Somogyi Hírlap, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)

2008-06-27 / 149. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP - 2008. JÚNIUS 27., PÉNTEK ‘MEGYEI KÖRKÉP MI ÉRDEKLI? Az udvarhelyi iskola jövője FARAGÓNÉ HORVÁTH ANDREA, a somogyudvarhelyi Csiga­biga Családi Napközi veze­tője: - Most éppen egy pá­lyázatunk eredményét vár­juk. Ha nyer, munkahelye­ket teremthetünk vele Ud­varhelyen. Foglalkoztat, hogy mi lesz az általános is­kola sorsa, hiszen kicsi gye­rekeim vannak. Egyelőre a 7-8. osztályt viszik el, de fé­lő, hogy a felső tagozat is megszűnik, mert a szülők úgy gondolják, hogy érde­mesebb akkor már negye­dik osztály után iskolát vál­tani. Itthon kellene tartani a fiatalokat. S remélem, elju­tunk nyaralni, egy csendes helyre vágyom belföldön. SH-PORTRÉ A visontai egyházgondnok PERÁK BALÁZS, a visontai re­formátus egyházközség gondnoka: első alkalommal vett részt az aprócska közös­ségünk a csokonyavisontai kalácskarneválon; nagy örömmel mentünk, és rend­kívül büszke vagyok a csa­patunk sikerére. Az egyház- községünk öt tagja és három presbitere állt a bogrács mel­lé a főzőversenyen, és nem vallottak szégyent: a refor­mátus sertéspörkölt a máso­dik helyre volt jó a verseny­ben. Rengeteg szeretetet kaptunk ezen a hétvégén az emberektől, és biztos vagyok benne, hogy a kis közössé­günk ezentúl rendszeres közreműködője lesz majd a falu rendezvényeinek. A tehetségekre szívesen áldoznak születésnap A Csányi Alapítvány 37 somogyi gyereknek teremt lehetőséget Négy évvel ezelőtt egy- milliárd forintos alaptőké­vel hozta létre magánva- gyonából Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezér­igazgatója az alapítványát. Az országban 115 tehetsé­ges, hátrányos helyzetű gyereket támogat. F. Szarka Ágnes- Honnan az indíttatás?- Nem a legjobb körülmé­nyek között nőttem fel. Nem éheztem, de a Balatonra na­gyon későn jutottam el. Gye­rekkoromban nem nagyon jártam a falu határain túl. 14 évesen kerültem Pest­re, és megszenvedtem a hátrányait. Később egy rádióműsort hallottam, ami a gyermeksze­génységről, éhezésről szólt. Ott egy kisgyer­mek azt mondta, hogy amikor nagyon éhes, a játszótérre a kiválasztásnál is látszik. Egy csoport indításakor tanárok, családokkal foglalkozó önkor­mányzati szakemberek és egyéb információk alapján je­lölünk a tehetséges, de hátrá­nyos helyzetű, valóban támo­gatásra szoruló gyerekek kö­zül. Ezt követően egy egész na­pos tesztsorozat és a pszicholó­gus véleménye alapján dön­tünk. Negyedikes-ötödikes korban választjuk ki a gyere­keket, nemzetközi kutatások, tapasztalatok alapján ez az ide­ális időpont. Ekkorra már lát­szik a tehetség, de még fejlő­désképesek. A kiválasztás iszonyatos nagy felelősség. Egy év után nem mondhatjuk, hogy tévedtünk, mégsem vagy elég tehetséges. Persze kemé­nyen kell dolgozni. Arra még nem volt példa, hogy valakit el kelljen küldeni. megy, mert ott nem érzi annyi­ra. Ekkor határoztam el, ha egyszer lehetőségem lesz, segí­teni fogok.- Sínre kerülnek a gyermek­sorsok?- Az alapítványi támogatás nem elég. Tehetség is kell és rengeteg munka. Somogyból 37 gyereket támogatunk, Ka­posváron és Nagybajomban van csoportunk. De megyünk tovább. Más megyékben is megteremtjük a lehetőséget a kibontakozásra. Bízom abban, hogy Somogybán is tudunk még létszámot növelni.- Mitől függ?- Az anyagi lehetőségektől. Minden drágább, de én szeret­nék az eredeti tervek szerint haladni, és eljutni a jelenlegi száztizenöt gyerekről a nyolc- száz-ezer támogatásáig. Nem vagyok somogyi, de nagyon szeretem a megyét, hiszen sza­badidőm legnagyobb részét itt töltöm. Kötelességemnek ér­zem, hogy ott is csoportokat hozzunk létre, ahol befekteté­seim vannak. Csongrád lesz a következő, majd Szeged. A vég­ső cél, hogy országos hálóza­tunk legyen. Mennyibe kerül egy gyerek fejlesztése?