Somogyi Hírlap, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-30 / 151. szám
Lovaggá ütötték Salman Rushdie-t, a halálra ítélt indiai-brit írót II. Erzsébet királynő lovaggá ütötte Salman Rushdie brit írót, akit 1989-ben Khomeini aja- tollah, iráni vezető fatvával (vallásjogban hozott döntéssel) sújtott. A 61 éves Rushdie lovaggá ütését még tavaly jelentették be, a kitüntetést irodalmi szolgálatainak elismerésével indokolták. A bejelentést a muzulmán országokban felháborodással fogadták, az al-Kaida terrorszervezet is megfenyegette Nagy-Britanniát. ■ Évekig kellett bujkálnia Salman Rushide írónak a terroristák elől a Sátáni versek 1988-as publikálása után. Az indiai születésű író évekig bujkált Sátáni versek című művének 1988-as publikálása után, mivel Irán akkori vezetője, Khomeini ajatollah istenkáromlásért halálra ítélte. Számos muzulmán úgy érzi, hogy e könyv sérti a vallását, gyalázza Moha med prófétát és gúnyt űz az iszlám szent könyvéből, a Koránból. Rushdie napi huszonnégy órás védelmet kapott, és több mint harmincszor kényszerült költözésre tíz év alatt. Végül 1998-ban az iráni kormány visz szavonta az ítéletet, és az író fokozatosan visszatért a nyilvánosság elé. 2001-ben például epizódszerepet vállalt a Bridget Jones naplója című filmben is. B U LV ÁR&HIRDETÉS somogyi hírlap - 2008. június 30., héti Pálffy István és a szlovák titok visszatér A híradós lassan turisztikai szakértővé válik Csaknem fél éve eltűnt a képernyőről, fizetés nélküli szabadságát tölti. Pálffy István azonban nem unatkozik: legutóbb Szlovákiát barangolta be, és írt az élményeiről útikönyvet. Dián Tamás A jelenlegi politikai helyzetben érdekes lehetett Szlovákiában járni. Mit tapasztalt?- Példáid azt, hogy a hétköznapi emberekben semmiféle előítélet nincs a másik nép iránt A szlovákok nálunk vesznek ingatlanokat, a mi vállalkozóink pedig a kedvezőbb gazdasági klíma miatt a határ túloldalán jegyeztetik be cégeiket Persze akkor is érdekes élmény Szlovákiába menni, ha ezt csak turistaként tesszük. Rám az ott tapasztalt akarat és bizonyítási vágy volt a legnagyobb hatással. Azt éreztem, hogy egy fiatal nemzet fiatal polgárai között jáPálffy István augusztusban tér vissza a közszolgálati televízió képernyőjére Pálffy István született: 1959 novemberében. iskolái: Műegyetem, építészmérnöki kar (1979-1985). pályája: a Magyar Rádió munkatársa (1988-1997), az MTV Magyarországról jövök, A Hét műsorainak műsorvezetője (1992-1997), a TV2 szerkesztő műsorvezetője, hírigazgató-he- fyettes (1997-2002), 2002 óta az MTV Híradó műsorvezetője. ELISMERÉSEI: Pethő Sándor-díj rok: mindenki mozog, sportol, igyekszik jobbá tenni a saját és a közösség életét Szerintem sok mindent tanulhatnánk tőlük.- Önt mi érdekelte leginkább?- A gasztronómia, a helytörténet és a hétköznapi élet felől közelítek egy-egy országhoz. Inkább a helytörténetre, a szokásokra figyeltem. Ha visszagondolok, azért a gasztronómiájuk is többet érdemel egy jelzőnél: a juhtúrós sztrapacska szenzációs. Látnivaló kintetében gazdagabb a kíná. várak, fürdők, barlangok Vo azokat, akik elhiszik, északi sz< s;édunk is nyújthat élménye-Ért a turizmushoz, vagy Cfü ahétköznapi túrázó néző' b'd írja a könyveit?