Somogyi Hírlap, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-20 / 143. szám
12 SPORT SOMOGYI HÍRLAP - 2008. JUNIUS 20., PENTEK Horvát-török harc az elődöntőért eltiltott Demirel csak a szemével verheti az ellenfelet Spanyolország együttese szinte B-csapatával is magabiztosan verte a címvédő görög válogatottat (fehérben), amely csoportjából sem tudott továbbjutni San Marínéba utazik a régiók legjobbjakent a Dráva-csapat Visszavágó mérkőzését is magabiztosan nyerte a Dráva válogatott a Tisza csoport legjobbjai ellen a 6. UEFA Régió Kupa magyarországi döntőjében. A Nagyatád edzője, Bőzsöny János és a Szentlőrinc szakvezetője, Labrincz Attila által felkészített és vezetett együttes gólzáporos csatában verte riválisát. Mint arról már lapunkban korábban beszámoltunk, az első - kisvárdai - mérkőzésen 3-2-re nyert a Dráva-válogatott a Régió Kupa-sorozatban eddig valamennyi mérkőzését megnyerő Tisza válogatottja ellen. A visszavágóra alaposan ké■ A Dráva-válogatott lett idén a legjobb régiós labdarúgócsapat Magyarországon. szültek a riválisok, hiszen már egy nappal a találkozó előtt megérkeztek Somogyba. Fo- nyódligeten aludtak, majd másnap innen indultak a találkozó helyszínére, Nagyatádra. A Dráva válogatott azonban nem a legjobb előjelekkel várta az ösz- szecsapást. A korábban pályára lépők közül (a selejtezőkön hat gólt szerző) Zrínyi Miklós, Pintér Tamás, Tamás Gábor, Mészáros Bálint, Mixtai Szabolcs és Mo- sonyi Áron is hiányzott sérülés vagy egyéb ok miatt. Ennek ellenére sikerült még meggyőzőbb sikert aratni. A helyettesítésre behívottak valamennyien remekül helytálltak. A Gyenes (Tánczos) - Laki (Brezovszky), Vida, Kiss J., Babarus - Csende, Prucsi, Burucz, Márki (Nagy B.) - Kiss B. (Polgári), Hencz (Somodi) összeállításban szereplő Dráva- válogatott 6-2-es diadallal zárta a párharcot. A Dráva góljait Hencz Balázs (2, Szekszárd), Kiss Balázs (2 Marcali), Somodi Péter (Pécsvárad), valamint Polgár Csaba (Beremend) szerezték. Az összesítésben - imponáló, 9-4-es gólkülönbséggel - kettős győzelemmel elért újabb siker azt is jelenti, hogy ők utazhatnak szeptemberben a San Marinóban rendezendő négyestornára. Ennek a sorozatnak a győztese lehet majd ott a franciaországi amatőr Eu- rópa-bajnokságon. ■ Kun Z. LABDARÚGÓ-EB Az A Horvátország-Törökor- szág összecsapással folytatódik pénteken a labdarúgó Európa-bajnokság negyeddöntős sorozata. Kun Zoltán A második negyeddöntős mérkőzésen a három győzelmet arató és ezzel a B-csoportot nyerő horvát csapat, valamint a kettő győzelem egy vereség mérleget felmutató, A-csoport második török együttes csap össze a továbbjutásért. A horvátok igen magabiztos teljesítményt nyújtva - többek között a németeket is felülmúlva - léptek tovább. A török válogatottnál ellenben kétszer is úgymond rezgeti a léc. Kérdés, melyik csapat tud jobb formát mutatni az elődöntőért vívott csatában? Utóbbiakat alighanem a hosszú éveket Törökországban töltő röplabdaedző Demeter György ismeri legjobban. A Fenerbache csapatával legutóbb bajnoki címet és ku- pagyőSelmet szerző mester a | következőképp látja az