Somogyi Hírlap, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-23 / 145. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP - 2008. JÚNIUS 23., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP mmmmm Közeledik az értékelés vadócz Attila, a Somogy Megyei Bíróság sajtószóvivője: - Csaknem fél éve töltöm be a szóvivői posztot, bevallom: eleinte meglehetősen furcsa volt. A bírói munka mellett ez másfajta feladat. Közeledik az ítélkezési szünet a bíróságokon, s már hagyomány, hogy ilyenkor értékeljük az eddigi munkát. Most erre készülök, ez újabb izgalmas feladat. Aztán persze egyre inkább foglalkoztat az is, hogy hamarosan itt a pihenés ideje. Még nem körvonalazódott az üdülés, de az biztos, hogy a családi programoknak és a sportnak nagy szerepe lesz benne. A kaposvári illatszertáros ■ m m n GOMBOS GUSZTÁVNÉ, a La- zarine Illatszertár alapítója: - Nagyapám is kereskedő volt, hatévesen én is gyakoroltam, tudtam, hogy ez a hivatásom. Huszonévesen már boltvezető voltam, nagykereskedelmi cégeknél dolgoztam. Aztán közel az ötvenhez lettem magán- vállalkozó, létrehoztam a Lazarine Illatszertárt, aminek a felső szintjén egyedülálló kereskedelemtörténeti gyűjtemény látható. Az első főnököm rám bízta a nagyapja bélyegzőjét - ez indította el a múzeum létrehozását. A parfümériát ma már a fiam vette át, én táplálkozástudománnyal foglalkozom. Négylábú szépségek Kaposváron kutyatár Harmadszor rendeztek országos vadászkutya-kiállítást és -versenyt Weimari vizsla lett a 3. kaposvári CAC vadászkutya-kiállítás legszebb kutyája. F. Szarka Ágnes- Kérem az oltási könyvet! - Több mint négyszázszor hangzott el Gippert Róbert állatorvos felszólítása a Magyar Ebte-> nyésztők Országos Egyesülete (MEOE) Kaposvári Szervezete kutyakiképző iskolájának kapujában. Itt rendezték ugyanis a 3. országos CAC vadászkutyakiállítást. Azt minden, rendszeresen kiállításra járó kutyás tudja, hogy enélkül a passzus nélkül belépni a négylábúval lehetetlen.- A kiállításra egészséges kutyát hoznak, de ilyen melegben bármi előfordulhat. A stressz, az izgalom hatására sokkot kaphat a kutya. Ilyenkor nélkülözhetetlen a jelenlétünk - mondta Gippert Róbert.- Akik kiállítanak, azok tudják, hogy mi kell a kutyájuknak, de összességében a kutyatartás kultúráján még lenne mit javítani. Terrierek, tacskók, kopók, vizslák, szetterek és még sorolhatnánk a benevezett fajtákat, Az ország minden tájáról érkeztek a kiállítók, összesen több mint négyszázharmincan. Köztük Juhász Csilla Szentesről. Az apró termetű hölgy a világ legnagyobb kutyáját, az ír farkaskutyát tenyészti.- Nálunk az ír farkaskutya szerelem volt az első látásra - mondta. - Ez a fajta soha nem él vissza a testi adottságával, erejével. Könnyen tanítható, nemesek a tulajdonságai. Rendszeresen járunk kiállításra, sikeresek a kutyáink. Mindent megteszünk, hogy a kutyáink is jól érezzék magukat. A kiállítás a kutyatartás koronája. Jeszenszky Miklós 1974 óta foglalkozik törpetacskóval. Az aranykoszorús mestertenyésztő nélkül szinte nincs is kiállítás.- A törpetacskót én honosítottam meg hazánkban - fejtegette.- A fajtánál a kutya 15 hónapos korában a mellkas körmérete határozza meg, hogy törpe-, kaninchen-vagy normálméret. Azt még soha nem számoltam össze, hogy hány kiállítást nyertünk. Nincs értelme ezzel dicsekedni. Fontosabb, hogy az általam tenyésztett kutyák az élmezőnyben legyenek.- Soha ekkora érdeklődés nem kísérte a kiállítást, hiszen több mint hatvan fajtából 432 nevezés érkezett - ezt már Szmolka János, az egyesület elnöke hangsúlyozta köszöntőjében. - Kaposváron nagyon sok a kutya, úgy tapasztalom, hogy egyre népszerűbbek a kedvtelésből, főként lakásban tartott kisebb, apróbb termetű ebek. A vadászkutyatartás, -tenyésztés egészen más. , Suchman Tamás országgyűlési képviselő (MSZP) megnyitójában főként a kutyatartásban az ember felelősségéről beszélt.- Magam is több kutyának vagyok gazdája - mondta -, tudom, ez milyen felelősség. A vadászat ősi mesterségéhez a kutyák tartása, nevelése, tenyésztése szervesen hozzátartozik. A jövő reménységei. A jó kutya kiválasztása már kölyökkorban kezdődik Csökkentik a vadakat jó szezonra számíthatnak a somogyi vadászok Simon Pál megyei vadászati főfelügyelő szerint. Az állománycsökkentő vadászatok ellenére rengeteg a vaddisznó, akad szép számmal szarvas is.