Somogyi Hírlap, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)

2008-06-21 / 144. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP - 2008. JÚNIUS 21., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Szeptembertől tagintézmény a bedegkéri óvoda es iskola Templomot vett a falu 1 forintért gadács A polgármester most harangozó és templomszolga is egy személyben Több év után végre rendeződött és nyugvópontra került a bedegkéri óvoda-iskola sorsa. Halász Lajosné intézményveze­tő mondta ezt lapunknak. Hoz­zátette: 2008. szeptember 1-jé- től tagintézményként működ­nek tovább. ■ Továbbra is helyben tanulhatnak a bedeg­kéri kisiskolások.- A bedegkéri iskola a tabi ön- kormányzati iskolának, az óvo­da pedig a város Szivárvány óvo­dájának lesz a tagintézménye - magyarázta Halász Lajosné. - Egy óvónőt fel kell vennünk, és ezzel teljesítjük a törvényi felté­teleket. Az állás augusztus 15-i betöltésére a pályázatot már kör­tük. Erről tájékoztattuk az intéz­mény alkalmazotti közösségét, a szülőket és a diákokat is. A tag- intézménnyé válást már több al­kalommal is kezdeményezte a falu vezetése, sajnos azonban korábban a tabi önkormányzat mindig visszautasította. Halászná hangsúlyozta: ezzel biztosítják azt, hogy a bedegkéri kisiskolások továbbra is helyben tanulhassanak. A következő tan­évben várhatóan 18 diákjuk lesz, az óvodások száma megha­ladja a húszat.- Az átszervezéssel kapcsola­tos további egyeztetések, szerző­déskötések még folyamatban vannak a bedegkéri és a tabi ön- kormányzat között - mondta. - Előreláthatólag a tabi iskola két pedagógust, az óvoda pedig a két óvónőt és a dadát veszi át, mint munkáltató. ■ Krutek József Megnyílt a lehetőség a templomfelújítás előtt. Sokan úgy látják, csak kölöncöt vett a nyakába az önkormányzat, mert másra is kellene a pénz. Egy forintért vásárolta meg a gadácsi önkor­mányzat az evangélikus templomot. A polgármes­ter szerint kényszer szül­te az ügyletet. F. Szarka Ágnes- Ha nem vesszük meg ezért a jelképes összegért a templomot, akkor összedől - mondta Szabó László, Gadács első embere. - Szerencsére a szándékunk talál­kozott az egyház elképzelései­vel: szeretnénk felújítani. Az egyház egymilüó forinttal támo­gatja a munkákat, mi pedig meg­próbálunk pályázni hozzá. A falu közepén álló evangéli­kus templom 1900-ban épült Ál­laga olyan rossz, hogy csak a sze­rencsén múlt: nem történt ko­moly baleset, amikor leszakadt az északi oldal párkányzata.- Egy évvel ezelőtt kezdődtek el a tárgyalások, most végre alá- _ írtuk a szerződést, és egy forin- J tért megvettük a templomot. | Szeretnénk még a folyamatban levő védelembevétel előtt felújí­tani - mondta a polgármester -, mert egy védett épület tatarozá­sa nagyon szigorú szabályok­hoz kötött. Ha egyházi tulajdon­ban marad, mi nem tudunk pá­lyázni. Az egyháznak pedig sem energiája, sem pénze a renoválásra. Annak ellenére rendbe tesszük, hogy nincs egyházi közösség a faluban. Az öregek kihaltak, a fiatalokat nem érdekli a vallás. A temp­lom állapota miatt jó ideje már istentisztelet sincs nálunk. Nem hallottam arról, hogy vala­hol az önkormányzat vett volna meg egy egyházi épületet, csak azért, hogy rendbe tetesse. Mil­liónyi helye lenne a pénznek, a képviselő-testület tagjait is elég nehéz volt meggyőzni. Még a fa­luban élők sem helyeselték egy­öntetűen a döntésünket. Sokak szerint csak kölöncöt vettünk a nyakunkba ezzel a lépéssel. Ha nem vállaljuk, akkor halálra lenne ítélve az épület, itt dőlne össze a