- Menet közben tanulói s:akmáL Az első, Horváti;, ni szóló kötetemben a gaszti nia volt a fő szempont, de a kö\ kző utam előtt már elkezdtei tiékozódni, anyagot gyűjteni, és ra már elmondhatom: átfogó isleretekkel felvértezve járok be ey-egy országot Legutóbb a szlo- \k turisztikai hivatal segítette a mnkámat. Mikor tér vissza a Híradóba?- Augusztus környékén jár le a sibadságom. Ám hogy a Híradóin folytatom a munkát vagy egy risik hírműsorban, azt még ne kdezze. Egy biztos: maradok a kszolgálati televíziónál. Magyar vállalatcsoport keres a holdinghoz tartozó egyes üzletágak, cégek kontrolling jellegű feladatainak ellátásában közreműködő munkatársat kaposvári fióktelepére: KONTROLLER pozícióba. A Kaposvári Nagy boldogasszony Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kaposvár, Zárda u. 2. • földrajz, informatika vagy • földrajz, fizika vagy' • földrajz, matematika szakos állást hirdet. Jelentkezni az iskola igazgatójánál 2008. július 4-ig, a pályázat benyújtásával. A POZÍCIÓT BETfiLTO SZEMÉLY FELADATA: • az érintett cégekkel kapcsolatos, gazdasági elemzési feladatok ellátása • egyes analitikák vezetése, előkészítő anyagok elkészítése a könyvelés/bérszámfejtés számára • aktív részvétel pályázatok koordinálásában, projektek menedzselésében ELVÁRÁS: • felsőfokú gazdasági végzettség; • legalább 2-3 éves gazdasági területen szerzett gyakorlat; • kiváló analitlkusság; • jó kommunikációs készség: • MS Office magas szintű felhasználói kezelése; • megbízhatóság, rugalmasság, kezdeményezőkészség, önállóság. ELŐNY: • mérlegképes könyvelői képesítés előny • mezőgazdasági cégek gazdálkodásában szerzett tapasztalat előny AMIT KlHÁLUHK: • fiatal, dinamikus csapat • kiváló szakmai fejlődési lehetőség Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését, kérjük, juttassa el fényképes önéletrajzát fizetési igény megjelölésével a szerkesztőségbe 2008. július 10-ig „kontrolling" jeligére. GYORSHITEL! JELZÁLOGHITELEK hitelkiváltás, szabadfelhasználásra is, akár jövedelemigazolás nélkül. Előzetes költségeket nem számítunk fel! Teljeskörű banki ügyintézés, személyre szabott ajánlatokkal! CSERÉLJE JOBBRA HITELÉT! Hívja most hitelközpontunkat: 82/769-019, 70/779-9554. Nyári akciónk: hitelfolyósításkor mobiltelefont adunk ajándékba! Score Credit Kit Kaposvár, Fő u. 12, fintor Ház földszint. ) MÓL Nyrt. érté- ;esíteni kívánja a tulaj- lonában lévő Siófok, 3426 hrsz.-ú 3098 m2 területű ingatlanát. tz ingatlan természeten a Siófoki MÓL öltőállomással szemen helyezkedik el. A erület övezeti besoro- isa: Erdő - Véderdő, ovábbi információ a övetkező elérhetősé- eken kérhető: Beke Roland 06-70/373-4271, rbeke@mol.hu »-■“ ________ PÁ LYÁZATI I PÁLYÁZATI felhívásIfelhívás "Rózsa Ferenc" Lakásépítő és Fenntartó Szövetkezet Kaposvár, Nemzetőr sor 6-7. kötelezettség vállalás nélkül eredménytelenné nyilvánítható pályázatot hirdet az alábbi LFP-2008-LA-2 pályázat keretében elvégzendő munkára Kaposvár, Füredi u. 81-83. homlokzatok hőszigetelése szellőző berendezések korszerűsítése A kivitelezésre szakirányú felkészültséggel, referencia munkákkal rendelkező cégek jelentkezhetnek. Az ajánlati anyag átvehető időpontegyeztetés után 2008. 