esélye- I két: - Nem titkolt céllal a dobogós helyezés megszerzéséért utaztak az Európa-bajnokságra a törökök - mondta Demeter György. - A bajnoki mérkőzések kiváló színvonalú csatákat hoznak, a válogatottba pedig hiányposztokra honosítottak külföldi játékosokat. A labdarúgóligának külön televíziós csatornája van, amely óriási néSZOMBAT FUTÁS Ultrabalaton 2008 nemzetközi hosszútávfutó-ver- seny. Tihany - nők és váltók 10 órakor; férfiak 12 órakor. vízilabda Osztályozó az OB I- es tagságért (első mérkőzés): Kaposvári VK-Szolnoki Főiskola VSC. Kaposvár, 12 óra. kézilabda I. R. Csoport or- szágos szurkolói férfi-kézilab- datorna (hat csapat részvételével). Csurgó, városi sportcsarnok. Mérkőzések: 9 órától. zettséggel bír. Ezzel együtt természetesen komoly tőke áramlik a török labdarúgásba. Az elmúlt években egységes, stabil együttest kovácsolt Fatih Terim szövetségi kapitány, amely főleg az utóbbi időszak legjobb klubcsapatára, a Galatasarajra épül. A viszonylag fiatalnak STRANDRÖPLABDA Vegyes strandröplabdatorna. Kaposvár, Deseda-tó (toponári szabadstrand). Mérkőzések: 9 órától. Nevezés: 8.45 óráig. fogathajtás Népies kettesfogathajtók területi bajnoksága - 3. forduló. Csokonyavisonta. Verseny: 10 órától. VASÁRNAP futás Ultrabalaton 2008 nemzetközi hosszútávfutó-ver- seny. Balatonboglár - váltók 7 órakor. mondható nemzeti együttesben - az átlagéletkor 26 év - azért jelen van a rutin is. A horvátok ellen azonban két okból is igen nehéz dolguk lesz a törököknek. A legfontosabb tényező, hogy két meccsre szóló eltiltása miatt nem léphet pályára az alapembernek számító KÉZILABDA I. R. Csoport országos szurkolói férfi-kézilab- datorna. Csurgó, városi sport- csarnok. Mérkőzések: 10 órától. labdarúgás A megyei I. osztályú tagságért: Balatonbe- rény-Kaposmérő. Balatonfóld- vár, 17 óra. A megyei II. osztály abszolút bajnoki címéért: Buzsák-Juta. Balatonfóldvár, 15 óra. Osztályozó a megyei II. osztályú tagságért: Balatoni Vasas-Tarany és Potony-Lát- rány. Hetes, 15 és 17 óra. ■- több bravúros védést is bemutató - Volkan Demirel kapus. Nélküle mindenképp sebezhetőbbnek tűnik a csapat. A másik tényező, hogy a horvátok igen taktikus, szervezett és fegyelmezett focit játszanak. Talán érthető, hogy én a török sikernek jobban örülnék. A hétvégén rajtol a kilenc szombati napot felölelő, immár ötödik alkalommal meghirdetett „Mozdulj, Balaton!” nyári szabadidősport-fesztivál. A SOMOGYI HELYSZÍNEK: Siófok (Ezüstparti strand); Zamárdi (Kossuth utcai szabadstrand); Balatonföldvár (Keleti strand); Balatonszárszó (községi strand); Balatonőszöd (községi strand); Balatonszemes (Berzsenyi utcai strand); Balatonlelle (Napfény strand); Balatonboglár (Platán A pályán történt EREDMÉNYEK: GÖrÖgország- Spanyolország 1-2. Oroszor- szág-Svédország 2-0. A Portu- gália-Németország mérkőzés lapzártánk után ért véget. a pénteki program: Horvátor- szág-Törökország 20.45 óra. strand); Fonyód (Sándortelepi strand); Balatonfenyves (fenyves-alsói szabadstrand); Bala- tonmáriafürdő (központi strand); Balatonberény (községi strand). VÁLASZTHATÓ SPORTÁGAK: streetball, strandröplabda, strandkézilabda, kispályás labdarúgás, lábtenisz, tollaslabda, petanque, valamint vízi sportok (fejelés, röplabda és kosárra dobás). KEZDÉSI IDŐPONTOK: egységesen 13 óra. ■ Fenyő G. Vasárnap még osztályoznak hétvégi sportműsor Körbefutják a magyar tengert Strandcsaták a Balaton partján és hűs vizében Az élvonalbeli tagságért mérkőzhet a kaposvári pólósalakulat vízilabda Ha sikerrel vívják meg az osztályozót, akkor ősztől a világ egyik legerősebb pontvadászatában folytathatják A klub - és egyben a somogyi vízilabdasport - eddigi legnagyobb sikerét érte el a Kaposvári VK OB 1/B csoportos férfi vízilabdacsapata, amely osztályozót játszhat a Szolnoki Főiskola VSC-vel. Ha még sikerrel is vennék a kaposvári pólósok az oda- visszavágót, azaz kiharcolnák az élvonalbeli tagságot, az egyértelműen csak hab lenne a tortán. Márpedig ez azt jelentené - milyen furcsa ezt leírni -, hogy a Kaposvári VK is érdekelt lenne a világ egyik legerősebb, egész sor olimpiai bajnokot felvonultató pólós pontvadászatában... Az idei élvonalbeli sorozat együk bombameglepetését szolgáltatták az egykori 72-szeres válogatott Mohi Zoltán fémjelezte szolnokiak azzal, hogy az utolsó helyen kötöttek ki. Ez persze közel sem azt jelenti, hogy előre lefutott lenne a párharc; a szolnokiak - akik fénykorukban hatszor nyertek bajnokságot, három alkalommal pedig a Magyar Kupát is elhódították -, minden bizonnyal kézzel-lábbal küzdenek majd azért, hogy megkapaszkodjanak az utolsó szalmaszálban. Az OB I-es tagságért kiírt osztályozó első felvonását most szombaton délben rendezik a somogyi megyeszékhelyen - a belépés ingyenes míg a visszavágó rá egy hétre, szintén szombaton 18 órakor lesz a Tisza-par- ti városban. ■ Fenyő Gábor Kovács Róbert edző és csapata sporttörténelmet írt Somogybán OB l/B csoport RÁJÁTSZÁS AZ 1-8. HELYEKÉRT: 1. Bp. Neptun VSC 14 10 2 2 166-13722 2. Kaposvári VK 14 10 - 4 162-12420 3. Bp. SZIE Ybl Kar 14 7 1 6 152-143 15 4 CWG Kanizsa 14 6 2 6 148-151 14 5. Ceglédi VSE 14 5 2 7143-154 12 6. Bp. ASI Vasas 14 5 1 8154-163 11 7. Bp. Tipo VSC 14 4 2 8 134-151 10 8. Tatabányai VSE 14 3 2 9 124-160 8 SERDÜLŐK RÁJÁTSZÁS A 11-19. HELYEKÉRT: 11. ZF Eger 16 14 1 1 215-125 29 12. HVSE Kecskemét 16 11 - 5 156-114 22 13. Kaposvári VK 16 9 2 5 156-128 20 14. Pécsi VSK-Füszért 16 8 2 6 188-155 18 15. Ceglédi VSE 16 9 - 7 144-113 18 16.0SC 16 7 2 7 142-156 16 17. Budafóka SE 16 8 - 8 156-179 16 18. Vasi Aligátorok 16 1 2 13 120-210 4 19. Hódmezővásárhely 16 - 1 15 85-182 1 GYERMEKEK RÁJÁTSZÁS A 11-20. HELYEKÉRT: 11. Szentes 18 16 - 2 218-125 32 12. Pécsi VSK-Füszéft 18 13 - 5 169-117 26 13. Kaposvári VK 18 13 - 5 221-150 26 14. Szeged 18 12 - 6 162-126 24 15. Bp. KSI SE II. 18 10 - 8 173-180 20 16. Szolnoki VSC 18 10 - 8 170-124 20 17.0SC 18 7 - 11 151-180 14 18. HVSE Kecskemét 18 5 - 13 126-183 10 19. Hódmezővásárhely 18 3 1 14 114-185 7 20. Vasi Aligátorok 18 - 1 17 79-213 1 IFJÚSÁGIAK RÁJÁTSZÁS A 11-15. HELYEKÉRT: 11. Pécsi VSK-Füszért 8 6 2 - 95-63 12. Szolnoki VSC 8 4 3 1 90-69 13.0SC 8 3 - 5 77-80 14. Kaposvári VK 8 2 - 6 51-86 15. Szentes 8 2 1 5 77-92