szemünk láttára. Minden faluban szükség van egy templomra, hangsúlyozta Szabó László. - A halottakat va­lahol ki kell harangozni. A pár­kány és a tető mellett a belső te­ret is rendbe kell tenni, hiszen még a régi földes aljzat van. Új­ra kell vakolni, lefesteni a pado­kat, szóval van munka bőven. Évekkel ezelőtt az egyik mecha­nikus harangot elektromosra cserélték, de most éppen vala­mi műszaki hiba miatt nem működik. A másikat változatla­nul kézzel kondítják. A nagyha­rangot már korábban eladták, az orgonasípoknak pedig az idők folyamán lába kelt. Egy öreg harmónium árválkodik az oltár mellett, talán egyszer még megszólaltatja valaki. A polgármester bízik abban, hogy a felújított templomba a hívek is visszaszoknak. Leg­alább húsvétkor, karácsonykor elmennek a misére. - A lelké­szünk megpróbált már embere­ket toborozni az istentiszteletre, de kevés sikerrel - fűzte hozzá Szabó László, - jelenleg nincs se harangozó, se templomszol­ga, ezeket a munkákat én látom el annak ellenére, hogy nem va­gyok vallásos. Nyugdíjas-kistérség: még csak három aláíró Mesejáték a kórházban a gyerekek gyógyulásáért Padlástérbe bújt az unokatestvér a Venezián Unokatestvérével próbálta meg U- legálisan átlépni a határt egy 28 éves grúz férfi a Zákányi Határ- átkelőhelyen, de elfogták. A Vene- zia nemzetközi gyorsvonaton utaztak. Az idősebb unokatestvér a vonat mellékhelyiségében se­gített a fiatalabb rokonnak elrej­tőzni a padlástérbe, ő pedig más nevére kiállított tartózkodási en­gedéllyel igazolta magát az in­tézkedő rendőröknek. Nem indul könnyen az együtt­működés a kaposvári nyugdíjas­klubok, -egyesületek közt. A Ka­posvári Nyugdíjas Egyesület ál­tal kitalált Kaposvári Kulturális Kistérség megalapításáról szóló megállapodást mindössze hár­man írták alá. A kistérségnek az volna a célja - Mint Fekete Lajos elnök elmondta -, hogy összehangolja a városi és kör­nyékbeli klubok programjait, il­letve például közös kulturális seregszemlét szervezzen. Szita Károly polgármester arról szólt: Kaposváron több mint tíz klu­bot, egyesületet működtetnek a nyugdíjasok, s ezeknek a kö­zösségteremtő ereje pótolhatat­lan. A város évente kétmillió fo­rinttal támogatja az idősek kö­zösségeit, s egy kistérségi kul­turális seregszemlét ezenfelül is segítenének. A K&H Gyógyvarázs a marcali kórház gyermekosztályára ér­kezett. Az Aranyló Színház a Pinokkió történetébe vonta be a kis betegeket, akik egy órán keresztül élvezhették a fabábú kalandjait, s ajándékokat is kaptak. Varga Éva szervező el­mondta: bár a program első­sorban az eszközbeszerzésben segíti a gyermekgyógyító intéz­ményeket, a mesékkel vidámsá­got visznek a kórházi napokba. A program öt éve indult, idén tizennégy vidéki és egy buda­pesti kórházba viszik el Pi- nokkiót. A marcali kórház még nem volt részese a meseturné­nak, viszont az intézmény két éve gyorssegély formájában kétmillió forint támogatást ka­pott a pénzintézettől a prog­ram keretében. ■ Vigmond E. Hét művet is Rákász Gergely játszik először Rákász Gergely orgonaművész koncertkörútjának következő 1 ál­lomása Siófok: vasárnap az evan­gélikus templomban világhírű olasz zeneszerzők legismertebb műveit játssza. Felcsendül a Teli Vilmos nyitány, a Szabadság ket­tős, a Cigánykórus, a Nabucco Rabszolgák kórusa; tizenegy da­rabból hetet soha nem játszottak még orgonán, az átiratok csak e koncert kedvéért készültek. Balatoni nyár: nyárfavirág pottyan a söröskorsónkba étlapozó Román drukkerhadtól fenyegetve, biztonsági emberek