas Klub vezetője: - Porrog és a családom sorsa érdekel. Szeretném az embereket kimozdítani otthonról, most főleg a fiatalokat, hogy ne csak a számítógép előtt töltsék a szabadidejüket. Legyenek közös programjaik, ami ösz- szekovácsolja őket. Úgy látom, a hajlandóság megvan bennük. Hétfőn nyitott a falu új teleháza, itt van a könyvtár is, remélem, sokan élnek a lehetőséggel. A nyugdíjasoknak szeretnénk számítógép-használatot tanítani, a fiatalokat meg olvasásra buzdítjuk. A berzencei kisdiák ángyán Blanka, a berzencei Kavulák János Általános és Zeneiskola diákja: - Matematika és kis nyelvész tárgyakból is indultam egy országos levelezés versenyen. Az eredményeim alapján meghívtak az országos döntőre Budapestre. Matematikából harmadik, kis nyelvészből hatodik lettem. Kicsit izgultam előtte, de közben nagyon élveztem. Sokan gratuláltak, a szüleim nagyon boldogok voltak, s még igazgatói dicséretet is kaptam. Most már várom a nyári szünetet, a családommal Vonyarcvashegyre megyünk nyaralni. A húgom, Janka még kisbaba, vele is többet lehetek. A halálfej ma már nem riasztó védelem A somogyi gazdaságok egyre többet költenek a raktárak biztonságára A halálfejes tábla már kevés - a növényvédőszer- tolvajok ellen riasztót, kamerát és ötletes biztonsági berendezéseket vetnek be a somogyi gazdaságok. Harsányi Miklós- Nem fűzünk vérmes reményeket ahhoz, hogy a tolvajok visszafognák a tempót - magyarázta Csapó Csaba, az Igal-Ag- ro Kft. munkatársa. - Ahol nagyobb értékű árut tárolnak, azokat a helyeket előbb-utóbb feltörik. Erővágóval rombolták le a raktáruk bejárati ajtaját. A csapatot azonban megzavarták, s a tettesek megléptek. A cég vezetői tanultak az esetből. Kamerát vásároltak, és olyan készüléket is használnak, amelyről Nagy György cégvezető nem szívesen beszélt.- Immár olyan a védelem, mintha egy katonai támaszponton lennénk - mondta. - Ugratnak is néha a kollégák, azzal persze egyetértenek: közös érdek a biztonság. Ezért nem bántam, hogy jókora összeget áldoztunk a védelemre. így tettek legutóbb Osztopán- ban is. Megírtuk: a tettes a múlt héten több mint kétmillió forint értékű rovarölő szerrel lépett meg. Három nappal később már üzembe helyezték a mozgásérzékelőt és a riasztót. Varga Jenő, a balatonszentgyörgyi Dél-bala- ton Mezőgazdasági Zrt. növény- termesztési ágazatvezetője kedden azt mondta: ők ütemezve kérik a munkához szükséges Legutóbb Osztopánban jártak a tolvajok. Több mint kétmillió forint értékű rovarölő szerrel léptek meg a növényvédőszeres-raktárból növényvédő szert. így egyszerre csak annyi van a telepen, amennyire feltétlenül szükségük van. Legutóbb hétfőn fogadták a beszállítót,.aki a zalakarosi és a keszthelyi agrárvállalkozásokat is ellátta. Szombat hajnalra várják a következő fordulót.- Közel negyvenezer forint - ennyibe kerül az egyik kukoricagyomirtó szer litere. A kávészínű folyadékból két decit használnak fel hektáronként. Jákli Józseftől, a berzencei Solanum Kft agronómusától tudjuk: amikor munkába állt, lecseréltette a lakatokat. Csak azoknak van bejárása a raktárba, aki ehhez jogosultságot szerzett. Érthető az óvatosság: idén közel ötvenmillió forintot költenek növényvédő szerekre.- Az ördög nem alszik - jegyezte meg Laczkovics Sándor, a magyaratádi Barátság szövetkezet elnöke. - Amíg a feketepiacon nagyjából fél áron adják-ve- szik a lopott árut, addig igenis van félnivalója a termelőknek. Megdrágult minden. Egyesek viszont könnyen kísértésbe esnek, ha egy-egy kevésbé jól védett méregraktárat látnak. Kétkulcsos védelmi rendszer: így emlegetik az elmúlt fél évszázadban kialakult siófoki gyakorlatot. Csak a nö- vényvédős és Sebestyén Sándor termelési igazgató juthat a növényvédő szerrel teli épületbe a Gyümölcstermesztő Zrt.