- Egy-másfél millió forint. Év közben is van oktatás, nyáron pedig háromhetes táborozáson vesznek részt. Ennek fele szóra­kozás, a másik része tanulás, készségfejlesztés. Tavaly azt ta­nítottuk meg nekik, hogyan kell tanulni. Az idei eredmények va­lószínűleg ennek köszönhetően már sokkal jobbak. Viszonylag rövid idő alatt változik a gyere­kek személyisége. Ezek az em­berkék eddig az osztályban, csoportban a perifériára szorul­tak. Talán az itt kapott oktatás­nak köszönhetően magabizto­sabbak lettek, vezéregyéniség­gé nőtték ki magukat.- Miként lehet bekerülni az alapítványi csoportba?- Megpróbáljuk szakszerű­en szervezni a munkát, ez már- Az alapítvány az egyetem végéig támogatja a gyereke­ket.- Ezért más, mint az ösz- szes többi alapítvány. Nemcsak anyagi támoga­tást adunk, hanem szer­vezzük az oktatásukat. Tanulnak számítástech­nikát, nyelvet, kom­munikációt, etikettet és még sorolhatnám, efelett pedig erősít­jük, amiben tényleg te­hetségesek. Legyen az matematika, zene, tánc, bár­mi más. Mi nem egy évre válla­lunk fel egy gyereket, hanem úgy választjuk ki, hogy az egyetem elvégzéséig segítjük, támogatjuk az életét. Ilyen jel­legű alapítvány azt hiszem, nincs is.- Az alapítvány kuratóriumá­ban sok ismert ember találha­tó. A bankvezérnek vagy a ba­rátnak mondtak igent?- Szükség van példaképek­re. Ők jó barátaim, és maradan­dót alkottak a területükön. Zo­rán például, aki botránymente­sen tudott évtizedeken át a to­pon maradni, Pataki Ági, aki köztudottan gyerekmániás. És még sorolhatnám. Jó úton já­runk, még akkor is, ha nem in­dult könnyen. Egyre inkább közösséget alkotnak a gyereke­ink, és egymás segítségére is számíthatnak. Csányi Sándor már fiatalon elhatározta, hogy segít, ha lehetősége adódik Csányi Sándor a nemzetközi kártyatársaságban 1953. MÁRCIUS 20-ÁN született Jászárokszálláson. Első mun­kahelye a Pénzügyminisztéri­um volt. 1989-től 1992-ig a Kereske­delmi és Hitelbank vezérigaz­gató-helyettese, 1992-TŐL az Országos Taka­rékpénztár és Kereskedelmi Bank Nyrt. (OTP Bank Nyrt) elnök-vezérigazgatója. A 2006. április 28-i közgyűlés újabb öt évre megerősítette az OTP Bank Nyrt. elnök-vezér­igazgatói posztján. Tagja az egyik legjelentősebb nemzet­közi kártyatársaság, a Mas­terCard európai igazgatósá­gának, a Magyar Bankszövet­ség Elnökségének, és társel­nöke a Vállalkozók és Mun­káltatók Országos Szövetségé­nek (VOSZ). Felügyelőbizott­sági elnök az OTP Bank két leányvállalatánál, a legna­gyobb bolgár lakossági bank­nál (DSK) és az OTP Garan­cia Biztosítónál. 2004-től a Nyugat-magyaror­szági Egyetem címzetes egye­temi tanára. Tagja a Cégve­zetők Nemzetközi Társaságá­nak és a Banki Tanulmányok Nemzetközi Intézetének. WW t a 17 éves Suzuki Kapós Autónál! klímás SX41.5 GLX Tour SUZUKI Az Ön Kaposvári SUZUKI Márkakereskedője: KAPÓS AUTÓ Kft. Kaposvár, Vár u. 16. Tel.: 82/312-826 E-mail: kaposauto@kapos-auto.hu Játékhegyek az osztrák hegyi faluból jótékonyság A vendég kórus tagjai gyűjtöttek az egyik barcsi óvodának Egy kisteherautó játék érkezett egy osztrák hegyi faluból - Hauersdorfból - Barcsra; tizen­hat osztrák család gyűjtötte mindezt barcsi óvodások szá­mára. Michaela Habersack, a gyűj­tés egyik szervezője elmondta: egy családi barátság - a barcsi német kórust vezető Bauer Vendelékkel - hozta össze őket előbb a kórussal, majd a város német kisebbségi önkormány­zatával. Az osztrák kórus ta­vasszal járt Barcson, és ekkor látogattak el az óvodába is, ahol éppen játékos német- nyelv-oktatás zajlott. A körül­ményeket látva ekkor döntöt­ték el, hogy odahaza gyűjtést Barcsi csöppségek és óriás hegyi tigris; szerencsére az utóbbi plüssjószág indítanak a barcsi gyerekek ja­vára.- Most a gyerekek örömét lát­va abban is biztos vagyok, hogy nem ez volt az utolsó ilyen akci­ónk - mondta az osztrák látoga­tó. - Sok unokám van, jól tu­dom, hogy a játék nagyon drá­ga, mi pedig örömmel segítünk. Az osztrák családok jó szívvel küldték a rengeteg holmit.- Szeptembertől már kilenc­ven gyerekünk lesz, és örök probléma, hogy kevés a játék - mondta Feigl Istvánné óvoda­vezető. - A dobozokban nem­csak játékot találtunk, hanem gyerekruhát, cipőt, iskolatáskát is. Ezt majd a legelesettebb csa­ládoknak juttatjuk el. ■ N. L.

Next

/
Thumbnails
Contents