- EXTRA JÓ ÉVET VÁRUNK mondta -, különösen a vaddisznóból. Ideális volt az idő a malacoknak, kevés az elhullás. A vadászok rá is lesznek kényszerítve a megfelelő nagyságú kilövésre, mert ellenkező esetben nem tudják kifizetni a vadkárt. A fúrási kár már most az egeket ostromolja. Az őzkilövési terv teljesítésében van némi lemaradás, úgy tűnik, a vadászatra jogosultak kímélik az állományt, pedig azt is hasznosítani kellene. A nevezések számából is látszik, hogy egyre rangosabbá válik ez a rendezvény. Harsányi Péter vezetőbíró szerint is Somogy vadászati nagyhatalom, így kézenfekvő, hogy itt rendezik a vadászkutya-kiállítást.- Mindemellett jól működő helyi szervezete is van a kutyásoknak - mondta a szakember. - Ezen a környéken kifejezetten kedvelik a vadászkutyákat A részvételnek nem feltétele, hogy a kutya aktívan vadásszon is, hiszen ez szépségverseny. Egy kiállítás sok mindentől jó. Legyen többek közt parkolási lehetőség, víz, árnyék, megfelelő ellátás, de akkor a legjobb, ha a gazdák elégedetten távoznak. Fesztivál fonottra és mazsolásra csokonyavisonta Huszonöt csapat ötvenféle kelt tésztát sütött a karneválon Ha nincs a népnek kenyere, egyen kalácsot! - néhány száz éve egy francia udvarhölgy tette ezt a javaslatot a nép éhezését látva. A korabeli szőke nő szállóigévé vált mondata Csoko- nyavisontán nyert értelmet a hétvégén: itt ugyanis egy deka kenyeret sem látott az ember, finomabbnál finomabb kalácsot azonban mázsaszám.- Huszonöt csapat ötvenféle kelt tésztát sütött az ötödik csokonyavisontai kalácskarneválra - mondta Csik László polgármester. - Helyi és környékbeli háziasszonyok tucatjai álltak kemence mellé. Közülük a legjobb kelt rétest a taranyiak sütötték, a legjobb kürtös kalácsot az erdélyi vendégcsapat, a legjobb kalácsot pedig a helyi horgászok tették az asztalra. Hogy legyen mihez elfogyasztani az édestésztákat, bölcs előrelátással bográcsfőző versenyt is hirdettek. Ezt huszonegy csapat közül a csokonyavisonta Família nyerte, második helyen pedig a református presbiterek csapata végzett. Nagy hagyománya van a fogathajtóversenyeknek is a faluban, s a kalácsnapra időzítik ezt is rendszerint: az ez évi versenyen a barcsi Hartmann Mihály lovai bizonyultak a legjobbnak. Díjat érdemelt a legügyesebb helyi hajtó is: Edesár Gábort kapott elismerést idén. ■ Nagy László Illatos, ropogós tésztahegyek a csokonyavisontai kalácsfesztiválon Kerekiben őrzik a magyar légiütközetek hőseinek emlékét tisztelgés A magyar repülőhalottakra emlékeztek és Fehérkő romjai alatt várjátékokkal ünnepeltek a falu lakói Éppen öt évvel ezelőtt kerültek a felszínre Kerekiben annak a magyar vadászrepülőnek a maradványai, ami 1944. június 16- án az egyik legjelentősebb balatoni légicsatában zuhant le a falu felett, fedélzetén a 101. Puma repülőezred 22 éves pilótájával. A település lakói azóta évről évre megemlékeznek Pászty Istvánról, aki 27 bajtársával együtt szállt szembe a Veszprém felé haladó amerikai csapatokkal. Az egyenlőtlen légiütközetben a magyarok maroknyi csapata 650 bombázóval és 270 kísérő vadászrepülővel vette fel a harcot. A repülőgéproncsok feltárási helye mellett a kerekiek emlékA kerekiek Fehérkő várának emlékét is őrzik, várjátékokat rendeznek művet állítottak, ahol a légierő képviselőivel karöltve évről évre megemlékeznek a légi harcok áldozatairól, a magyar re- pülőhalottakról. Az ünnepen részt vevő Gyenesei István ön- kormányzati miniszter arra emlékeztetett, hogy tiszteltni kell a múlt hőseit, mert a szerencsétlenségek a jelenben is megismétlődhetnek, és utalt arra, hogy a kereki emlékhelyet a repülősök zarándokhelyévé kellene tenni. A megemlékezést követően az ünneplők a kereki Fehérkő vár alatt kialakított parkban képzeletben visszautazhattak a középkorba, és várjátékokon vehettek részt. ■ Kolumbán Tünde A légicsata túlélője AZ ÜNNEPEN OTT VOLT ű 64 évvel ezelőtti légiütközet egyik túlélő pilótája. Gersy Tamás, magyar királyi főhadnagy repülője is megsérült az ütközetben, de a pilótának sikerült földet érnie a füstölgő vasmadárral. A veterán pilóta azt mesélte, hogy a légicsata, amelyben öt magyar légitiszt vesztette életét, mindösz- sze 20 percig tartott. Az ütkö zet eg}ik legeredményesebb pilótája Lőrincz Mátyás volt, aki egymaga három amerikai repülőt lőtt le. Gersy Tamás: sikerült földet érni a kilőtt, füstölgő repülővel