-nél. A cégvezető közölte: ez a módszer náluk eredményre vezetett. Hetedhét határ legjobb kis matekosa verseny Király lett Andrásból; neves iskolákkal szállt ringbe a zákányi Királlyal büszkélkedhet Zákány. A hétéves Csertán András fejére felkerült ugyanis a korona, s egy évig viselheti, már ha nem túl kényelmetlen neki. A jó képességű kisfiú az általános iskola elsőse, Nyíregyházán a Kisvakond levelezés verseny országos fordulóján nyerte el a Harmadik Hetedhét Határ Legjobb Matematikusa címet, ajándékokkal. Csertán Jánpsné, a nagymama mesélte: András már egész kicsiként ügyesen számolt, maga tanult meg olvasni. A többfordulós levelezés versenyre örömmel nevezett be, százszázalékosra írt meg minden feladatlapot. Ezzel voltak így más gyerekek is, ám lebuktak azok, akiknek ez otthon segítséggel sikerült, hiszen volt, amelyikük csak 2 pontot ért el az országos megmérettetésen, de András 27-et a 30-ból. A fiú azt mondta: még olyan logikai feladat se fogott ki rajta, aminek pedagógus édesapja „beugrott”. A nyíregyházi eredményért meg kellett szenvedni, mert már előtte nap útnak indultak, de András szerint megérte. Koronája az íróasztalán pihen, miközben már a másodikos-matematikát tanulja a fiú.- Büszkék vagyunk rá, hogy kis falusi iskola diákjaként sikerült a „nagyok” között jól szerepelni - összegezte a nagymama. ■ Varga A. Csertán András, a kis zákányi matekbajnok a koronával Csoda-világ a Bárcziban Varázsoljunk csoda-világot címmel nyílt kiállítás kedden a Bárczi Gusztáv Módszertani Központban. A tárlaton autista, középsúlyos és halmozottan sérült gyerekek munkáit láthatják az érdeklődők. A megnyitó után ki mit tudón adtak számot tudásukról a gyerekek, majd verses-mesés előadást is láthattak az érdeklődők. Nem törölték a jelzálogot csurgó Eladták volna az ingatlant, de nem tudták Nagyot néztek a csurgói önkormányzatnál, amikor kiderült: az 1990-es évek elején bejegyzett jelzálogjog még mindig rajta van az ingatlanukon, noha évekkel korábban törölni kellett volna. Szászfalvi László polgár- mester azt mondta: ez szinte tendencia, magánszemélyek esetében is, de nagyon felháborító.- Az 1990-es évek elején elnyert állami támogatásaink kapcsán jelzálogbejegyzés történt - mondta a polgármester. Régen kifizettük, amit kellett, lezárult a program is, de a jelzálogjogot, amit legalább 6-8 éve le kellett volna venni, nem vette le az eljáró hatóság. Amikor értékesíteni akarták az ingatlanokat, a tulajdoni lapról kiderült: még mindig jelzáloggal terhelt. Ezúttal két lakóházról van szó a Béke utcában, de máskor is előfordult hasonló. Nyilván senki nem nézegeti a tulajdoni lapot, így nem szúr szemet. Azóta intézkedtek az illetékes minisztérium felé. Megtudtuk: nem érnek véget a megpróbáltatásai annak az adósnak, aki kifizette az ingatlanára terhelt jelzálogot. Ugyanis ezt a kölcsönt töröltetni is kell a tulajdoni lapról. Miután beszerezzük a jelzálogtörlési engedélyt, be kell adni az illetékes körzeti földhivatalba. Erre ügyvédi vagy jogtanácsosi ellenjegyzés szükséges. Ideális esetben a jelzálogjog jogosultja járja végig ezt a procedúrát, ám ez nagyon ritka. A fővárosban például vannak olyan ingatlanok, melyeket húsz-harmincéves kölcsönök terhelnek, holott a tulajdonos régen kifizette a tartozását. Az utolsó csekk befizetésével egyidejűleg a bank kiadta ugyan az igazolást, hogy minden rendben, és intézik a továbbiakat, de könnyen kiderülhet, hogy ez nem történt meg. ■ Varga Andrea Választ várnak a somogyi nevelőszülők Mégis eljutott a szociális miniszterhez a somogyi nevelőszülők át nem adott petíciója, s lapunk úgy tudja, hogy már a válasz is készül. Megírtuk: április végén felháborodást keltett a nevelőszülők körében, hogy javaslataikat egy félreértés miatt nem adhatták át személyesen az akkori szociális miniszternek. Mára az új miniszter kezébe került a nevelőszülői petíció, s hamarosan a válasz is megérkezik. A javaslatcsomagot a minisztérium kérésére a TEGYESZ igazgatója juttatta el a címzetthez. A nevelőszülők azt szeretnék elérni, hogy rendezzék végre más mellett a munka- és pihenőidejüket. ■ N. L. ■ Nagyot néztek a csurgói önkormányzatnál.