által védve a három az egyben kiüldében Megyei gasztronómiai körsétára invitáljuk olva­sóinkat: sorozatunkban megpróbáljuk a vendég szemszögéből bemutatni a somogyi éttermeket. Özv. Zimbabwei Kálmánná Ha már futball-Eb, élvezetfokozás gyanánt tűzzük ki célul: vegyük be magunkat egy olyan helyre, ahol vacsorázni lehet, ráadásul az aktuális meccset is végigizgulhat­juk aláfestésül. Kevés hely akad­hat széles e hazában, ahol na­gyobb az egy kilométerre eső kivetítősűrűség, mint a siófoki Pe­tőfi sétányon. Csak éppen kun­csaft, abból esik feltűnően kevés az egymást érő vendéglátó egysé­gekre. Márpedig (határozzuk el jó előre) mi csak oda ülünk be, ahol nép is akad. Pár száz méternyi té­tova séta után ki is szúrunk egyet: Bohém névre hallgató, teraszos kiülde, három az egyben; kávézó, pizzéria és étterem, persze eme öszvérmegoldás egyáltalán nem példa nélküli az ország nyáron legzsúfoltabb sétálóutcájában. Azt, hogy még nincs itt az igazi fő­szezon, megállapíthatjuk abból is, hogy a vendégsereg zömét egy nagyhangú sárga mezes társaság alkotja. Pillanatok alatt rájövünk: olasz-román derbi lévén, az utób­biak hívei. No, erre sem gondol­tunk volna: vérmes román druk­kerhad kellős közepén költjük el vacsoránkat.- Ez egészen kiváló - állapít­juk meg egybehangzóan a fran­ciás hagymalevesről (sajtos pirí- tóssal tálalva), meg a Húsosfa­zéknak titulált gazdag erőleves- ről. Jól indul, konstatáljuk, per­sze, mert azért valljuk meg, né­mi előítélettel telepedtünk le ti- ri-tarka kerti asztalunkhoz. A gyors pincérre s a levesből ítél­ve a konyhára sem lehet pana­szunk, így tán kissé korán, de máris levonjuk a konzekvenciát: nem csak puszta szlogen a sze­zonális balatoni vendéglátás színvonalának a javulása, ha­nem maga a valóság. Merengésünket hangorkán tö­ri meg (gólt lőttek a románok), s pár pillanat múlva néhány üres sörösüveg landol a placc köze­pén hatalmas csörömpöléssel. A sárga mezes fiatalok kissé túllő­nek a célon, de mire körbepillan­tanánk vagy a nyakunkat húz­nánk be, máris fél tucat fekete ruhás biztonsági ember terem a tetthelyen, szemvillanás alatt ki­emelik a renitenseket, s eltűnnek a pernahajderekkel. Attól fogva feltűnően visszafogottan reagál­nak a meccs rezdüléseire, pedig kedvenceik még büntetőt is hi­báznak a vüágbajnok ellen. Mi meg azzal az érzéssel folytathat­juk a vacsoránkat, hogy szuper biztonságos helyen vagyunk. Mintha könnyebben csúsznának ettől a baconba göngyölt csirkefa­latok jófajta pepperoni papriká­val, s elnézőbbek vagyunk még azért is, mert a sertésmedalion­nak titulált, tejszínes gombaragu­val kísért hússzeletek erősen ha- jaznak az időtállóbb cipőtalpak­ra. Azaz száraz, kemény, rágós ez a medalion, bár az is igaz: ha egy­szer tényleg bele kellene harap­nunk lábbelink alsó részébe, alig­hanem mellőznénk akkortól az üyesfajta hasonlatokat Három éles sípszó az emlege­tett sárga siserehadnak a takaro- dót jelenti, mi azonban nem adjuk fel ilyen könnyen, desszert nélkül nem állunk fel az asz­taltól. A feltűnően szűkös vá­lasztékból a palacsintára szava-, zunk, abból baj nem lehet, gon­doljuk, de tévedünk: szinte nyú­lósra mikrózzák fahéjas édessé­günket Gyors távozásra azon­ban mégsem ez ösztökél, ha­nem a hirtelen kerekedő szél, mely a közeü nyárfák virágából fúj maréknyit a söröskorsónkba. Balatoni nyár... Értékelés SZEMÉLYZET (1-10 pont) n Nyáriasan laza O KÖRNYEZET (1-10 pont) g»» Nyáriasan tiritarka ö étel (1-20 pont) * . Az a hagymaleves!

Next

/
Thumbnails
Contents