06. 30 - 2008. 07. 02. _aSzövetkezet irodájában "Rózsa Ferenc" Lakásépítő és Fenntartó Szövetkezet Kaposvár, Nemzetőr sor 6-7. kötelezettségvállalás nélkül eredménytelenné nyilvánítható pályázatot hirdet az alábbi LFP-2008-LA-2 pályázat keretében elvégzendő munkára Kaposvár, Béke u. 33-35. teljes tető- víz- és hőszigetelése A kivitelezésre szakirányú felkészültséggel, referencia munkákkal rendelkező cégek jelentkezhetnek. Az ajánlati anyag átvehető időpontegyeztetés után 2008. 06.30 - 07.02. Bitutec Kft irodájában Kaposvár, Rákóczi tér 12/a 1. em. 1. Kárpátiné Lamping Judit 30/9940-301 Irszágos hálózattal rendelkező rodatechnikai cég izervizes csapatába SZERVIZTECHNIKUST (eres ;aposvári kirendeltségre. Si munkatársunk leiadatai: Másoló-, nyomtatóberendezések karbantartása, Hibaelhárítás, Kellékanyag ellátás, Új ismeretek elsajátítása lövőben! munkatársunk Ismérvei: Minimum középfokú végzettsége van. Érdekli az informatika, e téren tapasztalatokkal rendelkezik. • Szívesen sajátít el új ismereteket, folyamatosan képzi magát. > Nem jelent gondot számára a hosszabb kiküldetés. • Hasonló munkakörben szerzett tapasztalat előny. > B kategóriás jogosítvánnyal rendelkezik. unit biztosítunk sikeres munkavégzéshez: • versenyképes jövedelem, • notebook, mobiltelefon, • folyamatos képzés, • sikeres csapat mennyiben szeretne csapatunk tagjává álni, fényképes önéletrajzát és motivációs iveiét a megjelenéstől számított 2 héten elül küldje e! a kiadóba! i tárgymezőbe írja a „Szerviztechnikus" címet! I iGATLANT KERES? próbán óriás! tempó trónként az újságárusoknál 14 KATTINTSON RÁNK! Vélemény ' %lss hírek .§§§«. p,oa,ama|iBl” a V-' Online közvetítések Sulifotók T^ajir ^ ^ lSORUNE.hu Nap lánya DSSIMMSSSISHflHI lf. ú v \wM 1 I 01SZKOHT KÖTVÉNY VT* SL l ÍÖS««? 4quaestor MODERN MEGTAKARÍTÁSI FORMÁK Magas hozam a teljes futamidőre, nemcsak az első hónapokra! QUAESTOR Diszkont Kötvény Kaposvár, Zárda u. 3.Tel.: (82) 321-300 * A QUAESTOR FINANCIAL HRURIRA Kft által kibocsátott, 2009. március 11-i lejáratú QFD090311 Diszkont Kötvény A kötvényprogramot 2007. 06. 02. napján a PSZÁF E-lll/10.346/2007. szám alatt engedélyezte. A Kibocsátó felhívja a befektetők figyelmét, hogy a kötvény forgalomba hozatalát lehetővé tévő kötvényprogram Magyarországon újszerű, és a vonatkozó jogszabályok alapján a szokásostól eltérő kockázatú. Jelen hirdetés nem minősül nyilvános ajánlattételnek, és nem helyettesíti a Kibocsátásról és a Kötvényprogramról szóló Alaptájékoztató és Végleges Feltételek együttes megismerését melyek megtekinthetőek a Kibocsátó és a Forgalmazó (QUAESTOR Értékpapír Nyrt) székhelyén, valamint a www.quaestor.hu internetes oldalon. pénzügyek I<L ingatlan F"utazás JiJ telekom Már e-mailon is megrendelheti! E-mail címünk: somogy.terj@axels.hu Ingyenesen hívható tetefoaszamunk: 06-80-200-434 AUTÓT KERES? Apróban óriás! tempó Hétfőnhénf^a^wságár^otoj^i